Nagyon jó filmet még sosem utáltunk ennyire

A 45 év című film úgy taposott a lelkembe, hogy azt kívánom, bárcsak ne néztem volna meg, mert akkor talán több reménnyel és kevesebb keserűséggel néznék a világra. Aki eddig nem látta, az most még dönthet, bevállalja-e, hogy egy picit bele fog halni. Ez az ára ugyanis ennek az elegáns, finom remekműnek.

Az idei Berlinalén óriási sikerrel bemutatott 45 év két fantasztikus főszereplője elnyerte a filmfesztivál legjobb női és férfi alakításnak járó díját: Charlotte Rampling és Tom Courtenay egy idős házaspárt alakít, akiknek története arra emlékeztet, hogy minden párkapcsolat hajszálvékony cérnaszálon függ, amely - töltsünk együtt akárhány évet, vagy akár egy egész életet - bármikor elpattanhat.

Egy picit meghalt a lelkünk - Charlotte Rampling és Tom Courtenay a 45 év című filmben Forrás: Cirko Film

Amikor megismerjük őket, Kate (Charlotte Rampling) és Geoff (Tom Courtenay) éppen a negyvenötödik házassági évfordulójukra készülnek, egy hatalmas partira, ahol ország-világ előtt, a barátok és a rokonok megnyugtatására ünnepélyesen bizonyíthatják, milyen szépen kitartottak egymás mellett. Megismerünk egy harmóniában, anyagi jólétben élő, szimpatikus párt. Nemesen viselik korukat, minden megszólalásukból, minden gesztusukból árad az egymás iránti megbecsülés, a kedvesség, a szeretet.

Ebbe az irigylésre méltó idillbe rondít bele egy levél, vele együtt pedig a múlt, és a percek előrehaladtával egyre kevésbé irigyeljük ezt a két embert. Geoff ugyanis huszonévesen - még mielőtt a későbbi feleségét megismerte volna - egy hegyi túrán elvesztette akkori barátnőjét, és a levélben arról kap hírt, hogy az Alpokban most találták meg a holttestet. A férfiben feltámadnak az emlékek, és még az is megfordul a fejében, hogy a helyszínre utazik, hogy újra lássa a lányt.

Feltámadnak a régi érzések - Tom Courtenay és Charlotte Rampling a 45 év című filmben Forrás: Cirko Film

A tragédia oly régen történt. Több mint negyvenöt éve. A lány meghalt, Geoff Kate-tel élte le ezt a csaknem fél évszázadot, a dolgokon nem lehet már változtatni. Akkor miért fordul fel fenekestül minden? Miért lesz abszurd módon féltékeny egy feleség egy rég halott lányra? A házassági évfordulóhoz vezető egy hét leforgása alatt mérlegre kerül az együtt töltött élet, és úgy tűnik, egy régi, nem múló emlék elég ahhoz, hogy elveszítse súlyát mindaz, ami addig fontosnak és bizonyosnak tűnt.

Elképzelni és felfogni is nehéz mindezt, nem hogy átélni és eljátszani. Charlotte Rampling - akit szokás jégkirálynőnek titulálni, pedig nem jeges az a tekintet, csak magabiztos és szikrázóan okos - alakítása lenyűgöző. Minimális eszközökkel, apró rezdülésekkel érzékelteti, ahogy a kis semmiségek alatt szép lassan felőrlődik. Ahogy küzd, ahogy eleinte hiszi, túl lehet lépni azon, hogy férje a múlton mereng.

Szenzációs az alakítása - Charlotte Rampling a 45 év című filmben Forrás: Cirko Film

Főleg azt elképesztő végignézni, ahogy a harmonikus kapcsolatot megmérgező múltbéli árny hogyan fiatalítja meg mindkettőjüket. Az elegáns, kimért asszonyból a jelenetek során reménytelenül féltékeny, megbántott, csalódott lány lesz, a kissé rozoga Geoff pedig úgy alakul át a régi szerelem emlékének hatására, hogy a remegő hangú, bizonytalan járású férfiban mi is meglátjuk az egykori vagány, szívdöglesztő srácot.

Valamiért mindig nagyon megérintenek az olyan filmek, amelyek idős emberek történetét mesélik el. Nem egyszerűen azért, mert ilyenkor szembenézünk azzal, ami mindannyiunkra vár, hanem mert kristálytisztán megmutatják, mi a fontos és mi nem. Sokszor reményt adnak az ilyen filmek, mint például a szerelmes német nyugdíjasokról szóló Kilencedik mennyország, amelyből kiderült, hogy a leharcolt, idős test is ugyanúgy vágyik az érzékiségre, mint a fiatal, és ezzel a film kortól függetlenül ünnepelte a szerelmet és vágyat.

Tom Courtenay és Charlotte Rampling a 45 év című filmben Forrás: Cirko Film

A 45 év azért annyira letaglózó, mert nem ad sem reményt, sem felszabadító katarzist. Kate-tel együtt rádöbbenünk, hogy a párkapcsolatban töltött évek önmagukban semmit sem jelentenek, ki lehet őket ugyan tenni a kirakatba - ahogyan Kate és Geoff is ezt teszi az évfordulós partin -, de nem védenek meg a csalódástól. Az ember végső soron ugyanolyan kiszolgáltatott és elesett az aranylakodalmán is, mint az első randin. Na, ezt kell megpróbálnunk feldolgozni a film után. Nem lesz egyszerű.