Ki a legjobb komcsi?

Ha kibeszélve még nincs is, arról már sokat hallhattunk, mi mindenen ment keresztül egy III/III-as ügynök, akit a kommunista titkosrendőrség beszervezett. Arról viszont A vizsga című filmben hallunk először, mi zajlott a felsőbb szinteken, miben hittek a beszervezők. Kulka János, Scherer Péter, Nagy Zsolt és Hámori Gabi egy félelmetes, izgalmas és meghökkentő krimi-thrillerben játssza el az ávósok végnapjait.

Nehéz túllendülni a kezdeti sokkon, hogy itt csupa olyan embert kell nézni, akit kapásból elítélünk. Akikre mélységében, árnyalataiban nem vagyunk kíváncsiak, kényelmesebb lenne meghagyni őket abban a démonizált alakban, ahogy eddig gondoltunk rájuk. De ha egy ilyen figurát Nagy Zsolt játszik, és vele indul a film, máris meg vagyunk lőve. Rá nem lehet nem emberként tekinteni.

Karácsony napja van, épp "haza" érkezik (valójában a konspirációs lakásba), és fogadja a besúgókat, akik között mindenféle akad. Jön egy színész, aki eljátssza, hogy nem lehet komolyan venni; jön a bűntudattól reszkető atya; a filmrendező, aki keserűen törődik bele, hogy csak így csinálhat karriert; és a kisember, aki hülyének tetteti magát - mindenkinek van egy túlélési módszere.

Aztán megjön az igazi nagykutya, Markó Pál ezredes (Kulka János), hogy ő is kifaggassa a tartótisztjét. Itt hangnemet váltunk, mert ő még azt is megengedheti magának, hogy a parancsnoki utasításokról átváltson egy megdöbbentően közvetlen, emberi hangra, ami elég merésznek tűnik 1957-ben. Aztán átsétál a szemközti házba, és onnan kezdi figyelni a beosztottját - ennyit az őszinteségről. Ezzel máris egy olyan szobába csöppenünk, amilyet A mások életé-ben láttunk: a lehallgatóberendezés forrásához és a rajta csüngő tisztekhez. Rendesen be van drótozva a konspirációs lakás, fokozott figyelem irányul Jung Andrásra. Ő meg váratlanul szeretőt fogad.

Itt most megállok egy percre, mert a filmnek az a legnagyobb erénye, hogy minden fordulata váratlan, és minden húsz percre tartogat egy fordulatot. Jobb, ha ezt meghagyjuk neki. De annyit elárulhatok, hogy bár egészen eddig úgy tűnt, Jung András (Nagy Zsolt) történetét látjuk, amint Kulka feltűnik a vásznon, a többiek mellékszereplővé zsugorodnak. Valójában övé a film, róla szól minden. Félelmetes ereje van.

És végre itt egy nagy formátumú szerep. A vizsga ugyanis egy olyan hibrid, ami a klasszikus '56-os magyar filmeket ötvözi a 24-szerű feszített tempójú, állandó meglepetésekkel szolgáló thrillerrel. Magyar filmnél ritkán találkozni ilyen jól felépített forgatókönyvvel. És Köbli Norbert nemcsak a sztorit agyalta ki bravúrosan, hanem valódi karakterekkel töltötte meg. Minden színész hálás lehet a feladatáért, mert bőven van mit játszania. Senki sem az, akinek elsőre tűnik, így mindenki két karaktert játszik egyben. A viszonyok is állandó változásban vannak, mert valaki mindig felülkerekedik, a másik meg alulmarad, így garantált a történet folyamatos dinamikája.

És mivel egy olyan korról beszélünk, amelyben tényleg soha senki nem tudhatta, kivel lehet őszinte vagy mikor mond, és tesz valami végzetesen rosszat, nem tűnik erőltetettnek ez a szisztéma.

Markó a filmben egy Kulcsár Emil nevű tiszttel (Scherer Péter) vívja a csatáit - abban az örök meccsben, amiben a vezérfigura és a szürke eminenciás küzd egymással. Márpedig a hatalomnak (mindig és mindenhol) néha sokkal jobban jön egy hű katona, mint a nagy egyéniségek. Ha színekben kellene kifejezni - ahogy a jelmeztervező teszi az öltözékekben - Kulkáé a nehéz fekete, Schereré pedig a fakó szürke karakter. Ennek megfelelően bármilyen tökéletes is Scherer alakítása, Kulka mélyebb nyomot hagy.

A film egyetlen női szereplője Hámori Gabi, aki talán először tudja ugyanazt a színvonalat nyújtani a vásznon, amit színházban szokott. Hiába van már annyi filmszerep mögötte, ezekben mindig dominált kicsit nyávogós beszédstílusa, elnyújtott pillantásai - ami egyeseknek bejön, mások meg idegesítő modorosságot láttak benne. Színházban, a nagy ívű főszerepekben könnyebben tudta ezt feledtetni alakításai kidolgozottságával és mélységével. Most nincs egyetlen zavaró pillanata sem, és még titok is marad a szerepben.

Vannak még izgalmas mellékalakok is, akik együtt hiteles tablóképet adnak a korszakról, például Elek Ferenc félelemtől vonyító zenésze vagy a lehallgatókészüléket kezelő technikus (Balogh Andrásnak a puszta jelenléte is hangsúlyos). Öröm volt újra látni Széles Lászlót, Dimény Áront és Tóth Anitát; Szabados Misi meg lassan olyan emlékezetes mellékalak lesz a filmekben, amilyen Szilágyi István volt régen.

A film tehát megáll a lábán a jó forgatókönyvnek és a kiváló színészi munkának köszönhetően, van azonban néhány pont, ahol meginog. Hiába érdekesek például a helyszínek, a látvány nem elég egységes, nincs igazi stílusa. És sajnos feltűnően szegényes is. Talán nem fair egy film szemére vetni, hogy kevés pénzből készült, de ha az alkotók úgy döntenek, hogy ennyiből is megcsinálják, mindent meg kell tenniük, hogy ne lássék rajta. Egy nevetséges műhókupactól még nem lesz télies a városkép, egy graffiti a falon kiábrándító, és az is, ha a decemberi történetben feltűnően nem érezzük a hideget, mindenki hetykén viseli a kabátját, mintha csak dísz volna rajta.

A rendezés is néhol suta - van például egy jelenet, ahol Kulka Markó Pálja egy fa mögül leselkedik, de széles karimájú kalapját nem veszi le, így már minket idegesít, hogy folyton kikandikál. A tempó is hol feszes, hol megbicsaklik, ettől minket is hol elkap, hol kizökkent, nem érezni mindig, hogy van itt egy karmester, aki erős kézzel dirigál. A film szerencsére ettől még működik, csak nem egységes színvonalon. Azt a magas színvonalú mesterségbeli tudást, amit Bergendy Pétert a reklámfilmjeiben mutat, még nem birtokolja egy játékfilmnyi hosszúságban. Ehhez kellene a rutin.

Összességében A vizsga mégis különleges film. Ügyesen vegyíti a fikciót a történelmi valósággal, és annak is egy olyan szeletére koncentrál, amiről eddig nem beszélt senki. Végül sikerül elérnie, hogy döbbenettel álljunk fel a székből, mert egy minden korra érvényes, ijesztő vonását ismertük meg az emberi természetnek.