Colm Feore: Nem bánom, hogy Budapesten ragadtam

Colm Feore arca számtalan amerikai filmből és tévésorozatból lehet ismerős. Ő volt az Angyalok városában Meg Ryan pasija (amíg meg nem érkezett Nicolas Cage), az Ál/Arcban az arccsere-műtétet végző doktort játszotta Cage és Travolta oldalán, a 24 hetedik évadjában az elnöknő férjét alakította, valamint két éve láthattuk Clint Eastwood Elcserélt életek című drámájában is, mint a rendőri erők vezetőjét. Az 52 éves kanadai származású színész fél éve Jeremy Ironsszal forgatja Etyeken a The Borgias című tévésorozatot, és egy pesti kávézóban beszélgetett az [origo] riporterével. 

- Magyarországon leginkább mellékszerepekből ismerik az arcodat. Elégedett vagy a pályáddal?

- Nagyon szerencsés színésznek tartom magam, sok jó munkám volt. Persze voltak butuska filmek is köztük, de azokat nem nézem meg. Amúgy sem sokszor nézem magam vissza, már a felvételnél is tudom, hol vannak a kamerák, úgyhogy nagy meglepetések nem érnek. Sok filmszínészt egy ponton az kezdi el nyugtalanítani, hogy nem játszott klasszikusokat színpadon, hiszen azzal bizonyíthatná, hogy "igazi színész". Én ezért vagyok nyugodt, egyáltalán nem frusztrál a siker kérdése, Hamlettől Macbethig szinte mindenkit eljátszottam, akit szerettem volna.

- Van visszatérő karaktertípus a filmográfiádban?

- Nézz rám: nem véletlen, hogy mindig rosszfiúkat játszom. De nem baj, mert nagyon érdekes figurák. A kedvességet sokkal nehezebb eljátszanom. Olyankor zsinórral kell felfüggesztenem a vonásaimat.

- Nem egy hollywoodi legendával dolgoztál már. Az egyik első Sidney Lumet volt.

- Vele a Manhattanre leszáll az éj-t készítettük. Lumet igazi klasszikus nagymester. Már hetekkel a forgatás előtt a leendő helyszínen, az akkor még csak szalaggal jelölt szobák helyén elpróbáltuk az egész filmet. Nagyvonalú, kedves ember, aki konkrétan ajtókat nyitott meg előttem Hollywoodban azzal, hogy ajánlott más filmeseknek. De nagyon határozott is. Andy Garcia például szinte sokkot kapott, amikor egyetlen felvételt akart csinálni vele, ismétlés nélkül. Andy közölte, hogy erre képtelen, hiszen lehet, hogy csak a tizenhetedikre lesz jó. Sidney meg azt mondta neki: "Azt a sok unalmas szart mind nekem kell majd végignézni." Mármint a vágószobában. Amikor megkérdeztem Eastwoodot és Lumet-et is, miért veszik fel már a próbát, ugyanazt válaszolták: mert a színész akkorra már készen áll. Nincs szükség tizenhét felvételre.

- Hogy állsz a repülőgép-vezetéssel? A bennfenntes-ben pilótát játszol.

- Michael Mann (A bennfentes rendezője - a szerk.) egy őrült. Én színész vagyok, vagyis nem tudok repülőgépet vezetni. Képzeld el a következőt: egy Learjeten vagyunk A bennfentes forgatásán. Michael Mann, egy pilóta, Michael Murphy, és egy másik színész, Bruce Mcgill. A vezetőülésen ülök, mert a karakterem pilóta. Én mondjuk nem vagyok az, de ez Michael Mannt nem érdekli. És a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Miközben az ő irreális instrukcióit hallgatom hátulról, egyszer csak ezt hallom: "Ez az, fogja meg ezt a kamerát!". Majd ránézek a mellettem a gépet vezető pilótára, akinél az egyik kezében ott egy 35 milliméteres, jókora kamera. Michael Mann arra kéri, emelje feljebb fél kézzel, mert úgy lesz jó a beállítás. "Értem, Mr. Mann, de így egy kicsit nehéz vezetni egy repülőgépet" - mondja a pilóta kifacsart testtartással. Közben arra gondolok, hogy itt fogok meghalni, miközben azt játszom, hogy menő vagyok. Különben meg Mann egy zseni. Biztosan emlékszel azokra a képekre a filmjeiből, melyeken a kamera finoman lebegve körbecirkál a helyszínen. Ezeket sokszor maga Michael veszi fel. Nagyon tudja, mit akar látni, ugyanakkor nyitott mindenfajta improvizációra is.

Colm Feore A bennfentes című film szóbanforgó jelenetében

- Clint Eastwood híres arról, milyen visszafogottan kommunikál a forgatásokon a stábbal.

- Így van, és maga a forgatás is kimondottan csendes, nyugodt pár hét volt. Mindenki megilletődötten viselkedett, mint ahogy az egy legenda jelenlétében lenni szokott. Különösen Angelina Jolie, aki teljesen beleszeretett, csak úgy rebegtette folyton a szempilláit zavarában. Eastwood soha nem mondja, hogy "Tessék!". Egyszer csak megszólal a reszelős hangján, és annyit mond halkan: "Oké, mehet!", a végén meg, hogy: "Rendben, elég lesz."

- Hogyan zajlott a meghallgatás?

- Nem is volt ilyen, ő Kaliforniában volt, én Londonban és el kellett küldenem egy kazettát magamról. Azért így csinálja, mert bízik az embereiben. Évekig volt egy casting direktora, aki nemrég halt meg, s ő rendelte hozzá a lehetséges színészeket a szerepekhez, és szűkítette le a végső esélyesekre. A felesége megkérdezte a bemutatón a nejemtől, hogy britek vagyunk-e. "Mert London volt a kazettán, amit Colm küldött" - magyarázta. "Együtt néztük Clinttel az ágyból a felvételt." Hát igen, sose hanyagoljuk el a feleségek jelentőségét.

- És a forgatáson is ennyire megbízik a színészekben?

- Az első forgatási napomon a pályaudvaron találkoztam a helyettesemet játszó Jeffrey Donovannal, aki láthatóan rettegett, mert még nem is látta a rendezőt, és elképzelése sem volt, mi fog történni. Én legalább nyugodt voltam, mert ugyanezzel a csapattal készítettük az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című filmet is. Tíz perccel később megjelent egy lány, akit kisminkelve fel sem ismertem. "Sziasztok, Angelina vagyok" - mondta, majd hasonlóan kétségbeesetten: "Nem vagyok képben, kicsit próbálhatok veletek?" Ismét eltelt tíz perc, megjelent egy baseballsapkás alak, és kezet nyújtott. "Helló, Clint vagyok." Tudom, mondtam neki. "Itt lesz a kamera, ezt és ezt fogjuk látni, hamarosan kezdünk. Nagyon örültem." Majd eltűnt. El is kezdtünk forgatni. És fantasztikusan működött a módszere, hiszen ő hitt abban, hogy ha a felvételen jó voltam a szerepben, itt is jó leszek. Már a próbát is felvette.

Colm Feore egyik jelenete az Elcserélt életek című filmben

- Két John Woo-filmben is játszottál, az Ál/Arc-ban és A felejtés béré-ben. Az Ál/arc forgatásáról van kedves emléked?

- Az Ál/Arc forgatása több szempontból is vicces volt. John Woo sem vitte túlzásba a próbákat, és törte az angolt. A következő párbeszéd zajlott le köztünk, miután lekezeltem Nicholas Cage-gel és John Travoltával: "Találkoztál Johnt?" "Igen." "És Nick-et?" "Igen." "Akkor menj a karakterbe. Jó szórakozást!" Majd forgatni kezdtünk.

- Elég sok filmben meghalsz, ebben is ez történt.

- Elárulok egy titkot. A filmbeli utolsó jelenetem a legrosszabb színészi játék, amit valaha produkáltam. A három kulcsember, köztük a karakterem, azaz a doktor kiiktatása ugyanis a forgatókönyvben eredetileg úgy szerepelt, hogy különböző módokon gyilkoltak volna meg minket. Ám a produkció kifogyott a pénzből és az időből is, ezért aztán kitalálták, hogy mi lenne, ha gyorsan összetrombitálnának minket, összeszigszalagoznának és meggyújtanának (ahogy a filmben is szerepel). Volt viszont egy kis gond: egy évvel korábban erre a napra foglaltam asztalt egy fantasztikus étterembe Santa Monicában. Így a gyilkosság felvétele alatt folyamatosan az órámat néztem és türelmetlenkedtem. Ha megnézed a jelenetet, azt fogod látni, hogy míg a többiek fájdalmukban vonaglanak és tiltakoznak - addig én egyáltalán nem szenvedek, maximum attól, hogy még mindig nem haltunk meg, csak hogy végre vacsorázni mehessek.

- Az elnök emberei-ben Aaron Sorkin mondatait kellett mondanod, aki a hihetetlenül gyors, feszes dialógusairól híres.

- Remek író, bár sajnos soha nem találkoztunk. Amitől teljesen lepadlóztam, az az volt, hogy a filmnek és Aaronnak külön script supervisora van. Utóbbival nekem is volt egy kalandom. A forgatáson egy átállás alatt egyszer csak odajött hozzám a hölgy, kezében a forgatókönyvvel. "Elnézést, a dialógus ezen a pontján azt mondtad: 'Tudom-tudom, öhm'. A forgatókönyvben ez áll: 'Tudom-tudom, hm.'" Azt hittem, viccel. Kiderült, hogy nem. Természetesen úgy mondtam utána a szöveget, de azért eléggé meglepődtem.

Colm Feore jelenete Az elnök emberei egyik részében (második évad, kilencedik epizód)

- Két fontos brit színész is kapcsolható a nevedhez és hazánkhoz: Jeremy Irons az ellenségedet játssza a The Borgias-ban, Anthony Hopkins - akivel a Titusz-ban dolgoztál együtt - szintén nemrég forgatott nálunk.

- Hopkins a legfegyelmezettebb színész, akit ismerek, de közben meg a leglazább is. A Titusz-ban volt egy nagyszerű jelenete, amelyben Burt Lancestert, Laurence Oliviert, John Gielguddot utánozta. Ha ezt nem tudjuk, azt hihetjük, csak furcsán beszél. Egyébként imádta Budapestet. Jeremy Ironsnak szintén nagy rajongója vagyok. Érdekes és végtelenül intelligens ember, ő az egyik oka annak, hogy igent mondtam a sorozatra. Sajnos, mivel ellenségeket játszunk, már nincs túl sok közös jelenetünk.

- Van kedvenc partnered?

- Helen Mirrent imádom. A feleségem azzal húz, hogy ő a barátnőm, annyira odavagyok érte.

- Sokat dolgozol?

- Igen, nem egyszer menedzselni is nehéz a munkákat. Múlt héten például elutaztam Los Angelesbe egyetlen napra, s másnap már újra itt forgattam, Muszáj volt, Kenneth Branagh számára kellett egy kis részletet helyretenni a Thor című filmjéhez.

- Mennyire kell nyomulni egy szerepért?

- Néha felajánlanak egy szerepet, de van úgy, hogy meghallgatáson veszek részt. A színészek gyakran mesélik azokat a horrorsztorikat, melyekben számtalanszor visszahívják őket. Ha már négyszer kell visszamenni, az gyanús: olyan, mintha nem tudnák, mit is keresnek. Van menedzserem és ügynököm, akik segítenek megtalálni a megfelelő projekteket. Illetve az is kinyit kapukat, hogy három évtized alatt megismerték a nevemet.

- A színészetben létezik kanadai iskola? A kanadai színészek szakmai gondolkodása mennyiben emlékeztet a hollywoodi, mélyről átélt "módszerre"?

- A method acting felől érkezem. Az én nagybetűs módszerem az, hogy mindig oda állok, ahol a legjobb a fény. Csak viccelek. A National Theatre School-ban tanultam Montrealban, ahol az előtanulmányok, a karakter-háttér jelentőségét hangsúlyozták, és magam is ebben hiszek. A kanadai színház az angol színházból eredeztethető, amely pedig nagyon gyakorlati, technikai. Ám az amerikai, nagybetűs módszer is erős hatással volt a színészetre nálunk. Rengeteg lehetőségem volt Shakespeare-t játszani, és egyéb klasszikusokat, a drámairodalom pedig szilárd alap egy színész számára. Még egy tévés munkában is elővehetek egy darabot Hamletből. Soha nem érzem elveszettnek magam, ha egy új szerephez kell nyúlnom.

- Az Etyeken készülő történelmi tévésorozatban, a The Borgias-ban Giuliano Della Roverét, a későbbi II. Gyula pápát játszod.

- Jeremy Irons pedig Rodrigo Borgiát, a későbbi, botrányos életű VI. Sándort, Giuliano nagy riválisát. A 15. században játszódó sorozat a nagyon nem habtiszta életű Borgia-családot mutatja be. Most az első évadot forgattuk le, remélhetőleg még három lesz. Attól függ, hogy mennyire lesz sikeres a jövő tavaszi bemutató után. Ez egy magyar-kanadai-angol koprodukció, amely az amerikai televíziónak készül Magyarországon - ez így elég bonyolultan hangzik, mégis olajozottan működik, köszönhetően a tapasztalt magyar produceri oldalnak. Neil Jordan írta a forgatókönyvet, aminek nagyon örülök, mert egy színész nem túl gyakran találkozik ilyen intelligens szöveggel. A történetnek mélysége, történelmi vetülete van. Mivel a katolikus egyház katasztrofális állapotú, akár még arra is rájöhetünk, hogy régebben az emberi természet rosszabb tettekre sarkallt, mint ma - mintha most civilizáltabbak lennénk.

A The Borgias előzetese

- Ilyenkor hónapokig együtt élsz a karakterrel, akit játszol?

- A karakter egy évad alatt rengeteget változik - erre nyitottnak kell lennem, és vele változni. Oda kell figyelnem Neil Jordan jeleire, melyeket a forgatókönyvbe ír a figurához. A háttértörténetével is eléggé tisztában vagyok, holott a legnagyobb része meg sem jelenik a cselekményben. Sokat kell foglalkozni vele. Amúgy meg vannak figurák, akik tényleg hazáig üldöznek. A feleségem rám is szól néha, hogy "Hagyd ezt abba! Nem tudom ki ez, de nagyon idegesítő." Minél öregebb leszek, annál könnyebb lesz levetni ezeket a szerepeket, de a ráhangolódás még mindig hosszú időt vesz igénybe. Ha este nyolckor fellépek, a családom már tudja, mikor ne szóljanak hozzám, ugyanis körülbelül délután kettőkor már elkezdek furcsán viselkedni.

- Milyen helyszíneken zajlott a forgatás?

- Az óriási etyeki stúdió mellett Komáromban, Sóskúton és a budai várban is forgattunk. Imádom a várat, a Dunát, számos fotót csináltam a környéken, és nagyon tetszik a Városliget is. Sokszor eltévedtem, úgyhogy elég jól ismerem már a várost. Utaztam a gyermekvasúton, sőt, kedvelem Szentendrét is. Az egyik nagy élményem a Szoborpark, ahová a Budapestre először látogató kollégáimat rendszeresen el is viszem. Jó humorról és magas szintű öniróniáról árulkodik.

A fotós gépét látva Feore szenvedélyesen kezd el magyarázni fényképezőgépeiről - különösen egyről, amely gyönyörű fekete-fehér polaroid képeket csinál.

Rengeteg képet készítek vele, melyeket aztán aláírok és elajándékozok, ami azért lúzerség, mert egy ilyen képből csak egyetlen darab van. Ez itt épp a lányom, tegnap volt tizennégy éves. Szerencsére inkább az anyukájára hasonlít.

- Mivel telnek a napjaid Budapesten?

- Elég unalmas fickó vagyok olyan szempontból, ahogy itt telnek a napjaim. Ha végzek a munkával, hazamegyek, felhívom a feleségemet, meg a gyerekeimet Skype-on, mert igazodnom kell az időzóna-különbséghez. Ha szabadnapom van, a következő heti szövegeket tanulom, mert annak nem szabad előző éjjel nekiállni. Nagyon fontos, hogy felkészülten érkezzek egy forgatásra. Ezért sem bánom, hogy Budapesten ragadtam, itt nagyon tudok koncentrálni a munkára. Megszerettem ezt a helyet. Szeretnék visszajönni. Többek között ezért is remélem, hogy folytatjuk a sorozatot.