A legjobb időutazások

A héten bemutatott Looper című sci-fiben Bruce Willis arra érkezik meg a jövőből, hogy ifjúkori énje le akarja puffantani. Korábban John Cusack egy jakuzzi segítségével fiatalodott vissza a 80-as évekbe, Michael J. Fox egy feltuningolt autóval írta át a történelmet, Arnold Schwarzenegger pedig minden idők legtökösebb cyborgjaként tett rendet a múltban. Összeszedtük tíz kedvenc időutazós filmünket. Vigyázat, a cikk bőven tartalmaz spoilereket!

10. Hot Tub Time Machine (2010)

A bájosan idétlen filmben természetesen az időutazás módja is a lehető legidiótább: a három középkorú, életével elégedetlen pasi úgy jut vissza boldog ifjúsága színhelyére 1986-ba, hogy kegyetlenül berúg egy szebb napokat látott síüdülő jakuzzijában, amelynek a kezelőfelületére véletlenül ráöntenek egy Csernobil nevű energiaitalt. Praktikus módon nem duplikálódnak, hanem átváltoznak ifjúkori önmagukká, hirtelen még a bőröndjeik is tele lesznek márványkoptatott farmerekkel és drogokkal, és csak ők látják egymást olyannak, amilyenek 2010-ben voltak.

Craig Robinson, John Cusack és Clark Duke a Hot Tub Time Machine-ban

Ezzel logikailag nem teljesen összeegyeztethető módon John Cusack figurájának unokaöccse simán velük tart, pedig még meg sem született 1986-ban, és pont úgy néz ki, mint a jelenben, kivéve, amikor a fogantatását veszélyeztető tényezők lépnek fel, mert olyankor elkezd kicsit vibrálni, mintha eltűnni készülne. Mivel itt bármit szabad, a pasik alaposan átírják a történelmet azzal, hogy az egyikük ott marad '86-ban, és így a többiek is egy megváltozott - természetesen sokkal szebb - jelenbe térnek vissza.

* * *

9. Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, 2011)

Mondani sem kell, hogy Woody Allent nem különösebben izgatják az időutazás technikai aspektusai: főhőse, a Gil nevű amerikai író (Owen Wilson) egyszerűen pár pohár vörösborral többet iszik a kelleténél, letelepszik egy lépcsőre egy kis párizsi téren, az óra éjfélt üt, és már fel is bukkan egy 20-as évekből származó pompás autó, ami elviszi élete legnagyobb kalandjára. Hősünk Jean Cocteau unalmas bulijában találja magát, ahonnan lelépnek F. Scott és Zelda Fitzgeralddal, aztán később egy kocsmában iszogatnak tovább Hemingway társaságában.

Alison Pill és Tom Hiddleston mint Zelda és F. Scott Fitzgerald az Éjfélkor Párizsban-ban

A következő éjszakákon Gil megismerkedik többek közt az Öldöklő angyal-t tervezgető Bunuellel, Salvador Dalíval és Pablo Picassóval, valamint utóbbi szeretőjével, Adrianával (Marion Cotillard) is, akivel egyszer csak a 19. század végi Párizsban találják magukat. Gil nem igazán kuszálja össze a történelem menetét múltbeli csatangolásaival, mert inkább csak megfigyelőként van jelen. Mivel Woody Allen-filmben vagyunk, nem meglepő, hogy végül az derül ki, az időutazás felér egy jóféle pszichoterápiával: Gil kalandjai révén tisztába jön önmagával, és ráébred, hogy igazából mire is vágyik az életben.

* * *

8. Idétlen időkig (Groundhog Day, 1993)

Harold Ramis vígjátékában semmi sci-fiszerű nincs: egy aranyos fejlődéstörténet, ami egyáltalán nem foglalkozik a miérttel. Bill Murray egy Phil nevű, öntelt meteorológust játszik, akinek cseppet sincs ínyére, hogy február 2-án a pennsylvaniai Punxsutawneybe kell utaznia a kollégáival, hogy a mormotanapról tudósítson. Pechjére a rossz időjárás miatt a városban ragadnak, és másnap arra ébred, hogy megint február 2-a van, és aztán megint és megint. A forgatókönyv egy korábbi változata állítólag azzal magyarázta a jelenséget, hogy Philt voodooátokkal sújtja egy nő, akinek visszautasította a közeledését, de a filmből ez kimaradt.

Bill Murray az Idétlen időkig-ben

A lényeg Phil megváltozása: eleinte zongorázni és franciául tanul, aztán elkezd segíteni a helyieken, és végül annyira jó fej lesz, hogy sikerül meghódítania kolléganőjét, Ritát (Andie MacDowell), és kiszabadul a körforgásból. A nagy kérdés, hogy mennyi idő is telik el a filmben: Harold Ramis egy helyen úgy nyilatkozott, hogy körülbelül tíz év, máskor több évtizedet mondott, a filmben szereplő Stephen Tobolowsky viszont tízezer évet is emlegetett.

* * *

7. Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter and the Prisoner of Azkaban, 2004)

A Harry Potter-univerzum csodálatos varázslatai és kütyüjei közt miért éppen időutazásra alkalmas cucc ne lenne? Az időnyerő segítségével a közelmúltba lehet kiruccanásokat tenni, és a praktikus segédeszköz pont jól jön Hermionénak, aki annyira stréber, hogy több tanórán szeretne részt venni, mint amennyi normálisan beleférne az idejébe. A film végén azonban kiderül, hogy ennél életbevágóbb dolgokra is használható a nyakba akasztható, kis homokórára emlékeztető szerkentyű.

Emma Watson és Daniel Radcliffe a Harry Potter és az azkabani fogoly-ban

Dumbledore tanácsára Hermione és Harry három órával visszamegy a múltba, hogy megmentsék Sirius Blacket, Csikócsőrt és magát Harryt. Az időutazás alapszabálya itt mindössze annyi, hogy nem szabad, hogy a múltbeliek meglássák az időutazókat, amit hőseinknek nem sikerül maradéktalanul betartaniuk: a múltbeli Harry meglátja jövőbeli önmagát, amint megidézi az őt megmentő Patrónust, de csak a múltba visszautazva jön rá, hogy saját magát pillantotta meg.

* * *

6. A majmok bolygója (Planet of the Apes, 1968)

Az időutazás itt nem csettintésre megy: másfél év is beletelik, mire egy 1972-ben útnak indult űrhajó legénysége megérkezik 3978-ba, egy majmok által uralt bolygóra. Mai szemmel persze már viccesek a film majommaszkjai és a lóháton közlekedő főemlősök, de az embereket állatként kezelő majmok társadalma még mindig hatásos metaforaként emlékeztet minket arra, hogy ne legyünk annyira biztosak a felsőbbrendűségünkben. A film befejezése máig az egyik leghatásosabb és legelkeserítőbb: a kép előterében óriási tüskék bukkannak fel, Charlton Heston figurája pedig összeomlik a tengerparton. Aztán mi is meglátjuk, amit ő: a félig homokba temetett Szabadság-szobrot, és tudjuk, hogy nincs remény.

Linda Harrison és Charlton Heston A majmok bolygójá-ban

A filmesek azóta sem tudták békén hagyni a témát: a '68-as regényadaptációt '73-ig négy folytatás követte, 2001-ben Tim Burton esett neki a majmoknak (az ő filmjében a Mark Wahlberg által megformált főhős nemcsak a jövőbe utazik, hanem aztán visszafele is), tavaly pedig A majmok bolygója: Lázadás címmel indították újra a sorozatot, amelynek a következő része 2014-ben jön majd.

* * *

5. Találmány (Primer, 2004)

A Primer mindenben az ellentéte a nagy költségvetésű, csillivilli vizuális trükkökkel tarkított időutazós filmeknek: 7000 dollárból készült, és a legnagyobb látványosság benne a két, drótokkal befont időutazó doboz. A rendező, Shane Carruth eredetileg matematikus és mérnök, aki autodidakta módon tanulta meg a filmkészítést, és a fő célja az volt, hogy realisztikusan ábrázolja egy innováció megszületését. Főhőse két, folyamatosan szakzsargont köpködő mérnök (az egyiket maga Carruth alakítja), akik egy nagyvállalatnál dolgoznak, de szabadidejükben mindenféle kísérletet végeznek, és egyszer csak teljesen véletlenül rájönnek az időutazás nyitjára.

Shane Carruth a Találmány-ban

Amilyen életszerűnek tűnik a filmben a barkács-időutazás kivitelezése, olyan nehéz követni, hogy pontosan mi történik az utazás során, de az biztos, hogy hőseink újra és újra duplikálódnak, és utazásaik során több párhuzamosan futó idősík jön létre. Aki nem félti az ép elméjét, tanulmányozhatja ezt a magyarázó ábrát.

* * *

4. Donnie Darko (2001)

Richard Kelly sötét hangulatú, szürreális filmjétől eldobták az agyukat a kritikusok és a filmrajongók is, akik a legkülönfélébb magyarázatokkal álltak elő arra, hogy miként is lehetséges, hogy egy repülőgép sugárhajtóműve egyszer lezuhan egy házra 1988. október 2-án, és nem öli meg a becsapódás helyén alvó Donnie Darkót (Jake Gyllenhaal), mert egy ember nagyságú nyúl megmenti, de ugyanaz a sugárhajtómű ugyanaznap végül mégis megöli Donnie-t.

Jake Gyllenhaal a Donnie Darkó-ban

A film rendezői változata megmagyarázza a dolgot: van egy stabil univerzum, amelyben az idő lineárisan halad előre, de október 2-án valamilyen okból létrejön egy abból leágazó, instabil, alternatív univerzum. Donnie feladata az alternatív univerzumban, hogy különböző furcsa tettek végrehajtásával 28 nap alatt úgy rendezze a dolgokat, hogy október 30-án leváljon az a bizonyos sugárhajtómű, és egy időkapun keresztül visszajusson a stabil univerzumba, 2-ára. Az instabil, csak pár hétig létező alternatív univerzum megszűnik, az eredeti univerzum fennmarad, és szépen megy tovább a maga útján, csak éppen szegény, összelapított Donnie nélkül.

* * *

3. 12 majom (12 Monkeys, 1995)

Terry Gilliam filmje szerint 2035-ben a tudósok már képesek lesznek visszaküldeni embereket a múltba, de a technológia még nem tökéletes, ezért néha nem pont oda kerül az alany, ahova indult. Szegény meztelen Bruce Willisre mindenféle érzékelőt kötnek, és belefektetik egy átlátszó műanyag tartályba, amely betolja egy gépbe, és huss! A Brazil-éra emlékeztető, groteszkül vészjósló jövőből 1996-ba kellene érkeznie, hogy információkat szerezzen egy halálos vírusról, amely az emberiség nagy részét kiirtotta, és amely miatt a jövőbelieknek a nyomasztó föld alatti világban kell senyvedniük.

Bruce Willis a 12 majom-ban

Willis figurája azonban nem mindig ott köt ki, ahol kéne: egyszer 1990-be érkezik, ahol rögvest bezárják egy elmegyógyintézetbe (és itt megismerkedik a mániákus Brad Pitt-tel), máskor pedig az első világháborúban köt ki meztelenül egy lövészárokban, és mindjárt lábon lövik. Ezekből a múltakból mindig visszaviszik a jövőbe, kivéve 1996-ból, amikor saját gyerekkori önmaga szeme láttára agyonlövik. Feltehetően a holtteste azonosítatlan marad, különben elég nagy gubancok következnének a halálából.

* * *

2. Vissza a jövőbe-sorozat (Back to the Future, 1985; 1989; 1990)

A Vissza a jövőbe-filmek olyan szórakoztatók kalandfilmként és meseként, hogy nekünk eszünkbe sem jut szétcincálni a logikájukat, ami amúgy nyilvánvalóan nincs is. Egy feltuningolt, DeLorean márkájú autó segítségével Marty McFly (Michael J. Fox) az első részben 1985-ből visszautazik 1955-be, és kis híján szabotálja a saját megszületését, a második részben 2015-ben szembesül a jövővel, illetve megint visszamegy '55-be, és kiruccanást tesz egy alternatív '85-be is, a harmadik filmben pedig 1885-be megy az időutazógépet feltaláló barátja, Doc Brown (Christopher Lloyd) után.

Christopher Lloyd és Michael J. Fox a Vissza a jövőbe című filmben

Ahogy a szereplők folyamatosan beleszólnak a történelem alakulásába, számos alternatív idősík jön létre, amelyekben a sorsuk mindig más és más, és még az is megesik, hogy Marty barátnője, Jennifer (Elisabeth Shue) összefut jövőbeli önmagával (nem meglepő módon mindketten elájulnak). Akik mégis számon kérik a sztorin a logikát, rengeteg kínzó kérdéssel találják szemben magukat.

* * *

1. Terminátor és Terminátor 2 (The Terminator, 1984; Terminator 2: Judgement Day, 1991)

James Cameron 1984-es Terminátor-ja azt az agyrepesztő kérdést veti fel, hogy lehetséges-e, hogy egy fiú azért születik meg, mert jövőbeli önmaga visszaküld valakit a múltba, aki teherbe ejti az anyját. (Ha az időt egy önmagába visszatérő körként fogjuk fel, akkor igen.) Az embereket leigázó gépek 2029-ből 1984-be küldenek egy Terminátort (Arnold Schwarzenegger), hogy ölje meg Sarah Connort (Linda Hamilton), hogy a robotok ellen fellázadó John Connor ne születhessen meg. A felnőtt Connor azonban visszaküldi Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy megvédje az anyját, és a többit már ismerjük.

Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton és Edward Furlong a Terminátor 2-ben

A Terminátor 2 - amelyben már Johnt (Edward Furlong) akarja megölni egy másik, jövőből küldött cyborg - logikája még kacifántosabb, mert kiderül, hogy a jövőt uraló, Skynet nevű mesterséges intelligencia alapjait a múltba visszaküldött, eredeti Terminátor alkatrészeiből fejlesztették ki. A harmadik részre nem érdemes sok szót vesztegetni, elég annyi róla, hogy a Terminátor (Kristanna Loken) itt már olyan fejlett, hogy a saját mellméretét is rugalmasan tudja változtatni.