Kösz, még megvagyunk

Két szék között a pad alá esett, és csodával határos módon még mindig talpon van. A magyar film mögött továbbra sincs jól működő, biztonságos támogatási rendszer, és közben a közönsége is elfogyott. Nem maradt más, csak a filmesek elszánt kitartása, ami idén is 11 játékfilm bemutatót és egy-egy hangos külföldi sikert hozott.

Elkeserítő dolog belevágni egy cikkbe, ami a magyar film idei évét kívánja áttekinteni. Írjuk le megint, hogy a magyar film már senkinek sem fontos? Hogy az állam ugyan úgy tesz, mintha támogatná, de valójában harmadik éve nem jut túl a finanszírozási rendszer újjászervezésének átmeneti időszakán? Hogy az állítólagos hatmilliárd forintból, ami a Nemzeti Filmalap kasszájában áll, még egyet sem költött el egészen? Vagy írjuk le megint, hogy mozik zárnak be, folyóiratok szűnnek meg, és a filmesek többségének - legyen mögöttük akár az utóbbi évek legsikeresebb produkciója - nincs se munkája, se megélhetése? Vagy írjuk le inkább azt, hogy még ha lenne is, érdeklődő már akkor sincs rá? Hogy a magyar film közönsége idén olyan parányira zsugorodott, hogy már nagyítóval kell keresni azt, aki egyáltalán beül magyar filmre a moziban? Hogy a külföldön lelkesen fogadott filmjeinkre sem kíváncsi senki itthon? Minek? A siránkozásra sem kíváncsi senki, miért is lenne.

Fliegauf Bence: Csak a szél | Kritikánk a filmről

És mégis, az a döbbenetes, hogy a magyar film nem hagyja magát. Még mindig létezik, és még így is vannak sikerei. Sőt, kívülről akár úgy is tűnhet: minden megtörtént, amihez a korábbi időkben hozzászoktunk. Volt zajos fesztiválsikerünk (Csak a szél), mesélt az idős mester (Az ajtó), debütált az elsőfilmes (Drága, besúgott barátaim), összeálltak a nagy nevek egy szkeccsfilmre (Magyarország 2011), bohóckodtak a bulvárszínészek (Magic Boys), szórakoztatással próbálkozott a reklámfilmes (Nejem, nőm, csajom), néztünk nagyszabású női történeteket (Isztambul, Aglaja), egy egészen egyedülálló kísérletet (Final Cut), sőt született két ifjúsági film is (Sherlock Holmes nevében, Tüskevár). Ha csak a filmkínálatot nézzük, úgy tűnhet, nincs is nagy baj. Mintha állami támogatás nélkül is elketyegne a magyar film.

A Final Cut - Hölgyeim és Uraim előzetese | Kritikánk a filmről

Mert juszt is dolgoznak, még akkor is, ha nyersanyagra sem futja. Pálfi összevág egy kuriózumot a nagy klasszikusokból, Tarr Béla összeránt egy csapatot, hogy elmondják, milyennek látják az országot. Dolgoznak, pedig nemcsak pénzük nincs rá - és belőle -, de közönségük sincs. Idén már álmodni sem lehetett arról, hogy bármelyik magyar film 50 ezres nézőszámot produkál.

Török Ferenc: Isztambul | Kritikánk a filmről

Fliegauf Bence végigtarolta a világot, filmjét rajongás övezte mindenütt. A Csak a szél-t Mike Leigh, Anton Corbijn, Charlotte Gainsbourg és Francois Ozon tartotta az év egyik legfontosabb filmjének, maradandó művészi értéknek. Itthon alig négyezer embert érdekelt. Szabó Istvánhoz elment játszani a világ egyik legnagyobb és legelismertebb színésznője, Helen Mirren, aki még a budapesti premieren is megjelent. Azon a hétvégén mindössze nyolcezer ember váltott jegyet Az ajtó-ra, és később sem indultak el tömegek - mondjuk Szabó Magda egyébként népes olvasótábora -, hogy bepótolják a mulasztást.

Helen Mirren Az ajtó díszbemutatóján | Kritikánk a filmről

Pedig ma már nem lehet azt mondani, hogy tucatjával készülnek a közönséget semmibe vevő, lila művészfilmek. Az Aglaja, a Drága besúgott barátaim vagy az Isztambul formailag klasszikus, történetmesélős filmek - van szerethető hősük, egy sajátos világuk, a sztorinak eleje-közepe-vége. Élvezhető, tanulságos történetek, gondosan kivitelezett munkák. Lehet vitatkozni azon, hogy mennyire sikerültek jól, mennyi újat mondtak, mennyire hitelesek - meg is tették a kritikusok. De rajtuk kívül kit érdekelt?

Aglaja | Kritikánk a filmről

Végre készült olyan film is, amit egyértelmű célközönségnek szántak: a fiataloknak. A Sherlock Holmes nevében és a Tüskevár fontos munkák akkor is, ha nem tökéletesek. Kell, hogy a fiatalok viszontlássák önmagukat, a saját világukat a vásznon, kell, hogy legyenek saját hőseik. Ha a moziban most még nem is találták meg őket, talán a tévében egy nap észreveszik. És nem szabadna feladni. Éppen ellenkezőleg: velük kéne kezdeni, őket kéne leginkább meghódítani, és becsábítani a moziba magyar filmre, mert nekik még talán nincsenek előítéleteik.

Sherlock Holmes nevében | Kritikánk a filmről

A felnőtteket sokkal hosszabb, lassabb folyamat lesz visszahódítani. Ha egyáltalán egy nap lesz ilyen szándék - nem csak egyes alkotók részéről. Ha egy nap Andy Vajna beváltja az ígéretét, és lesz legalább évi 8-10, államilag támogatott film, rendesen kidolgozott forgatókönyvből, marketing-, és forgalmazási támogatással. És ugyanilyen komolyan lesz véve a dokumentumfilm is, ami legalább olyan nagy élményt tud nyújtani, mint a fikció, ha nem még többet. Idén - meglepő módon - hat dokumentumfilm is vászonra kerülhetett, elsősorban az Uránia Filmszínháznak köszönhetően. A legmostohább helyzetben tehát kétségkívül az animáció van, hiszen azt tényleg nem lehet pénz nélkül csinálni.

Magic Boys | Kritikánk a filmről

Nem mehetünk visszafele, ez világos. Az MMKA működéséről egyre-másra felszínre kerülő visszásságok után nem hiheti senki, hogy az a rendszer jól működött. Pont olyan volt, mint a szocializmus: látszólag a legtöbb ember profitált belőle, a valóságban azonban pazarló, felelőtlen és fenntarthatatlan volt. Ami helyette épül, az pedig két és fél év után is rejtély, még mindig nem tud felmutatni semmilyen eredményt. Nincs más egyelőre, mint a bérmunka, ami jobban működik, mint bármikor előtte. Már nemcsak hollywoodi szuperprodukciók jönnek hozzánk, hanem európai filmek, sorozatok, tévéfilmek is, amik a kisebb filmgyártó cégeket is eltartják, és ezzel legalább a filmes szakember gárdát foglalkoztatják. Rendezőink, operatőreink, forgatókönyvíróink éheznek, a világosítók, technikusok, gyártásvezetők, öltöztetők, sminkesek viszont továbbképzik magukat, jut nekik munka egész évre. És ott állnak készenlétben, hogy legközelebb végre megint magyar filmben dolgozhassanak. Hogy jövőre talán ne azzal szembesüljünk megint, hogy a kassza tele van, de az átmenet sajnálatos módon elhúzódott.