Az év legjobb filmjei 2012-ben

2012 aztán tényleg fantasztikus év volt a moziban. James Bond erőre kapott, a szuperhősök összefogtak, újratöltötték a tetovált lányt, bepillantást nyertünk a férfisztriptíz és a szexturizmus világába, belebújtunk egy szexfüggő férfi és egy szektás lány bőrébe, feltámadt a kosztümös történelmi dráma, Wes Anderson szállította a cukiságot, Michael Haneke facsargatta a szívünket, Pálfi György pedig felrobbantotta az örömbombát. A magyar mozikban az idén bemutatott 262 film közül szerintünk ezek voltak a legjobbak.

Az [origo] filmklub tíz szerzője (Bujdosó Bori, Gyárfás Dóra, Gyenge Zsolt, Kovács Bálint, Lavicska Zsuzsanna, Mesterházy Lili, Onozó Róbert, Papp Eszter, Varga Dénes és Varga Ferenc) egyenként pontozta a magyar mozikban 2012. január 1. és december 31. között bemutatott filmeket (kivételt képez a Final Cut, amely a jogi helyzete miatt nem kerülhetett rendes forgalmazásba), és az osztályzatok átlaga adta ki ezt a 25-ös listát. Az egyes szerzők idei kedvenceit itt tudod megnézni.

25. Bosszúállók (The Avengers)
Rendező: Joss Whedon
Mozibemutató: 2012. április 26.

A Bosszúállók a túlzás, a tömény, felpörgetett, agyzsibbasztó halmozás filmje, amit a szuperhős-rajongó vagy egyáltalán bárki, aki szeret szétrobbanó hidakat és duzzadó izmokat nézni a moziban, túláradó örömmel fogad. Ahova csak nézünk, ismerős arcok: egy Vasember itt, egy Hulk ott, Thor meg Amerika kapitány amott. A rendező, Joss Whedon képregényes múltja (és jelene) átsüt minden párbeszéden, poénon, családias kikacsintáson. Értő szeretettel végigsimít ezen a filmen, ahol együtt bulizik a sok különc díva, és a magányos, büszke missziók helyett közös erővel kalapálják ki valahogy a nemes, kollektív bosszút. A hat szuperemberrel szemben egy nyápic, mégis delejes intrikus sziszeg, és minden kiszámíthatóságával együtt őt is öröm nézni - Loki, a kis gonosz remekül tapint rá a friss szövetség gyengéire. (ML)

- - -

24. A legszebb dolog (Un heureux événement)
Rendező: Rémi Bezancon
Mozibemutató: 2012. március 8.

Ritkán fordul elő, hogy azt érezzük, egy film személyesen nekünk készült, és muszáj halaszthatatlanul kinyomoznunk, ki az, aki ennyire beletrafált a világunkba. Rémi Bezancont már a Hátralévő életed első napja után alaposan megnéztük magunknak, A legszebb dolog pedig csak tovább fokozta a lelkesedésünket. Bátor, érzékeny és sokszor vicces történet egy szerelmespárról, amely szembesül a gyerekvállalás minden következményével, majd végül kénytelen kitalálni, mihez kezdjen, ha már nem elég a szerelem. A legszebb dolog felszabadító film, mert megmutatja, mennyire természetes hibázni és elveszni egy tökéletesen ismeretlen terepen. (LZs)

- - -

23. (megosztott) Martha Marcy May Marlene / Volt egy tánc (Take This Waltz)
Rendező: Sean Durkin / Sarah Polley
Mozibemutató: 2012. január 12. / 2012. december 27.

Önmagában is érdekes és hátborzongató élmény belelátni abba, hogyan szippant be fiatal, naiv lányokat egy szekta, és hogyan csinál belőlük agymosott bűnözőket, de még nagyobb hatással van az emberre, ha mindezt egy olyan tehetséges és érzékeny színésznő szemszögéből nézzük végig, mint Elizabeth Olsen. A nővérei műviségéhez és hamisságához nem is hasonlítható, finom vonású Olsen szemében szinte kéjes érzés látni a rettegést. Utoljára talán Carrey Mulligan Egy lányról című filmjénél örültünk ennyire egy sztár születésének.

Soha nem is volt kérdés, hogy Sarah Polley bármire képes, legyen szó akár színészi, akár rendezői feladatról. De a Volt egy tánc-ban épp az a szép, hogy ezúttal nem akart valami nagyot mondani. Semmi dráma, csak a szerelem a maga alattomos módszereivel, ahogyan behálózza, és felzabálja az embert, aztán kielégül, és otthagy bennünket. Mindenesetre másfél órát végigbizseregtünk, és mondanunk sem kell, fülig belezúgtunk Michelle Williamsbe és Luke Kirbybe is. Meg Zsakó Bálint képeibe, amelyek a filmben szerepelnek. Akárhányszor meg tudnánk nézni újra. (GyD)

- - -

22. A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)
Rendező: David Fincher
Mozibemutató: 2012. január 19.

Stieg Larsson világhódító krimije filmvászonra kívánkozott, ez nem kérdés, és készült is belőle egy kiváló svéd tévéfilm, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel mozikban is vetítettek. David Fincher hollywoodi adaptációja azonban nem a svéd film remake-je, és körülbelül úgy viszonyukl hozzá, mint a Hamlet-nek egy Broadway-feldolgozása a kiszombori művelődési ház önképzőkörének amatőr előadásához. A tetovált lány hangulat- és feszültségteremtés terén a Hetedik és A zodiákus méltó utódja, a címszerepben pedig Fincher új sztárt avatott; Rooney Mara Lisbeth Salanderje az a lány, akivel mindig szeretnénk egy oldalon állni. Ráadás a filmtörténelem legjobb Enya-szám felhasználása. (OR)

- - -

21. Szemünk fénye (La guerre est déclarée)
Rendező: Valérie Donzelli
Mozibemutató: 2012. április 5.

A Szemünk fényé-ben az a csodálatraméltó, hogy minden erőlködés nélkül, lazán és kedvesen töri ripityára a szívünket. Ilyet talán csak a franciák tudnak. Csini, fiatal, jófej szerelmespár gyerekvállalásra adja a fejét, azt is tök szimpatikusan csinálják, aztán kiderül, hogy a kisfiuk súlyos beteg, talán nem is gyógyítható. És innentől úgy megy minden, mint az életben, és nem úgy, ahogy a béna filmekben szokott. A szülők küzdenek, sokszor összetörnek, de nem lassított felvételeken zokognak, és néha attól még viccelődnek és buliznak is, hogy beteg a gyerekük. A rendezőnő, Valérie Donzelli a saját történetét meséli el, talán így kerültek olyan mesteri pillanatok a filmbe, mint az apa utolsó söre, amit még úgy iszik meg, hogy nem tudja, a gyerekének agydaganata van. De mi már tudjuk, hogy soha életében nem fog még egyszer ilyen gondtalanul sörözni, és már bőgünk is. (BB)

- - -

20. Viszlát, első szerelem! (Un amour de jeunesse)
Rendező: Mia Hansen-Love
Mozibemutató: 2012. május 24.

Mia Hansen-Love, a pimaszul fiatal francia rendezőnő (februárban volt 31 éves) tapasztalt mestereket megszégyenítő bölcsességgel mesél az első szerelmi bánat semmi máshoz nem hasonlítható kínjairól. Teszi ezt bármiféle nosztalgia vagy cinizmus nélkül, és olyan intenzitással, hogy a film végére kifacsarva érezzük magunkat a sok mélyen átélt érzelemtől. Sok múlt a főhőst alakító, a forgatás idején 17 éves Lola Créton természetes és kifejező játékán, illetve Sebastian Urzendowsky (őt legközelebb egy magyar filmben, a Viharsarok-ban láthatjuk majd) is remekül hozza a flegmán karizmatikus, de igazából végtelenül önző srácot, akibe a tinilányok rendszerint menthetetlenül belehabarodnak. Kettejük szerelme nem ígér boldog beteljesülést, maximum egy drogelvonókúra lassú agóniáját. Egyetlen hamis mozzanat, egyetlen közhelyes fordulat sincs ebben a filmben, ellenben megragad egy csomó fájdalmasan ismerős dolgot, amit érthetetlen módon még senkinek nem jutott eszébe a mozivásznon megmutatni. (VF)

- - -

19. 007 - Skyfall (Skyfall)
Rendező: Sam Mendes
Mozibemutató: 2012. október 26.

Most már tényleg elég abból, hogy Sean Connery volt-e az igazi, vagy Pierce Brosnan, itt van végre Daniel Craig esendő, önmagát is legyőző Bondja. Van létjogosultsága, ezt már nem lehet vitatni, mert Sam Mendesnek köszönhetően lett múltja, lelke és hibái, és ettől máris háromdimenziós hőssé vált. És nemcsak belőle lett hús-vér karakter, hanem M-ből és a veszedelmes ellenségből is, meg az összes figurából, aki csak feltűnt a színen. Mert végre nemcsak azért szerződtették a legjobb színészeket, hogy kiírhassák a nevüket a plakátra, hanem, hogy vessék be a tudásukat is; és így a jelenetek sem csak arra jók, hogy kitöltsék az akciók közti hézagokat, hanem értelmet adnak a küzdelemnek. Bondnak újra van jövője. (GyD)

- - -

18. Bikanyak (Rundskop)
Rendező: Michael R. Roskam
Mozibemutató: 2012. július 12.

Kellett egy kis elszánás, mire nekiveselkedtünk ennek a tehenészet glamúrosnak nem nevezhető világában játszódó, nyomasztó fejű férfiakat felvonultató, szürke és barna belga filmnek. De aztán leesett az állunk. A szerep kedvéért izmait irreális méretűre felpumpáló, sebzett bikává változó Matthias Schoenaerts alakítása minden kétséget kizáróan az év egyik legjobbja. Ahogy az agresszív baromként megismert férfi gyerekkori traumája feltárul előttünk, mélyen, megrázóan megsajnáljuk, és kristálytisztává válik előttünk, hogy bármit hazudjanak is folyton a hollywoodi filmek, vannak olyan dolgok, amiket nem lehet jóvátenni. (BB)

- - -

17. Az Argo-akció (Argo)
Rendező: Ben Affleck
Mozibemutató: 2012. november 22.

Ben Affleck egy hihetetlennek tűnő, ugyanakkor igaz történetet filmesített meg a hetvenes évek politikai thrillerjeinek dohányfüstös stílusában, az elődökhöz képest kevesebb paranoiával, viszont több és remekül működő humorral. A hollywoodi filmgyártást fricskázó belsős poénok, a tömegjelenetek, írógépkattogástól és telefoncsörgéstől hangos irodák, a burjánzó szakállak, a whiskyspoharak, a riadt tekintetek és a feszült várakozások mind azt a célt szolgálják, hogy a film minél hatásosabban tudja elmesélni a teheráni kanadai nagykövetnél bujkáló amerikaiak kimentését a forrongó Iránból. Annyira kiváló a hangulatteremtés, hogy simán megbocsájtható a lezárásból áradó, kicsit túlzásba vitt boldogság. Az Argo-akció-ban az egyik legszimpatikusabb arcát villantja fel Hollywood. Amikor nem üres csillogással akar elbódítani, inkább kicsit visszafogja magát, és a történet érdekfeszítő, illetve ízléses elmesélésére koncentrál. (VD)

- - -

16. Egy veszedelmes viszony (En kongelig affaere)
Rendező: Nikolaj Arcel
Mozibemutató: 2012. november 22.

A hosszú évek óta erős skandináv film különösen jó évet zárt, és ebből is kiemelkedik ez az első ránézésre klasszikus, szépen megkomponált, szerelmi szállal gazdagított történelmi film, amely egyszerre ad leckét abból, hogyan kell kosztümös eposzt és tragikus szerelmi történetet csinálni. Ellentétben sok hasonló alkotással, amely a szappanoperák szintjére butítja le a történelmet, az Egy veszedelmes viszony nem csupán annyit vár el a nézőtől, hogy annak drukkoljon, vajon egymásé lesz-e a szép királyné és titkos szerelme. Naná. Nem is egyszer. Sokszor. És azután? Bármennyire is szikrázik a levegő a gyönyörű, érzéki Alicia Vikander és a színészisten Mads Mikkelsen között, legalább annyira izgulunk azon, mi lesz Dánia sorsa. Szép, okos film azoknak, akik kinőttek a mesékből. (PE)

- - -

15. Berberian Sound Studio
Rendező: Peter Strickland
Mozibemutató: 2012. szeptember 27.

David Lynch hat fájdalmas éve nem rendezett filmet, és nem úgy tűnik, mintha meditálás és kávézgatás közben nagyon sietne visszatérni a kamera mögé. Időközben azonban felnőtt egy generáció a filmjein, és akad köztük pár igazán tehetséges követő. Nem gondoltuk volna, hogy éppen Peter Strickland brit rendező áll majd elő az utóbbi évek legjobb Lynch-filmjével, de a fickó tud meglepetéseket okozni, gondoljunk csak a saját pénzéből forgatott erdélyi magyar folk-Kill Bill-re, a Varga Katalin balladájá-ra. A Berberian Sound Studio egy hetvenes évekbeli olasz horrorfilm kulisszatitkaiba avat be egy hangmérnök (Toby Jones szokás szerint zseniális) szemén keresztül. A kafkai kisember a legodaadóbb munkaerő módjára szépen bele is őrül a munkájába, a néző pedig azt sem tudja, hogy a rémülettől vagy a gyönyörűségtől nyüszítsen-e ezen a klausztrofóbikus parahullámvasúton. (OR)

- - -

14. Play, Gyerek"játék"? (Play)
Rendező: Ruben Östlund
Mozibemutató: 2012. november 22.

Fekete srácok alattomos trükkökkel, de erőszak nélkül fosztanak ki gazdag fehér kisfiúkat. A Play súlyos, kényelmetlen kérdéseket feszeget, erejét mégis inkább az adja, hogy mondanivalóját szájbarágás nélkül, csakis filmes nyelven képes átadni. Amikor egyetlen snittben, távolról felvéve, vágás, dialógus és zene nélkül azt nézzük, amint az egyik kissrác rettegve lenyom száz fekvőtámaszt, kibújik belőlünk a zsigeri vágy, hogy felkiáltsunk a vászonra: Vigyázz! Fuss már el! Ha látszólag ilyen pofonegyszerű hatni egy filmmel, akkor miért ennyire ritka az ilyen elementáris élmény? Talán mert kevés az ennyire bátor, tabukat és üres közhelyeket nem ismerő filmes. (PE)

- - -

13. Barbara
Rendező: Christian Petzold
Mozibemutató: 2012. október 4.

Lehet-e boldognak lenni egy elnyomó rendszerben? - teszi fel a kérdést a rideg női sorsok rendezője, Christian Petzold. A neves keletnémet kutatóintézetben dolgozó orvosnő nyugatra disszidálási kérelmét a rendszer egy nagyon vidéki kórházba helyezéssel honorálja, Barbara így pillanatok alatt egy meg nem nevezett tengerközeli városkában találja magát, ahol a kiutalt nyomorúságos lakásban egy kevéssé szimpatikus Stasi-tiszt és asszisztensnője rendszeresen átkutatja mindenét, testüregeit is beleértve. Petzold végletekig visszafogott történetvezetése és eszköztelen rendezése rejtett utalásmorzsákkal dolgozik, mindennek személyes, emberi vetületét pedig Nina Hoss és Ronald Zehrfeld felejthetetlen, világklasszis alakítása biztosítja. Megható és elgondolkodtató "ember az embertelenségben"-történet. (GyZs)

- - -

12. Oslo, augusztus (Oslo, 31. august)
Rendező: Joachim Trier
Mozibemutató: 2012. április 26.

Az Oslo, augusztus minden idők egyik legdermesztőbb filmje: meggyőz arról, hogy a mélységes pesszimizmus teljesen érthető és indokolt hozzáállás a világhoz. Főszereplője, a hajdani heroinista Anders a rehabilitációs intézetből egy napra eltávozva - mint valami neo-madáchi Ádám - sorra végigmegy azokon a lehetőségeken, amelyek számára lehetséges életutak lehetnének, hogy mindebből leszűrje a tanulságot jövőjére, életére vonatkozóan. Joachim Trier rendező elkerül minden csapdát: filmje, bár képei szépek, dialógusai nemritkán metaforikusan és konkrétan is érthetők, mégsem emelkedett, nem szentimentális, nem megható - hanem rideg, tisztán látó és földbe döngölő. (KB)

- - -

11. Nővér (L'enfant d'en haut)
Rendező: Ursula Meier
Mozibemutató: 2012. június 28.

Ursula Meier filmjében az a csodálatos, hogy valószínűleg akkor is az év egyik legjobbja lenne, ha nem robbanna a sztori közepén egy tökéletes arányérzékkel elhelyezett, megrázó erővel feltáruló titok, ami felülírja és továbbgazdagítja az egész történetet. A borzongatóan hatásos felépítés és jelenetek szinte belénk égetik a gazdagok síterepeire lopni járó lapátfülű, nyüzüge fiú és élhetetlen, szétcsúszott nővére fájdalmas-küzdelmes kapcsolatát. A Nővér-rel párhuzamosan a Mission: Impossible 4-et forgató, gyönyörű Léa Seydoux zsíros hajjal is hiteles, valamint mellékszerepben emlékezeteset alakít Gillian Anderson. (LZs)

- - -

10. Holdfény királyság (Moonrise Kingdom)
Rendező: Wes Anderson
Mozibemutató: 2012. május 31.

Félig naiv tündérmese, félig családi-társadalmi-lélektani dráma: a Holdfény királyság mindkettőnek kiváló. Az év legszebb szerelmes filmjének két tízéves-forma kiskamasz a főszereplője - de Wes Anderson olyan szokatlan természetességgel és komolysággal beszél a gyerekekről, hogy eszünkbe sem jut az életkor miatt relativizálni a felmerülő problémák és helyzetek súlyát. Mert amennyire bájos a film, annyira komoly is: az árvaság, a családi krízisek kezelése a kiskorúak közti szerelem mellett a fő téma. Ennek ellenére a Holdfény királyság mind látásmódjában, mind formanyelvében olyan játékos és humoros, mint kevés másik, arról már nem is beszélve, mennyire kiváló a látvány, és hogy az összes, akár fél percre felbukkanó színész is csúcsformáját hozza benne. (KB)

- - -

9. Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról (Paradies: Liebe)
Rendező: Ulrich Seidl
Mozibemutató: 2012. október 18.

Húsok rengenek a kultikus osztrák rendező kizsákmányolásfilmjében. A vidéki dodzsemüzemeltető nő, miután túlsúlyos lányát elhelyezi nővérénél, kenyai üdülésre indul, ahol hozzá hasonló asszonyokkal együtt élvezi a tenger, a napsütés és a fekete férfiak nyújtotta örömöket. Hol a bunkó európai nők használják ki a szegény fekete férfiakat, hol fordítva, míg végül a barátnők egy hotelszobai partin felmasnizott végkifejletben alázzák a fekete fiút. Kegyetlen, egyszerre naturalista és finoman abszurd film ez, Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiájának első, zseniális darabja. (GyZs)

- - -

8. Final Cut - Hölgyeim és Uraim
Rendező: Pálfi György
Mozibemutató: -

A magyar filmgyártás egyik legnagyobb bűne, hogy már hosszú évek óta nem engedi labdába rúgni az ország legtehetségesebb rendezőjét. Pálfi György idén kétszer is bebizonyította, hogy gyakorlatilag nulla pénzből is képes remekműveket létrehozni: az amúgy hervasztó Magyarország 2011 című szkeccsfilmbe készített etűdje zseniálisan vicces volt, a 450 ismert film részleteiből összevágott Final Cut pedig az év legkülönlegesebb moziélményét nyújtotta. Mivel különb ez a film a YouTube-on megtalálható rengeteg, hasonló technikával készült társánál? Kifogástalan ízlés, arányérzék, humor, lelemény és virtuóz mesterségbeli tudás. Nem kell minden részletet felismernünk ahhoz, hogy kiválóan szórakozzunk a Final Cut-on, de a filmőrültek számára egy nyolcvanperces orgazmussal ér fel. (VF)

- - -

7. Magic Mike
Rendezte: Steven Soderbergh
Mozibemutató: 2012. augusztus 9.

Sajnálatos, hogy Steven Soderbergh pont most akar visszavonulni, amikor megtanult sallangmentesen és iszonyat gyorsan (a Magic Mike egy éven belül a harmadik filmje volt a magyar mozikban) filmet készíteni. Másik idei munkájában (A bűn hálójában) erőfeszítés nélkül lehelt új életet az akciófilmek bourne-i modorosságban vergődő műfajába, a Magic Mike-ban pedig a férfisztriptíz közegét felhasználva kritizálta az amerikai kapitalizmust. Egyszerre kaptunk elragadó szerelmi szálat, egy fiatalember fausti elcsábulásának történetét, valamint vérpezsdítő táncos betéteket és szenzációs Matthew McConaughey-alakítást. Kár, hogy a magyar mozikban nem divat a hangos tetszésnyilvánítás, mert a Magic Mike tökéletes befejezését szívesen jutalmaztuk volna hatalmas tapssal. (VF)

- - -

6. Csak a szél
Rendező: Fliegauf Bence
Mozibemutató: 2012. április 5.

Az elmúlt évek legfontosabb magyar játékfilmjével Fliegauf Bence nem a néhány évvel ezelőtti cigánygyilkosságokat mutatja be, hanem ennél sokkal többet: azt a közeget, amelyben mindez megtörténhetett, a gyilkosságsorozathoz vezető konfliktusrendszer mély társadalmi beágyazódottságát. Fliegauf elfogulatlan: nem huny szemet a romák rossz döntései vagy jellemhibái felett, és nem heroizálja őket jócselekedeteik miatt, mert azt igyekszik bizonyítani, hogy ezek a tulajdonságok önmagukban értékelendőek, nem pedig a bőrszín viszonylatában. A Csak a szél nem néhány mondatos válaszokat kínál az ország egyik legnagyobb problémájára, hanem a gondolkodásmódot próbálja megváltoztatni. Ennél többet a művészet eszközeivel nem lehet elérni. (KB)

- - -

5. Az utolsó műszak (End of Watch)
Rendező: David Ayer
Mozibemutató: 2012. november 1.

Az idő majd eldönti, hogy a zsarufilmek klasszikusává érik-e Az utolsó műszak, ahogy azt William Friedkin jósolta, de már most biztos, rég volt olyan mozifilm, amely ennyire közel tudta hozni a rendőri munka mindennapos vesződségeit a nézőhöz. Olyan érzetet kelt a film, mintha a rendőrautó hátsó üléséről figyelnénk két zsarut, ahogy egymást ugratva dumálnak épp eszükbe jutó témákról. Mindig ott vagyunk velük, legyen szó csendháborítás miatti kiszállásról, eltűnt gyerek kereséséről vagy éppen bandaháborúról. Amikor Jake Gyllenhaal táncra perdül az esküvőn újdonsült feleségével, az már tényleg olyan, mintha összekeverte volna a tekercseket a mozigépész, és családi videót néznénk. Kicsit esetlen, de nagyon igazi és nagyon őszinte. Az utolsó műszak ritkán látott részletességgel és a tartalomhoz kiválóan illő stílusban mutatja meg a rendőrök emberi oldalát, a munkájukkal járó életveszélyt, illetve a köztük szövődő szoros kötelékeket. (VD)

- - -

4. Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)
Rendező: Tomas Alfredson
Mozibemutató: 2012. január 26.

Ha egy kukkot se értenénk a Suszter, szabó, baka, kém-ből, akkor is lehetne érezni, mi folyik itt, mi történik ezekkel a nyomasztó külsejű, mélységesen szomorú, titokzatosan pislantgató fickókkal. Árulás, rezzenéstelen hazugságok, csalódás, eltökélt bosszúvágy, fullasztó paranoia, befeszült indulatok. És egy titok, amit a szinte néma hős a végén megfejt. És amikor kiderül, ki a kettős ügynök, akit kíméletlen kitartással üldöz megalkuvás és szemrebbenés nélkül, már igazából mindegy is. Láttunk egy hihetetlenül érzékeny, gyönyörű képekkel hömpölygő filmet, amiben kémek kémkednek, Gary Oldman pedig rálicitál Alec Guinnessre, aki ugyanezt a hőst már eljátszotta '79-ben, tökéletesen. A svéd Tomas Alfredson, aki a csodálatosan fura vámpírfilmjében már megmutatta, hogyan lehet elcsépelt divatműfajból valami frisset és emlékezeteset alkotni, itt is remekel: különlegesen erős a hangulat, felül is írja a központi nagy intrikát, a kémtörténetet. Még akkor is, ha ezt az okos, bonyolult, sok szálon futó cselekményt bravúros forgatókönyv fogja össze, az emberben végül csak a hangulat marad: a reménytelen barna, a fojtogató szürke, a szemek súlyos villanása. (ML)

- - -

3. Szerelem (Amour)
Rendező: Michael Haneke
Mozibemutató: 2012. november 1.

A kíméletlen, kőkemény Michael Hanekét egyik rokona halála inspirálta a Szerelem megrendezésére. Nem gondoltuk volna, hogy Európa legszigorúbb filmese valaha ennyire személyes, intim, szívfájdító filmet fog csinálni, de hálásak vagyunk érte. Összezár bennünket egy nagypolgári lakásba Jean-Louis Trintignant-nal és Emmanuelle Rivával, és hagyja, hadd nézzük végig az idős házaspár utolsó nagy közös feladatát, a halált. Látszólag ugyanolyan tárgyilagos marad, mint máskor, elegáns képei hűvösek, viszont lelepleződik attól, ahogyan összefacsarodik a szívünk a filmjét nézve. Hiába sulykolta már annyiszor filmjeiben, hogy az emberek mocskosak, gonoszak és reménytelenek, semmi értelme tagadni, hogy ez a két ember itt őszintén szereti egymást. Sőt Haneke is szereti őket. (BB)

- - -

2. Shame - A szégyentelen (Shame)
Rendező: Steve McQueen
Mozibemutató: 2012. február 23.

Steve McQueen rendező és Michael Fassbender már a 2008-as Éhség-ben megmutatták, hogy együtt képesek az emberi fájdalom moziban ritkán feltárt mélységeibe levinni a nézőket, most a Shame-mel, ha lehet, még mélyebbre mentek. Fassbender szexfüggőt alakít, aki New York utcáin, bárjaiban és persze az interneten próbálja betölteni a lelkében tátongó űrt, amíg meg nem jelenik a színen a húga (Carey Mulligan), aki egy csapásra ellehetetleníti a férfi akkurátusan a függősége köré felépített, biztonságosan üres életét. A Fassbender döbbenetesen erős alakításán nyugvó film kérlelhetetlenül beránt minket egy olyan világba, amit még messziről nézni is fájdalmas lenne: egy valódi emberi kapcsolatok nélküli, szeretettelen, teljesen lepusztított, értelmét vesztett élet ez. A Shame nem vájkál a múltban és nem ad választ a jövőre, tökéletes ízléssel csak annyit tesz, hogy bemutatja azt a velőtrázó pillanatot, amikor ennek az emberi roncsnak szembe kell néznie saját magával, és döntenie kell. (BB)

- - -

1. Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin)
Rendező: Lynne Ramsay
Mozibemutató: 2012. február 9.

Lynne Ramsay filmje irtózatos pontossággal ábrázol egy minden anya és minden gyerek számára felfoghatatlanul borzasztó helyzetet: amikor a gyerek szinte már születésétől fogva ellenszenvet kelt az anyjában, hogy az első vészjósló jelből öngerjesztő folyamat váljék. Mert ha az anya nem szeret, azt a gyerek megbosszulja - vagy ha a gyerek nem szeret, az bosszulja meg magát; hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, arra nem ad választ (mert aligha van rá válasz) a Beszélnünk kell Kevinről.

Noha a mind dramaturgiájában, mind képeiben tökéletesen felépített és így iszonyúan hatásos, kimagasló színészi alakításokkal teli film tragikus és brutális cselekménye is rendkívül erős, a Beszélnünk kell Kevinről elsősorban mégis az anyai és gyermeki szeretet kínzó hiányáról szól. Az év legjobb filmjében ráadásul ott van nemcsak az év egyik legjobb férfialakítása - Ezra Miller hátborzongató hidegséggel alakítja Kevint -, de az év legjobb színésznője is. Nagyon kevesen képesek ilyen sokrétű karakter olyan húsba maróan pontos ábrázolására, ahogyan Tilda Swinton játssza el az anya soha véget nem érő pokoljárását. (KB)

----

Olvasd el a többi év végi toplistánkat is!