A tinilányok mindig csak arra gondolnak

Mármint a szexre, legalábbis a The Diary of a Teenage Girl című film szerint. Szókimondó, botrányos és hihetetlenül vicces; egy új kultfilm születésének lehettünk tanúi Berlinben. 

Érdekes, hogy a berlini versenyprogramba mennyi gyenge fércmű bekerült idén, az egyik legjobban várt amerikai függetlenfilmet pedig elbújtatták a szinte legkevesebb publicitásban részesülő Generation szekcióba. Ez a döntés még az előtt születhetett, hogy a The Diary of a Teenage Girl az idei Sundance egyik szenzációjává vált és sokan el is siklottak felette a Berlinale programjának - főleg a versenyprogramra és a Panorama szekcióra koncentrálódó - átböngészésekor. Pedig rászolgált a hírnevére; valóban szókimondó, botrányos és elképesztően vicces.

A hetvenes évek San Franciscójában vagyunk, a szexuális forradalom kellős közepén, amikor anya és lánya együtt buliznak, füveznek és pasiznak - bár utóbbit, azaz a tényt, hogy egy férfin osztoznak, egy ideig sikerül titokban tartani az éppen sokadik fiatalságát élő, nevelés címén is többnyire önmagát sztároló anyuka előtt.

Bel Powley a The Diary of a Teenage Girl című filmben Forrás: Berlinale

Minnie, a kicsit bamba képű, ám igen fejlett fantáziával megáldott kamaszlány azonban elköveti azt a hibát, hogy részletes audionaplót vezet, amelyben a legapróbb részletekig elmeséli mostohaapjával folytatott kis liazonjukat. Minnie egyébként képregényeket rajzol és szexuális élete a rajztémáira is elég nagy hatással van, az animációkat pedig nagyon ötletes és néha már-már pszichedelikus módon sikerült beintegrálni a filmbe.

Minden jóérzésű néző tisztában van azzal, hogy a Minnie és mostohaapja közötti viszony irtó gáz és bűncselekmény, hiába kezdeményezett a lány és hiába van abban a korban, amikor már normális dolog szexuális életet élnie. Marielle Heller rendezőnő megközelíthette volna ezt a témát a helyzet tragikus illetve drámai oldaláról, de erre van már bőven filmes példa (legutóbbi kiemelkedően jó az Akvárium; talán szándékos utalás, hogy ebben a filmben is van egy jó kis anya-lánya táncjelenet) és akkor nem a lány nézőpontját kapjuk, hanem a társadalomét. Ebben a filmben viszont pont az a lényeg, hogy egy egocentrikus, hormonoktól felrobbanó, rátarti tinédzser szemein keresztül látjuk másfél órán keresztül a világot és neki nem az a fontos, hogy amit csinál, rossz, hanem, hogy vajon közben kövérnek látszik-e.

Bel Powley és Alexander Skarsgård a The Diary of a Teenage Girl című filmben Forrás: Berlinale

Ha élvezni akarjuk a The Diary of a Teenage Girl-t, félre kell tennünk az erkölcsi ítélkezést. Nyilván nem minden tinilány ilyen, de jó érzés nevetve beismerni, hogy kicsit mindenkiben ott van vagy volt kamaszként Minnie. Ennek ellenére biztos meg fog gyűlni a baja a korhatárbizottságokkal és a mozihálózatokkal és lehet, hogy pont a tinédzserekhez nem engedik majd eljutni ezt a szabadszájú, de végtelenül szórakoztató vígjátékot. Némileg segít, hogy nő rendezte, mert így legalább nem fogják azzal vádolni Hellert, hogy öncélú, perverz kukkoló, mint azt például voltak akik, simán rásütötték a csodálatos Adèle élete rendezőjére, Abdellatif Kechiche-re.

A The Diary of a Teenage Girl egyébként sok szempontból majdnem olyan merész, mint az Adèle élete, de nem akar szándékosan sokkolni, mint például A nimfomániás és egyetlen meztelenkedős vagy szexjelenetnél nem érzi a néző, hogy indokolatlan vagy túlzás. A főszerepet játszó Bel Powley-val egyébként megütötték a főnyereményt, mert nem csak, hogy bámulatos komika és képes volt minden hiúságát és szégyenlősségét félretenni, de úgy is néz ki, mint egy átlagos, félszeg tini (a valóságban 23 éves), aki nem szupermodell, de még csak kezd rájönni, hogy kibontakozó női mivolta milyen hatással van másokra.

Alexander Skarsgård és Kristen Wiig a The Diary of a Teenage Girl című filmben Forrás: Berlinale

Az anyuka szerepében Kristen Wiig (őt már csak azért is imádom, mert a Koszorúslányok sikere után ellen tudott állni a kísértésnek, hogy Sandra Bullock és Jennifer Aniston visszadobott szerepeiből gyűjtse a nyugdíjravalót), a mostohaapáéban pedig Alexander Skarsgård is pompás, bár a jó színész ismérve az is, hogy tudja, mikor kell háttérbe húzódni és ők mindketten hagyják, hogy Powley csillogjon a címszerepben. Ha ebből a bociszemű, húsos ajkú, féktelenül tehetséges és bátor lányból nem lesz sürgősen óriási sztár, akkor semmi értelme az olyan filmfesztiváloknak, mint a Sundance vagy a Berlinale.

- - - - - - - - - -

Onozó Róbert élőben tudósít a Berlinaléról, kövesse a Twitteren is!