Talán mégsem áldozott le a hasnál bonyolított ruciknak. Ez a megoldás ugyanis nagyon eredeti: vonzza a tekintetet, és az ember próbál rájönni, hogyan illesztették azt az alsó akármit a felső bigyóhoz úgy, hogy kívülről semmi nem látszik. Mestermű!
Finom, elegáns meg minden, de az a furcsa érzésem van, mintha minden áldott évben minden áldott díjkiosztón ugyanazt a ruhát viselné.
Bármilyen furcsán hangzik is, ez egy példásan visszafogott, konzervatív megoldás, legalábbis tőle. Hiszen csak az isteni lába látszik ki, nem? Még hatásosabb lett volna, ha a felsőrészt nem bonyolítják túl pelerinecskével meg nyaklánccal.
Semmi baj a pillangókkal, a felsőrész kifejezetten gyönyörű, de a térelválasztó jellegű rojtos szoknya egyszerűen csúnya.
Ez egy bájos nyári ruha, 20 centivel rövidebb változatban indulhatna benne koktélozni a plázsra. Ide viszont picit esetlenül fest.
A színésznő szépségétől minden alkalommal eláll a lélegzetem, a ruhája viszont most teljességgel hidegen hagy. Egyedül az a király gyűrű birizgálja a fantáziát.
Nagyjából kétszáz éve van a reflektorfényben, és vagy ezer díjkiosztón vehetett részt, mégis képes meglepetést okozni és valami újjal előállni. Na, ezért szégyen, ha egy huszonéves színésznő magára húz egy jellegtelen kis feketét.
Mostanáig abban a hiszemben voltam, hogy a hasnál kacifántosan kivágott ruháknak már leáldozott. Szinte lehetetlen ezeket normálisan megcsinálni: ezen az arany hacukán például minden aránytalan és előnytelen.
Ezzel a ruhával nyilvánvalóan egy egészen más listára akart felkerülni. Semmi gond nincs ezzel, de magára a ruhára felesleges szavakat pazarolni.
Sosem értettem a testszínű-bézses-halványrózsaszínes ruhák vonzerejét. Különösen ilyen gyönyörű porcelánbőrön. Vagy ez egy kihívás? Minél tökéletesebb egyezést elérni? Értem, akkor ott a pont.
A szabás isteni, ez a diszkófényű sátorvászon viszont tragikus.
Ez a mély, meleg borvörös az este legcsodásabb színe. Szinte simogatja a szemet.
Ezt a görög istennős szabásvonalat milliószor láttuk, és a fehér színnel sem erőltette meg magát a tervező. Érdektelen.
A fantáziahiány és az ízléstelenség tökéletes egysége. Szinte művészi szintű baklövés.
Az ember ösztönösen közelebb hajol, hogy jobban lássa, mi a franc is van ezen az anyagon. Az anyag van gyűrve? Van gyűröttre vannak festve a rózsák? Nagyon bírom az ilyeneket.
Ennél semmitmondóbb, unalmasabb ruha nincs. És nem csak a Golden Globe vörös szőnyegén, hanem a földkerekségen.
Hát így kell egy vállrészt odaerősíteni a felsőrészhez? Fogni, és jól odavarrni egy téglalapot? Egy haute-couture estélyin? Felháborító.
A cikk megjelenését az Intercom Zrt. támogatta.