- Amikor erre az interjúra készültem, sok ismerősömtől megkérdeztem, hogy mire kíváncsi veled kapcsolatban, és azt tapasztaltam, hogy kivétel nélkül mindenki az Andy Vajnás kapcsolatodon van még mindig fennakadva. Ez már a te kereszted, amit örökké cipelned kell vagy szerinted idővel elfelejtik az emberek?
- Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Azt hiszem mindenki azt veszi le, amit kivetítesz magadból, azokat a bizonytalanságokat, amik benned vannak. És lehet, hogy mivel ez engem foglalkoztatott, visszakaptam az egészet. De azt érzem, hogy egyre távolabb van tőlem. Remélem, hogy más is lesz majd fontos velem kapcsolatban, mint a múltamnak ez a szelete. Azért nyolc év volt az életemből. És ez nekem nem csak egy kapcsolat volt, hanem egy teljesen más kultúrában való létezés. Ez egy összetett dolog, ami valószínűleg örökre meghatározta az életemet. Nem is akarnék róla megfeledkezni.
- Azt el tudod fogadni, hogy a legtöbb ember szemében szálka, hogy egy huszonegynéhány éves színésznő összejön egy nálánál 30 évvel idősebb, sikeres filmproducerrel?
- Igen.
- A Szabadság, szerelem című filmedet levetítették Bush elnöknek a Fehér házban. Mesélnél erről az estéről?
- Nem voltam ott. Akkor már nem voltunk együtt Andyvel.
- És az kihatott arra, hogy te hogyan vettél részt a film promóciójában?
- Nem befolyásolta különösebben, de az az esemény nem nevezhető igazán promóciónak. Nem lett volna rossz ott lenni, de így alakult.
- Az egy olyan időszak volt, hogy nem akartatok egy helyen lenni?
- Nehéz volt, egy szakítás után mindig nehéz együtt dolgozni a másikkal. Így volt jobb mindkettőnknek.
- Miután szakítottatok, kiderült emberekről, hogy csak Andy Vajna miatt voltak jóban veled?
- Nem akkor derült ki. Én jó emberismerő vagyok, úgyhogy mindenkiről tudtam a nyolc év alatt, hogy ha ez a pozíció nincs, akkor ki van, és ki nincs. Az ilyenek nem okoztak nekem nagy meglepetést, nem csodálkoztam azon, hogy jé, ő is, meg ő se.
Dobó Kata válaszol az Eysenck-féle személyiségteszt kérdéseire |
- Mi az, ami nagyon hiányzik neked Amerikából?
- A kutyám, Olívia. Egy nagy németjuhász, itthon pedig egy bérházban lakom, úgyhogy kint hagytam. Nagyon hiányzik. Most van egy cicám, de az nem ugyanaz. Az életkörülmények is hiányoznak, de nem az, amiben én éltem ott, hanem az, hogy ha le akarok menni a tengerpartra, akkor egy órán belül ott lehetek. Ha egészségeset akarok enni, akkor két háztömbön belül van nyolc olyan étterem, ahol ilyen ételt szolgálnak fel. Itthon valahogy meg kell küzdeni mindenért, azért is, hogy egészségesen élj. Nagyon kényelmes, nagyon élhető ott minden. De azt szeretem a legjobban Amerikában, hogy mindenki megítélése nulláról indul, ami itthon nem mondható el. Mindenki kap egy pár esélyt, nem sokat, egyet-kettőt. Itthon talán többet. Hogy ha van ismerősöd, akkor többször is lehetsz szar, nem?
- Vagy ha szeretnek.
- Hát igen, de mivel ez a szakma pénzről szól, azt gondolom, hogy ha csináltál két kevésbé sikeres filmet (mondjuk, legyél egy rendező), akkor nem biztos, hogy a harmadikra is ugyanannyi pénzt kapsz.
- Inkább a színészekre értettem.
- Színészekkel megbocsátóbbak talán. De a lényeg az, hogy nincsenek előítéleteik. Ha személyesen nem találkoztak veled, és nincs közvetlen benyomásuk rólad, akkor nem abból indulnak ki, hogy mit olvastak, mit hallottak. Ezt meg kéne tanulnunk itthon.
- Mivel magyarázod a töretlen népszerűségedet?
- Nem tudom. Valamiért nem tudnak engem hova tenni. Nem tudnak betenni sem a nagyon pozitív, sem a nagyon negatív skatulyába. Érzik, hogy valami van, de nem tudják megfogalmazni, hogy mi. Lehet, hogy tévednek, de persze nem ismernék be, nem jönnek el azért színházba, hogy esetleg a véleményüket megváltoztassák, ami 15 éve ugyanaz. Te hogy látod?
- Vannak nagy sikereid és nagy kudarcaid is, és ezzel mindig könnyebben tudnak azonosulni az emberek, mint egy olyasvalakivel, akinek csak sikerei vannak. Néha irigykednek rád, máskor kárörvendenek.
- Ez együtt jár az ismertséggel, meg kellett tanulnom kezelni.
- Meg vagy elégedve azzal a képpel, ami szerinted az emberekben él rólad?
- Nem biztos, hogy minden ember képével meg vagyok elégedve, amit rólam alkot, de azt hiszem, nagyvonalakban igen. De ez folyamatosan változik. Érzem a visszajelzésekből, és jó irányba megy.
Nézz még több képet Dobó Katáról! | Fotó: Pályi Zsófia [origo] |
- Mi tenne boldoggá a karrieredben? Mondjuk, szeretnél egy jó társulat tagja lenni?
- Persze, kipróbálnám, hogy milyen, mert soha nem voltam társulati tag. Bár talán félnék a kötöttségektől, mert ennyi év szabadúszás után, biztos kicsit furcsa lenne. Nagyon szeretnék tanulni. Mindent a szakmáról.
- A színésznők gyakran traumaként élik meg az idő múlását, mert azokat a szerepeket juttatja eszükbe, amiket már nem fognak tudni eljátszani a koruk miatt.
- De miért nem azokat, amiket majd el fognak tudni? Ilyen szempontból alig várom, hogy megöregedjek... mondjuk ez hülyeség, mert azt kell élvezni, ami éppen van. Soha nem volt ez probléma. Persze, ha majd 45 éves leszek, és megint megkérdezel erről, nem biztos, hogy ugyanezt fogom válaszolni. Most élvezem azt, ahány éves vagyok. Ezt a 35 évet. Mert keményen megdolgoztam érte, hogy most olyan vagyok, amilyen, és ott vagyok, ahol. Nem mennék vissza, akár még tíz évet sem. Az nehéz időszak volt az életemben: az állandó bizonytalanság, önmagamban kételkedés. Ennek hál Istennek vége. Most is előfordul, de nem állandóan. Alig várom azokat a szerepeket. Csehov is idősebb nőknek írta a legjobb szerepeket, valószínűleg a felesége miatt (nevet).