15 perc Avatar: óvatosan finnyogunk

Nagyon sokan, nagyon régóta várják James Cameron mega sci-fijét, a semmihez sem mérhető, eddig soha nem látott technikával készülő Avatart. Pénteken este láttunk belőle tizenöt percet és a várakozással ellentétben nem robbant szét tőle az agyunk. Bemutató decemberben.

Augusztus 21-ére James Cameron a világ összes IMAX vagy LieMax mozijába Avatar-napot hirdetett: péntek este Budapesten is volt egy maréknyi ember, aki megnézhetett 15 percet Cameron 3D-s sci-fijéből, az Avatar-ból. A trailert egy nappal korábban dobták fel a netre, most pedig bemutattak negyedórányi részletet; hat-hét egymástól független jelenetet a decemberben mozikba kerülő filmből. Elsötétült a terem. Feltettük a 3D-szemüvegeket. A végén aztán mindenki csendben, tisztelettudóan felállt és kissé zavartan topogva elhagyta a termet.

Ott kezdem, hogy Cameron konoksága lenyűgöz. Ez az ember kitalált egy filmet, elképzelt egy látványt, aztán sóhajtott egyet és várt jó tíz évet, amíg a technológia utolérte az álmait. Ez önmagában jó sztori. Az Avatar-ban tehát rengeteg idő és rengeteg pénz van; sokan várják, nagyon régóta. Decemberig azért lesz még egy-két Avatar-nap, hogy senki ne felejtsen el beülni végül a kész filmre. Ez egy ilyen projekt. Hatalmasok az elvárások, ennek nagyot kell ütnie.

Nem ütött nagyot. Nem a filmről beszélek, az még nincs kész. De ez a tizenöt-tizenhat perc, amit tegnap Cameron megmutatott a világnak, egyelőre csalódás. Nem vont be, nem mozgatott meg, nem kezdtem el számolni a napokat a bemutatóig. Lehet, hogy elhibázott ötlet volt az Avatar-nap, mert ebből a néhány jelenetből nem derült ki, miért vágna földhöz Cameron új filmje. A huszonkettedik században járunk, osztja meg a nézőkkel a vetítés előtt az avataros évekbe beleőszült rendező. A hős egy tolókocsis amerikai katona, Jake, aki kisvártatva átalakul egy három méteres, kékbőrű, hegyesfülű és kifejezetten rosszarcú alienné. Az agya a sajátja, a teste meg igazából a Pandora nevű bolygó őslakosainak a mintájára készült, ez a kék alak az ő avatarja. Jake feladata, hogy saját képükben igázza le az őslakosokat.

Teltek-múltak az évek, megszületett a technológia, és Cameron élvezettel önti elénk kincseit. Igen, szép a látvány. A kamera milliméteres közelségbe hajol az alien szemekhez, a szemük fehérjén, a vékony hártyán, finom szivárvány színekben csillan meg a fény. Az egyik jelenet földöntúli, foszforeszkáló fényben tündököl, érzem, valószínűleg ez lesz a csúcs, a szemnek ingere. De ennél többet nem nagyon kapunk ezen az Avatar-napon. A kék lények meglepően esetlenül, rajzfilmesen mozognak. És egyáltalán nem szimpatikusak. Wall-E két üvegszemében elvesztem, de ezek a nyúlánk, gonoszképű lények hűvösek, távoliak. Nem érdekelnek. És ezeket kell majd néznem két órán keresztül.

De a kék lényeknél is jobban zavart, milyen unalmas, ezerszer látott, szájbarágós paneleket pakol nekünk egymásra Cameron. Van itt Pocahontas, Jurassic Park, A Gyűrűk Ura, Végtelen történet, A kis herceg. Nem baj, mindegyik jó anyag. De addig kellett volna gyömöszölni őket egymásba, hogy egy új világ kerekedjen belőlük. Neo a Matrix-ban nyilván maga Jézus Krisztus, mégsem éreztük elcsépeltnek a Megváltó-sztorit. Stílusa volt, mélysége, komolyan merte magát venni. Cameron Avatar-jának ez nem sikerül: egyelőre látványos, klisékkel teli gyerekfilmnek tűnik. Csalódott vagyok. De várjuk ki a végét.

Néznivaló: Az Avatar előzetese