Utálatos egy fickó, mégis áhitattal csüngünk rajta

A Steve Jobs ügyesen kerüli ki az életrajz filmek ásításra ingerlő elemeit, Michael Fassbender fantasztikusan összetett alakítást nyújt benne. Utálatos fickónak mutatja be az Apple mágusát, akinek mégis olyan erős aurája van, hogy csüngünk minden mozdulatán és arcrezzenésén. Még az sem baj, hogy egyáltalán nem hasonlít a színész Jobsra, ennek a filmnek nem az volt a célja, hogy pontosan rekonstruálja a múltat.

A film címe becsapós. Ugyan Steve Jobsról szól, de még véletlenül sem a születésétől a haláláig követi a számítástechnika egyik nagy úttörőjét, hanem karrierje három fontos eseményére, a Macintosh, a NeXT és az iMac bevezetésére koncentrál, és a bemutató előtti percekbe sűríti össze a szépérzékéről, maximalizmusáról és diktatórikus hajlamáról ismert feltaláló és üzletember konfliktusait.

Nem hagyományos életrajzi film - Michael Fassbender a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Danny Boyle rendező már az ellen is tiltakozik, hogy életrajzinak hívjuk a filmét. És valóban, nem csupán összesűrítették a valóságból átemelt részleteket, de bátran hozzá is költöttek, ha a dráma úgy kívánta.

Akik az igazi Steve Jobsról akarnak minél többet megtudni, azok rossz helyen kopogtatnak.

A hagyományos feldolgozásmód helyett inkább az Apple mágusának egyedülálló karrierjét végigkísérő konfliktusokból, ellentmondásokból választ ki párat öntörvényűen a film, és azok kapcsán tesz fel általános érvényű kérdéseket, bizsergetően izgalmas stílusban.

Michael Fassbender és Jeff Daniels a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Hülyék vagyunk, ha egy seggfej módjára viselkedő emberrel szemben elnézőbbek vagyunk, csak azért, mert zseni? Egyáltalán, mitől zseni a zseni? Konkrétan elő kell állnia egy forradalmi ötlettel, és megvalósítania azt saját kútfőből? Vagy elég, ha jó szimattal válogat az ötletek között, és kiváló szervezőképessége van?

A feldobott témák Jobs életéből fakadnak ugyan, de túl is nőnek rajta, így a film

azok számára is érdekes lesz, akik nem viszonyulnak vallásos imádattal az iPhone-jukhoz,

de érdekli őket a kortárs zsenikultusz, bejött nekik a Social Network - A közösségi háló, vagy csak megnéznének egy feszült drámát egy rémesen kellemetlen apa és lánya kapcsolatáról.

Michael Fassbender és Makenzie Moss a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

De ha nem életrajzi film, akkor mégis mi a Steve Jobs? Leginkább Aaron Sorkin forgatókönyvíró hatása érződik rajta, ugyanúgy egy géppuskasorozat gyorsasságával repkednek benne a mondatok, mint az Az elnök emberei-ben vagy a facebookos filmben, és olyan mennyiségben ömlik ránk az információ, olyan finoman megy a másik céljainak a kitapogatása, vagy éppen régi sérelmek felhánytorgatása, hogy minden második jelenetet legszívesebben visszatekernénk, és azonnal újranéznénk.

Nehéz követni, de annál is nehezebb betelni Sorkin ingerülten zakatoló párbeszédeivel.

Azzal az állítással is nehéz lenne vitatkozni, hogy ez egy filmre vitt három felvonásos dráma. Gyönyörűen megvannak azok a helyek, ahol nyugodtan legördülhetne a függöny, és ha színházban lennénk, mehetnénk ki cigarettázni, és megbeszélni, hogy ez a Jobs ismét rekordot döntött arroganciából.

Michael Fassbender és Seth Rogen a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Hiába van azonban a tér és az idő szűkös keretek közé szorítva a Steve Jobs-ban, így is filmszerű élményt ad: állandóan mozgásban vannak a szereplők, ezzel is érzékeltetve a termékbemutató előtti percek zaklatottságát, vagy akár a számítástechnikai ipar állandó innovációs kényszerét. Aki itt leáll, az elbukik.

Sorkin mellett ez a színészek filmje is.

Seth Rogent, Michael Stuhlbargot, Kate Winsletet és Jeff Danielst már a megjelenésük alapján egyértelmű kategóriákba lehet helyezni. Rogen és Stuhlbarg elhanyagolt külsejű, zsíros hajú programozók, Winslet az aranyszívű aszisztens, aki egyetlenként viseli el, és képes kezelni Job excentrizmusát, Daniels pedig a drága italt kortyolgató vállalati főnök. Meglátjuk őket, és máris markáns elképzeléseink vannak róluk.

Michael Stuhlbarg, Michael Fassbender és Kate Winslet a Steve Jobs című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Michael Fassbender Steve Jobsa egy titokzatos gránitszobor hozzájuk képest, akit nem lehet beskatyulyázni, aki mintha direkt építene mítoszt maga köré. Nem lehet elintézni annyival, hogy különc zseni, és annyival sem, hogy irányításmániás zsarnok. Fassbender előadásában nem fejthetőek vissza egyértelműen a filmbéli Jobs riasztó üldözési mániájának, nem múló rögeszméinek az okai. Néhány szimpatikus emberi gesztussal azért azt is eléri a színész, hogy ne idegenedjünk el a karakterétől.

A műfajtól szokatlan ábrázolásmód, Sorkin párbeszédei és Fassbender játéka egészen sokáig képesek feledteti azt az önmagában ásításra ingerlő tényt, hogy ez a film tulajdonképpen három számítástechnikai termék bemutatója köré épült, és végig emberek beszélgetnek benne különböző helyiségekben. A készítők által megálmodott időbeli és térbeli keret frissességet kölcsönöz a Steve Jobs-nak, de végső soron azt is megakadályozza, hogy a Social Network – A közösségi háló-hoz fogható remekmű szülessen belőle. Fincher is elkerülte az életrajzi filmek gyakori hibáit, de nem szorította magát ilyen szigorú korlátok közé sem.

Még mindig David Fincher foglalta össze a legjobban a képernyőre tapadó ember világát, de Danny Boyle is elégedetten dőlhet hátra: egy feszültség fenntartásából jelesre vizsgázó, Fassbendert kitűnő teljesítményre sarkalló, az agyra és az érzelmekre egyaránt ható kamaradrámát hozott össze.