Nincs igazság az Oscaron

Volt négy jó éve az Amerikai Filmakadémiának, de idén A király beszéde méltatásával úgy tűnik, szépen visszasasszéznak az ártalmatlan középszer díjazásához. Ne feledjük persze, hogy ez az a plénum, ami jobbnak találta a Forrest Gumpot a Ponyvaregénynél és Helen Huntot Kate Winsletnél. Filmek és színészi alakítások versenyeztetésekor persze nincs objektív igazság, de a hétvégi Oscar-finis örömére felhánytorgatjuk az utóbbi tizenöt év tizenöt legfájdalmasabb mellélövését.

15. A király beszéde (2011)

Ezt a helyet fenntartjuk a most vasárnapi gála fő esélyesének, hiszen 12 jelöléséből bármelyik kategóriában nyer, az nem lesz maximálisan megérdemelt. Colin Firth díjazásával kiegyezünk, főleg, hogy neki tavaly kellett volna nyernie az A Single Man-ért, de a dadogós király történetével kapcsolatban minden túlságosan kiszámítható és a kilencvenes évek Oscar-elvárásaihoz fazonírozott.

Nem rossz film, csak az amerikai mozi ilyen erős évében fájdalmasan kompromisszumos megoldásnak tűnik. Csak a legjobb filmek mezőnyében hat-hét érdemesebb (Social Network, Fekete hattyú, 127 óra, The Kids Are All Right, Winter's Bone, Fighter - A harcos, A félszemű) konkurense van, így ha most elnyeri a fődíjat, sokan újra konzervatívnak és manipulálhatónak fogják bélyegezni az Akadémiát. Arról nem is beszélve, hogy felháborító lenne Tom Hoopert a legjobb rendezőnek kikürtölni David Fincher, Darren Aronofsky, David O. Russell és a Coen testvérek ellenében.

Nyernie kellene helyette: Social Network - A közösségi háló

14. Kim Basinger (Szigorúan bizalmas - 1998)

Ez volt a Titanic éve, és sokan azt is megkérdőjelezik, hogy James Cameron megalomán projektje megérdemelte-e a fődíjat, főleg annak fényében, hogy az Oscar előtt szinte minden díjkiosztó a Szigorúan bizalmas-t találta jobbnak.

Filmtörténeti jelentőség szempontjából indokoltnak tűnt a Titanic díjazása, de szerencsétlen hozománya, hogy a Szigorúan bizalmas-t nem feltétlenül ott kárpótolták, ahol kellett volna. Kim Basinger itt is azt nyújtotta, ami évtizedeken keresztül életben tartotta egész karrierjét: jól nézett ki. Kár, hogy valóban ütős alakításokat nyújtó férfi kollégáiról (Russell Crowe, Guy Pearce, Kevin Spacey) teljesesen megfeledkeztek.

Nyernie kellett volna helyette: Julianne Moore (Boogie Nights)

13. Michael Caine (Árvák hercege - 2000)

Lasse Hallström rendező az ezredforduló tájékán Harvey Weinstein joker-embere lett az Oscar-kedvenc sorozatgyártásban. A folyamat legidegesítőbb betetőzése a Csokoládé legjobb film jelölése volt, de az Árvák hercege is jóval több jelölést kapott a megérdemeltnél.

Bájos, kedves film, de felejthető és eléggé giccses. Michael Caine alakításáról nagyjából ugyanez elmondható, ráadásul második szobrának odaítélése inkább szólt hosszú karrierjének, mintsem magának a filmnek.

Nyernie kellett volna helyette: Jude Law (A tehetséges Mr Ripley)

12. Renée Zellweger (Hideghegy - 2004)

Van, hogy az Akadémia pár évre úgy rákattan egy-egy színészre vagy főleg színésznőre, hogy minden szerepért minden évben szinte automatikusan jelölt. Történt ilyen Emma Thompsonnal, Judi Dench-csel, Joan Allennel, Laura Linney-vel és Nicole Kidmannel is. A végén mindig betömik a szájukat egy díjjal, vagy elfelejtik őket. Vagy mindkettő, ebben a sorrendben. Zellwegerrel az utóbbi történt.

2002-ben és 2003-ban két kifejezetten jól sikerült, erőlködés nélkül vicces komikai alakításért kapott megérdemelt főszereplői jelölést (Bridget Jones naplója, Chicago), de a szobrot csak egy év múlva a mellékszereplői kategóriában egy izzadtságszagú drámai szerepért vihette haza. A Hideghegy-ben idegesítően sipákolt hülye akcentussal, de a gyenge mezőnyben Harvey Weinstein csak kikampányolta neki azt a fránya Oscart. Mostanában a plasztikai sebész és a munkaközvetítő között ingázva látták.

Nyernie kellett volna helyette: Patricia Clarkson (Hálaadás)

11. A rettenthetetlen (1996)

Az utóbbi időben bemutatott ámokfutása fényében szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy tizenöt évvel ezelőtt még Mel Gibson volt Hollywood királya. Színészi teljesítményét sohasem sikerült díjazni, de Robert Redforhoz, Warren Beatty-hez és Kevin Costnerhez hasonlóan rendezőként idejekorán bizalmat szavaztak neki.

A rettenthetetlen egy többé-kevésbé izgalmas és érdekes eposz korrekt csatajelenetekkel, még ha a történelmi hűség terén lehet is benne kivetnivalót találni. Az 1996-os legjobb film mezőny egyébként rémes volt; kimaradt a Las Vegas, végállomás, a Ments meg uram! és a Casino is a legjobb ötből, így Gibsonnak viszonylag könnyű dolga volt lenyomni a Babe nevű malackát és az Il Postino című olasz giccsparádét, bár a filmes kamarák az Apollo 13, a Golden Globe zsűrije pedig az Értelem és érzelem mellett tették le a voksukat.

Nyernie kellett volna helyette: Apollo 13

10. Gladiátor (2001)

Egy nagyon bizarr Oscar-hajrát eredményezett, hogy a mezőny legjobb filmje (Ang Lee Tigris és sárkány-a) nem angol nyelvű filmként is tíz jelölést kapott, a legjobb film kategória második és harmadik legjobb versenyzőjét pedig ugyanaz rendezte (Traffic és Erin Brockovich - Steven Soderbergh).

A szanaszét szavazás miatt Soderbergh csak a rendezői Oscart tudta elnyerni, a Tigris és sárkánynak maradt a legjobb külföldi film és pár technikai díj, a fődíj pedig a szórakoztató, de ebben a mezőnyben alsóbbrendű ókori csinnadrattának jutott. A veteránnak számító Ridley Scott számára kifejezetten égő, hogy a rendezői Oscart nem kapta meg, de ezt a kellemetlenséget leginkább úgy kellett volna idejekorán orvosolni, hogy a legjobb filmet se a Gladiátor-nak adják.

Nyernie kellett volna helyette: Tigris és sárkány vagy Traffic

9. Cuba Gooding Jr. (Jerry Maguire - 1997)

Az Akadémia imádja Cameron Crowe-t, de valamiért mindig beijednek attól, hogy könnyed műfajú filmnek nagyobb csontot dobjanak. 1997-ben nyugodtan díjazhatták volna a karrierje csúcsán lévő Tom Cruise-t a legjobb férfi főszereplői kategóriában, de végül a Jerry Maguire-t a mellékszereplői kategóriában kompenzálták az idegesítően harsogó Cuba Gooding Jr. túlpörgetett játékáért.

Lelkes és soha véget nem érő köszönőbeszéde a ceremónia egyik vicces momentuma volt, de elég egy pillantást vetni arra, hogy hol tart most a karrierje (vagy hol tartott már két-három évvel az Oscar után is), hogy értékeljük mennyire volt elhamarkodott ez a győzelem.

Nyernie kellett volna helyette: Edward Norton (Legbelső félelem)

8. Egy csodálatos elme (2002)

A 2002-es év annyiban hasonlított az ideihez, hogy volt egy rakás remek film (A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége, Gosford Park, Mulholland Drive, Moulin Rouge!, Szörnyek keringője, Amélie), ám az Akadémia csodás érzékkel mégis a legkonzervatívabb, legunalmasabb döntés irányába ment el, még ha az Egy csodálatos elme alapvetően nem is volt egy rossz film.

Mindig késésben vannak, és nem akkor díjaznak egy-egy művészt, amikor igazán megérdemelnék. Ron Howardot például ha 1996-ban kitüntetik az Apollo 13-ért, akkor Peter Jackson is azonnal A Gyűrűk Ura első és legjobban sikerült részéért kaphatott volna Oscart.

Nyernie kellett volna helyette: A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége

7. Jennifer Connelly (Egy csodálatos elme - 2002)

Még egy gond volt az Egy csodálatos elme Oscarjaival; az istenért se sikerült azt az embert kitüntetni, akinek az egész film köszönhette a lelkét - Russell Crowe-t. Crowe és az Akadémia rövid, de intenzív szerelmi kalandja három egymás követő évig tartott. 2000-ben már megérdemelte volna az Oscart A bennfentes-ért, helyette 2001-ben kárpótolták a Gladiátor-ért, 2002-ben pedig ahelyett, hogy hagyták volna, hogy dobjon egy tomhankst, szépen megbüntették, amiért seggfejként viselkedett a kampány időszakban és pont a legjobb alakításáért nem adtak neki Oscart.

Adtak viszont filmbéli szomorú szemű feleségének, ami egyrészt a női mellékszereplői kategória egyik nagy kliséjét ("a támogató feleség") erősíti, másrészt pedig egy olyan színésznőt juttatott Oscarhoz, aki nagyjából minden filmjében ugyanígy játszik.

Nyernie kellett volna helyette: Helen Mirren (Gosford Park)

6. Gwyneth Paltrow (Szerelmes Shakespeare - 1999)

Sokan azt is az Oscar-díj legnagyobb tévedései közé sorolják, hogy a Szerelmes Shakespeare elhappolhatta a Ryan közlegény megmentése elől a fődíjat. Ezt az elméletet nem osztjuk, mert a Szerelmes Shakespeare a maga műfajában igenis egy tökéletes film, ami a Ryan közlegény-ről korántsem mondható el.

A Harvey Weinstein által levezényelt egyik legsikeresebb (és leghírhedtebb) kampánynak viszont az is a hozadéka lett, hogy John Madden hangulatos kis vígjátéka olyan kategóriákban is tarolt, ahol ez nem feltétlenül volt indokolt. Weinstein ezerrel nyomta ekkoriban a színészcsaládból származó Paltrow-t, és az Akadémia be is dőlt neki, hogy 27 évesen Hollywood hercegnőjévé koronázza egy jól sikerült brit akcentusért. Egyenetlen karrierje azóta azt sugallja, hogy még mindig adós a megelőlegezett bizalom alátámasztásával.

Nyernie kellett volna helyette: Cate Blanchett (Elizabeth)

5. Roberto Benigni (Az élet szép - 1999)

Paltrow díja még hagyján volt 99-ben, de Benigni legjobb színész diadalára az Akadémia tagjai közül is sokan kínos pillanatként emlékeznek vissza. Persze, kedves, megható film Az élet szép, lehet rajta sírni-nevetni, de évente legalább tíz-tizenöt sokkal jobb, nem angol nyelvű film verseng az Oscarért sikertelenül (színészi kategóriában az utóbbi húsz évben rajta kívül csak Marion Cotillard és Benicio Del Toro tudott nem angol nyelvű szereppel Oscart nyerni).

Benigni támadása a könnyzacskók ellen viszont abszolút célt ért az Akadémiánál, akik rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is jelölték a legjobb film és legjobb külföldi film kategóriák mellé, majd nagy meglepetésre legyűrte a nagyágyúkkal (Tom Hanks, Nick Nolte, Ian McKellen, Edward Norton) teli színészi kategóriát. Az egész Oscar-kampányt lelkesen végigripacskodó olasz maestro fergeteges köszönőbeszéde előtt végigtrappolt a széktámlákon, majd fel is kínálta magát a karót nyelt hollywoodi közönségnek némi közös szeretkezésre - legalább ezért a pillanatért megérte nekiadni a szobrot.

Nyernie kellett volna helyette: Ian McKellen (Érzelmek tengerében)

4. Pénzhamisítók (2008)

A legjobb külföldi filmek kategóriáját talán legjobb lenne, ha el is hagyná az Akadémia, mert annyi vérlázító baromság történik vele kapcsolatban évről-évre. Vagy a nevezéseknél vérzik el pár remekmű, vagy az Akadémia előválogató bizottsága nem lát benne elég fantáziát, vagy egyszerűen elveszik a fordításban.

A 2008-as év okozta a legnagyobb felhördülést, amikor a cannes-i Arany Pálma díjas román 4 hónap, 3 hét, 2 nap-ot még a legjobb kilencbe se válogatták be, noha nem csak az év, de az évtized egyik legjobb nem angol nyelvű filmje volt. Hasonlóan felháborító, hogy nem kellett nekik Ang Lee Ellenséges vágyak-ja és a francia nevezett Persepolis sem, míg a nevezésen pedig a Piaf és a Szkafander és pillangó bukott el. Mi nyert helyettük? Egy kiszámítható, szentimentális második világháborús osztrák film, amilyenből tizenkettő egy tucat. A következő évtől létrehoztak egy kompenzációs mechanizmust a kategória esetleges kipótlására, de a végeredmény továbbra is rendre torz.

Nyernie kellett volna helyette: 4 hónap, 3 hét, 2 nap (ha egyáltalán jelölték volna)

3. Helen Hunt (Lesz ez még így se - 1998)

Az idei mezőnyből és A király beszéde dominanciájából úgy tűnhet, hogy az Amerikai Filmakadémia teljesen odavan a brit színészekért. Tény, hogy van pár angol kedvencük, különösen a hölgyek között (Kate Winslet, Helen Mirren, Judi Dench), de ez nem jelenti azt, hogy ha van amerikai jelölt, akkor ne húzna inkább hazafelé a szívük szavazáskor.

Ennek leginkább égbekiáltó példája az 1998-as mezőny volt, amikor a nagyágyúnak semmiképpen sem nevezhető Hunt négy brit legendát gyűrt le, ráadásul Kate Winslet (Titanic), Helena Bonham Carter (A galamb szárnyai), Judi Dench (Mrs. Brown) és Julie Christie (Afterglow) egytől-egyig fajsúlyos drámai filmekkel versenyeztek. Helen Hunt mosolya kedvéért viszont a szintén díjazott Jack Nicholson jobb emberré akart válni - ezúttal ennyi elégnek bizonyult.

Nyernie kellett volna helyette: Helena Bonham Carter (A galamb szárnyai)

2. Sandra Bullock (A szív bajnokai - 2010)

Az Oscar részben tényleg a legjobb alakításokról szól, részben viszont hollywoodi népszerűségi verseny. Az egyedül, férfi szereplőtárs nélkül is temérdek pénzt hozó színésznők sora pedig nem hosszú, ezért meg kell becsülni őket. Angelina Jolie, Julia Roberts és Reese Witherspoon már Oscar-díjas, miért ne lehetne akkor Sandra Bullock is az? A válasz persze az, hogy velük ellentétben ő még egyetlen épkézláb drámai alakítást nem tett le az asztalra, hiába cukik a kis tucatkomédiái.

Bejött a képbe azonban A szív bajnokai című enyhén giccses sportdráma, amit annyira zabáltak az amerikaiak, hogy egyenesen Bullock karrierjének legjövedelmezőbb filmjévé tették. Számunkra ez nem csak azért érthetetlen, mert nem ismerjük az amerikai foci szabályait, hanem mert meg tudunk különböztetni egy meggyőző színészi alakítást attól, hogy Bullock szőke parókában pattog és jóindulatúan hüppög. Az Akadémia ellenben a tízre duzzasztott legjobb film mezőnyre méltónak is találta A szív bajnokai-t, ami előrevetítette, hogy a szezon díjkiosztóin rendre alázatos, intelligens és vicces beszédeket mondó Bullock lazán veri a női mezőnyt merylstreepestől-helenmirrenestől.

Nyernie kellett volna helyette: Carey Mulligan (Egy lányról)

1. Ütközések (2006)

Még maga a díjat átadó Jack Nicholson sem akarta elhinni, amikor kinyitotta a borítékot, hogy a Brokeback Mountain szavak helyett csak annyi szerepel a papíron: Crash. Az Oscar utóbbi tíz-tizenöt évének valóban óriási törése volt ez a pillanat, mert az Akadémia nyilvánvalóan szembement a szakma és a kritika konszenzusával pusztán azért, mert tagjai közül sokan nem is voltak hajlandóak megnézni egy meleg szerelmi történetet. Ráadásul az ellenszavazatokat ebben az egyébként nem is annyira gyenge évben (jelölt volt még a Good Night and Good Luck. és a Capote is) egy olyan film szippantotta fel, aminek sok mondanivalója nem volt azon kívül, hogy a rasszizmus csúnya dolog.

Paul Haggis filmje persze messze nem annyira rémes, mint amilyennek utólag a filmtörténelem beállítja, de kétségtelenül minden idők egyik legalacsonyabb kritikai támogatottsággal rendelkező Oscar-nyertese, aminek említése hosszú időkre eggyé vált a béna, maradi Oscar-döntésekkel.

A Brokeback Mountain legendájának viszont talán jót is tett az igazságtalanság, hiszen a korukat megelőző, az Oscar számára túl menő filmek (lásd még Ponyvaregény, Elveszett jelentés, Vérző olaj, Nagymenők, Dühöngő bika, Aranypolgár, és ebbe a sorba kerülhet idén a Social Network) megítélése utólag gyakran lényegesen jobb, mint a szobor révén a kommersz részévé vált versenytársaiké.

Az Akadémia mindenesetre meghallhatta az óriási tiltakozást, hiszen az Ütközések győzelme után négy évig zsinórban meglepő és kommersznek távolról sem nevezhető fődíjasokkal (A tégla, Nem vénnek való vidék, Gettómilliomos, A bombák földjén) rukkolt elő.

Nyernie kellett volna helyette: Brokeback Mountain