Első ránézésre a Fekete leves egy újabb elkésett próbálkozás Guy Ritchie sokszereplős, szövegcentrikus gengsztervilágának a meghonosítására. Magukat bűnözőnek képzelő diliházi szökevények, redős tarkójú verőemberek, alvilági nagyfőnök, egy tálcán kínált bombabiztos terv, ami aztán káoszt és vérfürdőt hoz magával, és persze vég nélküli keménykedés és káromkodásfolyam. Minden együtt van ahhoz, hogy kijelenthessük, Novák Erik rendező (Zuhanórepülés) szépen beleragadt egy a fénykorán már több mint tíz éve túljutó filmes trendbe. Ami mégis egyedivé teszi ezt a mocskosszájú akció-vígjátékot, az az elkészítésének a módja.
Ugyanis a népes szereplőgárda nem egy előre megírt szövegkönyv alapján dolgozott. Csupán annyi volt megadva számukra, hogy a különböző jelenetek hova fussanak ki, a párbeszédeket már maguknak kellett improvizálni. Ezt a ritka nagy szabadságot szerencsére a legtöbb szereplő kihasználta, és láthatóan nagy élvezettel formálta úgy a karakterét, hogy azt hitelesen, és sokszor egészen magával ragadó módon tudja eljátszani.
Szabó Simon ismét megmutatja, hogy nagy mafla bunkóként hibátlan alakításra képes. Egy amnéziás futballhuligánt játszik, aki mindig képes valami vicceset benyögni, és emiatt elég csak besétálnia a háttérben a képbe, máris őt figyeljük, hogy most vajon mi jön ki a száján. Nézi a szedett-vedett társaság a hiradót, a magyar válogatott újabb gyalázatos leszereplése és a szövetségi kapitány lemondása a téma, és Simonnak elég annyit mondania, hogy takarékszövetségi, és máris ellopta a show-t a sokkal többet szövegelő társaitól. Nagy Zsoltot most nem dicsérjük külön, mert róla már régóta tudható, hogy nincsen gyenge alakítása. Még egy kis mélységet is tud adni a kerekesszékbe kényszerült karakterének.
A nem szakmabeliek is mind meggyőzően mókáznak. Nagy élvezet hallgatni a divattervezőként ismert, de most drogdílert alakító Herceg Zoltánt, ahogy nem megy neki a matek, ezért inkább úgy dönt, hogy drágábban adja a kokaint, még a haverjainak is. Sőt, a film legszórakoztatóbb alakítása is egy amatőrhöz fűződik: az eddig újságíróként (Magyar Narancs) és filmrendezőként (Kolorádó Kid) magának nevet szerző Vágvölgyi B. András, most maffiafőnöként parádézik a kamera előtt.
Novák még a mellékszerepekre is csupa gengszterfilmbe illő, súlyos arcot nyert meg a haveri köréből. A maffiafőnök egyik verőembere például az egész filmet olyan idegesen fontoskodja és ordibálja végig, hogy annak könnyen agyvérzés lehetett volna a vége. Vagy ott van a díler szemétláda társa, akit Al Pacinónak öltöztettek be, és aki teljesen kikészül attól, hogy hiába hoztak magukkal egy ismeretlen nőt valamelyik előző buliból, a hálátlan szuka még arra sem képes, hogy cserébe kielégítse őket. Primitív, bunkó, hímsoviniszta humor ez, de működik, mert a nagy kedvvel és odaadással életre keltett karakterek nagy többsége a való életben is ilyen prosztó módon viselkedne. A színészválasztás terén csupán az róható fel Novák Eriknek, hogy ha már mindenképpen ott akart lenni a kamera másik oldalán is, szerencsésebb lett volna, ha egy kisebb szerepet oszt magára.
A minimális költségvetés igazából csak az akciójeleneteken látszik meg. Nem volt pénz komoly trükkökre, ezért rögtön kitűnik, hogy itt bizony komoly emberek játékfegyverekkel hadonásznak. Még egy csúzli is fontos szerepet kap. De ezek a szükségmegoldások csak tovább növelik a Fekete leves ügyefogyott B-filmes báját, és tovább erősítik azt a képzetet, hogy itt jobbára profi filmesek játsszák azt, hogy ők csupán lelkes amatőrök. Még hozzá olyan lelkes amatőrök, akiknek régi vágyuk teljesült azzal, hogy végre hülyülhettek egy nagyot a kamera előtt. Tervüket az sem hiúsíthatta meg, hogy forgatókönyv híján nem volt esély támogatásra a Magyar Nemzeti Filmalaptól A Fekete leves szívességek sorozatából állt össze, és a résztvevők csak abban az esetben fognak pénzt látni a munkájukért cserébe, ha a film nyereséget termel majd a mozikban.
Van azonban a Fekete leves-nek egy rettenetesen nagy hibája, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy az eddig végigvett pozitívumokat kiélvezhesse az ilyen típusú bűnös szórakozásra fogékony néző. Ez a film hosszú. Iszonyú hosszú. 100 perc a megadott játékidő, de minimum három órásnak érződött a vetítésen. Majdnem az összes jelenet legalább háromszor olyan hosszú, mint amennyit az megérdemelt volna. A fináléban feltűnő helikoptert, illetve a belőle felvett városképeket is olyan sokáig mutogatják, mintha egy idegen civilizáció légi járműve tett volna először látogatást Budapest egén. Értjük, hogy ennyi pénzből valóságos csoda lehetett megszerezni a helikoptert, na de ez minket nézőket nem érdekel. Mi azt szeretnénk, hogy a műfajhoz illő gyors ritmusban merülhessünk el ebben a kitalált pesti alvilágban.
Ott van a film mélyén kellő számú poén és emlékezetes pillanat, csak éppen nagyon nehéz kivárni őket. Novák Erik szívéhez talán túlságosan is hozzánőttek az improvizációs módszerrel felvett hosszú dumálgatások, és ezért képtelen volt megkurtítani őket, kiemelve belőlük a legjobb részeket. Ha lehetne egy tanácsom, fogadjon fel egy kíméletlen vágót a bemutató előtt, aki szűz szemmel képes kiszúrni a felesleget, és alakot adni a filmnek.
A Fekete leves jelen állapotában azoknak nyújt igazi élvezetet, akik részt vettek az elkészítésében. Ahhoz, hogy ez a film szélesebb körben is fogyasztható legyen, ki kellene vágni belőle úgy húsz-harminc percet, hogy felszínre kerüljön egy nézőbarát, feszes tempójú, a hollywoodi műfaji elődökből ellesett fogásokat a hazai viszonyokkal ügyesen keverő akció-vígjáték tele remek színészi alakításokkal.
- - - - - - - - - - - - - - -
A Fekete leves-t még egyszer vetítik a Titanicon. A film amúgy színes, de az alkotók valamiért úgy döntöttek, hogy kizárólag fekete-fehér fotókat adnak ki belőle.