Mekkora szíve van ennek a gyilkosnak!

Legenda

Ha Ron és Reggie Kray nem valóságos személyek lettek volna, akiknek bárki megismerheti az igaz történetét, és ha a Legenda előtt nem születtek volna olyan klasszikusok a gengszterfilm műfajában, mint a Nagymenők vagy A sebhelyesarcú - akár azt is mondhatnánk: a Legenda jó kis film, pergő ritmusú, vagány mozi. Csak ha megpiszkáljuk a felszínt derül ki máris, hogy az egész sztori alapjaiban hazug és hamis. De Tom Hardy akkora ász, hogy még így is hasít benne.

Egy dolog, hogy az emberek szeretnek drukkolni a sármos csirkefogóknak, és egy másik, hogy szoríthatnak-e egy maffiavezérnek. A maffiavezér ugyanis már egy másik kategória, azzá csak átlagon felüli agresszió, gátlástalaság és vérfagyasztó kegyetlenség árán válhat valaki. A Legenda című film most mégis arra tesz kísérletet, hogy ötvözzön két műfajt: a szerethető bűnözőkről forgatott stílusos krimit, és a sötét gengszterfilm műfaját, és szimpatikussá tegyen két olyan bandavezért, akiktől a valóságban egész London rettegett az ötvenes, hatvanas években. A sztori egyik különlegességét pedig az adja, hogy Ron és Reggie Kray ikrek voltak.

Egész London rettegett tőlük - Legenda Forrás: Freeman Film

Mivel az már nem új, hogy még a maffiának is megvan a maga értékrendje, ami olyan fundamentumokon nyugszik, mint a hűség, a lojalitás, vagy a hierarchia tisztelete, itt most valami még nemesebb dolgot kellett felmutatni ahhoz, hogy a történet hőseit megszerettessék. A forgatókönyvírónak pedig az az elképesztő ötlet jutott az eszébe, hogy legyen ez az érző, gyengéd szív, ami a sokszoros gyilkos és kegyúr, Reggie Kray mellkasában dobogott. Ami még leírva is agyrém, nemhogy egy giccses love story-ba oltva, amit a módszeresen kicsinált gengszterfeleség, Frances Shea mesél el.

Van ember, aki ezt beveszi?

Tény, ami tény, a valóság nem volt ennyire szexi. Mert bár biztosan voltak Reggie Kraynek - a két ikerfivér közül a jóképűbb és heteorszexuális tagnak - érzelmei, talán valaha még szerette is bájos kelet-londoni feleségét, de aztán egy hamisítatlan szörnyeteg vált belőle, épp olyan, amilyennek az ember egy maffiafőnököt elképzel.

A gyilkos keblében érző szív lakozik - Legenda Forrás: Freeman Film

Frances Shea (Emily Browning) hátrahagyott naplórészeleteiből kiderül, hogy házasságuk kezdete óta betegesen féltékenykedett, a feleségét elszigetelte és terrorizálta; egy üres lakásba költöztette, ahová ő maga csak hajnalban járt haza részegen, aludni inkább a párnája alatt nyugvó fegyverekkel szeretett, nem a felesége karjaiban; és nemhogy enni vagy átöltözni, de még borotválkozni is inkább az anyjához ment. Végül természetesen verte Francest és erőszakoskodott vele, viszont anyagilag rövidpórázon tartotta. Na, hát mindebből a vásznon egy halálra ítélt, de éterien szép szerelem lett, amiben a tiszta arcú Browning bánatosan, de méltósággal viseli sorsát, hogy szegény férje gyakran van távol, és nem akar tisztes családapa lenni.

Még súlyos depressziója is olyan költőien van ábrázolva, mintha csak lányos zavarában kapkodná be a bogyókat, és öngyilkosságba is az kergetné, hogy nem tudja magában elfojtani ezt a végzetes szerelmet, nem pedig az, hogy egy olyan agresszív zsarnok foglya, aki rendszeresen fenyegette őt - és akitől bárki rettegett volna.

Halálra ítélt, éterien szép szerelem - Legenda Forrás: Freeman Film

De mondjuk, hogy a valóságot sosem lehet egy az egyben átülteni a filmre, és néha egészen lényegi dolgokat kell változtatni rajta ahhoz, hogy a történet a vásznon is működjön. Akkor sem érthető, miért épp Frances látószögére esett a választás, miért ő lett a mesélő, amikor London történetének két legveszedelmesebb bűnözőjéről akartak mesélni. Ha egy-két esetben jelen is volt a fivérek akciójánál, többségében nyilvánvalóan nem. Ha tudhatta is pontosan, hová házasodott, amennyire csak lehet, igyekezett kivonni magát belőle.

Nincs más magyarázat, mint hogy a Legenda alkotói kezdettől inkább egy könnyed, szexi filmben gondolkodtak, nem abban a kemény valóságban, amiből táplálkoztak. Azt valójában csak ürügyül használták egy lehetőleg minél szélesebb réteget megszólító popcorn-mozihoz, amiben

még vérből és verekedésből is épp csak annyi van, amennyi a műfaj minimuma.

A Kray-fivérek gyilkosságairól még a Wikipédián is riasztóbb részleteket árulnak el, mint ami a vásznon látható, így a szemét senkinek sem kell eltakarnia.

Remekül idézi meg a hatvanas évek Londonját - Legenda Forrás: Freeman Film

Nyilvánvaló, hogy ha nem az emberi kegyetlenség és férfias játékok mély bugyrainak feltárása volt a cél, akkor a Legendá-t nem is hasonlíthatjuk a műfaj klasszikusaihoz, amelyek komolyan vették a témát, és még véletlenül sem akarták habosítani. De mérhetjük például Guy Ritchie kezdeti alkotásaihoz, kivételesen nem azért, mert valaki ismét lelopkodta azok díszítő elemeit.

Remek például London hőskorának, a hatvanas éveknek a megidézése annak minden fényével és karcosságával; kiválóak a mellékalakok, akik még karikaturisztikus voltukban is hitelesek; akad egy-két emlékezetes poén és geg, többnyire Ron korlátoltságával, elmebetegségével, vagy homoszexualitásával kapcsolatban, ami ismét csak felvet aggályokat, de ebben az interpretációban kifogyhatatlan viccforrás.

Ennél a Wikipédia is durvább - Legenda Forrás: Freeman Film

Tagadhatatlan tény, hogy jó nézni a filmet. Könnyű szórakozás.

Mindenekelőtt Tom Hardyért érdemes látni, mert ő egymagában akkora klasszis, hogy elviszi a hátán.

Hálát adhat a rendező (Brian Helgeland) neki, amiért csak úgy vállalta el, ha mindkét szerepet ő alakíthatja: Ronként és Reggie-ként is remekel, és a két iker közti eltéphetetlen kötelék, végzetes kapcsolat is így élhető át igazán. Olyan, mintha a Kray fivérek egyetlen személy sötét és világos oldalát alkották volna.

Hogy így volt-e tényleg? Minek firtatni? Az embereknek nem az igazság kell, még kevésbé a valóság. Volt idő, hogy Brian Helgelandot (a Szigorúan bizalmas és a Titokzatos folyó forgatókönyvíróját) még izgatta a bűn természete, az ember sötét oldala. Most viszont csak egy belevaló, tökös, szórakoztató mozit akart. Aki meg mélyebbre akar ásni, az olvasson inkább. A Kray-fivérek történetét is többen megírták már.

Ez a mocskos dúvad mindjárt szupersztár lesz

Brutális, irányíthatatlan őserő. A saját hányásában ébredő drogfüggő. Szexszimbólum. Szerepeiben sokszor a motyogó Marlon Brando örököse. Ezt mind el lehet mondani Tom Hardyról, aki 2015-ben végérvényesen világsztárrá fog válni. Áttekintjük a színész kacskaringós és eseménydús karrierjét.