Rémálmomban ne jöjjön elő ez a cirkusz!

Az Aglaja egy hatásos, néha szinte rémálomba forduló mese. A film kis gyerekszereplője még a hajánál fogva csüngő Ónodi Eszterrel is felveszi a versenyt.

Nem hittem, hogy a fájdalmasan rossz A miskolci boniésklájd rendezője, Deák Krisztina tud olyan filmet csinálni, amit nemcsak nézhetőnek, hanem egyes pillanataiban kifejezetten remeknek tartok majd. A Filmszemle utolsó premierjeként bemutatott Aglaja viszont bebizonyította, hogy érdemes volt még egy esélyt adni a rendezőnek. A film a fiatalon meghalt, román származású svájci írónő, Aglaja Veteranyi A gyermek a forró puliszkába esett című regényén alapul, és egy kislány felnőtté válását meséli el egy nagyon különleges és meglehetősen fájdalmas gyerekkoron át.

Ónodi Eszter, Keresztes Tamás, Bogdán Zsolt és Jávor Babett az Aglajá-ban

Aglaja (Jávor Babett) cirkuszoscsaládba születik Romániában, anyja (Ónodi Eszter) a társulat artistasztárja, apja (Bogdán Zsolt) bohóc. A gyökértelenség, a menekülés, az állandó veszélyérzet, sőt a halálfélelem kíséri a kislány életét a kezdetektől. Ez nem afféle glamúros, idealizált cirkuszálom, ellenkezőleg: a félelmet, az izzadtságszagot, a rivalizálást tapintjuk a produkciók mögött. Aglajával együtt leszünk tanúi halálos baleseteknek, szétmálló szerelmeknek. És az amúgy is nomád életet élő cirkuszoscsalád hamarosan menekült is lesz, megszöknek nyugatra, és a kislány ezt sem nagy felszabadulásként éli meg, csak annyit tud: őket hátrahagyott hazájukban halálra ítélték menekülésük miatt, és soha többé nem térhetnek vissza.

Jávor Babett az Aglajá-ban

Ha ismerjük a harminckilenc évesen öngyilkosságot elkövetett írónő történetét, a fájdalommal és elhagyatással teli gyerekkorban óhatatlanul is megsejteni véljük a jövőt, de ez a film nem a tragédiáról szól. Fantasztikus, hogy a filmesek megtalálták Jávor Babettet, a film első fele lényegében az ő szép, mélységeket rejtő tekintetén függ. Meg persze Máthé Tibor képein, aki ügyes beállításokkal, hatásosan, de nem sulykolva bevarázsol minket a kislány nézőpontjába, hogy egy idő után tényleg úgy érezzük, az ő tekintetén keresztül látjuk a néha-néha elbűvölő, de folytonos szorongást jelentő cirkuszi világot. Az egyik kedvenc pillanatom, amikor Aglaja és újdonsült barátja az egyik cirkuszos kocsi alatt ülnek, a kamera mögöttük lapul, és úgy látjuk a felnőttek elhaladó lábait, ahogy ők - mindenkinek van ilyen emlékképe gyerekkorából.

Ónodi Eszter az Aglajá-ban

Ónodi és Bogdán kettőse is nagyon erős, zaklatott kapcsolatuknak minden percét elhiszem. A játékidő felénél épp ezért kicsit megbicsaklik a lendület: Aglaját bentlakásos iskolába kényszerítik a svájci hatóságok, és mire onnan kikerül, szülei elváltak, ő pedig átváltozott Móga Piroskává. Szerencsére Móga is jó, és az ő tekintetében is van mit keresgélni, de a film veszít kissé az erejéből az első órát betöltő trió nélkül. Kárpótlásul visszatérünk Romániába, a jól fényképezhető tengerpartra, egy tarkabarka társulatba, ahol a meztelenkedő Jordán Adéltól kezdve a kígyót keblén melengető Lázár Katin és a harsány Esztergályos Cecílián keresztül az erkölcstelen Kamarás Ivánig mindent bedob nekünk a rendező, hogy ne unatkozzunk.

De mindez csupán szórakoztató, ám felszínes figyelemelterelés, továbbra is csak anya és lánya igazán érdekes. Kapcsolatuk változó dinamikáját, az átrendeződő erőviszonyokat elegánsan, szájbarágósság nélkül mutatja be a film, ami aztán Aglaja nagy döntésében csúcsosodik ki: továbbvinni a családi tradíciót vagy saját útra lépni? És ahogy az Alexanderplatz fölé emelkedik a kamera, és magunk mögött hagyjuk a cirkuszosokat, úgy érezzük: ez egy kerek mese volt.