Mi a frász az a szerelem?

Spike Jonze A nővel gyakorlatilag megalkotta a tökéletes szerelmesfilmet, amelyből egyszerre derül ki, hogy ez az egész felhajtás mekkora baromság, és hogy nem érdemes élni nélküle.

A nő című film egymondatos szinopszisa - egy férfi beleszeret női hangon beszélő operációs rendszerébe - kicsit úgy hangzik, mintha egy butuska sci-fi vagy egy nagyon erőltetett romantikus komédia kiindulópontja lenne. Tudtam persze, hogy mivel Spike Jonze a rendező, nem kell ilyesmitől tartani, de a film minden elvárásomat felülmúlta azzal, hogy nem egyszerűen egy szép szerelmi történet, hanem a szerelem lényegének egyik legtökéletesebb megragadása filmen, amit valaha láttam. Ugyanis egyformán erősen adja át azt, hogy a szerelem a legcsodálatosabb dolog a világon, ami nélkül nem érdemes élni, és azt, hogy a szerelem egy totálisan hamis illúzió, aminek vajmi kevés köze van a másik iránt táplált szeretethez. Sok film szuperül meggyőz minket egyik vagy másik állítás igazságáról, de Jonze eléri, hogy a kettőt egyszerre érezzük igaznak a filmjét nézve.

Joaquin Phoenix A nő című filmben Forrás: InterCom

A feltehetően a közeli jövőben játszódó filmben Theodore-t (a végig remek Joaquin Phoenix) azért fizetik, hogy szépen megfogalmazott leveleket írjon mások nevében a szeretteiknek. Foglalkozása sosincs igazán megmagyarázva, elég éreznünk, hogy a kütyüiken folyamatosan kommunikáló emberek ebben a világban valahogyan mégis elveszítették a közvetlen kapcsolatteremtés és érzelemkifejezés képességét, és ebben külső segítségre szorulnak. Ezt a rémisztő jövőt Jonze nem evidens hidegséggel ábrázolja, hanem ellenkezőleg, meleg színekbe és puha fényekbe burkolja, és a számítógépüknek halkan duruzsoló emberek bizalmas hanghordozásával festi alá. Az egész filmet a piros egy korallos árnyalata dominálja, Theodore legtöbbször ilyen színű inget visel, és a háttérben is mindig látni valami pirosat. Mintha egy kellemes, simogatóan langyos álomban úsznánk, csak tompán, távolról szűrődik be, hogy valójában mennyire elidegenedett ez a világ.

A nő Forrás: InterCom

Theodore-nak fáj a szíve, mert egy éve szétköltöztek a feleségével (Rooney Mara), és lassan muszáj lesz aláírnia a válási papírokat. Egyik nap a munkából hazamenet meglátja egy mesterséges intelligenciával rendelkező operációs rendszer hirdetését, és megveszi. A számítógép installálás közben rákérdez, hogy férfi vagy női hangon beszélő rendszert kér, Theodore pillanatnyi hezitálás után nő mellett dönt. Már ez a pillanat is zseniális, ahogy szinte esetlegesen eldől, hogy Theodore hamarosan szerelmes lesz, és teljesen megváltozik az élete. Megszólal a búgó hangú operációs rendszer (Scarlett Johansson), ami vagy aki a Samantha nevet adja magának. Theodore és Samantha rögtön egy hullámhosszra kerülnek (hiszen a tanulékony operációs rendszer egyik fő tulajdonsága, hogy alkalmazkodik tulajdonosa igényeihez), és ahogy telik az idő, egyre intimebb viszonyba bonyolódnak.

A nő Forrás: InterCom

Önmagában az is érdekes kísérlet, hogy a néző hogyan reagál ennek a szerelemnek az alakulására. A szexi hangú Samantha hiába okos, vicces és szégyenlős, hiába szembesülünk azzal, hogy vannak szexuális vágyai és érzései, amikbe bele lehet taposni, mi sosem feledkezünk meg róla, hogy nem hús-vér ember, nem tudunk igazán empatikusak lenni vele, de ennek ellenére teljesen bele tudjuk élni magunkat abba, hogy Theodore beleszeret, végig a férfi érzéseire hangolódva megyünk vele együtt. Az ő érzései teljesen valósak attól függetlenül, hogy szerelmének tárgya nem az. Szemtanúi leszünk, ahogyan a sérült, depressziós Theodore kivirágzik, újra kedve támad élni, újra képes bízni és szeretni. Lehet, hogy a kapcsolata egyszemélyes, mégis meggyógyítja.

A nő Forrás: InterCom

Csodálatosan szép metaforája ez a szerelemnek általában, nagy drámai erővel adja át azt, hogy csak akkor éljük meg a létezést teljes szépségében és intenzitásában, amikor szerelmesek vagyunk, miközben ennek az érzésnek nincs sok köze két ember kapcsolatához, hanem a bensőnkből eredő illúzióról van szó, amit szinte bármilyen alanyra kivetíthetünk. És ez nem egy keserű, kiábrándult konklúzió. A film végtelen szomorúsággal konstatálja ugyan, hogy képtelenség, hogy két ember boldoggá tegye egymást, ugyanakkor rácsodálkozik, hogy milyen szép, hogy boldoggá tudjuk tenni önmagunkat azzal, hogy szerelmesek leszünk. Végeredményben azt mondja, hogy a szerelemhez elég egy ember.

Amy Adams, Matt Letscher és Joaquin Phoenix a filmben Forrás: InterCom

Bár ez nyilvánvalóan egy nemtől és szexuális orientációtól teljesen független, általános tanulság, Jonze-t elsősorban a heteroszexuális férfi viszonyulása érdekli a nőhöz, mint azt a cím is egyértelműen jelzi. A bizonytalankodó Theodore-t csupa erős, bonyolult, határozott, önmegvalósító nő veszi körül - ilyen a volt felesége, ilyen az Amy Adams által megformált legjobb barátja és ha Samantha igazi lenne, ő is ilyen volna -, az egyik újdonsült ismerőse (Olivia Wilde) pedig olyan követelőzően lép fel az első randin, hogy meg is rémíti őt. Férfiak pedig alig vannak, és akik felbukkannak, azok is inkább elmázolt körvonalak, mint igazi személyiségek. Theodore férfikollégája nem igényel sokkal többet egy nőben, mint hogy legyen szexis lába, Adams férje pedig egy kényszeres, kicsinyes alaknak tűnik, és ki is derül, hogy nem elég jó a feleségének.

Joaquin Phoenix és Rooney Mara Forrás: InterCom

Volt felesége megvádolja Theodore-t azzal, hogy nem képes megfelelni egy valós kapcsolat kihívásainak, ezért "szeretett bele egy laptopba", és Theodore maga is bevallja, hogy érzelmileg magára hagyta a feleségét a házasságukban. Mara figurájának viszont nem biztos, hogy igaza van, mert a hipergyorsan fejlődő Samantha mellett Theodore is érzelmi fejlődésnek indul. Ha szimbolikusan értelmezzük a cselekmény alakulását, azt sugallja, hogy a nők sokkal összetettebbek és fejlettebbek a férfiaknál, akiknek komoly nehézséget jelent, hogy felnőjenek ahhoz a feladathoz, amit egy párkapcsolat jelent. Ha így értelmezzük a sztorit, akkor a befejezés nem fest túl szép képet a férfiakról: úgy tűnik, Jonze szerint még mindig nem érték el azt a szintet, hogy lépést tartsanak a nővel.