Ez melyik filmből van? - Kiskamoni-Szalay Lilla

Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A tizenegyedik részben a határon túlra pillantunk. Kiskamoni-Szalay Lilla, a csíkszeredai Játékszín 23 éves művésze elmeséli, hogyan szúrta el a megismerkedést a leggyönyörűbb lánnyal, akit életében látott.

Tizenkét fiatal magyar színészt kértünk meg arra, hogy kameránk előtt adjon elő egy-egy monológot egy-egy filmből, mintha színivizsgán vagy szereplőválogatáson lenne. A megfejtést - vagyis hogy eredetileg melyik filmben volt hallható a cikkünkben szereplő monológ - a következő rész megjelenéséig várjuk (a játék részletei és a múlt heti feladvány megfejtése a cikk alján található).

Célunk nemcsak az, hogy játékra hívjunk minden filmőrültet, hanem az is, hogy bemutassunk figyelemreméltó, már végzett vagy még tanonc színészeket, akiknek tömegével készülő magyar film híján nincs lehetőségük a széles plénum előtt való bemutatkozásra. Részben ezt szeretnénk pótolni sorozatunkkal, ezért minden cikkünkben tíz kérdést is felteszünk annak a színésznek, aki vállalkozott rá, hogy a játék feladványát eljátssza.

Miket csináltál eddig?

2007-ben végeztem zongoraszakon a Művészeti Líceumban Csíkszeredában, aztán három évig jártam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. Onnan átjöttem Kaposvárra két évre, ahol a Mohácsi osztályában végeztem idén. Gyakorlaton a szülővárosomban voltam, Csíkszeredában, és a Csíki Játékszínnél játszom másfél éve. Eleinte ingáztam, amíg játszottuk a meglévő előadásokat meg koncerteket, a zenés vizsgákra elég gyakran voltak megrendelések. Az egyiket New Yorkban és Washingtonban is játszottuk. Azt még harmadéven csinálta az osztály Cseh Tamás-dalokból, később abból született a Füst a szemében című est, amelybe már én is bekerültem. A tíznapos amerikai turnéról készült egy road movie is, azt igyekszik most a filmes csapat befejezni.

Mondj három magyar filmrendezőt, akivel szívesen dolgoznál együtt?

Tímár Péter, Fonyó Gergely és Kocsis Ágnes. És Jancsó Miklós!

Melyik filmet láttad a legtöbbször életedben?

Az In Bruges-t, azt hétszer néztem meg, talán. De vannak olyan filmek is, amikre először azt mondom, úristen, de jó, és amikor másodszor nézem, akkor már semmit nem jelent.

Melyik filmen sírtál utoljára?

A Barry Lyndon-on. Bármelyik filmen tudok sírni, azon is, amin nevetni kéne.

Melyik film volt a leginkább hatással arra a döntésedre, hogy színész legyél?

Nem film volt, hanem a Farsang című színházi előadás, amit a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely vitt színpadra 2004-ben. Improvizációs jelenetekből született egy mozaikszerű előadás, de nagyon erős, hétköznapi helyzeteket mutattak meg. Előbb természetesen, utána pedig stilizálva. Fokozták az abszurditás felé, addig, amíg tényleg mindenféle oldalát megmutatták annak a konkrét helyzetnek. Volt időnk elgondolkozni rajta. Ők nem arról híresek, hogy kímélik a néző lelkét. Ennek az előadásnak egy mondatából kiindulva a középiskolai osztályommal csináltunk egy rövidebb darabot egy német nyelvű fesztiválon Brassóban, és zeneosztály létünkre egészen eredményesek voltunk - első díjat nyertünk.

Mi volt az a mondat?

Nem tudom már pontosan, ahhoz látnom kellene az előadást. Konkrétan a pillanat tetszett, amiben elhangzott. A színészek egyszerre beszéltek, folyamatosan, mégis követhető volt egyenként is a történetük, és ettől volt erős.

Te voltál a motorja annak, hogy elkészült ez az előadás?

Nem, a némettanárnőnk. A jelenet ötletadója én voltam, mert nekem villant be az a pillanat, amire fel tudtunk építeni egy másik szituációt. Az előadás vége felé az osonósok elkezdtek improvizálni több hangszeren, és abból megszületett egy nagyon szép zene. A közönségen keresztül egyenként kimentek a színpadról, és a nézők kezébe adták a hangszert. És a zene addig tartott, amíg a hangszereken játszott valaki.

Tehát a nézők folytatták a dalt.

Az volt a fájó, hogy nem. A közönség annyira korlátolt és gátlásos volt, hogy a zene ott halt meg, ahol az utolsó színész egy néző kezébe adta a hangszert. Ez nekem akkora fájdalom volt... És tényleg itt ért véget. Nem jöttek vissza meghajolni, nem volt tapsrend.

Te kaptál hangszert?

Nem. Emlékszem, vártam is, de féltem is attól, hogy a kezembe kapom. Viszont elég hátul ültem. Gondolkoztam utólag, hogy vajon mertem volna-e játszani, és nem volt egyértelmű a válasz. Nem esett jól így szembenézni a saját nézői mivoltommal.

Nevezz meg egy jelenleg élő zsenit!

Coen testvérek. Nagyon szeretem, ahogy ők megfogják a valóságot. Nem sajnálják a karaktereiket. Nem azt a kegyetlen valóságot mutatják be, amit ha megnézel, akkor sajnálod az embereket, meg az egész világot. Azt mutatják meg, hogy ami ma van, az volt mindig is, csak a színek változnak.

Kibe szerettél bele legutóbb a filmvásznon?

Én a női szereplőkbe szoktam beleszeretni, színészként azt figyelem, hogy hogyan oldanak meg helyzeteket. Nagyon tetszett Emma Bell a Frozen című filmben. Nemcsak a színésznőként, hanem az életvitele miatt is szimpatikus. Képzőművész, dizájner, sok mindent csinál egyszerre. De a nagy szerelmem régebb óta Laura Dern.

Anyukád szerint mit kellene csinálnod a helyett, amit csinálsz?

Nem tudom, nem szokta mondani. Mindig rám voltak bízva a döntéseim. Amikor még kerestem, hogy hová felvételizzek, akkor kérdezgetett, hogy mit szólnék a lakberendezéshez, vagy hogy végezzem el a pedagógiát. Ezek olyan dolgok, amiket negyven év múlva is tudok csinálni, a színészkedést viszont nem akarom később. Úgy vágtam bele, hogy ha most beválik, és úgy érzem, hogy erőt ad, akkor folytatom. Miután az ember sikeres lakberendező, sokkal kisebb a valószínűsége, hogy színésznek megy.

Mondjuk, arra is van példa.

Egyetértek velük, csak az egyetemekkel nem értek egyet, akik nem vesznek fel 25 évesnél idősebb felvételizőket. Ritka az az ember, aki 18 évesen olyan érettséggel rendelkezik, ami elég a színészképzéshez. Az egyetem közben pedig nincs idő arra, hogy életbevágó élményeket és különösebb tapasztalatokat szerezzen. Erdélyben az a helyzet, hogy nehéz kitölteni színházközelben azt az időt, amíg megérik rá, hogy egy hároméves képzés után kész színészként jöjjön ki a végén. Máshol sokkal könnyebb 22 évesen felvételizni, mert tud stúdiózni, dolgozhat egyetemistákkal, amellett meg találhat magának diákmunkát, amivel eltarthatja magát. Otthon nehéz ezt.

Van B terved arra, hogy ha színészi karrier nem jön össze?

Sajnos túl sok a B terv. Az ember rákényszerül, hogy azon gondolkozzon, hogy ha jövőre megszűnik a szerződése, akkor mit csináljon. A színészi karrier nem túl jövedelmező, sem Erdélyben, sem Magyarországon, kivéve a filmes szakmát. B tervre mindig szükség van, és ez nem baj. Vagyis olyan szempontból baj, hogy az ember elvégez öt év egyetemet, és nincsen egy biztos szakmája, amiből meg tud élni, és el tud tartani egy családot, adott esetben. De én nem vagyok annak a híve, hogy a színészetet csak úgy lehet csinálni, hogy az ember minden erejét és az utolsó csepp vérét is beleadja. Persze hogy beleadja, de attól nem bűn, ha máshoz is ért. Sok idősebb kollégától, rendezőktől, tanároktól hallom azt, hogy "micsoda dolog mellette valami mást csinálni...". Azt mondják, akkor csináld azt, a másikat, és ne foglald a helyet a színpadon. Ezzel nem értek egyet. A társulatunkban szinte mindenki csinál valami mást a színház mellett. Én például zongorát tanítok, és nagyon szeretem.

Modellkedni is szoktál, ugye?

Szoktam, de az nem B terv. Nem is akartam soha, de valahogy mindig összejön. Annyiszor kerestek meg, hogy azt mondtam, jó, kipróbálom, hogy tudjam, mire mondok nemet állandóan. És tetszett. Nagyon sok köze van a színészethez, konkrétan ugyanúgy kamerával áll előttem egy ember, aki instrukciókat mond, és egyből kell csinálni. Kicsit nehezebb, mert szavak nélkül kell kifejezni, amit kér. Most azt mondtam magamnak, hogy amikor csak lehet, időt szakítok rá, mert elméletileg jó megélhetés; kiderül, hogy gyakorlatilag mi sül ki belőle.

Mostanában mire vagy nagyon rákattanva?

Világ életemben ellene voltam a tévésorozatoknak. Úgy gondoltam, hogy egy normális ember nem néz sorozatokat, de mostanában én is rákattantam a Dokik-ra és a Jóbarátok-ra. A színészek a sorozatokban élik ki az elfojtott színészi vágyaikat. Ismert színészeken látszik főleg, akiket több filmben is láttam már, az összes ökörséget egy-egy sorozatban mutatják meg. Jólesik nézni.

Melyik filmre vagy most a leginkább kíváncsi, és miért?

Hajdu Szabolcs filmjeit szeretném megnézni. Láttam nemrég az Off Hollywood-ot, és nagyon kíváncsi vagyok a többire is. Úgy vagyok vele, hogy ha valami megtetszik egy rendezőtől, szeretem kibelezni azt az embert.

- - -

Ha felismered, hogy melyik filmből származik a fenti jelenet, írd meg december 13. éjfélig a film címét a [e-mail] címre. A levél tárgya "Ez melyik filmből van? - Kiskamoni-Szalay Lilla" legyen.

A helyes megfejtést beküldők között kisorsolunk egy Rontó Ralph-os ébresztőórát, amelyet a Fórum Hungary ajánlott fel.

A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a helyes választ és a nyertes nevét a sorozat következő részében olvashatod december 14-én.

+ + +

Sorozatunk előző részében Barabás Richárd A halál keresztútján című 1990-es alkotás egyik jelenetét adta elő. A filmben ezt a monológot John Turturro mondta Gabriel Byrne-nek. A szerencse Schmauder Tamás nevű kedves olvasónknak kedvezett, ő nyeri a plakátcsomagot. Gratulálunk!

Nézd meg az eredeti jelenetet John Turturro előadásában: