Az apját egyedül nevelő gyerek

Ha visszautazva az időben, a Rózsaszín sajtot a legendás, külvárosi filmszínházakba szervezett kollektív iskolai mozidélutánok keretében látom, akkor rossz magaviseletem okán nagy eséllyel gazdagodom egy - az elemlámpás néni rosszalló fejcsóválásával kísért - osztályfőnöki rovóval. Bosszankodó morgolódás és értetlenkedő mocorgás: így hatott Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje.

Keressük azt a Tóth Barnabást, aki szellemes rövidfilmjeiben személyes, érzékeny emberi történetekkel szórakoztatott, és aki lelkesedésével könnyedén repített a legkülönfélébb hangulatú világokba. Nagy szükség lenne rá, ebben a szimbólumokkal telezsúfolt, agyonmagyarázott, sablonos sztorival operáló, vicceskedő, érdektelenségbe fulladó műfaji katyvaszban, amit Rózsaszín sajt-nak neveztek el.

Főhősünk Dani (Tóth Barnabás), a finom lelkű, romantikus fiú, egyedül neveli mocskos szájú, hímsoviniszta, nőgyógyász apját (Bezerédi Zoltán). Az erőszakos és versengő (valahol mélyen persze szerető és gondoskodó) apa durva viselkedésével sikeresen indítja el fiát a felnőtté válás Franciaországon átívelő, tanulságoktól hemzsegő, jellemfejlődős, kalandos útján.

Forrás: [origo]

Szilágyi Erzsébet és Bezerédi Zoltán a Rózsaszín sajt-ban

Ezerszer, ezerféleképpen elmesélt történet, amelynek előnye, hogy benne a néző azonnal önmagára ismer, és hátránya, hogy csak akkor tudja fenntartani a figyelmet, ha képes valami újat, egyedit mutatni, és elég érdekesre rajzolja meg a hősöket. A Rózsaszín sajt apa-karaktere a végletekig eltúlzott, és Bezerédi Zoltán (egyébként hiteles) előadásával mindenki mást leradíroz a vászonról. Ennek következtében az első negyedórában sikeresen elveszíti minden szimpátiánkat, és teljesen hidegen hagy az ok és a lelkében megbúvó minden motívum, amelynek a hatására ekkora genyó kerekedhetett belőle. Nem érdekel, hogy szíve mélyén mennyire kétségbeesetten szereti ez a torz figura a fiát, ha közben minden szavával megaláz, vagy/és kötekszik, és a női méltóságot semmibe véve nőgyógyászként tetszeleg. Ennél is nagyobb baj, hogy hiányzik a Danit alakító Tóth Barnabás szenvedélyes játéka és valódi jelenléte. Így aztán a Rózsaszín sajt nem generál érzelmeket, csak egyszerűen megtörténik velünk.

A film komikus vonulata is az apa és fiú karakterére, valamint kettejük merőben ellentétes, ám sok tekintetben mégis hasonló jelleméből adódó furcsa helyzetekre igyekszik alapozni. Azokban a ritka pillanatokban, amikor sikerül ezeket a szituációkat és párbeszédeket kellő spontaneitással és (feltehetőleg) az életből ellesett mozzanatokkal megtölteni, elkezd élni a film. (Mint a pekingi kutya-póz elemezgetése vagy az apa mániákus ragaszkodása ahhoz, hogy a fia vezessen.) De ezzel - ki tudja miért - nem elégednek meg az alkotók, és a két személyiség között húzódó mély szakadékot a bűzös sajtok szeretete, illetve nem szeretete által is igyekeznek szimbolizálni.(A fiúkat egyformán kifinomult szaglással verte meg az ég.)

Forrás: [origo]

Bezerédi Zoltán, Lipcsei Betta és Tóth Barnabás a Rózsaszín sajt-ban

Itt kezdjük el (félig) megérteni a film címét, ami ugyan csak az iskolai műelemzéseknek képezi kihagyhatatlan részét, de ebben az esetben - a filmplakát ismerete nélkül - egyértelműen magyarázatra szorul. Ezt nyomban meg is kapjuk, kezdésként egy sajtos tálra ráigazított (kifinomultnak nem nevezhető) kameramozgásban, majd a mottó elszavalásában: "Egy falat sajt megmutatja a mennyországot!" A teljes rejtélyről (vagina-sajt párhuzam), a huszonötödik percben lebben fel a fátyol.

Sajnos nem ez az egyetlen feleslegesen betuszkolt, erőltetetten ismétlődő motívum a filmben. A riasztó és a biztonsági kamerák örökös felemlegetése azt az érzést kelti, hogy egy biztonságtechnikai cég bújtatott promóciójával van dolgunk. (Miközben persze sejtjük, hogy a cselekményben ez a részlet majd fontos szerephez jut, más kérdés, hogy addigra már annyiszor láttuk, hogy érzéstelenné válunk az ingerre.) Kénytelenek vagyunk a zavaró elemek közé sorolni a film zenei világát is, amely nagyrészt egy különleges hangszerre, a hang drumra komponált (a zeneszerző Pirisi László) melódiákból áll. Ez a szokatlan hangzás hol felerősödik, hol elhalkul, de szinte végig ott neszez és terjeng a háttérben.

Forrás: [origo]

Tóth Barnabás és Molnár Levente a Rózsaszín sajt-ban

Hasonlóan nem hagyna mély hiányérzetet, ha kimaradna a filmből az apa barátja, Misi (Spindler Béla), aki rezonőrként mintha könyvből olvasná a válogatott okosságokat, vagy az a nem kevés, funkció nélküli meztelen férfisegg, amely időnként az arcunkba világít. Ádi (Molnár Levente), Dani haverja, akivel kortárs Kölyökidő-re emlékeztető beszélgetéseket folytat a parkban. Szegény Molnár Leventének olyan szellemességeket raktak a szájába, amilyenekkel a humortalan emberek oldják az előző rémes viccük okozta kínos csendet. (Műszerolajos a csaj, ami annyit tesz, hogy: "úgy csúszik, mintha gépzsírral kenegetnék.")

A film idejének felénél, egy erős döccenéssel Franciaországba és ezzel együtt egy líraibb, kevésbé vígjátéki terepre érkezünk. Akár lehetne túl éles és hirtelen is ez a stílusváltás, de inkább felüdülést jelent a helyszín, a nyelv és a francia főszereplő (Douceline Derréal) bája, szépsége és könnyedsége. Danit ellenben az itt megszerzett felismerések sokasága (vagy inkább a szigorú forgatókönyv) hazaterelgeti, ahol aztán helyreáll az új világrend.

Forrás: [origo]

Douceline Derréal a Rózsaszín sajt-ban

Az észlelt hiányosságok és aránytalanságok nagy részét valószínűleg az okozza, hogy az alkotók fontos kérdésekben haboztak egyértelmű döntést hozni. (Kinek szól a Rózsaszín sajt? Hol fogja megtalálni a játszóhelyét? Mi a műfaja?) Persze mindez édes mindegy lenne abban az esetben, ha valamilyen módon sikerülne bevonniuk a nézőket a film a világába és felkelteni az érdeklődésüket a hős sorsa iránt. Mert a moziban már rég nem azért csendesedik el a közönség, mert lekapcsolják a fényeket, hanem azért, mert érdekesen mesélnek neki.

A Rózsaszín sajt - továbbá - szomorú bizonyítéka annak, hogy egy film nem azért lesz személyes, mert (társ)írója, rendezője és főszereplője egy és ugyanaz az ember. Tóth Barnabás hiába kapcsolódik ezer szállal történetéhez, ha a nagy koncentrálás, csiszolgatás és rohanás közepette épp saját magát veszejti el valahol félúton, és válik ezáltal - a nézőkkel együtt- filmjének puszta elszenvedőjévé.