Szerető elölről-hátulról - a Három kritikája

Édeshármast már sokszor láttunk a vásznon, de olyat talán most először, amiben egy házaspár ugyanazzal a szeretővel csalja egymást, merő véletlenségből. Ettől azonban Tom Tykwer (A lé meg a Lola, Parfüm) Három című új filmje még nem lesz sem túl eredeti, sem igazán eget rengető. Legfeljebb egy kis ujjgyakorlat két hollywoodi szuperprodukció között.

http://cimkezes.origo.hu/cimkek/tom-tykwer/index.html?tag=Tom+Tykwer

Beugratós film a Három, teljesen másképp indul, mint ahová kilyukad. Először úgy tűnik, elfelejhetjük a régi, kényelmes módszerünket, hogy szépen elterpeszkedünk a székben, elénk tolják a sztorit, elringatjuk magunkat benne, és a végére valahogy kisül, mit kezdjünk vele.

A Három rögtön az elején egy rakás dolgot akar mondani egyszerre. Mintha azonnal össze akarná foglalni, milyen is a világ 2010-ben: hogyan kúszik be a privát szféránkba a média; hogy kerül az etika a biológiába; mekkora káosz van a fejünkben, és fogalmunk sincs, mit kezdjünk a betegséggel, meg a halállal. Aztán egyszer csak bevágnak egy kortárs táncjelenetet Sasha Waltztól, az meg egy olyan prológusnak tűnik, amit nem a történet elején mondanak el. Viszont legalább egyértelmű: két nő és egy férfi gabalyodik egymásba, és nem tudnak szabadulni egymástól.

Ezután már végre kezdetét veszi a tényleges sztori, és belép a képbe Adam. Nem egy különleges pasi, mondhatni a legátlagosabb német: 185 centi magas, normál testalkatú, szőke és kék szemű, gyermekarcú. Kortalan és nemtelen - ez a lényeg. Előbb a főszereplő nő, Hanna, majd kicsit később a pasija, Simon kezd vele viszonyt, de persze senki nem tud a másikéról. Sőt mielőtt Adammal nem találkozott, Simon arról sem tudott, hogy homoszexuális hajlamai lennének. De mivel Berlinben vagyunk 2010-ben, túl nagy nehézséget nem okoz neki, hogy elrendezze magában.

Megyünk tovább párhuzamos utakon, Hanna és Simon szenvedélyei után, Adam plazmaszerű lényén töprengve. Kicsit bevillan a Kabaré, ott is ugyanez történt, de csak egy apró mozzanata volt a fő cselekménynek. Viszont a fickó, aki Sallyt és Cliffet is elcsábította, nagyon hasonlít Adamhoz, ő is inkább egy lény, mint kontúrokkal rendelkező ember. Hiába közelít rá később Tykwer, és ad egyre több infót róla, kiismerhetetlen marad.

Hanna és Simon viszont egyre emberibb. Leolvad róluk a maszk, már csak a titkos viszony kiszolgáltatottjai mindketten. Mi pedig csak arra várunk, hogy végre lelepleződjenek. És mivel most már hagyományos történetmesélős filmmel állunk szemben, be is következik a dráma.

Egy igazi huszonegyedik századi sztori, tipikus berlini, vagy inkább nagyvárosi karakterekkel. 35 és 40 éves koruk között még mindig nem döntöttek az életükről, bár az egzisztenciájukat már megteremtették, sikeresek. Hanna tévéműsort vezet kultúrsznoboknak, Simon installációkat hoz létre, Adam őssejtkutató. Úgy élnek, mint a huszonévesek, és leszámítva az arcukat, úgy is néznek ki. Adamnak van ugyan már gyereke, de nem ő neveli, és nem sokat törődik vele. Hanna és Simon pedig húsz éve tartó viszonyuk ellenére sem tudja, hogy akar-e egyáltalán családot. Tulajdonképpen az unalom űzi őket egymás karjába.

Ezt nem könnyű megérteni Magyarországról. Itt még mindig a hagyományos életmodell az egyetlen kitaposott út: egy férfi, egy nő, ismerkedés, járás, összeköltözés, házasság, gyerek. A melegtéma kibeszélése gyakorlatilag el sem kezdődött, az emberek többsége lehetőleg nem is akar tudni róla. Kevesen kérdőjelezik meg a tradicionális családmodell létjogosultságát, de aki mégis, annak vállalnia kell, hogy állandóan ki fog lógni a sorból.

Németországban meg van egy generáció, amelyik annyira megkérdőjelezte a szülei életformáját, hogy demográfiai krízisbe kergette az országot. Nem akarnak házasodni, nem akarnak szülni, nem akarnak lemondani a szabadságukról. Nincs számukra visszataszítóbb, mint a nyárspolgárság. Hanna, Simon és Adam ennek a tökéletes megtestesítői. Aztán mégis a szenvedély az, ami döntésre kényszeríti őket.

Egyébként ettől sem esnek kétségbe. Jöhet a következő lépcsőfok, mert az ő gyerekeik már úgysem a régi szabályok között nőnek fel. Ez a család már mindenképp másmilyen lesz, és ez Németországban nem jelent rögtön kirekesztést, titkolózást vagy szégyent.

Ahogy Simonnak elég volt egy magányos este, hogy helyretegye magában a homoszexualitását, úgy az édeshármas gondolatához is hozzá lehet szokni - nemcsak a résztvevőknek, hanem a kívülállóknak is. Csak el kell fogadni, hogy nincsenek normák. Mindenki azt teszi, ami jólesik neki, és senkinek sem árt. És hogy ez működik-e hosszú távon, nem most fog kiderülni.

Távol álljon Tom Tykwertől, hogy tanításokat akarjon becsomagolni a filmjébe. Ez csak egy könnyed kis mozi. Még egy kis franciás beütése is van, mert a szereplők szenvedéllyel, de lazán siklanak át életük nagy fordulópontjain. Kelet-Európából nézve talán felszínesek, mindenesetre nem drámázzák agyon a dolgokat. Konzervatív nézőknek nem ajánlott, mert még a végén provokációnak vennék, a liberálisoknak viszont nem mond sok újat. Úgyhogy jöhet a következő Tykwer-film, remélhetőleg az majd mélyebb nyomot hagy.