Magyar film így még nem volt vicces

Az Utóélet egyedi humorát imádta a közönség Karlovy Varyban, még bele is tapsoltak a filmbe a premieren. De Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje nemcsak vicces, hanem nagyon érzékeny is. Egy ilyen magyar filmet vártunk.

Nemcsak Zomborácz Virág izgult, amikor szombat este remegő hangon felkonferálta első nagyjátékfilmjét, az Utóélet-et a kedvesen giccses, neobarokk Karlovy Vary-i színház színpadán (ahonnan pár perccel később majdnem lezuhant, amikor a stábot utasították, hogy a fotózás kedvéért a közönségnek hátat fordítva pózoljanak a színpad szélén, de Pusztai Ferenc producer még időben elkapta), hanem például én is. Az utóbbi időben kollégáimmal együtt többször átestünk azon a kellemetlen élményen, amikor nagyon várunk egy magyar filmet, drukkolunk neki, de hiába, a film nem sikerül jól, mi pedig kénytelenek vagyunk őszintén leírni, hogy hát, ez most nem jött össze, srácok.

Az Utóélet csapata Karlovy Varyban, az első sorban Pusztai Ferenc, Zomborácz Virág és Kristóf Márton Fotó: Bujdosó Bori

Szemben azzal, amit sokan hisznek, nem ilyenkor virulunk ki, hogy végre van mit fikázni, hanem szomorúak vagyunk, csalódottak, időnként dühösek. Zomborácz csinált már több szuper rövidfilmet, de ez sosem garancia arra, hogy az első nagyjátékfilm ugyanolyan erős lesz, ezért kicsit aggódtam, hogy megint csalódás ér majd. Szerencsére most fölösleges volt: az Utóélet nemcsak első filmnek kiemelkedően erős, hanem bizonyos szempontból porban hagyja az utóbbi évek összes magyar filmjét. Ugyanis van humora. Egészen egyedi, hol kicsit fanyar, hol kicsit groteszk, hol sötétbe hajló, nagyon emberi humora. Utoljára a 2008-as A nyomozó-ban láthattunk hasonlót.

És a premieren az is rögtön kiderült, hogy ez a humor egyáltalán nem csak a magyarok számára értelmezhető, a közönség iszonyú lelkesen fogadta a filmet, nagyon sokat nevettek, és egyszer bele is tapsoltak a filmbe. Konkrét poénok lelövése nélkül nehéz lenne a fentinél pontosabban jellemezni a hangvételét, de nekem Kaurismaki jutott eszembe róla, a társaságomból valaki más pedig Hrabalt emlegette.

Utóélet Fotó: Pohárnok Gergő

Ugyanakkor eszemben sincs eltitkolni, hogy az Utóélet egy szomorú film. Eleje főcím nélkül rögtön egy magyarosan lerobbant elmegyógyintézeti osztályba dobja be a nézőt, ahonnan éppen kiengedik Mózest (Kristóf Márton), akit lelkész létére együtt érzőnek egyáltalán nem nevezhető apja (Gálffi László) visz haza. Mózes első mondata a filmben: "Nem kérek, köszönöm". A magyar vidék valamelyik meg nem határozott szegletében vagyunk, ahol ugyan takaros kis horgászházak sorakoznak a tavon, a szülők viszont annyira nem értik a gyerekeiket, és annyira bénán képesek csak szeretni őket, hogy a lelkész elnyomott felesége (Kinczli Krisztina) még azt sem veszi észre, hogy Mózes húgát (Hang Lili Rozina) terrorizálják az iskolában.

Kristóf Márton és Gálffi László az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

Mózes nem találja a helyét ebben a világban, de hamarosan kap egy konkrét feladatot, amelyre koncentrálva lassan újra a kezébe veheti saját életét: az apja váratlanul meghal szívrohamban, de visszatér egy csak Mózes számára látható, "részegnek vagy autistának" tűnő kísértet formájában, akitől a fiú megpróbál megszabadulni. A nehézkes folyamat elején egy spirituális jelenségekre érzékeny autószerelő (Anger Zsolt) segít neki, majd egy drogos lány (Petrik Andrea), aki Mózes apjánál dolgozott. A szelleműzés sok vicces pillanatot tartogat, de a lényeg Mózes és apja kapcsolatának további alakulása, melynek során az eleinte kedvesen zavarodott szellem egyre jobban kezd hasonlítani korábbi, kibírhatatlan önmagára, Mózes viszont lassan megtanul másképp reagálni apjára, mint amikor még élt.

Petrik Andrea és Kristóf Márton az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

Zomborácz forgatókönyvét nem lehet eleget dicsérni, de minden más is klappol: Pohárnok Gergely tolakodásmentes operatőri munkája, Balázs Ádám játékos filmzenéje, és a betétdalok, amelyek szülnek néhány nagyon emlékezetes pillanatot: amikor a Mózes szereleméhes nagynénjét alakító, szokás szerint frenetikusan vicces Csákányi Eszter lassított felvételen bevonul a Heaven Is a Place on Earth-re, és amikor Mózes eldobja az agyát a Dancing with Myself-re, azt senki nem fogja elfelejteni. Utóbbi egyébként a film kettős hangvételének gyönyörű esszenciája: a világra lassan végre kinyíló Mózes itt elképesztően édes és vicces, de közben a magánya is annyira erősen átjön, hogy az összhatás egészen felkavaró.

Kristóf Márton az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Média

A végére hagytam a lényeget, a Mózest alakító Kristóf Mártont, aki nem színész, de az, hogy tökéletes választás volt a szerepre, esetében üresen cseng: nélküle ez a film nem lenne. Nemcsak érzékeny, nagyon kifejező arcáról, hanem egész habitusáról Bergman Fanny és Alexander-ének (szintén apját szívroham miatt váratlanul elvesztő, szellemeket látó) dacos Alexanderje jutott eszembe. Hiába volt döbbenetes a filmben, az Alexandert játszó Bertil Guve nem lett színész, hanem tudományos pályára lépett. Kristóf a vetítés után azt mondta, az Utóélet számára egyszeri élmény volt, ő sem szeretne több filmben szerepelni.

Az Utóélet-et október 30-án mutatják be a magyar mozikban.