Imádták a teljesen szétcsúszott Julianne Moore-t

Az Arany Pálmát a 196 perces török Winter Sleep nyerte a cannes-i filmfesztiválon, a színészi kategóriákban Julianne Moore-t és Timothy Spallt díjazták, a legjobb rendező Bennett Miller lett a Foxcatcher-rel. Beszámoló a díjakról és a Filmklub cannes-i tudósítóinak idei kedvencei.

Szombat este kiosztották a 67. cannes-i filmfesztivál díjait. A legfontosabb elismerést, az Arany Pálmát Uma Thurman és Quentin Tarantino adta át, akik a Ponyvaregény bemutatásának 20. évfordulója alkalmából érkeztek a fesztiválra. A Jane Campion által vezetett zsűri az Arany Pálmát a török Nuri Bilge Ceylan (Messze, Három majom, Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában) 196 perces alkotásának, a Winter Sleep-nek ítélte. A film egy egykori színészről szól, aki a feleségével és a húgával egy kis anatóliai hotelt vezet, amelyben télen a külvilágtól elzárva kénytelenek együtt létezni, ami feszültségek kirobbanásához vezet.

Quentin Tarantino, Nuri Bilge Ceylan az Arany Pálmával és Uma Thurman Forrás: AFP

A zsűri nagydíját Alice Rohrwacher Le Meraviglie című, egy olasz méhészcsaládról szóló realista drámája kapta, a zsűri díját megosztva ítélték a 25 éves kanadai Xavier Dolannek egy tragikus anya-fiú kapcsolatot feldolgozó, Mommy című filmjéért és a 83 éves Jean-Luc Godard-nak Adieu au langage című 3D-s, kísérleti munkájáért. Godard nem vett részt a díjátadón, ahogy korábban filmje bemutatóján sem jelent meg, Dolan viszont könnyek közt köszönte meg az elismerést, valamint Campionnak a Zongoralecke című filmjét is.

Legjobb rendezőnek Bennett Millert választották a Foxcatcher-ért, amely egy birkózó testvérpárról (Channing Tatum és Mark Ruffalo) szól, akik beköltöznek egy idegileg labilis multimilliomos (Steve Carell) birtokán alapított edzőkomplexumba, ez pedig tragikus következményekhez vezet. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy a film fontos szereplője lesz a következő Oscar-szezonnak mind a rendezői, mind a színészi kategóriában. A legjobb forgatókönyv díját Andrej Zvjagincev kapta a mai értékvesztett és korrupt orosz társadalomról lesújtó képet festő Leviathan-ért.

Julianne Moore a Maps to the Stars című filmben Forrás: AFP

A legjobb színész Timothy Spall lett, aki Mike Leigh Mr. Turner-ében William Turner 19. századi tájképfestőt formálja meg. A könnyekig hatódott Spall minden bizonnyal megdöntötte minden idők leghosszabb köszönőbeszédének rekordját, de érthető, hogy a karakterszínész ki akarta használni, hogy végre rá irányul a figyelem. A legjobb színésznőnek Julianne Moore-t választották, aki David Cronenberg Maps to the Stars című Hollywood-szatírájában egy kiöregedett sztárt alakít fergeteges, szándékos ripacskodással. A színésznő személyesen nem jelent meg a díjátadón, helyette Bruce Wagner, a film forgatókönyvírója vette át az elismerést.

A legjobb első film Camera d'Or-díját a Party Girl kapta, amely egy szabadságát és bulizós életformáját feladni képtelen egykori sztriptíztáncosnőről szól. A legjobb rövidfilm a kolumbiai Simon Mesa Soto Leidi című munkája lett, ebben a kategóriában kiemelték még az Aissá-t és a Ja Vi Elsker-t is. A magyar rövidfilmet, Szőcs Petra A kivégzés-ét sajnos nem díjazták, de, mint pénteken megírtuk, Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje győzött az Un Certain Regard-szekcióban.

* * *

A Filmklub cannes-i tudósítóinak idei kedvencei:

Legjobb film: Force majeure

A megszokottnál valamivel gyengébb versenyprogramban akadtak ugyan filmek, amelyeket szerettünk, de sokatmondó, hogy idén az Un certain regard mellékszekcióban találtuk meg a kollektív kedvencünket, a korábban Turist-ként emlegetett, de a fesztiválon már Force majeure (kritikánk) címen futó svéd drámát.

A Play - Gyerekjáték rendezőjének, Ruben Östlundnak sikerült egy személyes történetet tragikusabbá tenni egy természeti katasztrófánál, mindamellett, hogy filmje nem nélkülözi a groteszk, fekete humort sem. Jön a lavina, te mit tennél, a saját bőrödet mentenéd, vagy a családodét? - ez az erkölcsi dilemma már önmagában is jó kiindulópont egy forgatókönyvhöz, de Östlund kíméletlen kamerája nem mulasztja el rögzíteni a lavina későbbi pusztításának egyetlen momentumát sem, ugyanakkor sosem kalapálja a fejünkbe a tanulságot, sőt bőven hagy teret az egyéni értelmezéseknek.

További kedvenceink: Whiplash, Foxcatcher, Mommy, Leviathan

* * *

Legjobb színész: J. K. Simmons (Whiplash)

Mi J. K. Simmonst leginkább az olyan kedves, jószándékú figuráival azonosítjuk, mint amilyen például Juno apja, ezért különösen élvezetes volt Fletcherként, a tizenévesek lelkén gátlástalanul átgyalogoló, könyörtelen zenekarvezetőként látni a Whiplash-ben (kritikánk). Fletcher azt a fajta tanártípust testesíti meg, aki szentül hiszi, hogy annak érdekében, hogy tanítványaiból a legtöbbet hozza ki, bármilyen eszközt bevethet, melyek közt élen jár a nyilvános megszégyenítés, de olykor egy-egy diákok fejéhez vágott bútor is belefér.

Fletcher alapstílusa maróan gúnyos, ami a film legviccesebb pillanatait szolgáltatja, de Simmons képes a komikus elemek mellett folyamatosan érzékeltetni, hogy figurája bármikor átcsaphat veszélyesbe, és azt is, hogy mindez csak eszköz egy nemes cél érdekében, ami iránt maradéktalanul elkötelezett. Nem szeretnénk, ha a gyerekünk egy Fletcher-féle kezei közé kerülne, de a cannes-i vásznon nem volt idén nála szórakoztatóbb.

További kedvenceink: Timothy Spall (Mr. Turner), Antoine-Olivier Pilon (Mommy), Channing Tatum (Foxcatcher)

* * *

Legjobb színésznő: Julianne Moore (Maps to the Stars)

Minden évben megy a sírás-rívás, hogy nincs elég női rendező Cannes-ban, de aki diszkriminációval vádolná a hivatalos program összeállítóit, nem árt, ha megnézi, hogy nincs még egy filmfesztivál, ahol ennyi női témájú, női főhőssel és női jutalomjátékokkal teli film kerülne bemutatásra. Idén is felvonult Kidman, Blanchett, Deneuve, Chastain és Cotillard, de ezúttal Julianne Moore-ra esett a választásunk, aki David Cronenberg Hollywood pokláról szóló fekete komédiájában minden gátlását levetkőzte egy középkorú díva bőrébe bújva.

Nyeli a Xanaxot, mint kacsa a nokedlit, örömtáncot jár, amikor kolléganője gyásza miatt megkap egy szerepet, halott anyjával édeshármasozik, és elcsábítja Robert Pattinsont a limuzinban, de egy percig sem feledteti el, hogy miért volt sztár ez a nő, és miért annyira tragikus a sztársághoz való ragaszkodása.

További kedvenceink: Marion Cotillard (Deux jours, une nuit), Jessica Chastain (The Disappearance of Eleanor Rigby), Anne Dorval (Mommy), Sonia Theis-Litzemburger (Party Girl)

* * *

Legnagyobb meglepetés (filmek): The Tribe és Catch me Daddy

Az idei versenyprogram összeállításánál nem sokat kockáztattak a szervezők, így az igazi különlegességeket a mellékszekciókban kellett keresni. Két elsőfilmes rendező is feltűnően eredeti alkotással rúgta be az ajtót: az ukrán Myroslav Slaboshpytskiy a Kritikusok Hetében, a brit Daniel Wolfe pedig a Rendezők Kéthetében - érdemes megjegyezni a nevüket, még ha az előbbinél ez nem túl könnyű feladat is.

The Tribe Forrás: Cannes Film Festival

Slaboshpytskiy The Tribe című filmje süketnéma tinédzserek bentlakásos iskolájában játszódik, és egyik különlegessége, hogy egyetlen szó sem hangzik el benne. A film rendesen igénybe veszi a néző koncentrációját és intuícióját, ugyanis a szereplők jelbeszédjét nem feliratozzák, ezért mindenki kénytelenek magának megfejteni a cselekményt. Emellett a The Tribe vizuálisan is lenyűgöző. Kizárólag öt-hat perces, tökéletesen kigondolt és megvalósított steadicam felvételekből áll össze a film, ezek közül több is annyira észbontóan virtuóz, hogy a porban hagyják még a True Detective negyedik részének legendás zárósnittjét is.

Catch me Daddy Forrás: Cannes Film Festival

Daniel Wolfe tehetsége már a sorozatgyilkos Jake Gyllenhaalt felvonultató Shoes-klipben szembetűnő volt, Catch me Daddy című debütáló filmjében pedig az Angliában élő pakisztáni közösségekben dívó becsületbeli gyilkosságok témájához nyúl (ha egy pakisztáni lány nem a család által kijelölt párt választja magának, vagy egyéb módon megszegi a törzsi jogrendet, akkor a családjának férfitagjai egyszerűen meggyilkolják). Egyszerre zord szociodráma és hihetetlenül izgalmas thriller, a Catch me Daddy mindenféle expozíció nélkül dobja be a nézőt a történetbe, hogy aztán másfél órával később szapora pulzussal és kába fejjel támolyogjunk ki a moziteremből.

* * *

Legnagyobb meglepetés (alakítások): Robert Pattinson (The Rover) és Kristen Stewart (Clouds of Sils Maria)

Az Alkonyat-sorozat béklyójából két éve szabadult egykori álompár sikeres karrier-újrapozicionálást hajtott végre idén Cannes-ban. Pattinson két filmmel is szerepelt a hivatalos programban, ezek közül a Cronenberg rendezte Maps to the Stars-ban hozta a kötelezőt, de nem tűnt ki a sokkal hálásabb szerepeket alakító kollégái mellett. Viszont a versenyen kívül vetített posztapokaliptikus The Rover (kritikánk) című thriller tömény nihilje gyakorlatilag elviselhetetlen lett volna az ő üdítő jelenléte nélkül. Egy naiv és meglehetősen ostoba fiút játszik, de közben végig bizonytalanságban tartja a nézőt a figura valódi szándékaival kapcsolatban. Klasszikus karakterszerep ez, amiért Pattinson hajlandó volt elcsúfítani magát (a fogai szét vannak rohadva, a frizurája sem a legelőnyösebb), és egy olyan bevállalós alakítás nyújt, ami ha csak egy kicsit is billeg, könnyen nagyon röhejessé válhatott volna. Pattinson azonban merészen odateszi magát, és nem hibázik.

Aki alapból allergiás Kristen Stewartra, azt valószínűleg a Clouds of Sils Maria sem fogja meggyőzni a színésznő tehetségét illetően, de mi már korábban is kedveltük a játékát olyan filmekben, mint az Adventureland - Kalandpark vagy a The Runaways - A rocker csajok. A versenyprogramban utoljára vetített Olivier Assayas-filmben Stewart egy híres színésznő (Juliette Binoche) személyi asszisztensét alakítja, és már a legelső jelenetben, amelyben egyszerre két mobiltelefonon intézkedik, képtelenség volt levenni róla a szemünket. Látszólag a saját ruháit hordja (legalábbis a paparazzi-fotókon is mindig ugyanilyen kapucnis felső-szűk farmer-tornacipő kombókban látjuk), a saját tetkóit teszi közszemlére, és a rendezői instrukció is kábé annyi lehetett, hogy "csak viselkedj természetesen", mert még sosem volt ennyire felszabadult a vásznon. Nem csak, hogy méltó partnere Binoche-nak a számtalan közös jelenetükben, hanem még jobbá is teszi a francia színésznőt, aki mindig kicsit gyengébb, ha angol nyelven kell játszania, mint itt is.

* * *

Legérdekesebb átváltozás: Steve Carell (Foxcatcher)

Az előzetesből tudtuk, hogy Steve Carellnek a Foxcatcher (kritikánk) kattant milliárdosaként hatalmas műorra lesz és furcsán beszél majd, de arra nem számítottunk, hogy a komikus színész tökéletes, lenyűgöző átalakuláson esik majd át a szerep kedvéért. Az, hogy szinte felismerhetetlen, végül is csak egy technikai kunszt, de Carell nemcsak fizikailag lényegült át az anyja árnyékából saját birkózóegylete megalapításával kitörni próbáló John Du Pont megformálásához, hanem ennek a sérült embernek a szívszorító esendőségét és aggasztó kiszámíthatatlanságát is tökéletesen megjeleníti.

Nyilvánvaló, hogy ez a szerep teljesen új fejezetet nyithat Carell karrierjében, bolond az a rendező, aki ezek után nem mer rábízni gyakorlatilag bármilyen komplex drámai szerepet. És azon sem kell majd meglepődni, ha a színész nevét jövő év elején netán az Oscar-jelöltek listáján látjuk viszont.

* * *

Az év trendje

Hat évvel ezelőtt számba vettük a megelőző két évtized cannes-i filmfesztiváljait és minden évnek kiemeltük a tematikáját. Ez az egész fesztiválon eluralkodó témakeresés azóta is jellemző és a tavalyi "melegszerelem éve" után a 2014-es szelekciót az "állatok évének" bélyegezhetjük, különös tekintettel a kutyákra és a madarakra.

Fehér Isten Forrás: InterCom

A kutyás vonal dominánssá válásában ráadásul élen járt Mundruczó Kornél Fehér Isten-e, amely rendkívül erős mezőnyben elnyerte a Palm Dogot is, legyőzve Yves Saint-Laurent bedrogozott francia bulldogját (Saint Laurent), illetve Godard saját 3D-s ebét (Adieu au langage).

Godard kutyája az Adieu au langage című filmben Forrás: Cannes Film Festival

A Fehér Isten kutyasztárja olyan szinten lenyúlta a filmet, hogy azt Cannes-ban úton-útfélen csak White Dog-ként emlegették, és még a fesztivál programigazgatója is így konferálta fel a díszbemutatón. Érdekes, hogy a Guardian kritikájában Hitchcock Madarak-jával állították párhuzamba a Fehér Isten-t, mivel a madarak is nagyon szerettek volna az idei fesztivál fő állatává válni (bár Alejandro González Iñárritu Birdman-je sajnos nem lett kész a nevezési határidőig).

Anaïs Demoustier a Bird People című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Marion Cotillard például a Két nap, egy éjszaká-ban felsóhajt, hogy mennyire szeretne madárrá változni, de kolléganőjének, Anaïs Demoustiernek össze is jön a metamorfózis az idei szelekció legtalányosabb filmjében, a Bird People-ben. És akkor még nem is említettük a méheket a Le meraviglie című olasz versenyfilmből, illetve a baljós fekete macskát, amelyet a kislány főhős hurcol magával Asia Argento Incompresá-jában.

* * *

Legszebb ruha: Jessica Chastain

A Foxcatcher díszbemutatójára érkező vendégeket valószínűleg zavarta az aznapi viharos szél, Jessica Chastain Elie Saab-estélyijének viszont kifejezetten jót tett. Szélcsendben csupán egy szép, de közepesen különleges, levendulaszínű, görög istennős darab lett volna, amit egy szempillantás alatt elfelejtünk. A fel-felröppenő selyemrétegekkel birkózó színésznő azonban olyan ellenállhatatlanul édes látvány volt, aminél idén nem láttunk szebbet a vörös szőnyegen.

Jessica Chastain a Foxcatcher cannes-i díszbemutatóján Forrás: AFP

* * *

Legszebb plakát: Foxcatcher

Az Origo Filmklub tudósítóinak értékelése a versenyben és az egyéb szekciókban szereplő filmekről:

* - rettenetes
** - nem jó
*** - jó
**** - nagyon jó
***** - zseniális
X - nem látta

	Bujdosó Bori	Onozó Róbert	Papp Eszter	Varga Ferenc
Versenyfilmek
Adieu au langage	X	X	X	***
The Captive	**	**	**	***
Deux jours, une nuit	****	****	****	****
Foxcatcher	*****	*****	*****	****
Leviathan	****	X	X	*****
Maps to the Stars	***	****	X	****
Le meraviglie	X	*	X	X
Mommy	*****	*****	X	****
Mr. Turner	***	****	****	X
Relatos Salvajes	*****	***	****	X
Saint Laurent	X	***	**	***
Sils Maria	*****	X	X	****
Timbuktu	**	X	X	X
The Search	X	**	X	**
Versenyen kívül
Grace - Monaco csillaga	X	*	X	X
L'homme qu'on aimait trop	**	***	X	X
The Rover	X	****	X	****
The Salvation	****	**	X	***
Un Certain Regard
Amour fou	X	****	X	****
Bird People	**	***	X	***
Eleanor Rigby	****	***	***	****
Fehér Isten	***	*	*	**
Force majeure	****	*****	*****	*****
Incompresa	***	***	X	***
Lost River	**	*	X	**
Party Girl	*****	X	****	****
Xenia	X	*	X	X
Rendezők Kéthete
Bande de filles	*****	****	*****	****
Catch Me Daddy	X	X	X	*****
Cold in July	***	***	X	**
National Gallery	***	X	X	X
Queen and Country	X	****	****	X
Tu dors Nicole	***	****	X	****
Whiplash	*****	*****	*****	****
Kritikusok Hete
Darker Than Midnight	***	X	**	***
Faire l'amour	X	X	X	**
Gente de bien	X	X	***	X
Respire	**	X	**	****
The Tribe	X	X	X	****