Tőlük néznénk egy nagyot

Felméri Cecília
Vágólapra másolva!
Tele van az ország félelmetesen tehetséges fiatal filmesekkel, akiknek alig várjuk az első vagy a következő nagyjátékfilmjét. Elképzeltük, hogy mit néznénk tőlük legszívesebben, aztán meg is kérdeztük őket, hogy min dolgoznak épp. Csak kapkodtuk a fejünket, amikor kiderült, hogy időkavarós sci-fit, Európai Uniót kifigurázó vígjátékot, kiszáradt Dunánál játszódó cyberpunk-sztorit és őrült filmrendezős kamarathrillert is terveznek, sőt animáción megelevenedő századfordulós kivándorlókról, hamisított vonatjeggyel Nyugatra utazó fiatalokról és a szerelmes Szabadság-szoborról is láthatunk majd filmet tőlük.
Vágólapra másolva!

Szimler Bálint

Fotó: Valuska Gábor (filmhu)
Szimler Bálint | Fotó: Valuska Gábor

Az Itt vagyok óriási sikere után egyértelmű, hogy az ankeres hipszterek tódulnának Szimler első nagyjátékfilmjére, na de mi lesz az? Először még az Itt vagyok nagyjátékfilmes változatát akarta megcsinálni, majd erről lemondva Rév Marcell barátjával közösen kitalálták a Kodály Method-ot, hogy őrült menő klipeket csináljanak a legkúlabb magyar formációknak. Ez mind szép és jó, de mi még továbbra is várunk valami maximálisan aktuális, nagyon budapesti, ún. generációs filmet Szimler Bálinttól. Mondjuk, megrendezhetné Inkei Bence Mirelit című könyvét!

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? A jóléti életmód kérdéskörét feszegeti a film. Egy olyan figuráról szól, akinek mindene megvan, sikeres. Semmit nem kell komolyan vennie, mégsem lehet elég jó. Nem tartja a konvenciókat, saját szabályrendszere van - emiatt vonzó mások számára, kapcsolódnak hozzá az emberek - belekapaszkodnak. Furcsa helyzetekbe kerül mások elvárásai miatt. Sokat nem beszélnék róla, mert még nem tartok ott a forgatókönyvvel.

Mi az álomprojekted? Csak konkrét filmterveken gondolkozom.

* * *

Zomborácz Virág

Forrás: Zomborácz Virág

Az [origo] filmklub Zomborácz Virág iránti elfogultságát nem kellene feszegetni: de hogy ez a rajongás nem félreértés, arra bizonyíték, hogy tavaly Cannes-ban Zomborácz megkapta az Európai Unió fiatal tehetségeknek járó díját. Ez az elismerés egy csomó pénzzel is járt, sőt azóta a Filmalaptól nyert egy kis indulótőkét a nagyjátékfilm-tervére.

Milyen nagyjátékfilmen dolgozik most? Március óta fejleszti a Filmalapnál Utóélet című első nagyjátékfilmjének a forgatókönyvét, amelynek a leadási határideje épp a hétvégén jár le. A kis faluban játszódó film egy apa-fiú kapcsolatról szól: a lelkész apa meghal, és szellem formájában tér vissza, mert még elintézetlen dolgai vannak a Földön. Apa és fia ilyen groteszk módon kap még egy utolsó esélyt arra, hogy kapcsolatot teremtsen egymással.

Mi az álomprojektje? Nem álmodozik olyasmiről, aminek nincs realitása.

* * *

Reisz Gábor

Fotó: Valuska Gábor
Reisz Gábor | Fotó: Valuska Gábor

Még mindig a generációzásnál tartunk: Reisz Gábor legutóbbi kisjátékfilmje, a Külalak (kritikánk) gyakorlatilag az első olyan film volt nagyon hosszú idő óta, amely a mai magyar fiatalokat foglalkoztató problémákról hitelesen tudott szólni, teljesen közönségbarát formában. Ha ez még nem lenne elég érv, akkor ott van az a Hó Márton-klip, amelyben Reisz kitalálta, hogy a gitárba tegyék a kamerát, és tükrökben mutassák az énekest. Nem csoda, hogy mindennél jobban várjuk, hogy Reisz megcsinálja végre a Nagy Magyar Sportfilmet (a rendező korábban versenyszerűen vízilabdázott, és elvégezte a Testnevelési Főiskolát is).

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Nagyjátékfilmmel szeretnék diplomázni. Ez egy rendkívül improvizatív módon elkészített film lenne, nemcsak a színészi játék szempontjából, hanem akár a dramaturgia is alakulhat még a forgatás közben is. Egy cselekményváz azért van: egy huszonkilenc éves, életképtelen fiú önkívületi állapotban hozzájut egy repülőjegyhez, és elhatározza, hogy végleg elhagyja az országot, de előtte él a lehetőséggel, hogy most van itt utoljára, és kipróbál olyan dolgokat, amelyeket korábban nem. Az lesz a címe, hogy Valami furcsa megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, és szeretnénk a nyár végén leforgatni.

Mi az álomprojekted? A Filmalap filmötlet-pályázatára beadtam egy tervet, ami egy huszonkét-huszonhárom éves, középszerű vízilabdázó fiúról szól, aki végzetszerű erotikus viszonyba kerül egy tévés műsorvezetőnővel. Ez egy jó sok vízben játszódó film noir lenne, ami vállaltan kicsit A postás mindig kétszer csenget-re hajaz.

* * *

Horváth Lili

Forrás: Horváth Lili

A Napszúrás (nézd meg a filmet!) Horváth Lili diplomafilmje volt: egy nevelőintézetben játszódik, Törőcsik Franciska és Péterfy Bori játszik benne 35 percen át, és amikor elindulnak a végén a feliratok, akkor bosszankodhatunk, hogy miért nem folytatódik tovább ez a film, hahó, ezt a történetet még néznénk! Az már többször kiderült, hogy Horváth Lili jól rendez, és ért a színészekhez is: szerencsére erre már külföldön is felfigyeltek.


Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most?
A szerdai gyerek című filmtervemre a Filmalaptól forgatókönyv-fejlesztésre, a MEDIA Programtól pedig előkészítésre kaptunk támogatást. Magyar-német koprodukcióban, ugyanazokkal a partnerekkel csináljuk, mint a Napszúrás-t, és a története is a rövidfilméből nőtt ki. Egy tizenkilenc éves lányról, Majáról szól, aki egy éve került ki az állami gondozásból, és van egy négyéves kisfia, aki még mindig abban az intézetben él, ahol ő is felnőtt. Maja nem kapta meg a gyerek felügyeleti jogát, mert képtelen volt megfelelő körülményeket teremteni számára. Legnagyobb vágya az, hogy a fiát magához vegye: hogy a gyerekének ne ugyanaz legyen a sorsa, mint az övé volt. Ez szép cél, ugyanakkor Maja nagyon ellentmondásos figura: nem viselkedik felelősségteljes anyaként, dacos, egy csomó rossz döntést hoz. Nehezére esik az alkalmazkodás a kinti társadalomhoz, adósságokat halmoz fel. Ebbe a reménytelen helyzetbe az hoz változást, mikor bekerül egy mikrohitel-programba, amely vállalkozási elképzelésekre ad hitelt mélyszegénységben élő embereknek. Kérdés, hogy Maja tud-e élni az eséllyel, vagy a múltjába kódolt rossz minták lehetetlenné teszik ezt. A Napszúrás főszereplőjére, Törőcsik Franciskára gondolva írom a könyvet, de megbeszéltük, hogy ha a film a megvalósulás közelébe jut, azért csinálunk megint egy próbafelvételt, mint annak idején.

Fotó: Maly Róbert
Törőcsik Franciska A szerdai gyerek-hez készült hangulatfotón | Fotó: Maly Róbert

Mi az álomprojekted? Treatment-állapotban van egy Gare du Nord című filmtervem, amely egy Párizsban játszódó, francia nyelvű film lenne. Egy negyven körüli amerikai agysebésznő a főszereplője, aki azért érkezik Párizsba, mert pár hónappal korábban megismert egy francia férfit, akivel egymásba szerettek.

* * *

Csáki László

Forrás: Csáki László

Csáki Laci csinált már nagyjátékfilmet: több mint tíz évvel ezelőtt készült Az ifjúság megnyugtat, amelynek eleve már a címe is óriási, egy tök fiatalos, bohém filmet rendeztek Bánóczki Tiborral. Azóta mindketten mással foglalkoztak: Csáki rövidfilmeket és videoklipeket rendezett, tanított, kiállított, stb., de most már nagyon megnéznénk egy olyan filmet, mint amilyen a Fluxus volt, bár felőlünk csinálhat animációt is, sőt akár valami nagyon formabontó élőszereplőset is, mint A hangya és a tücsök.


Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most?
A Citromlé és indigó című nagyjátékfilm-tervemet beadtam forgatókönyv-fejlesztési pályázatra a Filmalaphoz, de még nem született róla döntés. A cím a 2000-es évek elején felszámolt vonatjegy-hamisítás két nagyon jellegzetes anyagára utal. Ez az okirat-hamisítás lightos formája volt, amelynek révén nagyon sokan ki tudtunk menni külföldre. Erről a jelenségről egy nyolcfős baráti társaság történetén keresztül tudunk meg dolgokat: hogyan indult, hogy jött köztudatba, ki mit köszönhet neki. Egy egész generációt lehet megmutatni vele, és a rendszerváltás utáni reményteli időszakot. Ugyanakkor az is érdekes, hogy teljes természetességgel léptük át a törvénysértés határát, és hogy azok számára, akikkel Nyugaton találkoztunk, elképzelhetetlen volt, hogy valaki ilyet tegyen. A történet abszolút főszereplője egy szerelmespár, akiknek a kapcsolatára hatással lesz ez a jelenség.

Mi az álomprojekted? Meg akarok próbálkozni a nagyjátékfilmmel, de legbelül rövidfilmben gondolkodó ember vagyok, és az animációban látok nagy potenciált. Van két novella, amelyet szeretnék negyedórás-húszperces animációs filmek formájában adaptálni, ezek egy fiatal argentin írónő, Samanta Schweblin A madárevő és Minőségét megőrzi című írásai. Ezek abszurd, David Lynchre emlékeztető, fekete humorú sztorik, és már írásban is nagyon filmszerűek.

* * *

Bánóczki Tibor

Forrás: Bánóczki Tibor

Akkor már gyorsan nézzük is meg, mivel töltötte az idejét az elmúlt tíz évben Bánóczki Tibor a Royal College of Art és a National Film and Television Schoolban: már Tejfogak című vizsgafilmjét is British Animation Awardsra jelölték, aztán mindig csak olyan hírek jöttek felőle, hogy mindenféle díjakat nyer a nagyvilágban, sőt Upton Sinclair A mocsár című könyvét is adaptálni kezdte - az ő egyik leghíresebb művét dolgozta fel Paul Thomas Anderson Vérző olaj címmel, szóval elég menő lenne egy magyar adaptáció. Legutóbb pedig a Sundance-re válogatták be a Szabó Saroltával közösen rendezett filmjét, a Hódítók-at. Ennél jobb ajánlólevél nem kell.

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Muhi Andrással fogunk pályázni nemsokára a Filmalaphoz egy animációs nagyjátékfilmmel. Upton Sinclair magyarul A mocsár címmel megjelent regényét szeretném adaptálni, amely egy litván családról szól, akik az 1900-as évek elején kivándorolnak Chicagóba, ahol az akkori világ legnagyobb húsfeldolgozó üzemében kezdenek dolgozni. Ez egy pokoli hely, ahol csak emigránsok dolgoznak, egy város méretű mészárszék, amely élve felzabálja a munkásokat. A mi filmünkben (nézz meg egy vizuális tervet a filmhez!) a család magyar lesz, és a huszonegy éves családfő hányattatásai állnak a középpontban.

Mi az álomprojekted? Egy sci-fiben gondolkozunk, amely szintén animációs nagyjátékfilm lenne. Kelet-Európában játszódik a történet, egy olyan korban, amikor a világon a termőföld már teljesen elpusztult. Kifejlesztenek egy iszonyú tápláló növényt, amely képes az emberi testben fejlődni, így egyes embereknek az a feladata, hogy táplálja a többieket.

* * *

Pálfi György

Fotó: Hektor
Pálfi György | Fotó: Hektor

Ha már Sundance, akkor egy másik filmestől is követeljük, hogy térjen vissza a rendes-normális kerékvágásba, a Taxidermia óta eltelt hat év, ember! Pálfi azóta mindenféle kísérleti dologgal múlatta az időt, mert ő szeret olyasmiken gondolkodni, hogy mi van akkor, ha egy filmben nem beszélnek, vagy nem színészek beszélnek, vagy egyáltalán, nem is forgat semmit. Közben hegyekben áll a megvalósításra váró filmterve, hirtelen nem is lehet eldönteni, hogy a A szőke ciklon-t, a Toldi-t vagy a Csontbrigád-ot várjuk jobban tőle. Egy jó Rejtő-filmet, mondjuk, pont rendezhetne.

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? A Toldi forgatókönyvét évek óta írjuk Szabó Ivánnal, és a Filmalaptól decemberben kaptunk forgatókönyv-fejlesztési támogatást. Sokszor újraírtuk a könyvet, konzultáltunk velük, és most ennek a folyamatnak a finisében vagyunk, augusztus-szeptemberben le kell zárulnia, és akkor adhatjuk be a gyártási igényünket. A filmben hűségesek próbálunk maradni Arany Jánoshoz és Ilosvai Selymes Péterhez, de úgy akarjuk megcsinálni, hogy mégiscsak érdekes és szórakoztató legyen a mai nézőnek. A mai fiatalok nagyon képzettek vizuálisan, beléjük ivódott a mozikultúra, mégis meg kell lepnünk őket valamivel, ezen vagyunk.

Mi az álomprojekted? Nem mondtunk le A szőke ciklon megfilmesítéséről, és van egy nagyon alacsony költségvetésű sci-fi-tervem is, de arról még nem akarok semmit mondani.

* * *

Madarász Isti

Forrás: Madarász Isti

A Csontbrigád kényes terület: Madarász Isti régóta dédelgetett terve ez a teljesen rendhagyó, haláltáborban játszódó, sötét hangulatú Rejtő-regény, és hozzá talán jobban is illene egy ilyen titkokkal teli történet, mert szereti az időutazós, dimenzióugrós témákat: ültetett már nácikat egy pincébe, és megállította az időt a Mechwart ligetben, úgyhogy egy jó kis sci-fit igazán csinálhatna nekünk.

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Nagyon szépen áll a Hurok című időkavarós sci-fi thrillerem. Körülbelül négy éve tervezem ezt a filmet, de eddig minden producer azt mondta nekem, hogy Magyarországon ilyet nem lehet csinálni. Most, hogy felállt a Filmalap, megint bizakodó lettem, és mentem még egy kört producereknél, és Hutlassa Tamás (Kontroll) azt mondta, hogy szerinte nagyon is meg lehetne csinálni. Kaptunk a Filmalaptól forgatókönyv-fejlesztésre támogatást, és nagyon szeretnénk jövő nyáron forgatni. Egy Ádám nevű srácról szól, aki kap egy videokazettát valakitől, aki nem sokkal később meghal. Elindítja a kazettát, és az van rajta, hogy ő megkapja a kazettát az utcán. Amikor előretekeri, azt látja, hogy ő nézi a kazettát, amikor még előrébb tekeri, akkor pedig azt látja, hogy megölik őt. Túl kell élnie ezt a dolgot, és rá kell jönnie, hogy ki csinálta vagy még inkább ki fogja megcsinálni a kazettát.

Mi az álomprojekted? Rejtő Jenő Csontbrigád-jának a megfilmesítése, de ez elég nagy projekt, a harmadik vagy negyedik nagyjátékfilmem lehetne.

* * *

Till Attila

Fotó: Hektor
Till Attila | Fotó: Hektor

Tilla első filmje, a Pánik minden szempontból tök rendben volt, de hiába volt friss és érdekes, játszott benne egy csomó híres színész, aztán valahogy mégsem szólt akkorát, mint kellett volna neki. A Csicska és annak Cannes-ig ívelő sikere jól meglepett mindenkit, aki azt gondolta, hogy a filmrendezés egyszeri bohóckodás volt Tilla részéről, pedig azóta is mindenféle filmterveken jár az agya, most éppen a kerekesszékes gengszterek történetétől kezdve a női börtönök baba-mama részlegéig terjed a fantáziája.

Milyen nagyjátékfilmen dolgozik most? A Tiszta szívvel című filmje forgatókönyvének fejlesztésére kapott támogatást a Filmalaptól. A Budapesten játszódó film kerekesszékes bérgyilkosokról szól, akik közül az egyiket Thuróczy Szabolcs játssza majd. Tilla korábbi elmesélése szerint a Tiszta szívvel nem tipikus gengszterfilm, hanem dráma lesz, amelyben megjelenik a kerekesszékes lét realizmusa is.

Mi az álomprojekted? Van egy Meder - angolul Bed City - című cyberpunk sztorim, amely a közeljövő Budapestjén játszódik. A Duna medréből eltűnt a víz, és az emberek létrehoztak lent egy fából ácsolt épületekből álló új városrészt, ami kicsit olyan, mint a Romkert nevű szórakozóhely, vagy mint Goán a hippiközösségek, a jófejek városa. Odalent érdemes lóval járni, és mindenhol sáros lábnyomok vezetnek ki a Dunából a városba, de négy utcával odébb már minden úgy néz ki, mint a mai Budapesten. Közben viszont jellemző magyar módon megindul az ingatlanlobbi is, a város urai irodaházakat akarnak építeni a kiszáradt folyómederbe.

* * *

Kostil Danila

Forrás: Kostil Danila

Régen az volt a divat, hogy a kliprendezők egyszer csak menő filmeket csináltak: Spike Jonze, Michel Gondry vagy Mike Mills mellett említhetjük a magyar Antal Nimród nevét is, aki Quimby-klipekkel alapozta meg a Kontroll-hoz vezető útját. Mostanában az a szomorú helyzet, hogy maximum Fabricius Gábor csinál egy-egy rövidfilmet, miközben itt van ez a Danila gyerek, a Kolin, az Anima Sound System, meg mindenféle más együttesek klipjeinek rendezője, és van is egy félórás filmje Stark Attila Kulo City című képregényéből, de hol a nagyfilmje? Hol van?

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Nincs ilyen.

Mi az álomprojekted? Az álomfilmemnek az lenne a címe, hogy Fiatal feltalálók klubja. Az adta az ötletét, hogy régen, amikor még Oroszországban éltünk, az édesapám vezetett egy szakkört, aminek ez volt a neve, és ahol gyerekeknek segített megvalósítani a találmányaikat, például keféken járó holdjárót, meg űrbázismaketteket építettek. A filmben ez valahogy úgy lenne ábrázolva, hogy egy gyerekes álomból lesz valami nagyon komoly dolog. Lehet, hogy vegyes technikával készülne, ebben lenne helye tárgyanimációnak is.

* * *

Pintér Béla

Forrás: MTI/Beliczay László
Pintér Béla | Fotó: MTI

És akkor gyorsan megemlítjük, hogy volt az a másik divat is a magyar film életében, hogy a színházasok jöttek át a filmbe kipróbálni magukat - ma már ez is megfordult, a filmesek mennek színdarabot, operát meg musicalt rendezni. Pedig ha valakinek a filmes munkáját szívesen megnéznénk, akkor az éppen az a Pintér Béla, akinek a legtöbb rendezése egyszerre tud nagyon morbid, látványos és borzasztó vicces lenni, el sem tudjuk képzelni, mit művelne a filmes közegben. De mindenképpen Thuróczy Szabolcs legyen a főszereplő!

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Igazából nem merült fel soha, hogy filmet rendezzek, talán azért sem, mert az előadásaink nagyon filmszerűek. Néha pont az a truváj bennük, hogy olyan, mintha filmes vágásokat alkalmaznánk, egyik pillanatról a másikra kerülünk át egy másik helyszínre. A Parasztopera filmfeldolgozása egyszer felmerült, de nem valósult meg. Ha valaki megkeresne, hogy van pénz, paripa, fegyver egy előadásunk megfilmesítésére, akkor valószínűleg nem mondanék nemet.

Mi az álomprojekted? Nincs ilyen.

* * *

Szirmai Márton

Forrás: Szirmai Márton

Szirmai Marci egy nagyon kedves, hallgatag fickó, ami azért furcsa, mert a filmjeiből egyértelműen kiderül, hogy nagyon jó humora van. A pécsi vidámparkot védelmező figurák a Mecsek kincsé-ben, Ascher Tamás és Anger Zsolt összecsapása a Szalontüdő-ben és A süllyedő falu szociális érzékenysége mind afelé mutat, hogy Szirmai szuperjó, csehes humorú filmet tudna rendezni - ha akarna. Már csak az a kérdés, hogy akar-e?

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Van egy körülbelül 75%-ig kész forgatókönyvem, egy vígjáték, amely az Európai Uniót figurázza ki. Európa himnusza a munkacíme, és arról szól, hogy az unió kiír egy pályázatot az európai himnusz megírására, de elveszítik a - valószínűleg magyar - győztes elérhetőségét, és elindulnak Európában megkeresni. Road movie lenne, amely bemutatja a különböző nemzetiségek karakterisztikáját, de a nagy része itthon játszódik. Végeredményben arról szól, hogy együtt tud-e élni ez a sok nemzet, és mennyire képesek megvalósítani az unió ideáját.

Mi az álomprojekted? Van egy álmom, amelyről csak annyit mondanék, hogy egy kelet-európai politikus meghasonlásáról szól. Ez dráma lenne, de kikerülhetetlenül megjelenik benne a humor is.

* * *

Lőrincz Nándor és Nagy Bálint

Forrás: Lőrincz Nándor
Nagy Bálint és Lőrincz Nándor

Ők egy olyan furcsa páros, akik eleinte trióban dolgoztak Nagy Kovács Lőrincz néven, és tettek le olyan csodákat az asztalra, mint a Csak segélyhívás és az Egyéjszakás - utóbbi tényleg nagyon pöpec kisfilm Trokán Nórával, Polgár Csabával és Polgár Tamással. Aztán duó lett belőlük saját néven, még Szarajevóba is eljutottak a 180/100 című párkapcsolatos agymenésükkel. De csináltak websorozatot is a gimisekről gimiseknek, szóval gyorsan és jól dolgoznak, humoruk is van, úgyhogy valami low-budget szórakoztató filmet végül is simán összehozhatnának, igazán nem olyan nagy kérés ez!

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most?

N.B.: A legtöbbet együtt dolgozunk, amikor pedig nem közös projektjeinket fejlesztjük, akkor én főleg reklámokat, illetve klipeket jegyzek operatőrként, utóbbiakat elsősorban Merényi Dávid rendezővel, akivel már a Kispálfilm-et is közösen készítettük. Legutóbb a The Dillinger Escape Plan és a Zola Jesus amerikai zenekarok klipjein dolgoztunk együtt, Szőke Dániel operatőrrel kiegészülve.

L.N.: Egy kilencrészes, romantikus, online komédiasorozaton dolgozom, amely gasztronómiai közegben játszódik. Két szálon fut a történet: az egyik főszereplő egy ételkritikus (Poroszlay Kristóf), aki mindig azokba az éttermekbe szervezi a randijait, amelyekről írnia kell, a másik szál pedig egy híres cukrászdinasztiából származó lányról (Michl Juli) szól, aki a huszonegyedik születésnapján megtudja, hogy lisztérzékeny, és innentől mindenféle szakemberekkel találkozik, dietetikussal, személyi edzővel, gluténmentes ételeket kínáló étteremlánc vezetőjével. Kamarás Iván, Keresztes Tamás, Trokán Nóra, Kovács Lehel és Stefanovics Angéla is játszik benne, augusztusban forgatjuk, és remélhetőleg októberben lesz látható.

Mi az álomprojekted?

L.N.: Van egy reálisabb filmtervünk és egy álomprojektünk is. Az első egy kamarathriller, amelyben egy teljesen idióta testvérpár felhív egy neves magyar színészt a lakásába egy próbafelvételre. A színész rájön, hogy komolytalan a dolog, de a tesók kattantak, és mindenképp filmet akarnak csinálni, bezárják a színészt, és ott helyben le akarnak forgatni vele egy filmet. A groteszk humor és a feszültség keveredik benne. A másik filmről még a forgatókönyvszakon kezdtem álmodozni, ez egy roma musical lenne, amely lomtalanításkor játszódna, és a nagyon valós, proli elemek varázslatos világgá alakulnának benne mesebeli karakterekkel. A zenéjében a cigányzene és a pop ötvöződne.

* * *

Lakos Nóra

Forrás: Lakos Nóra

Lakos Nóra volt kábé az egyetlen filmes, aki értelmezhető formában tudott foglalkozni a 2006-os zavargások témájával (Otthon), de csinált filmet egy teljesen abszurd bajuszversenyről, és Cserna-Szabó András íróval is rendszeresen dolgoznak együtt. Előbb Szarajevóban csináltak egy filmet az író és a főszereplő viszonyáról a cuki Tompa Eszterrel a főszerepben, most pedig éppen a magyar gyomor és gasztronómia mélyére néznek egy roppant szórakoztató és kreatív rövidfilmben. Lassan ideje lesz léptéket váltani!

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? A Filmalap ötletpályázatára beadtam egy Vaszilij és a Szabadság-szobor munkacímű animációs nagyjátékfilmtervet, amely arról szól, hogy a Gellérthegyen álló Szabadság-szobor, az egyetlen kommunista szobor, amely a helyén maradhatott, párt keres magának. Szerelmét, a szovjet katonát mint kommunista jelképet, lángvágóval eltávolították alóla, a Szabadság-szoborra pedig megtisztulási rituáléként leplet terítettek, hogy megszabaduljon a kommunista asszociációktól. A szobor megszökik a lepel alól, elmegy a szoborparkba Vaszilijhez, a szovjet katonához, de addigra már ő beleszeretett egy másik nőszoborba. A Szabadság-szobrot mint kivételezettet amúgy is kiközösítik a volt kommunista szobrok, ezért elindul, és megpróbálja megkeresni a helyét és a párját a világban. Ez egy animációs road movie lesz live action-háttérrel: a környezetet valós városképekből akarjuk összerakni.

Mi az álomprojekted? Az álmom egy igazi musical nagy tánckarral, vagy ennek egy reálisabb verziója, egy olyan egy helyszínen játszódó, epizódokból álló film, amelynek a részeit zenés, táncos klipek kötik össze. Van egy olyan tévés dokumentumfilm-tervem is, amely arról szól, hogy mindennap ünnepel valaki valamit a világ különböző pontján. Ezeket az ünnepeket mutatná be a napi tévésorozat kétperces epizódokban, és ennek lenne egy egész estés változata is, amelyben tényleg körbeutazzuk a világot, és a helyszínen éljük meg az ünnepeket. A nézők másfél órán keresztül ünneplő embereket látnának, és remélhetőleg úgy jönnének ki a moziból, hogy átvennék ennek a hangulatát, és talán közelebb is kerülnének ezen keresztül más kultúrákhoz.

* * *

Simonyi Balázs

Forrás: Simonyi Balázs

Érdekes, hogy Simonyi Balázs egyébként hosszútávfutó, de mégse csinált még soha nagyjátékfilmet, nem? Pedig tud írni és rendezni, a filmjein lehet nevetni, sőt még színészkedni is tud, tehát majdnem hogy egymaga képes lenne összehozni egy filmet. Mondjuk az Originál láger-ben bénázó zenekart simán elnéztük volna másfél órán át, de egy Megáll az idő-s, iskolás, coming-of-age történet is jól állna Simonyinak.


Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most?
Semmin, a Finale című rövidfilmem fesztiváloztatom, amely a Csicska mellett szinte egyedül képviseli hazánkat a nagyvilágban. Nem érzek "filmrendezési" kényszert, szart meg nem akarok csinálni. Csak alapötleteim, szinopszisaim vannak. Az utóbbi pár év fejleményei a filmes intézményrendszert és a pályáztatást tekintve, illetve a már megítélt támogatások elvesztését illetően eléggé elkeserítettek, és nem fogok csak azért pályázni, hogy csináljak valamit az adófizetők pénzén, hogy forogjon a nevem. Kivárok, maradok inkább független, hegyezem a zabot a saját kedvemre, és nyilván, ha majd itt az idő, valamit leteszek az asztalra, akár magamtól, akár segítséggel. A filmjeim pedig fenn vannak a neten, hozzáférhetőek bárki számára, nálam ez alapelv.

Mi az álomprojekted? Az egyik egy kora újkori film, amely egy hóhérról és annak családjáról szólna, illetve a hóhérság különleges és eléggé félreértett intézményéről. Ez egy kosztümös tabló, történelmi film lenne, drámával, kalanddal, szerelemmel. A másik kicsit A megbilincseltek című filmmel rokonítható: egy börtönből próbaidőre bocsátott emberről szól, akinek közmunkát kell végeznie, és azt a feladatot kapja, hogy egy vak futó mellett legyen segítő. Összebilincselve edzenek, súrlódnak és közben persze összehaverkodnak. Egyfajta fejlődésfilm és sportfilm keveréke lenne.

* * *

Felméri Cecília

Forrás: Felméri Cecília

Hiába gondolják külföldön, hogy a magyar filmekben csak meztelenség és lovak vannak, valójában alig látni pucér nőt a kortárs magyar filmben. Nem úgy Felméri Cecília világában: már rögtön a Kakukk hatalmasat robbant a Filmszemle tökéletesen prűd közegében, majd a Végtelen percek-ben (nézd meg a filmet!) is rögtön ott az elég erős ágyjelenet a gyakorlatilag meztelen Lass Beával. Felméri azonban nem csak ennyit tud: csinált szupervicces animációs filmet Mátyás királyról, és dolgozott már kaszkadőrrel is az új filmjében, szóval inkább az a kérdés, hogy milyen filmet nem tudna csinálni ez a lány?

Milyen nagyjátékfilmen dolgozol most? Írtam hozzá egy tízoldalas treatmentet, amelyet már többször átdolgoztam, és még mindig nem vagyok vele megelégedve. Saját ötlet alapján készül. Van néhány téma, amelyről szólhat, és szólni is fog bizonyos szinten, most ezeknek az arányán dolgozom. Jelenlegi verziójában főleg az elengedésről szól. Nagyon érdekes, hogy milyen könnyen tolódik el egy-egy újabb cselekményötlet beleírásával vagy kibővítésével egyik vagy másik irányba a történet. Amikor újraolvasom, kiderül, hogy máris másról szól. Most éppen ismét az átírásával küszködöm, még tisztulnia kell a koncepciónak, ezért elég nehéz beszélni róla. A cselekmény egyes elemei biztosak, az például biztos, hogy tóparton játszódik, három főszereplő van benne, kevés a mellékszereplő, és mindezekből következik az is, hogy nem lesz túl nagy költségvetésű film. Műfaját tekintve leginkább a thriller és a pszichológiai dráma között ingadozik jelenleg. Címe még nincs, és nem is lehet addig, amíg nem sikerül tisztán megfogalmaznom a magam számára, hogy pontosan miről is fog szólni.

Mi az álomprojekted? Az álom filmtervem keményebb dió, szakmai és anyagi szempontból is. Ez is saját ötlet, és nem szívesen beszélek még róla, de annyit elárulok, hogy ami sokkal költségesebbé teszi, az az, hogy 3D játékelemeket is tartalmaz. Viszont ez sokkal drágább nagyjátékfilm lenne, mint amit első filmként esélyem lenne megvalósítani, és szakmailag is sokkal nagyobb kihívás, mint amilyenbe most bele mernék vágni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!