Gustav H. (Ralph Fiennes – A Grand Budapest Hotel, 2014)
A karakterében olyan finom melankólia és mellette odaadás, tettrekészség és önfeláldozás nyilvánult meg, hogy nagyon megérintett. Az az illúzió, hogy létezett egy tisztességes világ, amelyben ez volt a norma, és többség így viselkedett, szívszorító.
Szerintem korszaktól függetlenül mindig csak egy-egy ember teremt ilyen világot maga köré, mint amilyet Gustave H. Szerettem, hogy milyen tisztelettel és szeretettel bánt az emberekkel, függetlenül attól, hogy rab, szobalány, magányos kisfiú vagy gazdag örökösnő volt az illető. Komolyan vette a munkáját, a legapróbb részletre is figyelmet fordítva, mégis játszi könnyedségűnek tüntetve fel mindent. Tudta magáról, hogy kicsoda, és aszerint is élt. (Pájer Lilla)
+ + +
Royal Tenenbaum (Gene Hackman – Tenenbaum, a háziátok, 2001)
Egy született mocsok, mint Jockey Ewing. Elhanyagolja a feleségét, a gyerekeiről nagyjából fogalma sincs, mindig igyekszik mindent a legegyszerűbben, a legkevesebb befektetett munkával, ne adj' isten, csalással megoldani. Akkora önző fráter, mint ide Buda.
Mégis mi az, amit bírok benne? Hogy mindezt egy percig sem tagadja, tök természetesen csinálja, zéró bűntudattal. Ha kell, a csillagokat is lehazudja az égről, de amikor látja, hogy nem veszik be a rizsáját, elmondja a frankót, ha nem tetszik, el lehet menni. De Wes Anderson ezt a szemétkedést is olyan kedvesen, viccesen tálalja, hogy az ő keze nyomán ez a való életben garantáltan szemétládának bélyegzett figura maximum egy „kedves csirkefogó” jelzőt érdemelne ki, ami szerintem elég nagy bravúr. (Jakab Krisztina)
+ + +
Margot Tenenbaum (Gwyneth Paltrow – Tenenbaum, a háziátok, 2001)
Nagyon kiforrott figura, aki, amilyen keveset beszél, olyan sokat mond el magáról és a környezetéről. Csehovot olvas, a haja dekadensen egyenes, a sminkje pedig megtestesíti az összes klisét, amit egy nő az arcán viselhet. Igazi femme fatale… lehetne, ha nem épp a fogadott testvérébe lenne szerelmes, miközben sikertelen házasságban tengődik idétlen agyturkász férjével. Szóval pontosan olyan keserédes ízt ad a filmnek, amilyen az álmaink és a valóság találkozásakor érezhető. (Bagoly Enikő)
Hogy miért?
– mert sosem volt még ilyen cool az ujjprotézis,
– mert pont olyan nihilista, mint Marla Singer a Harcosok klubjá-ban,
– mert megvesznek érte a fickók,
– mindig is szerettem volna olyan kis tévét a fürdőszobámba, amit lábujjal lehet nyomkodni,
– mert sikerült huszonkét éven keresztül titkolnia, hogy cigizik. (Farkas Katalin)
- - -
Az én kedvenc karakterem is Margot Tenenbaum. Még a nappali falára is fölfestettem életnagyságban, de még nem fejeztem be teljesen. Az utolsó simítások még hátravannak. Azért festettem fel, mert az én apám is olyan, mint Royal, ő is otthagyta a családunkat. Akár ikertesók is lehetnének. Tavaly egyszer visszajött, hasonlóképpen, mint Royal, de elég hamar összevesztünk vele, így elköltözött a barátnőjéhez. Azután összefogtunk a bátyáimmal, a barátainkkal, és festettünk pár dolgot a falra, arra az esetre, ha visszajönne. (Sánta Csenge)
+ + +
Jopling (Willem Dafoe – A Grand Budapest Hotel, 2014)
Valamiért mindig is azokat a szereplőket csodáltam a filmekben, akik a főhőssel szemben állnak. A Grand Budapest Hotel-ben Jopling karakterét azonban nemcsak azért kedvelem, mert negatív, hanem azért is, mert egyben tökéletes pszichiátriai eset.
Egy olyan "szupergonosz", aki Wes Anderson idealizált mesevilágának megfelelő ellenpontozása, és képes valós fenyegetettséget jelenteni a hősök számára a film minden percében. Hogyha készülne egy spin-off Joplingról, amiben azt taglalnák, hogyan vált a végletekig romlottá, én biztosan a premier napján nézném meg. (Csörköl Zsolt)
+ + +
Steve Zissou (Bill Murray – Édes vízi élet, 2004)
Ahogy a dokumentumfilmjei, a karrierje, úgy az élete is kudarcra van ítélve. Nem is igazán érthető eleinte, hogy miért tiszteli és követi a legénysége ezt a furcsa, komor, mogorva tengerkutatót. De ahogy halad a film, rájövünk, hogy cinikus álarca sok ki nem mutatott érzelmet és fájdalmat rejt, és valójában ő olyan ember, aki sohasem adja fel az elveit, és mindent megtenne azokért, akik fontosak számára. (Piacsek Viktória)
Nekem mindig Steve Zissou marad a legjobb karakter, meglehet, örökre. A Bill Murrayre írt főszerepet 10/10-re hozza is a színész a tőle megszokott modorban. Laza és menő annak ellenére, hogy a stábja olyan, mint egy olcsó indiai átverés (Kenny Powers is kicsit ilyen). Iszik, szív, szarik a világra. Mindenki szeretne egy kicsit ilyen lenni. Egyik jó barátommal, ha összefutunk, néha az út ellenkező oldaláról kiabáljuk egymásnak: Estebaaaaan! (Molnár Gergely)
+ + +
Sharp kapitány (Bruce Willis – Holdfény királyság, 2012)
Egyértelműen Sharp kapitány a legjobb a Wes-univerzumban. Fanyar humorú, békés, a klasszikustól elütő habitusú rendőr. Karakterének fontosságát jól példázza a Holdfény királyság-ban, hogy Bruce Willis képes volt öcsisapkát és térdzoknit húzni a szerep kedvéért. Könnyen lehetne méltatlan figura ez számára, mégis bebizonyította, hogy mekkora alázattal van a szerepe és így a szakmája iránt is. (Zombori Tamás)
+ + +
Üzletember (Bill Murray – Utazás Darjeelingbe, 2007)
Olyasmi jelenik meg az ő karakterében, amit nehéz körülírni: valami szándéknélküliség, ami a vesztes szerephez vezet. Futás, ami nélkülözi az erőt és elszántságot. Szomorúság, amihez ragaszkodik az ember akkor is, ha tudja, hogy ez egész életére árnyékot vet. Mélységes melankólia, ami az alkotáshoz nélkülözhetetlen lelkiállapot. (Domokos Judit)
+ + +
Ash (Jason Schwartzman – A fantasztikus Róka úr, 2009)
Mindig megsajnálom, mert elnyomják, lebénázzák szegényt, vagy kihagyják a dolgokból. Nagyon jó ez a dühös kamasz karakter. Legszívesebben megölelgetném. (Vészi Kriszta)
+ + +
Klaus (Willem Dafoe – Édes vízi élet, 2004)
Hűvös, csendes, megbízható, német figura. Megkapóan ragaszkodik a barátjához és főnökéhez, Steve-hez, ami sokszor vicces rajongásba megy át. Áhítata mellett persze törekvő is, de sosem akarja átlépni a határt. Gyermeki naivsággal küzd, hogy állandó pozícióját el ne veszítse. Hihetetlen figura: nem túl okos, de nagyon jól illik Willem Dafoe arcához és Wes Anderson világához. (Sztupkai Marcell)
+ + +
Pagoda (Kumar Pallana – Tenenbaum, a háziátok, 2001)
Bírom a rózsaszín nadrágját és az akcentusát. Meg amikor kiderül, hogy az öreg Tenenbaumnak nincsen rákja, és azt mondja "Oh shit, man". Persze klasszikus jelenet, amikor leszúrja Royalt, azután meg ő kötözgeti a sebeit. Ilyen is csak egy Wes Anderson-filmben történhet meg. (Tóth-Kása Boglárka)
A néma informátor, arcán érzelmek nem tükröződnek, és Royalnak mindig bemondja az igazat. Royal az unokáinak azt meséli, hogy úgy ismerkedtek meg, hogy Pagoda megkéselte egy indiai piacon. És Pagoda a csúcsjelenetében nem gatyázik, olyan lojális, hogy szemrebbenés nélkül megkéseli a gazdáját. (J. Eszter)
+ + +
Max Fischer (Jason Schwartzman – Az okostojás, 1999)
Az okostojás volt az első Wes Anderson-film, amit láttam, azóta is az egyik kedvencem. Max olyan, mint én. Esetlen, hajlamos az önsajnálatra, túl sok dolgot akar és csinál egyszerre, egy csomó lehetőség van benne, amit több odafigyeléssel kihozhatna magából. Geek, okostojás. (Takács Márton)
+ + +
Pelé Dos Santos (Seu Jorge – Édes vízi élet, 2004)
Nyugodt kívülállóként próbál viselkedni ebben az őrületben, de segít, és hálás Zissou-nak, mert nélküle még mindig az utcán zenélne. Fiatalkorában menekült el a favelákból szerelmi bánata miatt. Jó szögei vannak. (Erdei Péter)
+ + +
Dignan (Owen Wilson – Petárda, 1996)
Ő az a karakter, akit mindenki szeretne az életben. Aki ha mond vagy csinál valamit – legyen bármekkora hülyeség –, mindenki csak legyintene, hogy: Ó, drágám. Imádom a bárgyúságát, és azt, hogy mennyire komolyan veszi magát. Meg a szeretetet és lojalitást Anthony felé (és vice versa). Legszívesebben megölelném ezt a kis banánt! (Fodor Eszter)
+ + +
Francis Whitman (Owen Wilson – Utazás Darjeelingbe, 2007)
Francis Whitman egy igazi energiavámpír: ő az, aki a villanyszerelőtől a sebészig mindenkinél jobban tudja, mit hogyan kell csinálni. Mindent percről percre meg akar tervezni, és persze pont az átláthatatlanul bonyolult szervezésnek köszönhetően minden kudarcba is fullad a végén. Mondjuk mit is várunk egy alapvetően labilis és szétszórt embertől?
Minden este úgy fekszik le, hogy másnaptól összeszedi magát, és rendbe teszi a dolgait, reggel ennek fényében korán kel, elvégez pár látványosan hasznos tevékenységet és délelőtt tíz órára ismét teljes káosz uralkodik körülötte. Jó szándékú, az ügyetlenkedései miatt szórakoztató. Infantilizmusban nagyjából Royal Tenenbaummal van egy szinten. (Béres Anna)
+ + +
Jack Whitman (Jason Schwartzman – Hotel Chevalier/Utazás Darjeelingbe, 2007)
Mindkét film során sikerül neki megsodornia egy-egy jó nőt, ezt a teljesítményt pedig meglátásom szerint egyrészt a bajszával éri el, másrészt azzal, hogy író, harmadrészt pedig azzal, hogy Jacknek hívják. És ha ez nem lenne elég, még Jason Schwartzman is játssza, ami még királyabbá teszi a karaktert. Imádom, ahogy folyton a Where Do You Go to My Lovely-t játssza az iPodján. Ha ez nem lenne, valószínűleg hézagmentesen és pontosan illeszkedett volna a húszas évekbe az egész karakter. Kedvenc mondataim tőle: "Ha dugunk, holnap nagyon szarul fogom érezni magam." És persze: "All characters are fictional." (Mohos Máté)
+ + +
Róka Úr (George Clooney – A fantasztikus Róka Úr, 2009)
Elegáns és sármos, mint George Clooney. Dumája egyedülálló, és ravasz, mint fajtársai. Kicsit olyan, mint a magyar politikusok: hiába komolyodott meg, mégis hajtja a vágy egy utolsó lopásra. Karaktere a legnagyobb mesehősökkel vetekszik, sőt találékonysága és ravaszsága miatt túl is szárnyalja őket. (Petik Péter)
Zseniálisan vicces karakter George Clooney eredeti, nagyon laza hangjával. Ravasz, intelligens, és szakadok az összes megmozdulásán. Mert hát ugye alap, hogy a reggelit is csak morogva széttépve lehet elfogyasztani, és persze a csettintés és a füttyszó a védjegye. Minden rabláshoz van egy mesteri terve és egy lüke oposszum cimbije, akivel ezeket a megbeszéléseket szalagra veszik a saját házukban, és a szajrét is oda rejtik. Beszéli a farkasok nyelvét, akiket csodál is, és latin nevén mutatkozik be nekik, valamint tudja, hogy a beagle kedvence az áfonya. (Kövesi Attila)
+ + +
Narrátor (Bob Balaban – Holdfény királyság, 2012)
Az egy dolog, hogy Bob Balaban egyedi fizimiskája számomra tökéletesen önazonos Wes elvarázsolt, egy átlátszó óriásbuborékban születő világával, de az a finom, retró humor, amit a fel-felbukkanásaival képvisel, engem tökéletesen lenyűgözött. Egyszerre tudós, eltévedt bácsi, riporter és kicsit talán maga Isten, de bárhonnan nézzük, csodás keretbe foglalja a jelenlétével a Holdfény királyság meséjét.
Ráadásul az ő látszólag komoly, belülről viszont humorral teli jelenléte tökéletes kontrasztja annak a kívülről bolondos, belülről vérkomoly, tiszta szerelemnek, ami Sam és Suzy között létezik. Egyszóval fantasztikus figura, és bár Gustave H. A Grand Budapest Hotel-ből rengeti a trónt, de azért még mindig a Narrátor a szívem csücske. (Nádai Réka)
+ + +
Chas Tenenbaum (Ben Stiller – Tenenbaum, a háziátok, 2001)
A gyermekei iránt érzett szeretete és túlzott féltése az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt. Aztán mikor az apja visszatért a családhoz, úgy éreztem, ő az egyetlen, aki nem passzívan áll hozzá apjuk különös látogatásához.
Chas azért volt dühös Royalra, mert nem kapta meg tőle azt az elismerést és törődést, amit igényelt volna kiskorában, mégis, amikor látta, hogy apja mennyire igyekszik újra az életük részévé válni, és hogy a túlzott féltése miatt elveszítheti szeretteit, felnőttként viselkedett, és megbocsátott. Na meg igen megható volt, hogy ő egyedül maradt apja mellett egészen a haláláig, bizonyítva ezzel ragaszkodását és szeretetét. (Hajdú-Toldi Anita)
+ + +
Herman Blume (Bill Murray – Az okostojás, 1999)
Biztos akad nála érdekesebb karakter is a Wes Anderson-univerzumban, de az a rész, mikor az ikrek szülinapja van, és ő félig berúgva, unottan hajigálja bele a golflabdákat a medencébe... annál nem tudok jobbat elképzelni. Az egész kiégett, reménytelen, boldogtalan figura ebben a pillanatban úgy érzem, én vagyok. Annyira emberi, hogy nem lehet nem szeretni. (Jankai Dóra)
+ + +
Mr. Bishop (Bill Murray - Holdfény királyság, 2012)
A Bishop család enyhén befásult, szótlan feje, élete nagy részében közönyösen tekint a világra, látványosan nem reagál a felesége viszonyára a rendőrkapitánnyal, pedig valószínűleg tudja. A mólós jelenetnél viszont teljesen új szintre emelkedik, főleg az "Our daughter has been abducted by one of these beige lunatics" mondattal, ami nálam klasszikussá vált. Még két jelenetet emelnék ki, amikor a mólós jelenet folytatásaként hozzávágja a cipőjét Edward Nortonhoz, illetve később, amikor a bujkáló gyerekekről csak úgy leemeli a sátrat. (Jankovics Rita)
+ + +
Eleanor Zissou (Anjelica Huston – Édes vízi élet, 2004)
Eleanor Zissou sosem okoz csalódást. Steve hullámoktól korbácsolt életében ő a stabil sziget, ahová fáradt Odüsszeuszként visszavonulhat a férfi. De ez a Pénelopé nem tétlenül ül és vár: kifogástalan megjelenését önmaga folyamatos szellemi nevelésével teszi teljessé. Kihívó, de nem közönséges, megközelíthetetlen, de nem elérhetetlen. Egy nő a ködben, akit hiába űz az ember, egészen sosem lép ki a homályból. (Székely Norbert)
+ + +
Eli Cash (Owen Wilson – Tenenbaum, a háziátok, 2001)
Az én kedvenc szereplőm Eli Cash, mert többször is Clash-t hallgat a filmben, és mókás, hogy mindig szét van esve. Kedvenc párbeszédem tőle:
Eli Cash: Mit mondasz? He? Mi?
Richie Tenenbaum: Nem mondtam semmit.
Eli Cash: Mikor? Az előbb? Á, bocs. Ne is figyelj rám, meszkalint nyomok. Egész nap el vagyok szállva.
Az se volt mellékes szempont a döntésemben, hogy Margot-val kavar. Nagyon irigyeltem emiatt, de gondolom, ezzel sokan vannak így. (Zsirai Andris)