Fess német kalandor a szikár tájban

Mozi, aszpirin és keselyűk volt a címe a Brazil filmhét egyik legjobb alkotásának, amelyben egy háborúellenes német aszpirinkereskedő  összehaverkodik egy fecsegő brazillal, akit megtesz asszisztensének. Furgonozás, kígyómarás, mulatozás és az utazásba több ezer kilométer távolból beleszóló második világháború.

"Szerintem ez volt a 2006-os év legjobb filmje" - ezekkel a szavakkal jelentette be a Mozi, aszpirin és keselyűk című filmet a november 1-ig tartó Brazil filmhét kurátora. Az általam látott három játékfilm és három rövidfilm közül valóban ez volt az, amit a filmhét utánra is beszavaznék a magyar mozikba. Az ötnapos Brazil filmhéten az utóbbi négy év játék- és rövidfilm terméséből szemezgettek a Művész moziban.

1942-őt írunk. Adott egy fess német kalandor, Johann, aki még a második világháború kitörése előtt lelép Brazíliába. Aszpirinnel kereskedő ügynökként utazik keresztül-kasul a hatalmas országon (Brazília területe 8 és fél millió négyzetkilométer, összehasonlításként Magyarországé valamivel több mint 93 ezer), és isten háta mögötti helyekre is elvetődik. Furgonjában aszpirint, a gyógyszerről szóló lenyűgöző reklámfilmet és vetítővásznat szállít. Az ország elmaradott észak-keleti részén árulja a csodaszert olyan embereknek, akik nemhogy németet nem láttak soha életükben, de filmet és aszpirint sem valószínű. Felvesz egy Ranulpho névre hallgató stoppost, aki legalább annyira nem akar azonosulni az övéivel, mint Johann. Szép lassan jól összebarátkoznak, egyiküket megmarja egy kígyó, a másik megmenti, aztán jót mulatnak, és minden mehetne így tovább, csak egy szép napon Brazília hadba száll Németország ellen, és ezzel minden megváltozik. Johann válaszút elé kerül, vagy visszamegy a náci Németországba, vagy Brazíliában marad és jelentkezik a németek számára felállított gyűjtőtáborban. Harmadik lehetőség, hogy a hatalmas országban köddé válik.

Egyszerű, érthető a film cselekménye, roadmovie szűkre szabott, de frappáns, humoros párbeszédekkel. Hiába road movie, nem sok derül ki az egzotikus tájról: a száraz, szikár természetet sápasztva fényképezték, amitől csak tovább erősödik az ember érzése, hogy itt örökre megállt az idő. (Meg is állt: Brazília északkeleti része ma is ugyanolyan problémákkal küzd, mint fél évszázada, élen a szárazsággal, a munkanélküliséggel és az ezek kombinációjából fakadó kilátástalansággal).

A két főszereplő karaktere nagyon eltérő: Johann inkább magának való, míg újsütetű asszisztense, Ranulpho egy fecsegő Sancho Panza. Mindketten menekülnek: Johann a háború, Ranulpho kilátástalan életkörülményei elől. A film végén ugyan egyikük sem oda érkezik, ahova találkozásuk előtt készült, a befejezésben mégis van valami megnyugtató: legalább kiindulási pontjukra nem kell visszatérniük.

Nézd meg a Mozi, aszpirin és keselyűk című filmet portugál nyelven!

A Cannes-t is megjárt film alapja Marcelo Gomes rendező nagybátyjának története, aki a főhőshöz hasonlóan a negyvenes évek Brazíliájában aszpirint árult. Gomes neve onnan lehet ismerős, hogy Karim Ainouz brazil rendezővel közösen írta a Madame Sata forgatókönyvét, ami szép sikereket ért el világszerte és nálunk is bemutatták. Külön érdekesség, hogy a főszereplő Peter Ketnath valóban német, felesége bahiai, jelenleg Brazília, München és Berlin között ingázik.

+ + +

A pusztulás széléről hozták vissza a brazil filmet

És ha már brazil filmhét, essen néhány szó a brazil filmről: a 195 milliós országban évente száznál is kevesebb film készül, ami nem sok, de mégis óriási előrelépés ahhoz képest, hogy a kilencvenes évek elejére a brazil filmgyártás egy bizonyos Fernando Collor de Mello elnök alatt majdnem örökre kimúlt. Feltámadását egy a kilencvenes évek közepén bevezetett új törvénynek köszönheti.

Isten városa (2002)	Tropa de Elite (2007)

A filmgyártást ösztönző törvény egy új támogatási rendszert tett lehetővé, amelynek lényege, hogy a szponzorok adókedvezményben részesülnek. Azóta a támogatók ütemesen pumpálják a pénzt a brazil filmiparba, és így egyre több film készül. Ezek főleg az ország szociálisan elhanyagolt régióiba vezetik a nézőt, a ritkán lakott, szárazsággal küzdő északkeletre és a riói és sao paolói favelák világába. A feltámadás olyan jól sikerült, hogy a kilencvenes évek óta számos film - Központi pályaudvar, Isten városa, Tropa de Elite - keltett nagy nemzetközi feltűnést és zsebelt be világszerte fesztiváldíjakat.

Olvasnivaló: Igazi brazil fiúk -az Isten városa kritikája
Olvasnivaló: Dögöljön meg minden drogos! -a Tropa de Elite kritikája
Olvasnivaló: Jókora maflás Brazíliából - a Garapa kritikája