Bereczki Csaba: Magyar film címén gyártották a Barátok köztöt

Bereczki Csaba, a nemrég átszervezett Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi kapcsolataiért felelős rendező-producer, nem új szereplője az állami filmes intézményi körnek. 1998 és 2002 között vezette a Moképet, és nem tagadja, hogy kinevezéseiben a szakmai érdemek mellett politikai szempont is érvényesült. A múlt csütörtökön munkába állt igazgató elmondta, hogy kötelezni kéne a kereskedelmi tévéket, hogy támogassák a magyar filmet, beszélt arról, hogy miként szeretné kiépíteni a magyar film európai képviseletét, és hogy az alapítványnál befellegzett az irreálisan magas fizetéseknek.

- Mikor és ki kérte fel a nemzetközi igazgatói posztra?

- Az újonnan megválasztott kuratórium elnöke (Kőrösi Zoltán - a szerk.) szólt február tájékán. Ezt követően kis ideig egyeztettünk a tervekről, majd amikor nagyjából kialakult a koncepciós irány, igent mondtam. A megvalósításával azonban meg kellett várnunk az auditot, vagyis az MMKA átvilágítását, amelynek az eredménye - és a minisztérium másfél milliárd forintos zárolása - alapjaiban változtatta meg az elgondolásainkat. Korábban nem dolgoztam együtt a kuratórium tagjaival (Dr. Baán László, Bakonyi Veronika, Bognár Attila, Dr. Bod Péter Ákos, Durst György, Foktői János, Dr. Kovács Árpád - a szerk.).

- Csakúgy, mint 1998-ban, amikor a Mokép élére nevezték ki, most is felmerült, hogy a döntésben nem feltétlenül a szakmai érdemei, inkább politikai érvek játszottak közre.

- A moképes felkérést azzal indokolták, hogy külföldön dolgoztam filmesként, a mostanit pedig a szakmai pályámmal. Mind a kettő szakmai kérdés volt, a mostaninál pedig, kifejezetten az újonnan megválasztott kuratórium kérésére mondtam igent.

- Amikor 2002-ben leváltották a Mokép éléről, ezt nyilatkozta: "Ha a választások előtt bármely párt - legyen jobb- vagy baloldali - azt ígéri, hogy egyedül a szakértelem dönthet, akkor biztos, hogy a saját kádereire cseréli az előzőket." Ez most nem érvényes?

- Azért a mostani helyzet egészen más. Van egy kétharmados többség és egy borzalmas nyolc év mögöttünk. Az, hogy az új hatalom a saját embereire bízza a nagy dolgokat, az teljesen természetes. Az én kinevezésem nem nagy dolog, az, hogy az MMKA-ban nemzetközi igazgató lettem, igazán nem volt a Fidesz fő kampánystratégiája.

- Mostantól ön felel az MMKA nemzetközi kapcsolatainak teljes egészéért és a különböző részlegek - Filmunió, Eurimages iroda, Mediadesk és regionális filmalapok - összefogásáért. Sokáig mérlegelt, mielőtt elfogadta a felkérést?

- Nem, talán pár napig. A közalapítványnak eddig is volt nemzetközi részlege, csak nem így hívták. A Nemzetközi Igazgatóság azért alakult, hogy ezeket összefogja, és bár papíron az egésznek én vagyok a felelőse, azért mindegyiknek megmarad a saját vezetője is. Ők innentől kezdve minden lépést egyeztetnek velem.

- Az átszervezések következtében megszűntették a Magyar Filmbizottságot, annak Návai Anikó fémjelezte Los Angeles-i irodáját és elsődleges célként azt fogalmazták meg, hogy a magyar film megtalálja a helyét Európában. Elmagyarázná, hogy ez mit jelent pontosan?

- Európában abban egységes a filmpolitika, hogy a nemzeti film finanszírozását állami alapokból is biztosítják. Az amerikai és az európai film között az a legnagyobb különbség, hogy Amerikában nem ismerik az állami támogatás fogalmát, Európában viszont a filmek nem tudnának csak a piacról megélni, kivétel évente az a pár francia és egyéb nemzetiségű film, amely bőven behozza az árát. A mi feladatunk az lesz, hogy segítsük az európai koprodukciókat, a producereket, akiknek esetleg nincsenek kiterjedt külföldi kapcsolataik. Mondok egy példát. Sokszor előfordul, hogy a producerek kötnek egy írásos megegyezést a külföldi partnerrel, és ez alapján kérik és kapják meg itthon a támogatást. Ugyanakkor megtörténhet, hogy a megegyezésben foglaltakat a külföldi fél nem teljesíti, és nem jön létre a koprodukció. A Nemzetközi Igazgatóság feladata, hogy felvegye a kapcsolatot a külföldi partnerekkel és bekérjen olyan garanciákat, amelyek biztosítják, hogy jó helyre kerül a pénz. Ameddig ezeket a garanciákat nem kapjuk meg, addig az itthoni támogatás sem lehetséges. Ennél is fontosabb, hogy a különböző országokkal kötött koprodukciós megállapodásokat újratárgyaljuk, és még alaposabban megismertetjük az európai partnereket azzal, hogy miért érdemes magyar filmekbe invesztálniuk. Igyekszünk felélénkíteni a magyar és az európai filmfinanszírozás közötti vérkeringést. Továbbá nonszensz és hatalmas luxus, hogy Magyarország azon kevés uniós ország közé tartozik, ahol a televíziók nem szállnak be konkrét pénzzel a filmekbe. Ezen is változtatni kell.

- Időnként azért látni ilyet.

- De ezekben az esetekben a csatornák választják ki a filmeket. Törvényben kellene kötelezni a televíziókat arra, hogy a bevételüknek egy bizonyos részét a magyar filmekre fordítsák. Ez nagyban megkönnyítené az MMKA helyzetét, hiszen jelenleg az összes állami támogatás innen érkezik, és a közalapítvány ezt egyszerűen nem bírja tovább.

- Eddig miért nem születtek meg ezek a döntések?

- Rossz volt a médiatörvény, és magyar film címen gyártottak Barátok közt-öt, meg Jóban Rosszban-t, és ezzel le is volt tudva.

- A tengerentúli kapcsolatok ápolása szintén az ön feladata lesz a továbbiakban?

- Fontos tudni, hogy ezek nem koprodukciók, hanem bérmunkák. Olyanról, hogy amerikai-magyar koprodukció, ritkán szoktunk hallani. Az államnak az a dolga, hogy olyan infrastruktúrát és törvénykezést biztosítson a nagy költségvetésű amerikai filmeknek, hogy érdemes legyen idejönniük. De ez nem csak filmipari érdek -hiszen dolgoztatják a szakmát -, hanem nemzetgazdasági is. Többek között azért is volt felesleges fenntartani a Filmbizottságot, mert ezek általában a producerek saját kapcsolatai révén jöttek létre.

- Az Eurimage eddigi magyar reprezentánsának, Joó Tamásnak a munkáját is ön veszi át. Tervez változtatásokat ezen a területen?

- Az Eurimage-ban konkrét magyar vonatkozású terveket kell képviselni és a döntés pillanatára a lehető legjobb helyzetbe hozni. Évente négy alkalommal ülnek össze a döntéshozók Európában. A változás csak annyi lesz, hogy a magyar Eurimage-képviselet most nem egyedül fog lógni a levegőben, hanem az összes nemzetközi ügye a magyar filmnek egy kézben lesz, mint ahogy az a többi európai országban már rég bevett szokás.

- A tervek között szerepel, hogy a Filmunió tevékenységét, vagyis a magyar filmek külföldi népszerűsítését összekapcsolják a filmek eladásával.

- A Filmunió egy klasszikus fesztiváliroda, ügynöki tevékenységet folytat, vagyis a magyar filmeket ajánlja ki külföldi fesztiválokra. Az eladás pedig kereskedelmi tevékenység, amit valaki olyannak kell csinálnia, akinek van saját forrása, és bizonyítottan sikeres tud lenni benne. Az más kérdés, hogy a jövőben szorosabbá és harmonikusabbá kell tenni a kettő viszonyát. Például azért is, mert a fesztiválokon szereplő filmeket elvben könnyebb eladni, az eladott filmeket pedig könnyebben lehet fesztiváloztatni.

- A magyar filmek külföldi eladását eddig a Hungaricom végezte, amely egy magáncég. Továbbra is megmarad a piacon betöltött szerepük?

- A Hungaricom annak idején pályázott erre, de saját forrásokkal is rendelkezik. Nem ismerem pontosan a tevékenységüket, de nyilvánvalóan le fogunk ülni, hogy megbeszéljük a jövőt. Valószínűleg lesz újabb pályázat is, de ez a kuratórium dolga. Mindenesetre akár a Hungaricom, akár más iroda foglalkozik majd az eladásokkal, az biztos, hogy a Filmunióval szorosabb kapcsolatot kell kiépítenie.

- A fesztiválokkal kapcsolatban azt lehetett hallani, hogy a cannes-i jelenlétet kizárólag állami pénzből finanszírozták. Igaz ez?

- Ez így nem igaz. A producerek és a forgalmazók is beszálltak a költségekbe.

- A Nemzetközi Igazgatóság most mégis azt szeretné elérni, hogy a producerek nagyobb részt vállaljanak ezekből a költségekből.

- Ez így van. Bár a fesztiváliroda dolga menedzselni a filmeket, de a kereskedelmi érdek mégiscsak a producereké és a forgalmazóké. Az képtelenség, hogy egy olyan dologból, amiből ők profitálnak, ne vállaljanak nagyobb részt.

- Céljaik között szerepel, hogy a kulturális intézeteket is bekapcsolják a filmes munkába.

- Adott országokban azért tart fenn az állam magyar kulturális intézeteket, hogy azok a magyar kultúrát hirdessék. Ha egy film eljut Cannes-ba vagy Berlinbe, akkor ott egy nagyon erősen médiaérzékeny kulturális esemény történik, amelyben nekik is szerepet kell vállalniuk.

- Elmondaná, hogy az átszervezések következtében milyen módon csökkennek a jövőben a működési költségek?

- Az biztos, hogy jelentősen csökkennek. Hogy pontosan milyen formában, azt a gazdasági vezető tudja. Egyrészt csökkentek az eddigi fizetések is, a miénk sem egetverő. Azért itt korábban akadtak elég érdekes fizetések, amelyek most megszűnnek, ahogy bizonyos részlegek is, például a Filmbizottság.

- Ön szerint mi volt a probléma az előző rendszerrel?

- Ez a mostani egy EU-konform struktúra. Korábban nem volt egyértelmű, hogy ki képviselje nemzetközileg a magyar filmet. Mindenkinek megvolt a saját területén a maga feladata, de nem volt egy igazi nagykövet, aki mindezt átlátta volna. Most már a külföldieknek is egyértelmű lesz, hogy a magyar filmnek lett egy normális külügye.

- Ön mikor lenne elégedett a saját munkájával?

- Ez nagyon függ attól, hogy miként alakulnak a filmtámogatási alapok a jövőben, mert teljesen pénz nélkül azért nem lehet komolyan építkezni. Azt szeretném, ha kihasználva a magyar film utóbbi éveinek csírázó újraszületését - hiszen azért a komolyabb fesztiválokon jelen vagyunk -, létrejönne egy civilizált, európai képviselet, amely majd akkor is, ha nem én leszek a vezetője, része lesz az európai filmkultúrának. Ehhez az is szükséges, hogy a nemzetközi kapcsolatok személyessé váljanak és, hogy igenis érdemes legyen Magyarországon egy magyar nyelvű filmbe egy spanyolnak vagy egy németnek pénzt invesztálnia. Azt próbálom ambicionálni, hogy minél kevesebb olyan fekete lyuk legyen a külföldieknek, amit nem értenek a magyarországi filméletben.

- Ön rendező és producer. Nincsenek folyamatban munkái, amelyeket kénytelen megszakítani az igazgatói kinevezés miatt?

- Dehogynem. Bár állásban sehol nem voltam, de saját cégben, illetve más cégekkel együtt producer-rendezőként dolgoztam, és voltak terveim, amelyeket nagyrészt az anyagi nehézségek miatt kellett felfüggesztenem.

- Az IMDb szerint idén Amerikában bemutattak egy filmet (The Fallen Faithful), amelynek ön a rendezője.

- Az nem én vagyok. Mikor a 2000-es évek elején felkerültem az IMDb-re, egyszer csak láttam, hogy sorban jönnek az amerikai filmek a nevem alatt. Aztán megtudtam, hogy van egy titokzatos Bereczki Csaba Los Angelesben, és ezek az ő filmjei. Felvettem vele a kapcsolatot, és mondtam, hogy oldjuk meg a helyzetet. Aztán végül abban maradtunk, hogy bonyolult lenne a változtatás, és egyikünket sem zavarják a másik filmjei annyira, úgyhogy így maradtak az adatlapok.

- Dolgozott rendezőasszisztensként, producerként és a forgalmazásban is. Közben végig vágyott arra, hogy saját filmet rendezzen?

- A mi generációnkban az elején sokan muszájból lettünk producerek. Rendezőként, néhany dokumentumfilm és tv-film mellett, a Bolondok éneke, illetve az Életek éneke című filmeket sikerült eddig megvalositani. Egyébként nagyon izgalmas történet, amikor másoknak producerkedik az ember. A Hukkle például tanulságos, nagyon kevés pénzből készült diplomafilm, amit senki sem akart megcsinálni, mert nem hittek benne, aztán világsiker lett. Arra büszke vagyok, hogy megláttam benne a nagy film lehetőségét.

- Nem frusztráló más filmjeit egyengetni, miközben legszívesebben a sajátjával foglalkozna?

- Kicsit frusztráló. De meg lehet szokni, és az első siker után másképp áll hozzá az ember. Ezt a szakmát azért az állandó rivalizálás, irigység jellemzi, és a pénzért való élethalálharc. Szerintem olyan filmet nem szabad produkálni, amelynek a rendezője hasonló stílusú, mint te, mert akkor beindul a rivalizálás. És ebben a szakmában nem szabad rosszkedvűen dolgozni, mert az meglátszik a vásznon. Az biztos, hogy számomra a filmkészítés azon kevés dolgok közé tartozik, amely igazán megéri a fáradságot.