Velence: Kérdeztem egyet Madonnától!

A második filmjét rendező popsztár a W.E. velencei sajtótájékoztatón beszédbe elegyedett az [origo] riporterével. Hogy olvasóink felmérhessék ennek súlyát, tudósítónk előbb a nagy filmfesztiválok sajtótájékoztatóinak rituáléiba vezet be minket.

Ahogy azt már a cikk címében is harsogtam: a W.E. sajtótájékoztatóján sikerül kérdeznem egyet Madonnától. De mielőtt erre rátérnénk, úgy döntöttem, elmesélem, hogyan zajlanak a sajtótájékoztatók a nagy filmfesztiválokon. (Akit a filmfesztiválok mindennapjai nem érdekelnek túlzottan, most ugorjon a dőlt betűs részre.)

Madonna a W.E. velencei premierjén

A sajtótájékoztatót általában rögtön a film első vetítése után tartják, ezért gyakran látni olyan újságírókat, akik már a végefőcím előtt tíz perccel kisunnyognak a teremből, hogy jó helyet kapjanak, vagy hogy egyáltalán bejussanak a sajtótájékoztatóra. Ha valaki nem napi megjelenésű sajtótermékbe ír, tehát nem a legmagasabb szintű akkreditációval rendelkezik, Cannes-ban például gyakorlatilag lehetetlen bejutnia egy-egy nagy film sajtótájékoztatójára. Ez Velencében is így van, de létezik egy kiskapu: mivel a sajtótájékoztatók félórás ütemben követik egymást, és kettő között nem ürítik ki a termet, így csak annyit kell tenni, hogy beülsz az eggyel korábbira, és bent maradsz a teremben. Tegnap például emiatt hihették a Giochi d'estate című olasz film alkotói (amelynek a sajtótájékoztatója pont a Madonna-film előtt volt), hogy óriási érdeklődés övezi a filmjüket, bár furcsállhatták, hogy hiába van több száz újságíró a teremben, mégsem kérdez tőlük szinte senki.

Egy filmfesztiválon két módja van annak, hogy kérdést tegyél fel egy színésznek vagy rendezőnek: az interjú és a sajtótájékoztató. Az interjú egyre inkább a gazdag lapoknál dolgozó újságírók kiváltsága lett, ugyanis nem ingyen adják. Például itt Velencében egy kerekasztalos interjú (ahol hét-nyolc másik újságíróval együtt kérdezgetheted az alkotót) a The Ides of March színészeivel 1500 euróba került volna, de ezért a pénzért csak a mellékszereplőket (Evan Rachel Wood, Paul Giamatti, Philip Seymour Hoffman és Marisa Tomei) adták volna oda, George Clooney-t és Ryan Goslingot (ő mondjuk el sem jött) ennyiért még nem. Kétlem, hogy ma van olyan sajtótermék Magyarországon, amelynek megérne 1500 eurót egy-egy interjú ezzel a négy színésszel. Előfordul, hogy a magyarországi forgalmazó kifizeti az interjú árát, de ez mostanában már nagyon ritka. Tehát marad a sajtótájékoztató.

Ha bejutottál, és elég agilis vagy, szinte biztos, hogy fogsz tudni kérdezni. Az alkotók egy pulpituson álló asztal mögött foglalnak helyet, ott ül még velük a moderátor, aki miután bemutatta a megjelenteket, elkezdi vizslatni a termet, hogy ki akar kérdezni. Ilyenkor általában nyolc-tíz kéz egyből a magasba is lendül, és ha pont a te kezedet veszi észre a moderátor, akkor rád mutat, egy hostesstől megkapod a mikrofont, és tiéd a pálya.

Felállsz, mondod a nevedet, hogy melyik országból jöttél és melyik sajtóterméknek dolgozol, valamint hogy kitől és mit akarsz kérdezni. Alapszabály, hogy egyet illik csak kérdezni, de ezt szinte senki nem tartja be, és feltesznek egymás után két-három kérdést. Madonna tegnap kíméletlenül leoltotta a többet kérdezőket, és mindenkinek csak az első kérdésére volt hajlandó válaszolni. Némely újságíró visszaél azzal, hogy az ő kezében van a mikrofon, és hosszasan elemezni kezdi a szóbanforgó filmet, vagy valami nyilvánvaló sületlenséget kérdez meg, csak hogy hallassa a hangját (például Návai Anikó tavaly a Tolvajok városa sajtótájékoztatóján azt kérdezte Ben Afflecktől, hogy tervezi-e folytatni a filmet - annak, aki emlékszik, hogyan végződött a Tolvajok városa, nem kell magyaráznom, hogy ez nem egy értelmes kérdés). Miután feltetted a kérdésedet, leülsz és hallgatod a választ. Ilyenkor tied a kiváltság, hogy miközben válaszol a sztár, végig rád néz, te pedig udvariasan bólogathatsz neki. Körülbelül ennyi, újból jelentkezni felesleges, úgysem fognak még egyszer felszólítani.

Ha nem a világ legkimértebb embere vagy, és kitalálod, hogy kérdezni fogsz egy sajtótájékoztatón, egészen furcsa tudatállapotba kerülsz. Feltartott kézzel ülsz, nem jut el az agyadig, hogy mit beszélnek éppen, csak csiszolgatod a fejedben a kérdésed angol verzióját, és várod, hogy kiszúrjon a moderátor. Még durvább, amikor már rádmutattak, megkaptad a mikrofont, mindjárt te jössz, és már csak ki kell várnod az előző kérdésre adott válasz végét.

Madonna a W.E. sajtótájékoztatóján magyaráz

Például tegnap délután, amikor a W.E. sajtótájékoztatóján megkaptam a mikrofont, és tudtam, hogy mindjárt Madonna fogja hallgatni, hogyan töröm az angolt, úgy éreztem, mindjárt elájulok. A pulzusom felment kétszázra, szinte a fülemből csorgott az adrenalin, és az agyamban feltolult az a kép, ahogy tesómmal 1988-ban egy spirálfüzetbe hallás után írjuk le a Cherish dalszövegét. Azért Madonna mégiscsak Madonna, ekkora sztárhoz még életemben nem szóltam.

Szerencsére volt még egy-két percem, hogy összeszedjem magamat, így amikor megszólaltam, alig remegett csak a hangom. Mindenesetre mielőtt visszaadtam a mikrofont a kérdésem után, kénytelen voltam letörölni róla az izzadságot a pólómmal.

Vacilláltam azon, hogy azt mondjam-e, hogy "a rendezőtől" szeretnék kérdezni, vagy azt, hogy "Madonnától", mert féltem, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben nem fogom tudni szép hanglejtéssel kiejteni angolul a Madonna (Mödáná) szót, de aztán végül csak megpróbáltam. A szóváltásunk pontosan így hangzott:

Én: Amikor a W.E.-t forgattátok, hatalmas szenzációt okozott A király beszéde, amely feldolgozza ugyanennek a történetnek egy kis szeletét is. Idegesített annak a filmnek a sikere, vagy lehetőségként tekintettél rá?

Madonna: Amikor még csak hallottam A király beszédé-ről, féltékeny voltam, hogy valaki már hamarabb feldolgozza ugyanazt az időszakot, ami az én filmemben is benne lesz. De amikor megnéztem, rájöttem, hogy egészen más szemszögből mutatja be ezeket az eseményeket, és úgy tekintettem a sikerére, hogy ez nagyszerűen megágyaz majd az én filmemnek. Ezért köszönetet is mondtam Tom Hoopernek, amikor nemrég összefutottunk egy partin. A király beszéde megadta a támpontokat, és ha majd az emberek beülnek az én filmemre, már tudni fogják, kicsoda Bertie, Elisabeth, Wallis Simpson és Edward. Örülök, hogy nem a nulláról kell megismertetnünk a sztorit.

Magyarul - ahogy Onozó Róbert kollégám fogalmazott - jól alákérdeztem Madonnának.

Van egy bizarr rituálé minden sajtótájékoztató végén, amiről még szeretnék szót ejteni. Nevezzük ezt az újságírók csörtetésének. Miután elhangzott az utolsó válasz utolsó mondata, a moderátor bejelenti a sajtótájékoztató végét. Abban a másodpercben egyszerre pattan fel a helyéről ötven újságíró, és kezd el rohanni a pulpitus irányába: ilyenkor lehet autogramot kérni a sztároktól, valamint közelről lefotózni őket. Megmutatom, hogyan festett tegnap, amikor az újságírók letámadták Madonnát.

Így rohamozták meg az újságírók Madonnát

Az igazán nagy sztárokat általában két autogram kiosztása után kimentik a teremből a biztonsági őrök, kivéve George Clooney-t, Angelina Jolie-t és Brad Pitt-et, mert ők hárman külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy az utolsó papírfecnit is aláírják. A pulpitus előtt tömegelve az újságírók teljesen kivetkőznek emberi méltóságukból, ingerülten lökdösődnek, képesek akár egymás hátára is felmászni csak, hogy odatolhassanak valami fotót vagy jegyzetfüzetet a sztár elé. "Sajnálom, de szóltak, hogy mennem kell" - mondják egy perc után a sztárok, és PR-osok gyűrűjében elhagyják a termet. Az újságírók szeméből pedig eltűnik az őrület, egy picit elszégyellik magukat, hogy talán nem kell volna rátaposni az előbb arra a kollégára, de aztán megrántják a vállukat, és elindulnak a következő vetítésre.