Pippa Lee négy élete (The Private Lives of Pippa Lee) Ennél személyesebb egy film szinte nem is lehetne: a középkorú rendezőnő saját regényét filmesítette meg, amely arról szól, milyen középkorú nőnek lenni. Alteregójának Robin Wright Pennt nézte ki, aki becsületesen hozza is a múltbeli hibákon és aktuális döntéseken rágódó nőt, de talán épp az alapanyag közelsége zavarta meg kicsit az alkotó arányérzékét. A múlt kibontatlan, a jelen néha művi, és mégis, érdekes nő ez a Pippa Lee. És még milyen izgi, amikor bemászik Keanu ablakán! * * * Julie & Julia - Két nő, egy recept (Julie & Julia) Ezzel a filmmel kapcsolatban legtöbbet arról olvastunk, hogy az ún. food stylistoknak milyen emberfeletti erőfeszítésébe telt, hogy Meryl Streep tojáshabja elég kemény, olvasztott sajtja elég nyúlós legyen, és úgy általában minden nagyon gusztán mutasson. A film két nő életét fonja egybe: Julia Childét, akinek Mastering the Art of French Cooking című alapkönyve megtanította Amerikát jól enni, és Julie Powellét, aki népszerű blogban írta le egy éven át tartó próbálkozását arra, hogy megfőzze a könyvben szereplő összes receptet. * * * Az időutazó felesége (The Time Traveler's Wife) Audrey Niffenegger könyve a nem saját akaratából időutazó férfiról és párjáról nálunk is nagy népszerűségnek örvend, aki olvasta, annak nyilván nem is kell ajánlgatnunk a filmet. Félünk, hogy a csaknem 600 oldalas mű szép szerelmi története brutálisan leegyszerűsítve és elszentimentalizálva került a vászonra, de persze nagyon kíváncsiak is vagyunk, hogy a nehezen megfilmesíthető idő- és nézőpontváltásokat hogyan oldották meg. A szereposztást egyelőre szeretjük: Bana és McAdams egyaránt többre hívatott színész, mint amire lehetőséget szoktak kapni. * * * Az ördög bújt beléd (Jennifer's Body) A külföldi kritikák szerint nem is elég ijesztő, nem is elég szexis a film, de mi azért azt mondjuk, meg kell nézni, mert 1: Diablo Cody, a Juno Oscar-díjas forgatókönyvírója a szerző, tehát megint dúskálhatunk a már-már fájóan szellemes dialógusokban, 2: Megan Fox jól mutat a vásznon, ha vérben tocsog, különösen, 3: a Narancsvidék Adam Brodyja is jól mutat a vásznon, ráadásul őt botrányosan ritkán látni. * * * The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek (The Brothers Bloom) Már első filmjéből, a Brick-ből is az derült ki, hogy Rian Johnson imád játszani a filmes műfajokkal. Az egy film noir és egy sulis tinifilm egészen sajátos keveréke volt, most pedig egy krimikomédiát kapunk mesei felhangokkal. Ebben a rablós-utazós-szerelmes filmben semmit sem érdemes komolyan venni, muszáj viszont csodálni azt az elhivatottságot, amivel az imádnivaló színészek - fapofával - végigbohóckodják nekünk a játékidőt. * * * Próféta (Un Prophete) Ne riasszon el senkit, hogy Audiard két és fél órás mesterműve szinte végig egy börtönben játszódik, mert a Próféta van olyan izgalmas, mint A remény rabjai és olyan kőkemény, mint a francia rendező előző gyöngyszeme, a Halálos szívdobbanás. A büntetésvégrehajtásról sugallt (de szerencsére nem sulykolt) álláspontja elgondolkodtató és aktuális - nem csoda, hogy sokan szerencsétlen kompromisszumnak bélyegezték, amikor lecsúszott az idei cannes-i Arany Pálmáról és "csak" a zsűri nagydíját nyerte el. * * * Az irányítás határai (The Limits of Control) Már akkor kicsit gyanús volt, hogy Jarmusch tulajdonképpen egy hosszú spanyolországi vakációra vágyott kedvenc színészeivel, amikor Tilda Swinton egy év eleji interjúban nem tudta megmondani, miről szól Az irányítás határai. Azóta a kritikusok többsége kikérte magának, hogy egy szépségesen fényképezett (a kamera mögött a zseniális Christopher Doyle), történet nélküli maszturbációt produkált Jarmusch film címén, de mi akkor sem félünk. Ide nekünk a fehérhajú Tilda Swintont! * * * Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are) Maurice Sendak furcsa szőrmókokról szóló képeskönyve az USA-ban alap gyerekolvasmány, ezért arrafelé feszült várakozás előzi meg Jonze adaptációját, ellentétben hazánkkal, ahol rögtönzött közvéleménykutatásunk szerint mérsékeltebb az érdeklődés iránta. Értjük, hogy nem mindenkit hoz lázba rögvest, hogy egy szőrös jelmezbe öltözött kisfiú rohangál hatalmas szőrös lények közt, na de a John Malkovich menet-et jegyző Spike Jonze-ról van szó! Meg az Away We Go forgatókönyvét jegyző Dave Eggersről! * * * Az informátor! (The Informant!) Soderbergh megint Damont rendezi, de a színésznek most sármos rabló helyett egy valószínűleg több kihívást rejtő figura jutott: egy olyan ocsmánybajszú pasast kell eljátszania, aki miatt a néző leginkább kínosan érezhetné magát, ha nem volna olyan vicces. A megtörtént eseten alapuló, szatirikus film az egyik legnagyobb árkartell-leleplezésről szól, amiben az FBI segítője volt a fent említett rondabajszos. Damon szerencsére büszkeségét félretéve, teljes odaadással veti bele magát a szerepbe, hogy mi halálosan jól szórakozhassunk. |