Még Kylie Minogue-ból is előbújt a színésznő

Marion Cotillard láb nélkül is szexi volt, Tom Hardyt pedig elburjánzott szakállal is bírtuk. Michael Haneke összetörte a szívünket, Leos Carax őrületén jólesőt hüledeztünk. Az [origo] filmklub kedvencei a 65. cannes-i filmfesztiválról.

A 65. cannes-i filmfesztiválon a Nanni Moretti vezette zsűri Michael Haneke Amour című filmjét találta a legjobbnak. A díjazottakról részletesen itt olvashatsz, az alábbiakban viszont az [origo] filmklub tudósítóinak kedvencei következnek.

Legjobb film:

Matthias Schoenaerts és Marion Cotillard a De rouille et d'os című filmben

Bujdosó Bori: Michael Haneke Amour-ja és Jacques Audiard De rouille et d'os-a (Rozsda és csont) közt nehéz döntenem, de az biztos, hogy utóbbit jobban élveztem. A levágott lábú delfinidomár (Marion Cotillard) és az apaság felelősségével küzdő bunyós (Matthias Schoenaerts) lassú egymásra találásában az tetszett a legjobban, hogy a rendező bátran és ügyesen keveri benne a stílusokat: a színészek természetesek, visszafogottak, mégis nagyon érzelmesek, a képi világ néha szinte dokumentarista, máskor viszont lírai játékokba megy bele, a zene végtelenül populáris, mégis felemelő. Audiard volt már kíméletlen és érzelmes is, most mindkettő egyszerre, és ettől izgalmasabb, mint korábban bármikor.

Holy Motors

Onozó Róbert: A versenyprogramot két film uralta: Michael Haneke tökéletes Amour-ja és Leos Carax őrült Holy Motors-a. A kettő közül Haneke drámáját tartom a szebb filmnek, de most mégis a Holy Motors-t emelném ki, mert ez volt a hivatalos program azon darabja, ami legjobban szimbolizálja számomra Cannes jelentőségét. Csak itt képzelhető el ugyanis, hogy többszáz fős vetítőtermeket töltsön meg egy ilyen kattant, álomszerűen szürreális film, amelynél a történet másodlagos; csak az számít, hogy minden pillanatban más típusú meghökkentésre számíthatunk. Ráadásul gyermekkorom álomnője, Kylie Minogue is parádés szerephez jutott a filmben, amire a korábbi filmes pályafutása után enyhén szólva nem számítottam.

* * *

Legjobb női alakítás:

Marion Cotillard a De rouille et d'os-ban

Bujdosó Bori: A balesetben mindkét lábát elveszítő delfinidomárt játszó Marion Cotillard igazán nagyszerű Jacques Audiard De rouille et d'os-ában. Amikor amputált lábbal, zsíros hajjal, testben és lélekben összetörve, tolókocsiban ülve is sugárzik, akkor derül ki igazán, milyen fantasztikus egyéniség. Ilyennek még sosem láttuk, és hiába volt remek a Piaf-ban és minden másban is, most sokkal több réteget mutat meg magából, mint eddig.

Alice Lowe a Sightseers-ben

Onozó Róbert: Marion Cotillard (De rouille et d'os), Emmanuelle Riva (Amour) és Nicole Kidman (The Paperboy) játékát élveztem legjobban a versenyprogramban, de végül nem ebből a szekcióból választottam kedvencet, hanem a párhuzamosan futó Rendezők két hetéből (Quinzaine des Réalisateurs). A Sightseers-t az a Ben Wheatley rendezte, aki tavaly meglepő kultsikert aratott a Kill List című képtelen horrorral. Új filmjében megtartotta a horrorelemeket, de alapvetően a komédia felé mozdult, így a néző az egyik pillanatban az ijedtségtől, a következőben pedig a röhögéstől nyüszített fel. A kegyetlenül vicces film aduásza Alice Lowe, aki az erőlködés legkisebb jele nélkül vált át ostoba kisvárosi brit trampliból rátarti végzet asszonyává. Egy nagyon ravasz és nagyon szórakoztató alakítás a műfaj leendő klasszikusában.

* * *

Legjobb férfi alakítás:

Jean-Louis Trintignant az Amour-ban

Bujdosó Bori: Michael Haneke Amour-ja intimebb a rendező talán összes korábbi munkájánál: összezár minket egy lakásba egy idős házaspárral, akikre hirtelen rászakad, hogy már csak a halál az utolsó közös, nagy feladat a kapcsolatukban, amit meg kell oldaniuk. Két színészóriást látunk, akik közül a felesége (Emmanuelle Riva) leépülésével küzdő férfit alakító Jean-Louis Trintignant szerepe az izgalmasabb és meghatóbb. Trintignant végtelenül emberi, és eszköztelen, letisztult színészi játékával képes mindent átadni ennek a két embernek a közösen töltött évtizedeiről, amit tudnunk vagy inkább éreznünk kell. Nyilván azért is, mert a szemében, ráncaiban ott a saját múltja, és a nagyformátumú színész búcsúja összeolvad a figuráéval.

Matthias Schoenaerts a De rouille et d'os-ban

Onozó Róbert: Nagyon sok erős alakítást láthattunk idén Cannes-ban; Denis Lavant és Jean-Louis Trintignant feledhetetlenek a fesztivál két legjobb filmjében (Holy Motors és Amour ismét), míg Mads Mikkelsen maga emelte fel hasonló szintre a Jagten (Vadászat) kevésbé erős alapanyagát. Összességében mégis a De rouille et d'os férfi főszereplőjének, Matthias Schoenaertst tartom a legjobbnak, mert hibátlan alakításával sikerült elérnie, hogy egy alapvetően nem túl szimpatikus ösztönlénynek drukkoljon a néző, hogy sikerüljön az ősemberszintről továbblépnie az evolúcióban.

* * *

Legnagyobb csalódás:

Robert Pattinson a Cosmopolis-ban

Bujdosó Bori: David Cronenberg elvesztette a fonalat. Egyáltalán nem várom, hogy a hatvankilenc éves rendező pont olyan filmeket csináljon, mint harminc vagy akár tizenöt éve, de a 2000-es években még izgalmas filmes (Erőszakos múlt, Eastern Promises) a vérszegény Veszélyes vágy után a Cosmopolis-szal egy felszínes, halálosan unalmas, ráadásul fontoskodó filmet csinált. Robert Pattinson jól teljesít a limuzinjába zárt, kiégett yuppi szerepében, de a mélynek szánt, fárasztó párbeszédek, a távoli, hideg figurák és a feszültség hiánya teljesen szerethetetlenné teszik ezt a filmet.

Post tenebras lux

Onozó Róbert: Egyértelműen az időjárás, bár ez legalább arra sarkallt, hogy még az átlagosnál is több időt töltsünk a moziban. Szerencsére ennek nem lett az a következménye, hogy több rossz filmet kellett volna végignézni, sőt. A két versenyfilm viszont, ami teljesen alulmúlta a várakozásaimat Cronenberg Cosmopolis-a és Carlos Reygadas Post tenebras lux-a volt, bár utóbbi legalább tartogatott pár meghökkentő WTF-pillanatot (pl. a sátán vendégszereplése, vagy amikor az egyik szereplő letépi a saját fejét), míg Robert Pattinson limuzinban töltött napján csak ásítoztam.

* * *

Legemlékezetesebb cannes-i pillanat:

Mads Mikkelsen és Asger Leth rendező egy cannes-i jachton

Bujdosó Bori: Újságíróként általában vagy távolról látjuk a sztárokat, vagy erősen leszabályozott interjúhelyzetben találkozunk velük. Ezért különleges élmény volt idén a Move On című websorozat beharangozására szervezett ebéden egy asztalnál ülni a remek Mads Mikkelsennel, aki lazán sztorizgatott például arról, hogy milyen nehéz kikeveredni egy beszélgetésből, aminek csak a sokadik percében jön rá, hogy összekeverik egy másik színésszel. Ráadásul nagyon finom volt az étel, a helyszín pedig hamisítatlanul cannes-i: egy jacht fedélzete, ahova csak zokniban vagy mezítláb lehetett fellépni, és ez persze a sztárokra is vonatkozott.

Michael Haneke, Emmanuelle Riva és Jean-Louis Trintignant az Amour forgatásán

Onozó Róbert: Interjút készíteni akkor a legjobb érzés, amikor tetszett az interjúalany filmje. Michael Hanekének egy sor korábbi filmjét imádom, de az Amour talán minden eddiginél jobban lenyűgözött, így irtóra vártam a személyes találkozást. Nem áll könnyű interjúalany hírében, és kicsit meg is szeppentem, amikor az első kérdésemet két szóban lepattintotta, de végül megenyhült és érdekes, tartalmas válaszokat adott. Mivel jelenleg nem Magyarországon élek, nagyon örültem Cannes-ban annak a lehetőségnek is, hogy az év eddigi két legfontosabb magyar filmjét is megnézhettem, a Final Cut-ot a hivatalos programban, a Csak a szél-t pedig egy filmvásáros vetítésen. Mindkettő a fesztivál versenyprogramjának legjobbjai szintjét hozta.

* * *

Legjobb csaj:

Isabelle Huppert Cannes-ban

Bujdosó Bori: Az 59 éves Isabelle Huppert, aki évről évre szebb és ragyogóbb. Michael Haneke Amour-jában érett nyugalmával bűvölt el, Hong Sang-soo In Another Country-jában pedig azzal, hogy csacska kamaszlány és flörtölős liba is tud lenni, úgy, hogy legszívesebben megzabálná az ember.

Zhang Ziyi a Veszedelmes viszonyok-ban

Onozó Róbert: Filmjeikben Marion Cotillard (De rouille et d'os) és Zhang Ziyi (a Veszedelmes viszonyok kínai verziójában a Michelle Pfeiffer-szerepet alakította) tetszett a legjobban, de élőben sajnos egyiküket sem láttam.

* * *

Legjobb pasi:

Bujdosó Bori: Az álompasi minden kétséget kizáróan Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című filmjének főhőse. A Cannes Classics szekció zárófilmjeként levetített, több száz klasszikusból összeollózott alkotásban a Férfi magába sűríti a filmtörténet lényegében összes szívtipróját. Így hát természetesen ő a tökéletes romantikus hős, aki végzetesen szerelmes lesz a Nőbe, hogy aztán viszontagságokon keresztül ugyan, de boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Ki kívánhatna ennél a klisénél szebbet?

Tom Hardy Cannes-ban

Onozó Róbert: A pasik között idén a kamionsofőr-stílus hódított, így Matthias Schoenaertst és Tom Hardyt emelném ki, főleg, hogy utóbbi élőben is nagyon sármosnak és szimpatikusnak tűnt.

* * *

Ilyen volt az idei Cannes-unk két percben | videó: Jánosik Rita