Még az újszülöttet is visszatuszkolják az anyjába

Ahogy az öngyilkos Molnár Piroska a bérház lépcsőit mássza, mi kukkolhatunk, mi történik a lakásokban. Pálfi György újabb alacsony költségvetésű filmjére Dél-Koreából jött a pénz, benne a Taxidermia abszurd humora és vibráló képi világa egészül ki fantasztikusan bizarr ötletekkel. A Szabadesés mintha egy szürreális Szomszédok-epizód lenne, minden ajtó mögött másfajta szorongással. Magyarország legszuperebb rendezőjének új őrületét csütörtök óta vetítik a mozik. 

Eddig sem volt kétségem afelől, hogy Pálfi György az egyik legfantáziadúsabb és legtalálékonyabb magyar rendező: Hukkle című, dialógus nélküli horrormeséjétől kezdve a több száz filmből összevágott, szerelmes Final Cut-ig mindig valami teljesen egyedi ötlettel áll elő. Rá is van kényszerítve a találékonyságra: már több nagyszabású filmterve dőlt dugába, az utóbbi pár évben a Toldi-val küzd, remélem, előbb-utóbb megcsinálhatja.

Mert fontos lenne, hogy az egyik legjobb rendezőnk "igazi" nagyjátékfilmet is rendezhessen, és ne csak újra és újra azt kelljen bebizonyítania, hogy ő még akkor is tud valami irtó jót, amikor nem kap anyagi támogatást és bizalmat azoktól, akik a pénzt osztják.

Molnár Piroska a Szabadesés című filmben Forrás: Vertigo Média

Mert bizonyítani már bőven bizonyított, a Szabadesés a harmadik kísérletezős, kisköltségvetésű projektje a Nem vagyok a barátod és a Final Cut után, és most is a maximumot hozta ki a szűkös lehetőségekből. A film élete azzal kezdődött, hogy Pálfi kapott a dél-koreai csondzsui filmfesztiváltól százezer dollárt, hogy öt hónap alatt csináljon egy nagyjátékfilmet, amelyhez Pusztai Ferenc producer szerzett még támogatásokat, így összesen körülbelül 100 millió forintból dolgozhattak.

Ez még mindig nem sok pénz, és főleg nagyon kevés idő. De Pálfi ismét feltalálta magát, és egész estés sztori helyett részben korábbi ötleteit előásva Ruttkay Zsófiával együtt egy rövid epizódokból álló forgatókönyvet rakott össze. A végeredmény, ha nem is érződik minden tekintetben egy abszolút kiforrott nagyjátékfilmnek, mégis kerek, és váratlanul nagyot üt.

Nagy Zsolt és Hőrich Nóra a filmben Forrás: Vertigo Média

A Szabadesés-ben rengeteg ugyan a humor, de valahova mélyre, a sötétbe viszi a nézőt. Mindegyik epizódban szégyellt, titkolt vágyak és szorongások elevenednek meg, amelyek konkrét képekké alakítva nagyon viccesen is hatnak, de közben némelyik fejezet egészen hátborzongató.

Hogy nem a realitás terepén járunk, azt elég hamar tisztázza a film: Molnár Piroska magában matató férjét (Benedek Miklós) hátrahagyva, cekkerekkel megrakodva felzihál a hétemeletes házuk tetejére, és leugrik a tetőről. Kicsit megüti magát, a pillepalackok is kigurulnak a zacsiból, de szép lassan feltápászkodik, összeszedi a motyóját, és indul újra felfele. A közönség itt kezdett el nevetgélni, most már az is nagyjából tudja, miféle filmre számíthat, aki minden előismeret nélkül ült be a Szabadesés-re.

Benedek Miklós a Szabadesés című filmben Forrás: Vertigo Média

Ahogy Molnár vánszorog felfelé a lépcsőn, hogy megismételje az ugrást (ami nem az első próbálkozása volt), betekintést nyerünk a lakások életébe, amelyek mellett elhalad. Rontanám a film élvezetét, ha elmesélném, melyikben mi történik, kevésbé spoileres, ha arról írok, melyik epizód mit szimbolizál. Mert nyilvánvaló, hogy egy ötletes lélektani játékban veszünk részt: mindegyik lakásban valami teljesen abszurd esemény zajlik, amelyeknek viszont nagyon is valós érzelmi jelentésük van.

Szemtanúi leszünk többek közt annak, ahogyan egy teljesen beteges, ám boldog szimbiózisban élő pár (Nagy Zsolt és Hőrich Nóra) egyik tagja hirtelen elkezdi idegennek látni a másikat, és megtudjuk, milyen, amikor egy párkapcsolatba az egyik fél váratlanul belerángat egy harmadik személyt (Parti Nóra, Schmied Zoltán és Trill Zsolt). A két legerősebb epizódban pedig egy szülei miatt szorongó kisfiút és egy gyereke miatt szorongó anyát (Kiss Diána Magdolna) ismerünk meg.

Trill Zsolt, Parti Nóra és Schmied Zoltán a filmben Forrás: Vertigo Média

Ez a két rész kifejezetten gyomorba vágó, annyira erős bennük a feszültség, és utóbbi, amelyben egy női nemiszervet látunk ijesztően kitágítva, vizuális merészségével is kiverte a biztosítékot a közönség néhány tagjánál. Ezzel együtt minden epizódban van humor, és amikor azt hisszük, hogy egy sztorinak már vége, Pálfi még játékosan visszatér hozzájuk egy-egy vicces csattanó kedvéért, ami - különösen a kisfiús epizódnál - valamennyire oldja a feszültséget, és egy kis levegőhöz engedi jutni a nézőt.

Az összhatás meglehetősen emlékeztet Pálfi Taxidermiá-jára, ahol szintén zsigeri vágyak, szükségletek kerültek terítékre kendőzetlen, bizarrba hajló módon. Kivitelezésben persze össze sem hasonlítható a kettő, a Taxidermia egy aprólékosan megtervezett, gyönyörűen megvalósított film, a Szabadesés-ben sokkal spontánabb, változatosabb és szertelenebb a képi világ.

Kiss Diána Magdolna a Szabadesés című filmben Forrás: Vertigo Média

Pálfi és Pohárnok Gergely operatőr hol parizert tolnak az arcunkba szuperközeliben, hol össze-vissza cibálják a kézikamerát, hol a vágó szabdalja fel idegesen Benedek Miklós mozgását, hol egy aláröhögős sitcomba csöppenünk annak jellegzetes díszleteivel és világításával, hol egy laboratóriumszerűen sterillé alakított lakásban hunyorgunk az éles fényben. És kell is ez a sok játék ahhoz, hogy ne csússzon át a film kafkai nyomasztásba, hanem újra tudjunk nevetni azon, amikor Molnár Piroska már megint a tető szélén ácsorog.

- - - - - - - - - - - - - - - - -

Ez az írás a Szabadesés Karlovy Vary-i fesztiválos bemutatója idején megjelent Meddig lehet tágítani egy nőt? című cikk újraközölt változata.