James McAvoy kollégád 26 évesen játszotta el Macbethet, te már 38 éves vagy. Vacilláltál azon, hogy bevállald ezt a szerepet ilyen idős fejjel?
Ő sem 26 éves volt, jobban utána kéne nézni a dolgoknak (annyi volt - a szerk.). De nem vacilláltam. Vicces, hogy négyen vagyunk az X-Men-sorozatban, akik már eljátszották ezt a szerepet: Patrick Stewart, Ian McKellen, James és én. Komoly társaság. Nyilván nagyon félelmetes volt belevágni ebbe, ha arra gondoltam, milyen nagyszerű színészek nyomdokaiban járok, de úgy éreztem, ez egy olyan lehetőség, amit ha kihagyok, örökké bánni fogom.
Milyen a személyes viszonyod Shakespeare-rel és Macbethtel? Régóta úgy érzed, hogy el kell játszanod ezt a szerepet?
Írországban nőttem fel, és ott nem szövi át annyira a kultúrát Shakespeare, mint Angliában. Megvannak a saját íróink, de persze az iskolában tanultam róla. Ezért talán nem arrogáns tőlem, ha azt mondom, a mai 15 évesek is lehet, hogy meglátják benne a zsenialitást. De mivel kötelező volt az iskolában,
Shakespeare sokáig olyan volt számomra, akivel muszáj foglalkoznom, és nem olyan, akivel szeretnék foglalkozni.
De amikor eldöntöttem, hogy színész leszek, elkezdtem máshogy nézni rá. Rájöttem, mennyire nagyszerűek a szövegei, és ahogy minden színész, én is alig vártam, hogy kimondhassam őket.
Ha az a kérdés, hogy Macbeth az első helyen szerepelt-e a listámon, amire azokat a szerepeket írtam fel, amiket muszáj eljátszanom, a válasz: nem. De Iain Canning producer megkeresett nem sokkal azután, hogy befejeztük a Shame-et, és mondta, hogy akar csinálni egy Macbeth-filmet. És ahogy már említettem, képtelen voltam nemet mondani neki.
Hogyan dolgoztatok a párbeszédeken Marion Cotillard-ral? A Shakespeare-szövegeknél gyakran előfordul, hogy az archaikus nyelvezet távolságtartóvá teszik a színészeket, de köztetek kifejezetten természetes volt a kommunikáció a filmben.
Marion egy elképesztő színésznő, de ez leginkább a rendező, Justin Kurzel érdeme. Neki nagyon pontos és könnyen érthető elképzelése volt arról, hogy hogyan akarja megközelíteni ezt a művet. Lady Macbeth figuráját például hagyományosan egy ambiciózus nőként szokták ábrázolni. Mi más irányba mentünk, nálunk ő egy olyan nő, akit súlyos veszteségek értek. Elvesztette legalább egy gyerekét, a férje pedig sosincs mellette, mert állandóan csatákba megy. Feláldozza magát, azt kéri a kísértetektől, hogy fosszák meg őt az anyai ösztöneitől azért, hogy olyan emberré váljon, aki képes megtenni azt, amit úgy érez, hogy meg kell tenniük: megölni Duncant és megszerezni a koronát. De ezelőtt meg akarja erősíteni a kapcsolatát a férjével.
Macbeth figuráját is úgy közelítettük meg, ahogy én még sosem láttam, de amikor Justin elmondta, hirtelen olyan nyilvánvalónak tűnt:
ez a fickó poszttraumás stressz szindrómában szenved.
Nem is értem, ez hogy nem jutott még másnak eszébe. Persze Shakespeare akkora látnok volt, hogy már akkor tökéletesen leírta ezt a tünetcsoportot, pedig még akkor sem tudtuk, hogy ez micsoda, amikor az első világháború után jöttek vissza a katonák. Például a lakomajelenetben Lady Macbeth mondja is, hogy semmi gond, a férjem hajlamos ezekre a rohamokra, máskor is előfordult már. Tehát ott a bizonyíték.
Ez a megközelítés óriási segítség volt számomra, nagyon megkönnyítette a dolgomat. Hogy tudtam, amikor először látjuk ezt a fickót, akkor már valami el van törve benne, és persze, hogy nem tudja eldönteni, hogy csak hallucinálja-e a boszorkányokat. És ez szintén nagyon jellemző a PTSD-ben szenvedő katonákra: sétálnak egy londoni utcán, és bumm, hirtelen Baszrában vannak, és konkrétan látják maguk körül a lövöldözést.
Tehát ebből indultunk ki, és innentől ez a film számomra a veszteségekről szólt. Egy párról, akik elveszítették a kapcsolatot egymással, elveszítették a gyereküket, a férj pedig elveszíti az eszét is.
A film forgatása közben egy klasszikus Shakespeare-darabban érezted magad, vagy ez valami más volt?
Nyilván ha az ember a Macbeth-et csinálja, a szöveg annyira sajátos, hogy egy pillanatra sem lehet megfeledkezni arról, hogy Shakespeare-ről van szó. De próbáltuk minél egyszerűbben megfogni a dolgokat. Mi történik ebben a jelenetben? Mit próbálnak elérni? Mit akarnak kommunikálni? Úgy éreztük, valami bensőségesebb dolgot akarunk csinálni.
Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan legyen a film, amire a 15 évesek is rá tudnak hangolódni,
ha mondjuk éppen Shakespeare-ről tanulnak, és úgy döntenek, elmennek megnézni ezt a filmet a moziban. Hogy olyan legyen, ami nem távoli számukra, amihez találnak kapcsolódási pontokat.
Hogyan győznél meg egy 15 éves fiút, hogy ezt a filmet nézze meg, és ne mondjuk a Mad Max - A harag útját?
Nem próbálnám meggyőzni, nézze csak meg mindkettőt. Úgy hallom, hihetetlenül jó a Mad Max. Azt mondanám neki, tágítsd a látóhatárodat, fogadj be mindent, lehet hogy, lesz itt valami, ami megérint, ami tetszik majd neked, mert nem véletlen, hogy olyan régóta velünk van ez a darab, és még mindig inspirálóan hat az emberekre. Muszáj, hogy legyen benne valami.
Ha a történet nem is, de a kardozás érdekelheti a 15 éveseket is. Fantasztikus akciójelenetek vannak a filmben. Mit gondoltál, mi kell ahhoz, hogy ezek a részek működjenek?
Annak is megvan az oka, hogy egyből egy csatával indítunk.
Megmutatjuk, milyen megfogni egy kardot, átszúrni egy másik ember bőrén, át az izmokon, bele a húsba, elvágni a csontokat.
Mit tesz ez egy emberrel, aki már évek óta ezt csinálja. Az erőszak ezért szerves része volt a történetnek, amit el akartunk mesélni.
Miért lettél színész?
Tizenhét éves voltam, és semmi más értelmes nem jutott eszembe. Előtte zenész akartam lenni, de kiderült, nem vagyok elég jó benne. Erre úgy jöttem rá, hogy volt egy barátom, aki nagyon jó zenész volt, és világosan látszott, hogy benne megvan az, ami kell hozzá, bennem meg nincs. Körülbelül ebben az időben jött vissza Dublinból egy Donny Courtney nevű régi diáktársunk, aki színészetet tanult ott, és workshopokat kezdett csinálni az iskolánkban. Részt vettem egy páron, és élveztem őket.
Az eredeti drámához képest fontos eltérés a filmben, hogy a monológokat itt sosem magatokban, hanem mindig valaki másnak mondjátok. Ez is a rendező ötlete volt? Neked így könnyebb vagy nehezebb volt?
Segített, összefüggést adott a mondandómnak. Hagyományosan a Shakespeare-monológokat a közönségnek mondjuk, és ezzel bepillantást engedünk a karakterünk fejébe, megismerik a lelkiállapotát, a motivációit. És ez megmaradt itt is, de azzal, hogy megmutatjuk a látomásait, még jobban hangsúlyozzuk a fontosságukat, és átélhetőbbé tesszük azt, mennyire elveszítette az irányítást, elveszítette az eszét.
Mondtad, hogy Marion Cotillard csodás színésznő. Mesélnél egy kicsit a vele való munkáról? Azóta ráadásul egy újabb filmet is elkezdtetek csinálni ti hárman (Justin Kurzel rendezi az Assassin’s Creed nevű videojáték adaptációját Fassbender és Cotillard főszereplésével - a szerk.). Jó kijöttetek?
Gyűlöljük egymást. Mazochisták vagyunk, szeretjük, ha bánthatjuk egymást, ezért vágunk bele újra. Nem. Már a próbákon kiderült számomra, hogy Marion egyszerűen a legjobb, és ettől az én feladatom is sokkal könnyebb lett, és egy ekkora vállalásnál minden segítségnek örül az ember. Egyből egy könnyed, megértő munkakapcsolat volt közöttünk. Olyan színésszel jó együtt dolgozni, aki figyel, provokál és támogat. Marion pontosan ilyen.
Mi teszi Justin Kurzelt jó rendezővé? Erős a víziója? Vagy hogy nagyon tud figyelni?
Justin nagyszerű vezető, és az fontos tulajdonság egy rendező esetében. Nagyon intelligens, érzékeny és türelmes, és ezek miatt könnyű rábíznia magát az embernek. És szerintem a bizalom a legfontosabb egy színész és egy rendező kapcsolatában, mert neki az a feladata, hogy olyan dolgokat hozzon ki belőlem, amikre nem is hittem, hogy képes vagyok. Ha nincs meg ez a bizalom, akkor csinálom, amit én gondolok, és az csak egy bizonyos mértékig lesz jó.
A felkészülés idején megnézted a Macbeth korábbi filmváltozatait, amiket Orson Welles, Kuroszava és Polanski csinált?
Igen, megnéztem mindet.
És ennek volt valami haszna?
Nem is tudom. Láttam képeket, amik hatottak rám, ötleteket, amik vagy működtek, vagy nem. Csak be akartam fogadni az egésznek a világát.
Nem szoktam sok időt tölteni elemezgetéssel, nem vagyok egy analitikus színész.
Néha leírok egy-két dolgot magamnak, de inkább csak olvasom a forgatókönyvet, és elmerülök benne.
Elképesztő helyszíneken forgattátok a filmet Skóciában. Az is hatással volt rád?
Örültem, hogy abban a korban játszódik, amelyikbe Shakespeare helyezte. Amikor az emberek élettartama a fele volt a mainak, és az állandó nyirkosság és hideg része volt az életüknek. Szerencsére a forgatás alatt végig zuhogott az eső, és hideg volt, szóval könnyű volt átélni.
A sátrakkal Justin egy mozgó várost akart megteremteni, amit ha a szükség úgy hozza, csak felkapnak, és visznek tovább. Mint egy haditábor, ami az idők során faluvá alakult át. És ahhoz képest mekkora változás, amikor átköltöznek a kastélyba. Ja, hogy így élnek a királyok?!
Annyira nyomasztó ez a hely, hogy már azon gondolkoztam, miért is harcol ez az ember? Minek a királya akar lenni?
Ezeket a kérdéseket manapság is fel lehetne tenni egy csomó országban.
Jogos. De a te fejedben ez hogy állt össze? Mi hajtja Macbethet?
A veszteség, megint csak ezt tudom mondani. Ő egy katona, tehát folyton háborúzik, végtelen hadjáratokban vesz részt, míg Duncan csak üldögél a trónján.
Hogy mi hajtja? Szerintem az, hogy rendbe hozza a kapcsolatát a feleségével.
A színészek körében az egyik leghíresebb babona a Macbethhez kapcsolódik, a legtöbben még a darab címét sem merik kimondani. Te babonás vagy?
Igen.
Rengeteg filmben láttunk az elmúlt pár évben. Voltak köztük hatalmas kasszasikerek, az egyik megnyerte a fődíjat az Oscaron, téged is jelöltek érte. Mennyiben változtatta meg a siker az életedet?
Könnyebben kapok asztalt egy étteremben. Kábé ennyi.
És mik a hátrányai?
A névtelenség elvesztése az egyik áldozat. Kevés helyre tudok menni, ahol ne ismerne fel valaki.
Már nem kevernek össze Fassbinderrel?
Már nem kell rá hivatkoznom, ha munkát akarok szerezni.
Amikor az erőszakról beszéltünk korábban, nagyon plasztikusan írtad le, mi történik, amikor egy kardot szúrunk egy másik emberbe. Végeztél kutatásokat a témában? Volt, ami meglepett?
Nem lepett meg semmi, de tudatosította bennem, hogy mennyire küzdelmes volt ezeknek az embereknek az élete. Nem csak az erőszak maga, hanem ahogy fagyos kézzel fogod azt a kardot.
Ahogy a vér rászárad a kezedre, ahogy csuromvizes takaró alatt alszol.
Mintha vonzódnál azokhoz a figurákhoz, akiknek durva nehézségeket kell legyőzniük. Kezdve az Éhséggel. Miért lehet ez?
Fogalmam sincs, tényleg kéne már csinálnom egy vígjátékot.
Talán túl könnyű az életed?
Lehet.
Kaptál már ajánlatot vígjátékra?
Voltak megkeresések, de semmi olyan, amin komolyan elgondolkoztam volna.
Mi kell ahhoz, hogy komolyan elgondolkozz egy ajánlaton? Mit keresel, amikor szerepet választasz?
Jó forgatókönyv, jó rendező. Tényleg ennyi az egész.
Marion Cotillard mesélte tavaly, hogy Lady Macbethtel nagyon sötét vizekre evezett, és úgy érezte, hogy valami könnyedségre van szüksége. Számodra is ennyire megterhelő volt ez a forgatás?
Már nem is emlékszem. Azt hiszem, amikor egy ilyen alapanyaggal dolgozol, mindenképpen nagyon sötét dolgok jönnek elő, és ez hatással van az emberre. Nem lehet megúszni ép bőrrel. De közben meg
mindig nagyon ügyelek arra, hogy a nap végén elengedjem ezeket a sötét gondolatokat,
ezért is készülök fel alaposan. Kijön belőlem, és ott hagyom. Persze ezt nem mindig sikerül megcsinálni, jár az agyam rajta, rányomja a bélyegét a hangulatomra.
Tényleg sötét vizekre eveztem
Nyílt és intelligens, ragyogóan tehetséges és vonzó. Van egy Oscar-díja, és sokak szerint legújabb filmje, a Két nap, egy éjszaka főszerepéért egy újabbat is begyűjthet. Mégis megzuhant pár éve, és azon törte a fejét, mi dolga a világban. Elmesélte azt is, most muszáj derűsebb filmben játszania, mert kikészült a legutolsó négy komor szerepétől. Marion Cotillard-ral beszélgettünk.
Mivel lehet ezen segíteni? Lemész a konditerembe?
Például. Vagy találkozom a barátaimmal. De az is jó, ha a felvételek között hülyéskedünk a forgatáson. Ha valami nagyon súlyos filmet csinálunk, akkor is próbálunk szórakozni közben. Steve McQueennel is így volt ez, pedig azok aztán tényleg súlyos filmek voltak. Viccelődtünk, röhögcséltünk.
Mikor dolgoztok együtt legközelebb Steve McQueennel? Időről időre megkérdezed, hogy van-e valamije számodra?
Igen, rendszeresen szoktunk beszélni. Nyilván bármiben szívesen játszom, amit ő rendez, még ha csak egynapnyi munkáról is van szó.
A munkádon kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
Motorversenyzés, szörfözés, olvasás. De szeretek moziba is menni, amikor csak tudok. Lovaglás, horgászás, ilyesmi.
Írországban is szörföztél már?
Hát megpróbáltam, de rohadt hideg a víz. Sligóban például tök jó hullámok vannak, de valahogy tinédzserkoromban nem volt túl népszerű a szörfözés arrafelé, csak miután elmentem Londonba tanulni, akkor kezdett az összes barátom rákattanni. Szóval gyerekkoromban nem volt része az életemnek. De most már ott szörfözök, ahol csak tudok. Tavaly például Új-Zélandon forgattam, ott is hideg volt, de azért csináltam, és átugrottam Ausztráliába is.