Az autópornó jobb, mint Schwarzenegger

A világ ünnepel: egy szörnyen rossz színész visszatért a vászonra! Mindjárt máshogy hangzik a mondat, ha kiderül, hogy a Terminatorról van szó, akinek a filmjei nem épp a színészi játék minősége miatt lettek legendásak. És éppenséggel a nagy visszatérést, az Erőnek erejével-t sem Arnold Schwarzenegger rontja el.

Sommerton Junction seriffje pont olyan, ahogyan valószínűleg egy Arnold Schwarzenegger-féle, tíz éve szinte semennyit sem filmező, a politikából visszatérő, öregedő akciósztár szeretné látni saját magát: egykor igazi hős volt, de nyugdíjas napjait is a közjó szolgálatában tölti, első számára a tisztesség és a becsület, és bár csodálatosan megérti a tejfelesszájú újoncok és a kisvárosi öregapók lelkét is, azért ha megrázza magát, még mindig fél kézzel elintézi a drogbárót, aki túljárt az egész FBI eszén, és épp a békés kisvároson keresztül próbál Mexikóba szökni.

Ezért aztán az az első és jó ideig egyetlen jó pillanat az Erőnek erejével-ben, amikor ez a joviális nagypapa átvedlik Terminatorrá, drabális autójával átszáguld a frontvonalon, és az ablakon keresztül elkezdi shotgunnal fejbe lődözni az ellenséges erőket. Csak ennyi, meg egy-két "a te időd már lejárt, nagyfater"-jellegű beszólás képviseli a posztmodernitást, a film külső kontextusának beemelését: az utalásokat Schwarzenegger múltjára és jelenére. És ez azért halovány teljesítmény, pláne, hogy A feláldozhatók második része már a létező összes módon rájátszott ugyanerre ("- Ennek a repülőnek már múzeumban lenne a helye. - Ahogy nekünk mindannyiunknak.").

Erőnek erejével | Luis Guzmán, Johnny Knoxville és Zach Gilford

Márpedig enélkül nem marad több egy abszolút sablonos és műfajából semmilyen értelemben nem kiemelkedő akciófilmnél - annál a fajtánál, amelyikben gerinctörés ide vagy oda, a főellenség még egyszer talpra áll, amikor már nem számítanánk rá, meg amelyikben ha elég becsületes vagy, akkor az sem számít, ha az összes combizmodat átszúrták késsel, vidáman tovább tudsz futkározni. Szóval a zsáner legegyszerűbb elemeit ismételgető rutindarabnál, egy virtuóz koreai rendező (Jee-woon Kim) első hollywoodi nekifutásánál, amelyik pont annyival több bármelyik, a kertévéken éjszaka vetítettnél, hogy ebben Schwarzenegger játssza a főszerepet.

Pontosabban van benne még egy jó jelenet és egy jó mondat: az autós üldözés a látást ellehetetlenítő kukoricaföldön zajlik, kombájnok és zivatarként hulló tengericsuhé között - a nagyjelenet jó mondatát meg nem írom le, hadd legyen kárpótlás mindenkinek, aki mégis meg akarja nézni a filmet. Egyébként maradnak a közhelyek, ami nem is lenne annyira zavaró, ha a film elegendő feszültséget tudna teremteni - de a ritmus akadozik, nincs tíz olyan akcióval teli perc, amelyet ne szakítana meg legalább egy romantikus fél jelenet vagy valamilyen üresjárat.

Erőnek erejével | Arnold Schwarzenegger és Johnny Knoxville

A humor pedig bágyasztóan gyenge: az, hogy a Jackass-es Johnny Knoxville a pizsamájára középkori páncélt húz, és úgy megy lövöldözni, olyan sovány, mint kokainista szupermodell a fogyitáborban; az olyan beszólások pedig, mint amikor a tűzvonalban lévő büfé vendége azzal szemlélteti, hogy nem fél a haláltól, hogy a magas koleszterinszintje ellenére is szalonnát reggelizik, elsősorban kínosak, másodsorban unalmasak. A látvány legalább megpróbál egyedi lenni, és a szokottnál nyersebben ábrázolni a brutalitást, de a nagy igyekezetben folyton olyan X-aktákba illő jelenségekbe botlunk, mint a szemből homlokon lőtt fickó fülnél tátongó kimeneti sebe, vagy a gépágyúval kettészaggatott, ámde vértócsát nem produkáló test.

Ha mégis vissza kellene emlékezni a filmre pár év múlva, az legfeljebb azért sikerülhetne, mert legalább a fele rendkívül mélyen átélt autópornó (és ez olyannyira szó szerint értendő, hogy a kocsik többször párzó pózba merevednek, amikor az egyik orrával a másik fara alá kap, és odébb tologatja). Két gyönyörű autó ugyanis legalább olyan fontos szereplője a filmnek, mint Schwarzenegger: a kartellvezér ezer lóerős Chevrolet Corvette C6 ZR1-ese és a seriff vörös Chevrolet Camaro ZL1-ese - a két Chevy olyan ebben a műfajban, mint a másikban a leszbikus jelenet; csak míg a hagyományosban mindig valamiféle kielégülés a csúcspont, addig furamód az autópornóban legtöbbször, mint itt is, a kocsik szétzúzása. (És akkor a szinkron hasonlóságairól még szó sem esett: csak a pornóhoz hasonlíthatóan szürreális, ahogyan a meglőtt szereplők magyar hangjai a stúdióban belekiabálják a mikrofonba, hogy "úúú-áá!") A látvány tényleg remek, van miben gyönyörködni, és a két gép több adrenalint termel a moziban, mint a mellékszereplők összesen - kár, hogy ötletekből csak annyira futotta, mint amikor a kartellfőnök úgy tűnik el éjszaka a helikopter látószögéből, hogy lekapcsolja a lámpát, és megáll. Micsoda izgalmak!

Az ilyesmiken, meg az abszolút kétdimenziósra írt karaktereken kívül az is gyengíti a film hatását - már amennyiben az ember agya nem zsibbadt le kellemesen a huszadik perc tájékán, hiszen erre a célra éppenséggel az Erőnek erejével is pont megfelelő -, hogy nehéz átélni a westernes finálé szépségét. Azzal legalábbis elég problémás azonosulni, hogy a minden hasonló film egyik legfontosabb jelenetében, A győztes bevonulása címűben egy cinikus fogolykínzást kellene ünnepelnünk - noha az egész leszámolásjelenet a törvényes igazságszolgáltatás fontosságáról szólt. De az olyan, egy fontos jelenet elvileg felszabadító lezárását szolgáló erkölcsi bukkanók is inkább bajosak, mint bájosak, amikor az egyik gengszter csúnyát mond egy kábé százéves nénikének, mire az sértetten előveszi nőies mordályát, és szó nélkül agyonlövi a pimasz fiatalembert.

A kis tokával és nagy életkedvvel visszatérő Schwarzenegger ide vagy oda, 2013-ban már kevés egy olyan akciófilm, amely semmilyen módon nem terjeszti ki önmagán kívülre saját értelmezési tartományát. Azaz például sehogyan (vagy szinte sehogyan) sem utal létrejöttének körülményeire, főszereplőjének múltjára: akár öniróniával, akár egész egyszerűen egy régi, jól bevált figura újraélesztésével - nem véletlen, hogy az idősödő sztárok filmjei közül mindig a folytatások vagy a legendákra nyíltan utaló darabok (Terminator, Die Hard, Rocky, Rambo vagy másfelől A feláldozhatók) tudnak igazán jól futni. Enélkül a legjobb, ami elérhető, egy nagyon tisztességes trashfilm, megállás nélküli zúzással és golyózáporral, hogy ne maradjon idő gondolkodni sem. Az Erőnek erejével-ben mindebből nincs meg semmi. Egy valami van benne, és semmi több: Arnold Schwarzenegger.