Madeleine (Adèle Haenel) sajátos módon próbálja függetleníteni magát a világtól: túlélési technikákat tanul, katona akar lenni, hogy felkészülten érje a világvége. Mindent megtesz, hogy fájjon neki az élet. Ezzel szemben Arnaud (Kévin Azaïs) feltűnés nélkül lavírozik az életben, olyannyira, hogy sokáig egyetlen markáns tulajdonságot sem lehet hozzá kötni.
A lányt látszólag nem érdekli semmi más, csak a túlélés. Cserepeket rak a hátizsákjába, és úgy úszik, nyers halat turmixol, és aztán megissza a pépet. A kertépítészként dolgozó fiút azonban nem riasztják el Madeleine különc heppjei, ellenkezőleg, még a katonai kiképzőtáborba is utána megy.
Azzal válik emlékezetes kalanddá A küzdők, hogy nem csupán jól ismert érzéseket és vágyakat közvetítet felnagyítva, hanem két hús-vér, huszonéves fiatal botladozásit követhetjük benne, akiknek teljes szívvel lehet szurkolni, hogy felejtsék már el pár percre a hülyeségeiket, és jöjjenek össze. Mert nagyon is megérdemlik egymást. Nem volt túlzás odaadni Adèle Haenelnek a legjobb női főszereplőnek járó Cesar-díjat, hiába volt ott a jelöltek között Juliette Binoche, Marion Cotillard és Catherine Deneuve is.
A legtöbbször arcrebbenés nélkül előadott, finom humor akár az Utóélet-et is eszünkbe juttathatja, és tökéletesen illik a két főszereplő személyiségéhez. Arnaud-nak még a kádban sem hagy békét a családja, és a legnagyobb természetességgel ülnek le mellé, hogy a jövőbeli terveiről kérdezzék, Madeleine-nek meg a kiképzőtáborban kell rádöbbennie, hogy mufurc, pokróc stílusa, csökönyös individualizmusa nem kompatibilis a katonasággal.
Gyönyörűek a nyári gondtalanságot tükröző, napsütötte képek, és csak tovább erősíthetik bennünk azt a meggyőződést, hogy Madeilene magának nehezíti meg az életét - a türelmes, néha hűséges kutyaként viselkedő Arnaud pedig a legjobb dolog, ami történhetett vele.
A két éve nálunk is bemutatott A nyár királyai-ban (kritikáink) is bevetette magát a természetbe néhány fiatal. A vígjátéki elemek ugyan mindkét filmben működnek, A küzdők-ben azonban jobban megmunkált a drámai szál, a befejezés pedig nem simít el mindent, hanem hagy elég gondolkodnivalót a mozi utánra. Madeleine vajon tényleg képessé vált arra, hogy önmagán ironizáljon? Ez óriási előrelépés lenne a részéről.