Bruce Willis nagyon szelíd

A Holdfény királyság rendezője, Wes Anderson elmesélte, hogy mennyire volt nehéz kijönnie Bruce Willisszel, hogy most először miért nem szerepel Owen Wilson a filmjében, hogy mi az, amiről a szüleinek nem a sajtóból kellene értesülniük, és hogy a lakása úgy fest-e, mint a filmjei. Az interjú a cannes-i filmfesztivál alatt, csoportos beszélgetés keretében készült.

Bruce Willis nem illeszkedik evidensen a világodba, miért választottad őt a rendőrfőnök szerepére? Kevin Smith úgy nyilatkozott Willisről, hogy "rendezhetetlen". Neked mi volt erről a tapasztalatod?

Vicces, hogy különböző rendezőknek mennyire különböző élményei lehetnek ugyanazzal a színésszel. Nekem szögesen ellentétes tapasztalatom volt Bruce-szal, mint Kevin Smithnek, és fogalmam sincs, ennek mi az oka. Bruce-t azért akartam szerepeltetni, mert egy csomó filmjében imádtam, és úgy éreztem, hogy ehhez a rendőrszerephez felhasználhatja a személyiségének egy részét, de kicsit másképp, mint korábban. Ritkán foglalkozom azzal, hogy a színészeim milyen más filmekben szerepeltek, de ebben az esetben kifejezetten arra gondoltam, hogy van valami, amit átmenthet ide a korábbi tapasztalataiból. De Bruce nagyon szelíd mindenkivel, és mindenre kapható volt. Szóval szerintem egyszerűen arról van szó, hogy különböző emberek közt különböző dinamika alakul ki.

Ez az első nagyjátékfilmed, amelyben Owen Wilson semmilyen minőségben nem vett részt. Mi történt, összevesztetek?

Egyáltalán nem, sőt, volt róla szó, hogy eljön velünk Cannes-ba, annak ellenére, hogy nem szerepel a filmben. Továbbra is részt veszünk egymás munkájában és életében. Owen eljátszhatta volna a cserkészek vezetőjét, akit Edward Norton alakít, de már hosszú évek óta szerettem volna Edwarddal dolgozni, és ő tűnt a legjobbnak erre a szerepre. Egy ideje már levelezgettünk arról, hogy majd csinálunk együtt valamit. Edward szerintem olyan, mint egy Norman Rockwell-festmény (20. századi amerikai festő, aki többek közt cserkészeket ábrázoló festményeiről híres - a szerk.), és ez illik a film világához.

Rövid ideig te is voltál cserkész, ugye?

Igen, de csak úgy egy hónapig. Nem értem el semmilyen fokozatot vagy ilyesmi, csak elmentem néhány gyűlésre. Úgy rémlik, azért hagytam fel vele, mert nem volt, aki elvigyen a gyűlésekre, mintha a szüleim nem tartották volna fontosnak a dolgot, és azt hiszem, én sem lelkesedtem érte igazán.

Bruce Willis és Wes Anderson a Holdfény királyság forgatásán

A zene mindig kiemelt szerepet kap a filmjeidben, és ezúttal a különböző figurákhoz különböző zenék tartoznak, a rendőrfőnök például Hank Williamst hallgat, Suzy pedig klasszikusokat. Hogyan választottad ki a zenéket?

A különböző zenék a filmkészítés különböző pontjain jöttek be. Benjamin Britten zenéje alapozta meg a film egész hangulatát, már kezdettől arra gondoltam, hogy Britten-zenéket fogok használni. Britten kifejezetten gyerekeknek is írt zenéket, amelyeket Leonard Bernstein vezénylésével és irányítása alatt vettek fel, és ezek abból a korszakból származnak, amelyikben a film játszódik. De a film középpontja számomra az a jelenet, amelyben a gyerekek a tengerparton táncolnak a Francoise Hardy-számra. Ez volt a film kiindulópontja, az egész innen sugárzott ki. A Bruce Willis figurájához tartozó Hank Williams-zene pedig csak a vágás közben került be, mert kellett valami, ami szóljon a rádióból. A vágószoba a lakásom alatti emeleten volt, úgyhogy felszaladtam néhány lemezért. Kipróbáltuk a vágóval Hank Williamst, és úgy éreztük, nagyjából stimmel. És aztán elkezdtünk Hank Williams-számokat betenni minden helyre, ahol csak Bruce Willis megjelenik a filmben.

Gyerekkorodban hallgattál Brittent?

Igen, de nem ismertem annyira jól, főleg a bátyám hallgatta. Úgy érzem, Suzy kisöccsei közül az, aki általában a többiek helyett is beszél, valamiképpen a bátyám rokona. A bátyám folyton lemezeket hallgatott, zongorázik, és neki tényleg van érzéke a zenéhez.

A kamera nálad nagyon sokszor egyenes vonalú vízszintes vagy függőleges mozgást ír le. Mi a szándékod ezzel?

Amikor készülök egy filmre, van egy elképzelésem arról, hogy milyen világban fog játszódni, és az összes technikai és látványelem azt szolgálja, hogy létrehozzam azt a világot, amely valószínűleg nem teljesen olyan, mint a valóság, hanem remélhetőleg olyan hely, ahol még sosem jártak a nézők. De a kameramozgás és a jelenetek koreográfiája nem annyira tudatos döntésekből fakad, hanem inkább olyan, mintha a kézírásom lenne. Egyszerűen így csinálom, és kész. És ha máshogy csinálnám, az kényszeredett lenne. Ezért használok hasonló kameramozgásokat a filmjeimben. Közben kicsit változnak is azért ezek a dolgok, de azt hiszem, nagyjából konzisztensen ugyanúgy fényképezem a filmjeimet.

Wes Anderson a cannes-i filmfesztiválon

Személyes szinten mit akarsz kifejezni a filmjeiddel?

Számomra minden filmem személyes elejétől a végéig, de rendszerint nincs egy konkrét téma, amelyet szeretnék kifejteni. Mind máshonnan ered. Ezt a filmet például valaki úgy írta le nekem, mint egy fantáziának az emlékét. Egy gyerekkoromban átélt érzésre - egy szerelemre - emlékszem vissza ebben a filmben, szóval ebben az esetben ez a személyes kapocs.

Szerepelnek konkrét gyerekkori élményeid a filmben?

Főleg az érzés, nem is annyira a konkrétumok. De például én is szerettem az olyan kalandregényeket, amilyeneket Suzy olvas. Emlékszem, mennyire vágytam arra, hogy a kitalált dolgok valósággá váljanak. Kicsit olyan ez, mint amikor lemerülsz a víz alá, és egy másik világban találod magad. Ezt az érzést akartam tükrözni a filmmel.

Máshol említetted, hogy a filmben is szereplő problémás gyerekekről szóló könyvet te találtad a szüleidnél. Beszéltél valaha velük erről?

Ez igaz, de nem beszéltem meg velük ezt soha, és ezért valószínűleg nem is volt helyes, hogy ezt megemlítettem. Valószínűleg nem akarnak erről olvasni a sajtóban. Anyám egyébként nem is tud a dologról, mert az apám és a mostohaanyám házában találtam azt a könyvet. Szóval anyám valószínűleg azt hiszi, csak kitaláció a könyv, apám viszont talán emlékszik rá.

Ez az első alkalom, hogy egy konkrét időbe helyezed a filmedet - 1965-be, amikor még meg sem születtél. Van valami különös jelentősége számodra ennek a dátumnak?

Csak annyi, hogy Amerikának egy ártatlanabb vagy legalábbis a felszínen annak tűnő korszaka ért véget akkor. Ez a két gyerek tizenkét éves '65-ben, és mire tizennyolc évesek lesznek, teljesen más kultúra veszi majd körül őket. A filmben van egy kis célzás a rock and rollra, de pár éven belül már az ural majd mindent az életükben.

Kara Hayward, Wes Anderson, Tilda Swinton, Bruce Willis és Edward Norton a cannes-i premieren

A filmjeid mindig tele vannak szép régi holmikkal. A lakásod is ilyen, van például egy csomó régi lemezed?

Nincsenek lemezeim. Ilyen jellegű cuccaim vannak (rámutat az asztalon sorakozó iPhone-okra és diktafonokra). Egy filmben viszont jobban mutat valami, ami mozog, szóval jobb lemezt hallgatni, mint megnyomni egy gombot. De ennek nincs köze a saját életemhez, és a New York-i lakásom nagyjából úgy néz ki, mint ezek (megint rámutat a kütyükre az asztalon), és nem olyan színes, mint a filmjeim világa.

A tárgyak mindig fontosak a filmjeidben, de ezúttal mintha még a történetnél is fontosabbá válnának. Van olyan, hogy egy tárgy a kiindulópontja egy filmednek?

Nem mondhatnám, inkább a figurákból szoktam kiindulni. Ebben az esetben két kiindulópont volt: a két tizenkét éves, akik egymásba szeretnek, és a sziget. Van egy sziget, ahol sokszor jártam az elmúlt tizenöt évben, és az ihlette a filmbeli szigetet. De a film középpontja mégis az, hogy két tizenkét éves egymásba szeret, és teljesen letaglózza őket ez az érzés.

Az esküvőt megelőző jelenetben a két főhős elvonul beszélgetni, miközben mellettük valaki ugrál egy gumiasztalon. Nem halljuk, hogy miről beszélnek, de a forgatókönyvben le van írva, hogy mit mondanak?

A forgatókönyvben eredetileg úgy volt, ahogy a filmben, később viszont megírtam a jelenetet, de aztán mégis kihajítottam. A két színész olvasta a jelenetet, szóval részben azt a dialógust adták elő, de igazából a felvétel közben nem hallottam őket, úgyhogy én sem tudom biztosan, miről beszéltek.

Mondtad, hogy Edward Nortonnal egy ideje már leveleztetek a közös munkáról. Általában így cserkészed be a színészeidet?

Néha. Újabban azon igyekszem, hogy miközben írom a forgatókönyvet, ne gondolkodjak rögtön színészekben, hanem hagyjam a figurákat szabadon alakulni. Aztán, amikor kezd testet ölteni a dolog, és már úgy érzem, hogy tényleg be fogom fejezni a könyvet, akkor elkezdek gondolkozni a megvalósításán, és óhatatlanul is elkezdem fejben kiosztani a szerepeket. Ebben a filmben részben olyanok szerepelnek, akikkel már rég szerettem volna együtt dolgozni, részben olyanok, akiket már ismertem.

Jason Schwartzman, Bruce Willis, Wes Anderson és Edward Norton Cannes-ban

Rendszeres színészednek, Jason Schwartzmannak egészen kicsi szerepe van a filmben. Csak barátságból tetted bele a filmbe?

Nem, azt gondoltam, ő nagyon jó lenne erre a szerepre. Szerintem nagyon emlékezetes a jelenése a filmben. De az is igaz, volt róla szó, hogy egy későbbi jelenetben még visszatér, de a film egyidőben forgott a Bored to Deathszel, Jason tévésorozatával, és nem tudtam rávenni, hogy azt otthagyja, úgyhogy csak ennyire volt időnk.

Az előző filmedből, az animációs A fantasztikus Róka úr-ból tanultál valami újat?

Azt biztosan, hogy egy animációs filmnél felborul a dolgok sorrendje. Az ember csinál egy storyboardot, amelynek alapján nagyjából elkészül az animáció, és miután ezt összevágta az ember, leforgatja a filmet. Elég furcsa előbb vágni és aztán forgatni. Persze ez annyira nem szokatlan, sok filmes használ previst (jelenetek vizuális modellezése a tényleges forgatás előtt - a szerk.), Steven Spielberg például hosszú évek óta, de én még nem csináltam ilyesmit. A segítségével nagyobb volumenű dolgokat is meg tud valósítani az ember, mert ha előre tudod, hogy mire van szükséged, sokkal fókuszáltabban és gazdaságosabban tudsz dolgozni. Nekem abban segített, hogy ne kövessek el bizonyos hibákat.

A fantasztikus Róka úr-ig családok álltak a filmjeid középpontjában, azóta pedig mintha inkább a kisközösségekre koncentrálnál.

Az ilyen tematikus dolgokra általában nem figyelek, miközben filmet csinálok, ezek inkább később derülnek ki. De azt elmondhatom, hogy abban a forgatókönyvben, amelyen most dolgozom, senkinek nincs családja. És ez sem volt tudatos, miközben írtam, de utólag ráeszméltem, hogy mindenki egyedül van benne, pedig sok a szereplő. Ez nyilván nem véletlen, valahonnan ered, de nem vagyok tudatában, hogy honnan.

Azt szoktad mondani, hogy a sok visszatérő színész miatt olyanok a forgatásaid, mintha családi találkozók lennének. Egy családon belül rendszerint vannak feszültségek is, nálad nem szoktak lenni?

Ezen a filmen nagyon békés volt a társaság, és mindenki jól kijött mindenkivel, pedig nem volt annyira könnyű forgatás, mert nagyobb volumenű volt a film, mint amit megengedhettünk magunknak, és menet közben kellett kitalálnunk, hogyan valósítsuk meg ennek ellenére. Volt már olyan filmem, ahol több volt a súrlódás, de általában az sem a személyiségek ütközéséről szólt, hanem például az Édes vízi élet-ben arról, hogy sokáig a tengeren forgattunk, ahol minden a feje tetejére tud állni, és nagyon stresszessé tud válni. Ritka, hogy egy forgatáson az ember egyáltalán nem tud haladni, de ha órák telnek el úgy, hogy nem sikerült semmit felvenni, akkor bizony paprikássá tud válni a hangulat.

Jared Gilman, Kara Hayward és Wes Anderson Cannes-ban

Van olyan kortárs filmrendező, akinek a látásmódját közel érzed a magadéhoz?

Olyanok vannak, akiknek a filmkészítési módszerét szimpatikusnak tartom vagy nagyra becsülöm. Ilyen például Pedro Almodóvar, aki teljesen a saját szája íze szerinti filmeket csinál, amelyeket ő maga ír, és saját közegében dolgozik. A Coen testvérek is ilyenek. Az ilyen alkotóknak szerintem Bergman az előképe, aki nagyon hatékonyan dolgozott, és a saját történeteit filmesítette meg. Csodálom azt a rendszert, amelyben ezek az emberek dolgoznak.

Hol játszódik a következő filmed?

Azt tudom, hogy legközelebb Európában szeretnék forgatni. Nem road movie lesz, de sok különböző helyszín szóba jöhet, végül valószínűleg az fog dönteni, hogy hol kapjuk a legnagyobb adókedvezményt.