Miért utálnánk már Nicole Kidmant?

Jégkirálynő, botoxfejű, minden filmje bukta - ezek a vádak hangzanak el a leggyakrabban Nicole Kidmannel kapcsolatban. 45 évesen most a 33 éves Grace Kelly bőrébe bújt a Grace - Monaco csillagában, amely sajnos szintén a kevésbé sikerült filmjeinek sorát gazdagítja. Pedig Kidman még mindig napjaink legizgalmasabb színésznője, aki elsősorban művész, és csak másodsorban sztár. A tíz legmerészebb alakítását szedtük össze az elmúlt húsz évből. 

10. Margot az esküvőn (Margot at the Wedding, 2007, rendező: Noah Baumbach)

Noah Baumbach filmjei (A tintahal és a bálna, Frances Ha) általában fergetegesen viccesek, de pont Kidmannel való együttműködésük idejére eshetett a rendező magánéleti mélypontja, mert a Margot az esküvőn-ben humora sokkal keserűbb és tragikusabb.

Margot az esküvőn Forrás: InterCom

Nem segít az sem, hogy egyik főhős sem túl szimpatikus, sőt a Nicole Kidman által megformált címszereplő egyenesen egy kiállhatatlan perszóna, aki egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy családtagjaiban kisebbségi érzéseket keltsen, és egymás ellen szítsa őket. Ilyesmi lehetett az Augusztus Oklahomában matrónája (Meryl Streep) fiatalabb korában, de mint az újabb filmben, a Margot az esküvőn kínos jeleneteiben is élvezet nézni, hogy egy sztárszínésznő hogyan szabadul meg minden hiúságától.

+ + +

9. A szépség és a szőr - Diane Arbus képzeletbeli portréja (Fur: An Imaginary Portrait of Diane Arbus, 2006, rendező: Steven Shainberg)

A bizarr magyar című A szépség és a szőr Nicole Kidman és Robert Downey Jr. filmográfiájában is a legsikertelenebb próbálkozások közé tartozik, legalábbis anyagilag. Nem csoda, hogy nem tudtak vele mit kezdeni a marketingesek, hiszen semmi köze a hagyományos Oscar-szezonra pozícionált filmbiográfiákhoz és nem tartalmaz erotikus szerelmeskedéseket a két világhíres színész részvételével (a plakátján azért megpróbáltak úgy tenni mintha mégis).

A szépség és a szőr Forrás: InterCom

Másrészről viszont pont ez a jó benne, hiszen egy különc művész vonzódását még különcebb portréalanyaihoz csak ilyen kreatív és szokatlan módon érdemes megközelíteni. A Wikipédia-mélységű életrajzfelmondás helyett ez a képzeletbeli portré valóban érdekessé teheti Diane Arbust a nem túl nagy számban összegyűlt nézők számára - a többieknek viszont nem késő pótolni.

+ + +

8. Más világ (The Others, 2001, rendező: Alejandro Amenábar)

Az új évezred kezdete fordulópont volt Nicole életében és karrierjében is. Házassága Tom Cruise-zal véget ért, viszont elkezdték színésznőként komolyan venni. Első Oscar-jelölését is ekkor szerezte a Moulin Rouge!-beli - egyesek szerint bájos - ripacskodásával (a sokkal cinikusabb Majd megdöglik érté-ben jobban állt neki a humor), noha ebben az évben a Más világ-ban volt meggyőzőbb.

Más világ Forrás: InterCom

Ez a tökéletesen működő, ódivatú kis horrorfilm sebezhetőnek, ugyanakkor klasszikus Hitchcock-múzsának mutatta Nicole-t. Nem véletlenül hívták karakterét Grace-nek, mint később a Dogville-ben, és nyilván a Grace - Monaco csillagá-ban is.

+ + +

7. Az órák (The Hours, 2002, rendező: Stephen Daldry)

Az idő nem volt kegyes Stephen Daldry regényadaptációjához és benne Kidman Virginia Woolf alakításához sem, többek között azért, mert utólag egyértelműen úgy tűnik, mintha agresszív Oscar-hajhász recept alapján készült volna, beleértve Kidman műorral elcsúfítását is.

Az órák Forrás: InterCom

Tény, hogy nem ez volt élete legjobb alakítása (talán még abban az évben sem) és számos más munkájáért inkább érdemelt volna Oscart, de karrierje ekkor volt azon a ponton, hogy kollégái Hollywood királynőjévé koronázták, amit utólag okosan ki is tudott használni.

+ + +

6. Az újságos fiú (The Paperboy, 2012, rendező: Lee Daniels)

A camp világába tett kirándulás a Precious rendezőjének nehezen komolyan vehető, mocskos kis thrillerje is, amely számos kacagtatóan túlzó jelenete ellenére is tartogat pár emlékezetes színészi alakítást John Cusack, Matthew McConaughey és leginkább Nicole részéről.

Az újságos fiú Forrás: InterCom

Hiba lenne tehát elintézni Az újságos fiú-t annyival, hogy ez az a film, amelyben Kidman lepisili Zac Efron medúzacsípését, illetve rácson túlról orgazmushoz juttatja John Cusack karakterét, elvégre a prosztó, túlfűtött Barbie baba elnagyolt karakteréből is egy átérezhető és végtelenül szórakoztató alakítást tudott kihozni. Két éve Cannes-ban utálták a filmet, majd csúfosan meg is bukott az amerikai mozikban, de Kidman még így is komoly tényező volt az Oscar-szezonban, és a színészkamara és a Golden Globe zsűrije is jelölte az év legjobb női mellékszereplőjeként.

+ + +

5. Vonzások (Stoker, 2013, rendező: Park Chan-wook)

Nicole Kidman már régen túlnőtte Hollywoodot és nemzetközi filmbálvány lett, amit mi sem bizonyít jobban, hogy spanyol, német, ausztrál és francia rendezők filmjeiben is vállalt főszerepet, így az sem volt meglepő, hogy az Oldboy dél-koreai kultrendezője elsőként gondolt rá angol nyelvű bemutatkozásához.

Vonzások Forrás: InterCom

A Vonzások amellett, hogy egy vizuális orgia, bámulatosan egyensúlyoz egy zsánerfilm és annak paródiája között, Kidman pedig újfent bizonyítja, hogy Bette Davis és Joan Crawford nyomdokain haladva miért számít ő a camp stílus legújabbkori királynőjének.

+ + +

4. Születés (Birth, 2004, rendező: Jonathan Glazer)

Bátor döntés volt a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású videokliprendezőjének második nagyjátékfilmjében is szerepet vállalnia, ráadásul meglepő, új külsővel.

Születés Forrás: InterCom

Csakúgy, mint Glazer legújabb filmje, az Under the Skin esetében, a fogadtatás elsőre ellentmondásos volt; sokan nem látták a fától az erdőt, és fennakadtak a pedofilaspektuson (a film főhősnője egy ponton meztelenül fürdik a tízéves fiúval, aki azt állítja, hogy halott férje reinkarnációja), pedig ez Kidman egyik legerősebb alakítása számos hipnotikus és felejthetetlen jelenettel.

+ + +

3. Engedd el! (Rabbit Hole, 2010, rendező: John Cameron Mitchell)

Engedd el! Forrás: InterCom

Kidman egyik legszimpatikusabb szokása, hogy mihelyt megtehette, elkezdte támogatni a fiatal, függetlenfilmes tehetségeket. A végtelenül szomorú Engedd el! rendezésére egyáltalán nem tűnt logikus választásnak a kifejezetten merész Hedwig és a mérges csonk, illetve a Shortbus alkotója, de Kidman javaslatára a producerek adtak egy esélyt John Cameron Mitchellnek, aki nem okozott csalódást; harmadik Oscar-jelöléséhez segítette a színésznőt. A gyermekét gyászoló anya története nem jutott el sok emberhez, pedig a lehangoló téma ellenére is egy életigenlő, varázslatos hangulatú film.

+ + +

2. Majd megdöglik érte (To Die For, 1995, rendező: Gus Van Sant)

Az egyértelmű fordulópont Kidman karrierjében Gus Van Sant éjsötét médiaszatírája. Viszlát BMX banditák, Bangkok Hilton, Tom Cruise kirakatfelesége és göndör vörös loknik! - az új Nicole Kidman egy könyörtelen végzet asszonya, aki nem ismer tabukat a vásznon, és fergeteges a humorérzéke.

Majd megdöglik érte Forrás: InterCom

A Majd megdöglik érte ambiciózus riporternőjeként Kidman bravúrosan ötvözte a később védjegyévé vált jégkirálynőséget a bámulatos vígjátéki időzítéssel, jó lenne többször látni fekete komédiákban.

+ + +

1. Dogville (2003, rendező: Lars von Trier)

Melyik hollywoodi színésznő merné bevállalni friss Oscar-díjasként, hogy egy meglehetősen Amerika-ellenes, eszement dán rendező díszletek nélküli hardcore művészfilmjében vállaljon főszerepet? Titkon biztos sokuk vágyik rá, de csak Nicole Kidman merte meglépni, és az eredmény egy elképesztő, filmes mennyországban köttetett frigy, amely egyszer és mindenkorra véget vetett a vádaknak, hogy Von Trier nőgyűlölő vagy főhősnői szenvedésén élvezkedő rendező lenne.

Dogville Forrás: InterCom

Míg Björk például majdnem idegösszeomlást kapott a dán zsenivel való közös munka (Táncos a sötétben) közben, Kidman büszkén feszített mellette a cannes-i vörös szőnyegen, és a sajtótájékoztatón művészfilmes dívaként újjászületve, cigarettázva búgta, hogy a Dogville folytatásait is elvállalja. Végül sajnos nem így lett, így nem is csoda, hogy a klasszisokkal gyengébb Manderlay után Von Trier is feladta, hogy trilógiává bővítse a krétával rajzolt díszletek közé szorított Amerika-kritikáját.