Az év legjobb filmjei 2014-ben

Ami a filmeket illeti, idén sem panaszkodhattunk. A világ legszexibb pasija dobozzal a fején énekelt, Tom Cruise beragadt az időgépbe, Scarlett Johansson okos lett, és mindenkit kinyírt. Ben Affleck rosszul nősült, Keira Knightleyt kirúgta a pasija. Charlotte Gainsbourg pedig annyit szexelt, hogy alig győztük megírni. Az orosz korrupciótól görcsbe rándult a gyomrunk, izgultunk a labilis Marion Cotillard-ért, szurkoltunk a talpig úriember Ralph Fiennesnak, és nevettünk két magyar fiatalember botladozásán. Ahogy minden évben, most is sorrendbe állítottuk az általunk legjobbnak tartott filmeket abból a 280-ból, amit idén bemutattak a hazai mozik. Sőt ezúttal újítottunk is: időhiánnyal küzdő olvasóinknak videóban mutatjuk meg az első tízet.

Az Origo Filmklub tíz szerzője (Dömötör Ági, Gyárfás Dóra, Kovács Bálint, Lavicska Zsuzsanna, Mesterházy Lili, Onozó Róbert, Papp Eszter, Szép-Homonnay Pipi, Varga Dénes és Varga Ferenc) egyenként pontozta a magyar mozikban 2014. január 1. és december 31. között bemutatott filmeket, és az osztályzatok átlaga adta ki ezt a 25-ös listát.

25. A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy)
Rendező: James Gunn
Mozibemutató: 2014. augusztus 14.

Ahhoz képest, hogy az év legszórakoztatóbb szuperhősös filmje, nehéz róla bármi értelmeset mondani, mert teljesen értelmetlen. Olyan, mint egy profi popkulturális emlékgép, tele olyan gombokkal, amik jó emlékeket hívnak elő a közösből (Star Wars, Trónok harca, Avatar, Ted, Bosszúállók, South Park és mindenkinek ismerős, régi popslágerek). Hogy a műfaji káosz és bazaltkocka egyszerűségű történet ellenére ez mégis ilyen szerethető film lett, csakis e gombok mesteri nyomogatásának köszönhető. De tényleg, emlékszik még valaki, hogy mi a franc volt azzal a gömbbel? (SzHP)

- - -

24. Utóélet
Rendező: Zomborácz Virág
Mozibemutató: 2014. szeptember 11.

A felnőtté válással küzdő, érzékeny lelkű fiút elhunyt édesapja szelleme kísérti - szó szerint kísérti. Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje szokatlan történetet mesél el jó humorral, de ez nem minden. Klasszak a dialógusai, humora bizarr és váratlan, és még a legutolsó mellékszereplő is részletesen kitalált, hiteles alak. Ami viszont még érdekesebbé teszi a filmet, hogy jelképek sorozata (például a temetésen el nem szálló galamb, a halálra vagy épp menekülésre ítélt ponty, az evező nélküli csónak, az eltörő Krisztus-szobor) a történet metaforikus szintjét teremti meg. Már az alapsztori (az apa kísért) maga egy szimbólum. A jelképek folyamatos jelenléte sajátos ízt, különös bájt ad az Utóélet-nek. (KB)

- - -

23. Piszkos pénz (The Drop)
Rendező: Michael R. Roskam
Mozibemutató: 2014. október 30.

Az eddigi Dennis Lehane-krimiadaptációkhoz (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) képest most kevésbé csavaros a történet, és sokkal szűkebb keresztmetszetét látjuk az alvilágnak. De ezzel az égvilágon semmi baj nincsen, mivel a figurák ugyanolyan összetettek, így ugyanúgy kíváncsian merülünk el büszke, munkásosztálybeli világukban. Noomi Rapace sok mindent átélt nőként csak lassanként mer előbújni a csigaházából, James Gandolfini még utoljára piszkos ügyletekbe kezd a filmvásznon, a konfliktusokat kínosan kerülő, kutyabarát Tom Hardyt pedig mindvégig izgalmas és nyugtalanító érzés figyelni, hogy vajon el fogja-e lepni a fejét a vörös köd. (VD)

- - -

22. Rossz szomszédság (Neighbors)
Rendező: Nicholas Stoller
Mozibemutató: 2014. május 15.

Igazán nem várunk sokat egy jó vígjátéktól; legyen dinamikus és vicces, legyenek benne eredeti ötletek és szerethető karakterek. Idén mégis csak két hollywoodi komédia tudott megfelelni ezeknek a kritériumoknak: a 22 Jump Street és a Rossz szomszédság, ami annyiban nem meglepő, hogy már öt éve a Seth Rogen és Jonah Hill körül csoportosuló bandának köszönhető szinte az összes épkézláb amerikai vicces film. A Rossz szomszédság-ban Rogennek ráadásul sikerül némileg maga mögött hagynia az óriásra nőtt, folyamatosan betépett felnőtt-gyermek karaktert, és kivételesen ő a szolidabb főhős. Pár éve még teljes képtelenségnek tartottuk volna azt is, hogy Zac Efron nyálas tinisztárból menő, vicces és laza arccá váljon, de itt még őrültebb, mint Rogen, és további pluszpont, hogy Rose Byne sem maradt csinos díszlet, hanem a férfi főszereplőkkel egyenrangú, minden jelenetét lenyúló sztárkomikává fejlődött. (OR)

- - -

21. A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes)
Rendező: Matt Reeves
Mozibemutató: 2014. július 17.

Nagy volt a meglepetés a moziban, ugyanis az elmúlt évek legösszetettebb és legintelligensebb látványfilmje született meg az emberek és majmok összecsapásának bugyuta sztorijából. Megadott mindent, amit előzetesen várni lehetett: apokaliptikus hangulatot és lovagló, gépfegyverekkel hadonászó csimpánzokat, de ezenfelül teljesen váratlan dolgokat is. Szinte teljesen néma természetfilmként indul, aztán átvált a civilizációk harcáról szóló, tragikus indiános eposzba, később a shakespeare-i királydrámákat idézi meg, csak hogy a lehető legnagyobbat üssön a végső harc a toronyház tetején. Ezt jól összerakták. (VD)

- - -

20. Frank
Rendező: Lenny Abrahamson
Mozibemutató: 2014. július 31.

A zenészek örök dilemmájáról - művészi hitelesség vagy a kommersz siker érdekében tett kompromisszumok - szóló Frank annyira kúl, hogy még azt is megengedheti magának, hogy napjaink egyik legfelkapottabb színészét, Michael Fassbendert a játékidő 95 százalékában egy behemót maszk mögött tartsa. Fassbendernek így sem okoz problémát, hogy karaktere, a karizmatikus, de enyhén zavart és egomán rockzenész kínjait átérezhetően, komolyan vehetően, de mégis végtelenül szórakoztatóan vászonra vigye. Előadásában az I Love You All az év egyik legemlékezetesebb filmzenei pillanata, a Most Likeable Song Ever-ről nem is beszélve. (OR)

- - -

19. Walesa: A remény embere (Walesa. Czlowiek z nadziei)
Rendező: Andrzej Wajda
Mozibemutató: 2014. március 20.

Az önéletrajzi film nehéz műfaj: akkor jó, ha nem számít, hogy ismert embert állít középpontba, mert működik anélkül is. A Walesá-nak ez sikerül: van olyan erős, mint A nyughatatlan. Andrzej Wajda a dokumentarista thrillerek lendületével vágtat végig a jól ismert történelmi eseményeken (gdanski hajómunkások sztrájkja, a Szolidaritás felemelkedése, a hadiállapot bevezetése). Robert Wieckiewicz bátor, Walesa érdemeit nem kisebbítő, de a politikust néha szeretnivaló, máskor öntelt bohócként beállító alakításával elérte, hogy ne szoborba öntött államférfiként gondoljunk a lengyel villanyszerelőre, hanem sokoldalú, szuggesztív személyiségű emberként ragadjon meg az emlékezetünkben. (VD)

- - -

18. A holnap határa (The Edge of Tomorrow)
Rendező: Doug Liman
Mozibemutató: 2014. május 29.

Tom Cruise-ra ráfröccsen egy hódító földönkívüli vére, ettől időcsapdába kerül, és újra és újra átéli az emberiség számára döntő fontosságú csatát. Ez a film tulajdonképpen tökéletes adaptációja a lövöldözős számítógépes játékoknak, hiszen azt az élményt nyújtja rendkívül látványos formában, ahogy teljesen rápörgünk egy játékra, és ugyan már görcsbe állnak az ujjaink, de addig nem állunk fel a képernyő elől, amíg el nem pusztítjuk a rejtőzködő főellenséget. Tök jó érzés, hogy néhanapján még a látványfilmek is képesek meglepni az embert egy-egy eredeti ötlettel. (VD)

- - -

17. Lucy
Rendező: Luc Besson
Mozibemutató: 2014. augusztus 7.

A Lucy nem mond el újat az életről, a világmindenségről meg mindenről, viszont pokolian élvezetes, jól van kitalálva a sztorija, látványos és magával ragadó. Ilyenből nem is készül olyan sok. Luc Besson egy izgalmas felvetésből indul ki, amelyről egy idő után nem is érdekes, hogy tudományosan helytálló-e (egyébként nem): Lucy (Scarlett Johansson) egy drogtól agyának mind nagyobb kapacitását tudja használni, amitől természetfeletti dolgokra lesz képes, és még okosabbá is válik. És a szűk másfél órás filmben innentől nincs is megállás: döbbenetes sebességgel zajlanak az akciók, ráadásul Besson jó érzékkel elkerüli az akciófilmes sablonokat is - így a Lucy tényleg végig a székbe szögezi a nézőt. (KB)

- - -

16. Az üldözött (A Most Wanted Man)
Rendező: Anton Corbijn
Mozibemutató: 2014. augusztus 28.

Ilyen nyugis, szinte békés thrillert ritkán látni. Egy szakállas csecsen pasas levelet lobogtat, és pénzt akar kivenni a bankból, felfigyelnek erre a terrorelhárítók. Csendesen csordogál a sztori, a komótos hírszerző a legnagyobb üldözős jelenetben is csak kocog. Mégis folyamatosan ott vibrál a levegőben, hogy azonnal következik a dráma. Aztán nem történik semmi különös. Az üldözött játszik a nézővel, csigázza, hogy aztán az utolsó öt percben onnan adja a pofont, ahonnan nem várjuk. John Le Carré regénye erős alapanyag, de a film igazi fegyvere Philip Seymour Hoffmann, és ennek semmi köze ahhoz, hogy most hunyt el. Ő egy zseni, ráadásul intelligenciája és higgadt, kiégett medve mentalitása tökéletesen passzol Corbijn kimért kémfilmjének világához. (DÁ)

- - -

15. Holtodiglan (Gone Girl)
Rendező: David Fincher
Mozibemutató: 2014. október 2.

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a Holtodiglan csontig hatoló párkapcsolati dráma lenne lebilincselő kriminek álcázva, mert ahhoz túl sok a történetben a meglepő csavar, és kevés a lélektan. Mégis, ami David Fincher profin kivitelezett, ördögi thrillerét igazán izgalmassá teszi, az az eltűnt fiatal nő utáni nyomozás hátterében kirajzolódó, kíméletlen házastársi háború. És még ez sem az összes rétege a filmnek, mert azon is el lehet töprengeni, hogy bennünk hol kezdődik a külvilág számára konstruált személyiség. Cinikus film fantasztikusan eltalált castinggal: Ben Affleck és a pikáns arcú Rosamund Pike párosa telitalálat. (DÁ)

- - -

14. Idegen a tónál (L'inconnu du lac)
Rendező: Alain Guiraudie
Mozibemutató: 2014. március 6.

A nyomasztás teljesen új dimenzióját kapjuk ettől a szokatlan thrillertől, amelyben egy vakációját töltő meleg srác egy titokzatos idegen férfi hálójába kerül. Nincsenek fegyverek, nyikorgó pinceajtók vagy sötét sikátorok. Van viszont perzselő nap, izzadó férfitestek, feszülő izmok. Nincs zene, csak a természet hangjai: az idillien csobogó víz, testek alatt zörgő gaz és a lombokat folyamatosan borzoló szellő. Mindez megbabonázza a nézőt: ott akarunk lenni ebben a hipnotikus világban, közelebb menni, kukkolni, mindent látni, megérteni. Aztán kijózanodunk: mégis jobb nekünk a biztonságos fotelben, jó messze a veszélyes, kontrollálhatatlan ösztönöktől. (PE)

- - -

13. A nő (Her)
Rendező: Spike Jonze
Mozibemutató: 2014. február 6.

Micsoda okos, agyas szerelmes film! A nő a szerelmet elemzi, és mint ilyen, lehetett volna szájbarágós, szentimentális, kínosan bölcselkedő film is, de Spike Jonze biztos léptekkel halad, bravúrosan kerüli ki a csapdákat. Vegytiszta képlet nyomán játssza le nekünk egy szerelem állomásait, születéstől a végig. Mégsem lesz hideg ujjgyakorlat belőle, mert Joaquin Phoenix olyan gyengédséggel formálja meg a szerelmes férfit, hogy csak puhára eshet, akármilyen merészen ugrik bele a sötét verembe. Ahogy zavarában megigazítja a szemüvegét, ahogy meglepetten egy kicsivel feljebb vonja a szemöldökét vagy boldogan körbeforog a szobán, minden mozdulata őszinte és kitárulkozó; bemutatót tart a szerelemből, és nem fél attól, mit szólnak majd a többiek. Igen, sci-fi, mert valamikor a jövőben játszódik, de olyan játékosan kezeli az elképzelt technológiát, hogy inkább csak intelligens díszlet, extra poén, de a hangsúlyt, helyesen, megtartja az emberen. (ML)

- - -

12. Szerelemre hangszerelve (Begin Again)
Rendező: John Carney
Mozibemutató: 2014. július 24.

John Carney örömtelien giccsmentes romantikus filmje megnyugtatóan állítja, hogy a boldogsághoz nem szükséges állandóan őrülten szerelmesnek vagy irigylésre méltóan sikeresnek lenni. A Szerelemre hangszerelve egyik főhősét, Grettát (Keira Knightley) épp megcsalta és elhagyta a szexi énekes pasija, ezért a haverja kanapéján húzza meg magát. A kocsmában belébotló másik figura, Dan (Mark Ruffalo) egy szétcsúszott, vedelő, frissen kirúgott zenei producer. Ők ketten mégis sokkal menőbbek, vagányabbak és főleg szerethetőbbek, mint a szuper sikeres exbarát (Adam Levine). Dan és Gretta ahelyett, hogy az unalmas és hazug romantikus filmes kliséknek megfelelően egy mindent felülíró szerelemmel passzintaná helyre az életét, New York-i háztetőkön és metróaluljárókban lelkes zenészekkel rögzít egy szuper albumot. Mark Ruffalo kitartóan rázza a már őszbe hajló rakoncátlan göndör fürtjeit és a gyűröttre aludt zakójában, másnaposan és táskás szemekkel is energikusan megy előre. (LZs)

- - -

11. Ida
Rendező: Pawel Pawlikowski
Mozibemutató: 2014. szeptember 11.

Ehhez a filmhez mindenképp sötét moziterem és teljes elmélyülés kell, mert maga a tökéletesség és a belső csend. Egy bámulatosan komponált, hibátlan ízléssel fényképezett remekmű, aminek minden apró részlete, rezdülése a helyén van. Egy apácanövendék története a hatvanas évek elejéről, akit az avatása előtti héten elküldenek a zárdából, hogy szembenézzen a származásával. Mivel árván került a nővérekhez, semmit sem tud a családjáról. Most azonban egyenesen a kiégett, alkoholista nagynénje karjaiba lökik, aki úgy él, mint egy prostituált, de valójában a kommunizmus véreskezű ügyésze, majd bírája. A két nő nem is állhatna távolabb egymástól, mégis hamar kialakul köztük egy olyan meghittség, ami csak a közeli rokonok között tud. Együtt indulnak útnak, hogy felderítsék a múlt homályba vesző darabkáit, és közben mindent megtudtunk Lengyelország huszadik századi történetéről. A két főszereplő még abban is tökéletes ellentéte egymásnak, hogy egyikük óriási színésznő, a másikuk igazi amatőr, aki életében először áll kamera előtt, és ez mégsem akadálya annak, hogy valódi összhangban, azonos színvonalon dolgozzanak együtt. Ez is egész biztosan a mesteri rendező, Pavel Pawlikowski érdeme. (GyD)

+ + +

Ha mostanra belefáradt az olvasásba, listánk első tíz helyezettjét mozgóképes formában is letudhatja.

+ + +

10. A nimfomániás (Nymphomaniac)
Rendező: Lars von Trier
Mozibemutató: 2014. január 16. (első rész), február 6. (második rész)

Lars von Trier visszatért ahhoz, ami miatt régen teljes joggal zseninek kiáltották ki: teljesen újszerű narratívával, meghökkentő formában és nem mellesleg okosan bont ki egy érdekes történetet. A nimfomániás még Von Trier életművében is kiemelkedő: hihetetlenül hatásosan és erőteljesen ábrázolja egy olyan nő zsigerekig ható, kőkemény sztoriját, aki képtelen megfelelni a saját maga vagy a társadalom által megfogalmazott elvárásoknak. Mindezt a film a főszereplő szexhez és anyasághoz fűződő ellentmondásos viszonyán keresztül meséli el. A nimfomániás minden rétege mesteri: úgy a sztori, mint a tökéletesen átgondolt, lenyűgözően okos metaforák használata vagy az elbeszélés formája. Von Trier ugyanis kis túlzással fittyet hány arra, amit a filmnarratíváról eddig tudtunk, és mindent megenged magának a kvázi a néző szájába rágott szimbólumértelmezésektől a képi megjelenítés öntörvényűségén át a cselekmény egészen elrugaszkodott módon való külső kommentálásáig. (KB)

- - -

9. A hasonmás (The Double)
Rendező: Richard Ayoade
Mozibemutató: 2014. április 3.

Jesse Eisenbergnél keményebben senki sem tud alázni. Feszengve vigyorogtunk, amikor Mark Zuckerbergként osztotta ki volt kollégái ügyvédjét, vagy amikor egy háromperces interjú alatt csípőből semmisítette meg azt a cuki riportercsajt. Ebben a filmben dupla szerepet játszik: a végtelenül mulya kishivatalnokot, illetve annak pimasz és beképzelt új munkatársát. És azok A hasonmás legizgalmasabb pillanatai, amelyekben Jesse Eisenberg saját magát alázza. Az angyali Mia Wasikowska után epekedni teljesen érthető dolog, és az utolsó mellékszerepekben is olyan olyan menő arcokat látunk, mint Noah Taylor, Wallace Shawn, Chris O'Dowd, J. Mascis, illetve Richard Ayoade rendező előző csodás filmjének tinipárosa. De a lényeg a varázslatosan nyomasztó hangulat, amit a stilizált színészi játék, a bizarr ruhák, az időben elhelyezhetetlen analóg kütyük, illetve a rendre felcsendülő hatvanas évekbeli távol-keleti popslágerek segítenek megteremteni. A végefőcím alatt szóló dél-koreai szám például annyira elementáris, hogy tudatmódosult állapotban botorkáltam ki a moziból, és ez a kellemes bizsergés csak órákkal később múlt el. (VF)

- - -

8. Llewyn Davis világa (Inside Llewyn Davis)
Rendező: Joel és Ethan Coen
Mozibemutató: 2014. május 15.

Apró rezdülésekből összerakott, hihetetlenül finom film a Coen testvérektől. Úgy vonz be a kora hatvanas évek New York-i folkszcénájába, hogy soha egy ilyen dalt nem hallgatnék meg önszántamból. Megmutatja a legendás Greenwich Village-i kávézót, ahonnan Bob Dylan és a többi folkzenész egykor elindult, hogy aztán innen lendüljenek a világhír felé vagy legalábbis megéljenek a zenéből. Llewyn Davis (a csodálatosan visszafogott Oscar Isaac) nem él meg belőle. Llewyn Davisnek nincs hol laknia, nincs pénze és nincs télikabátja. Ha jeges vízbe lép, addig vár, míg megszárad a zoknija, mert nincs másik. Egykedvű nyugalommal halad jobbra-balra, elzarándokol Chicagóba is, ha remény van rá, hogy egy nagynevű producer talán meghallgatja, ahogy a gitárját pengetve belecsap egy balladába. Titka van, de nem mondja. Nem is sikerül neki semmi. Lesz egy macskája, aztán mégsem. Szimpatikus meg nem is. Pofán vágják, feláll. Megy előre a film, sokasodnak az apró, finom, esetleges jelenetek, és végig az az érzésem, hogy az élet misztériumát tárják elém ebben a folkzenei filmnek álcázott drámában. Llewyn Davis. Jederman, Everyman, Akárki. Így botorkálunk át az életen. Hátunkon gitár, kezünkben egy egykedvű macska, a cipőnkből jeges víz csöpög. Mindegy, mi történik, a lényeg, hogy sose álljunk meg. (ML)

- - -

7. Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit)
Rendező: Jean-Pierre és Luc Dardenne
Mozibemutató: 2014. október 23.

Jean-Pierre és Luc Dardenne rendezők filmjeik szikár stílusával, teljesen hétköznapi, mégis lelkünkig hatoló történeteikkel időről időre rádöbbentenek arra, hogy milyen csodákra képes a mozi. Egy depresszióból lábadozó fiatal anyát, Sandrát (Marion Cotillard) és munkatársait gusztustalan és embertelen választás elé állítja a cég. Szavazniuk kell arról, hogy a munkatársukat választják-e vagy az éves bónuszukat. A labilis és sebezhető Sandra nyakába veszi a várost, hogy meggyőzze kollégáit, ne szavazzanak a kirúgása mellett. Az előnytelen topokban és motoros csizmában trappoló, csodálatos alakítást nyújtó Marion Cotillard mögött szorosan ott lohol a kamera, és minden szereplő apró rezdülését és érzelmeit megmutatja. Észrevétlenül bevonódunk a hihetetlenül érdekes emberi viszonyokba, és átéljük a dilemmákat és félelmeket a szereplőkkel együtt. (LZs)

- - -

6. Mi vagyunk a legjobbak! (Vi är bäst!)
Rendező: Lukas Moodysson
Mozibemutató: 2014. június 19.

Nem nagy sztori, csak egy egészen kicsike: három kiskamasz lány punkegyüttest alakít a nyolcvanas évek Stockholmjában, ennyi. Nem lesz belőlük sztárcsapat, nincs nagy romantikázás, mint a Házibuli-ban, és a legnagyobb dráma is csak annyi, hogy az ember rámászik a legjobb barátnője fiújára, és ezzel sikerül önmaga előtt is megsemmisülnie. De amúgy elég teher az önmagában, hogy az ember kamasz. Mert akkor már ki kéne nézni valahogy. És jó volna, ha mindenki komolyan venne, ehelyett folyton csak cikizik az embert. De azért szerencsére jár vele egy kis öröm is. Lehet például szégyenérzet nélkül az aluljáróban koldulni, és aztán az egész összeget csokira költeni. És lehet éltre szóló barátságokat kötni. Nem nagy film a Mi vagyunk a legjobbak!, de annyira bájos, hogy meg kell a szívnek hasadni. Szuperül idézi meg a nyolcvanas éveket, és egy olyan rendező készítette, akinek a fejéből még élénken él, milyen is 13 évesnek lenni. Épp ilyen, és olyan jó, hogy már mosolyogva emlékezhetünk rá. (GyD)

- - -

5. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan
Rendező: Reisz Gábor
Mozibemutató: 2014. október 30.

Így kell ezt csinálni. Nulla pénzből, rengeteg lelkesedéssel, releváns mondanivalóval lealázni a mozipénztáraknál az állami százmilliókkal kitömött mezőnyt. A VAN főhősét otthagyta a csaja, ezért szenved, de szerencsére nem egy savanyújóska, hanem az egyetlen igaz ember a történetben. Egy lovag, akinek elvei vannak, és szörnyülködve nézi, hogy mindenki kicsit megőrült körülötte. Abban a főzelékfalós beszélgetésben benne van az összes nyomorunk, ahogy szánalmas faszságokon rágódunk, nyomasztjuk magunkat és egymást, ahelyett, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznánk. Reisz Gábor rendező-forgatókönyvíró-operatőr-mindenes félvállról vett szürreális epizódokkal szórta meg a filmjét (ebben a Louie című tévésorozatra emlékeztet), közben kíméletlenül megmutatja, hogyan élünk 2014-ben, de annyira empatikus a szereplőivel, és olyan finom humorral szemléli őket, hogy kétségbeesett üvöltés helyett egy keserű mosoly kerekedik ki az egészből. És hát ja, végül is elvagyunk. (VF)

- - -

4. A Grand Budapest Hotel (The Grand Budapest Hotel)
Rendező: Wes Anderson
Mozibemutató: 2014. március 20.

A Grand Budapest Hotel-lel Wes Anderson, mindenki valahanyadik kedvenc rendezője nagy lépést tett afelé, hogy akár a kedvenc is lehessen. Eddigi legérettebb filmjében olyan, tőle eddig szokatlanul komoly témákhoz nyúl a maga képeskönyvi eszközeivel, mint világháború, úriemberség és pitiánerség, bevándorlás, férfibarátság, hímringyóság és úriemberség, halál, illetve úriemberség minden körülmények között. A kelet-közép-európai idill és annak porba hullása is új téma, de Andersonnak szerencsére nincs sok fogalma az itteni néplélekről, így a film, néhány értelmiségi utalást leszámítva, alapvetően megmarad a képzelet csodálatos világában. Gustave H karaktere sem egy Firga bácsi, de van annyira nehezen felejthető, mint mondjuk Mr. Garrison. Az események pergő egymásutánja egy perc unatkozást sem tesz lehetővé, ami, lássuk be, cseppet sem kelet-közép-európai tempó. (SzHP)

- - -

3. Leviatán (Leviathan)
Rendező: Andrej Zvjagincev
Mozibemutató: 2014. október 23.

A kisember korlátlan hatalommal és kielégíthetetlen kapzsisággal szemben vívott elkeseredett és reménytelen harca: vannak olyan boldog országok, ahol ez a sztori valami távoli, idegen világot idéz meg, és vannak olyanok, ahol mindez a hétköznapok része. Nem tudom, milyen lehet egy dánnak vagy egy svédnek megnéznie ezt a filmet, de magyarként csakis görcsbe rándult gyomorral és ökölbe szorult kézzel lehet végigülni. Mi ugyanis nem azt látjuk, milyen zseniális színész alakítja a disznóképű polgármestert, hanem azon agyalunk, melyik magyar politikusra hasonlít a legjobban. Mi tudjuk, Kolja hiába küzd, a telkére szemet vetett helyi kiskirály ellen esélye sincs, előre látjuk, mi lesz a bírónő által unott faarccal, hosszú perceken át hadart ítélet lényege, és érezzük, nincs értelmes küzdelem, sem nemes bukás, csakis elkerülhetetlen tragédia. (PE)

- - -

2. Lavina (Force Majeure)
Rendező: Ruben Östlund
Mozibemutató: 2014. október 2.

Csak egy jóléti társadalom filmkészítői engedhetik meg maguknak, hogy - mint annak idején Bergman - olyan örök emberi kérdésekről elmélkedjenek, mint a férfi-női kapcsolat, vagy hogy mi is egy család. Mit vállal a nő, amikor családot alapít, és mit a férfi? Mi tesz valakit apává, és mi veheti el tőle ezt az érzést? A Lavina olyan éles helyzetbe hozza a szereplőit, amelyben minden megkérdőjeleződik, és senki sem menekülhet el a szembenézés elől. Nekünk pedig az a mázlink, hogy anélkül tehetjük ugyanezt, hogy a szituációt át kéne élnünk. Csak üldögélünk a kényelmes bársonyszékben, és mire felgyulladnak a fények, már egész más szemmel nézünk a párunkra, de saját magunkra is. A skandináv dizájn letisztultságát magán hordozó film nemcsak esztétikájában, hanem tartalmában is metsző élmény - amit megengedően némi humorral enyhít. De nincs olyan, aki ne vinné haza magával. (GyD)

- - -

1. Sráckor (Boyhood)
Rendező: Richard Linklater
Mozibemutató: 2014. szeptember 18.

Van az a kényszeres emberi tulajdonság, hogy fényképalbumokat készítünk, videóra vesszük a legfontosabb családi eseményeket, és mindenáron szeretnénk megörökíteni az életünk legfontosabb pillanatait. Richard Linklater semmihez nem hasonlítható, tizenkét éven keresztül forgatott Sráckor-a pont arra alapoz, hogy az idő múlásánál nincs lenyűgözőbb dolog.

A Sráckor-ban voltaképpen semmi eget rengető nem történik, mégis mindenről szól, ami fontos az ember életében: szerelmek, csalódások, rossz döntések, felnőtté válás és egy boldog jövő megteremtése a gyerekeink számára, a körülményekhez képest. Linklaternek örökké hálásak leszünk előző hasonló kísérlete, a kilenc-kilenc év kihagyásokkal leforgatott csodálatos Mielőtt...-trilógia miatt (a befejező rész, a Mielőtt éjfélt üt az óra is dobogós lett tavalyi legjobb filmes listánkon) de a Sráckor még érettebb, meggyőzőbb és monumentálisabb rendezői teljesítmény, ami különösen annak fényében bámulatos, hogy a forgatás kezdetekor még nem is tudhatta, hogy hogyan alakul majd a stáb élete és a gyerekszereplők színészi tehetsége. A végeredmény minden várakozást felülmúlt, és a Bushtól Obamáig, a Coldplaytől az Arcade Fire-ig, az általánostól az egyetemig tartó tabló olyan különleges élmény lett, amit mindenkinek látnia kell, aki valakinek az anyja, apja vagy gyereke. (OR)

- - - - - - - - - - - - - - -

A videó alatt a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik betétdala, az Ez van című szám instrumentális verziója szól.