Ez a film a magyar foci őszödi beszéde

Muhi András Pires egyszemélyes kommandóként, négy éven át követte a magyar futballválogatottat. Bent ült a sorsdöntő meccsek félidejében az öltözőben, megörökítette a csalódottan káromkodó Dzsudzsák Balázst, a tűzben égő Dárdai Pált, a Kis Grófóra bulizó, örömittas játékosokat. A Magyar csapat – „…még 50 perc…” című filmben az összes futballista közhelyt elkerülte, helyette egy tabudöntögető és vérpezsdítő akció-dokumentumfilmet csinált. Interjúnkban elmeséli, hányszor dobták ki a stadionokból, hogyan nyerte el a játékosok bizalmát, és hogy szerinte mi a különbség Egervári, Dárdai és Storck között. Annak is utánajártunk, hogy ki a csapat DJ-je, és hogy Nyilasi Tibor miért az öltözőből nézte a meccseket.

• Focistának készült, de egy bokasérülés közbeszólt. Ez már a második dokumentumfilmje a magyar futballról.
• Örül, hogy azok is értik a filmet, akiket amúgy nem érdekli különösebben a magyar foci.
• Azt akarta bebizonyítani, hogy a focistáink nem léhűtő zsoldosok.
• Kerülte a közhelyeket, csak olyan jeleneteket akart megmutatni a válogatott életéből, amik igazi kuriózumok.
• Úgy dolgozta végig a négy éven át tartó forgatást, mintha egy szertáros lenne.
• Egyszer Andorrában, egyszer pedig Hollandiában dobták ki a stadionból.
• Elárulta, hogy miért mondott nemet Pintér Attila a forgatásra.
• Akkor is lett volna film, ha nem jutunk ki az Európa-bajnokságra.
• Az is kiderül, miért Kis Grófóra buliztak a játékosok a norvég meccs után.

A sajtónak már levetítették, a nézőknek viszont még csütörtök estig várniuk kell, hogy láthassák a Magyar csapat című filmet. Elégedett az eddigi reakciókkal? Azt látják az emberek, amit meg akart mutatni?

Abszolút azt látják. Pontosan az rajzolódott ki mindenkiben, amit át akartam adni. A film rendezői-operatőri-elbeszélői aspektusaival nem is foglalkoztak, mindenki arra fókuszált, hogy teljesen újfajta kép alakul ki a csapatról a képernyőn.

Úgy éreztem magam, mint a bíró, aki korrektül fújta a meccset, de senkit sem érdekel a teljesítménye,

mert fel sem tűnt, hogy ott volt. Ez talán a legnagyobb öröm, pont az volt a cél, hogy úgy legyen jelen a kamera a srácok életében, mintha egy csapattag szemszöge lenne.

Pörgetnem kellett a sztorit - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A háromnegyed éven át tartó vágás során egy organikus struktúrát próbáltunk felépíteni Gelencsér Gábor vágóval, hogy a Magyar csapat tényleg film legyen, és ne valami színes-szagos tévés krónika. Kilenc kulcsmeccsből állt össze a dramaturgia, ebből hat mérkőzés párhuzamos etapokban van elmesélve. Ez nem feltétlen fogyasztóbarát történetszövés, ugyanakkor azzal is számolnom kellett, hogy a közönség egy része már ismeri az eredményeket, pörgetnem kellett a sztorit. Az eddigi reakciók alapján úgy tűnik, azok is értenek mindent, akik nem a magyar futballal kelnek és fekszenek.

Azt akartam bemutatni a nyilvánosságnak, hogy

a focistáink nem léhűtő zsoldosok, ahogy sokan gondolják, hanem lelkes katonák, akik keményen harcolnak az országukért.

Ez vészesen romantikusan hangzik, de a becsület és az elhivatottság a lényeg, ami teljesen független a képességektől és az eredményektől.

Azért még az Európa-bajnokságon is oda kell tenniük magukat ahhoz, hogy ezen a sztereotípián túllépjenek az emberek.

Igen, de azt az odaadást, amit a filmen látni lehet, és amit a közvélemény gyakran megkérdőjelezett, többé már nem lehet elvitatni a játékosoktól.

Egy kész koncepcióval ment oda a csapathoz? Megmutatni, hogy ez nem egy léhűtő társaság, vagy ez a forgatás közben alakult ki?

Volt egy leírt koncepcióm, de nem tudtam, milyen emberek ők. Viszont kábé az a generáció vagyok, mint a mai válogatott magja, hozzávetőleg ugyanabban a képzési rendszerben nőttünk fel. Fiatalon behozhatatlan lemaradásra tettünk szert technikai, taktikai és mentális téren is. Felnőttkorban már csak az utolsó szegmensben lehet jelentőset fejlődni, és ezt a fiúk kimaxolták az elmúlt négy évben. Megértek a sikerre, és a döntő pillanatban oda-vissza megverték az esélyesebb norvégokat.

A totális átszellemülés, a transzállapothoz való affinitás, ami kell ahhoz, hogy profi csapatként eddzenek és mérkőzzenek, sokáig hiányzott belőlük. Nyilasi Tiborral beszéltük is néha, hogy

túl jóságosak, barátságosak, intelligensek ezek a gyerekek, hiányzik az őrült győzni akarás.

Ez a végére költözött beléjük. Elég csak meghallgatni azt az állatias üvöltést a norvég visszavágón, Dzsudzsák szónoklata után. Tizenöt decibellel kellett lejjebb keverni, hogy ne repedjen szét a néző dobhártyája.

Akkor az a kialakult kép is hamis, hogy Böde Dani egy nagyon vicces, viszont nem éppen éles elméjű srác?

Lehet, hogy Böde Dani nem agysebész, de szerintem a humor az intelligencia tükre. És a futballistáknak általában fergeteges humoruk van - Bödével az élen. Stand-uposok is ritkán adnak olyan riposztokat, mint ő, csípőből négy-öt aranyköpést tudnék tőle idézni. Mivel nem volt tétje, sajnos nem kerülhetett be a filmbe a 4:3-as görög meccs, amikor Storck angolul ad valami instrukciót Bödének, aki egy szót sem ért belőle, de azt feleli, „Ja, okay!”, aztán odasúgja Gerának: „Hallod…? Négy nyelven beszélek portugálul!”

Szalai Ádám, Böde Dániel és Dzsudzsák Balázs a Magyar csapat című filmben Forrás: TV2

Mesélte, hogy futballistának készült. Egy interjúban azt mondta, hogy az ország egyik legtehetségesebb játékosa volt. Mi történt, hogy most nem a pályán játszott a válogatottban, hanem róluk készített filmet?

Tizennégy éves koromban kezdődött a krónikus bokasérülésem, és egy idő után már nem volt értelme folytatni. Gyerekkoromban a futball filozófiájával, edzéselméletével és teljesítményanalízissel foglalkoztam, szakkönyveket olvastam, és a kölni futballegyetemre készültem. Aztán átláttam, hogy

a magyar fociközegben komoly játékosmúlt nélkül nincs esélye az embernek Mourinho módjára feltörni a csúcsra.

Azt viszont tudtam, hogy Magyarországon akarok élni és dolgozni. Úgy döntöttem, nem szakadok el teljesen a futballtól, de kiszállok a napi vérkeringésből, és inkább a filmen keresztül közelítek hozzá. Az elmúlt négy évben így is én voltam az egyik legtöbbet „válogatott”, csak Pintér hagyott ki a csapatból.

Film- és magyar szakra járt az egyetemen, ez már a második dokumentumfilmje a magyar futballról, mostanság pedig a magyar filmgyártásban dolgozik. Jól mondom?

Igen, és öt éve elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásszervező szakát. Alapvetően reklámfilmproducer vagyok, televíziós szpotokat gyártok, ezt élvezem a leginkább, és talán ehhez is értek a legjobban. Reklámfilmrendezés, illetve sport témájú könyvek és dokumentumfilmek is szerepelnek a távlati terveim között. Line producerként is dolgozom, épp három olyan készülő vagy nemrég bemutatott nagyjátékfilm van, amiben benne voltam. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok-ja, és Fliegauf Bencétől a Liliom ösvény.

Ezt a két filmet akartam megcsinálni, amióta az eszemet tudom - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Saját ötletből fakadt ez a dokumentumfilm?

Elsősorban az előző dokumentumfilmemből (Magyarfutball, a 91. perc, megtekinthető az alábbi videóablakban - a szerk.). Tíz éve egyszer már befészkeltem magam egy csapat életébe, csak akkor egy utánpótlás-válogatott volt az áldozat (amelyben Szalai, Bogdán és Guzmics is játszott), az ő sztorijukra fűztem fel tudományos-ismeretterjesztő szálakat.

A Magyarfutball-ban az utánpótlásképzés szakmai anomáliáit igyekeztem feltárni, a Magyar csapat-ban viszont elhagytam a didaxist, és csak a közvetlen dokumentarista jelenlétre koncentráltam. Azért vagyok nagyon boldog most, mert soha nem akartam filmrendező lenni, aranyszobrot vagy pálmát nyerni, én ezt a két filmet akartam megcsinálni, amióta az eszemet tudom.

Az egyik legklasszikusabb dokumentumfilmes eszköz, az interjú hiányzik a filmjéből. Miért? Ott volt egy-két méterre Bernd Storck vagy éppen Gera Zoli mellett. Ez egy elég csábító helyzet.

Forgattam interjúkat, főleg azért, hogy a játékosokhoz és az edzőkhöz közelebb kerüljek, de már az elején tudtam, hogy nem fogok bevágni egyet sem. A mérkőzések közeledtével tele van a csapattal a média, rengeteg videó, riport készül a kapitánnyal és a játékosokkal, hamar közhellyé kopnak az aktuális gondolataik. Ez a napi sajtó terepe, filmes kontextusban felesleges mellébeszélés lett volna, ha ilyesmiket vágok be. Pláne, ha azt látjuk a szemünkkel, hogy Dárdai száz fokon égve veri beléjük a négyesláncos védekezést, innentől zéró többlettartalma van, ha ezt egy riportban is elmagyarázza. Ennél információban és életérzésben sem tud többet adni egy doksi.

Azt is meguntam picit, hogy Magyarországon mindig mindenki a véleményét mondja el a fociról.

Olyan jólesik végre csak azt látni, ami valójában történik, mélyen az epicentrumban. Az interjúkkal hamar belecsúsztunk volna abba, hogy nem a csapatról beszélünk, hanem a magyar labdarúgásról, amiről meg egyáltalán nem szerettem volna.

A kormány eszméletlen összegekkel támogatja a sportágat, a futballtársadalom pedig boldog, hogy épülnek a stadionok, halad a műfüvesítés, a tömegesítés. Én egyrészt kevés vagyok hozzá, hogy megnyilatkozzak a témákban, másrészt, ha ezekről szó esne a filmben, esetleg Csányi Sándor vagy Orbán Viktor megjelenne, az valami egészen más lenne, akkor egy kurzusfilmről beszélgetnénk most. De nem akartam sem a kormánynak, sem az MLSZ-nek propagandát csinálni. Szerencsére az MLSZ sem ezt akarta, sőt... Igazán progresszív szemlélettel álltak bele, mindenben segítették a forgatást, és változtatás nélkül engedték lemenni a filmet a TV2-n.

Nem akartam sem a kormánynak, sem az MLSZ-nek propagandát csinálni - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Minél közelebb lenni a csapathoz, közben mégis láthatatlannak maradni. Jól érzékeltem, hogy ezen elv mentén forgatott?

Pontosan. Beöltöztem a csapat formaruhájába, úgy toltam végig, mintha szertáros lennék, de fotósként is regisztrálva voltam. Amikor bementem a stadionba, a melegítő alá rejtettem a kamerát, és az álca kedvéért vittem a vállamon egy labdazsákot. Ha minden szabályt betartok, akkor ezt a filmet nem csinálhattam volna meg.

Volt, amikor lebukott?

Kétszer dobtak ki. Az 5:0-ra végződött andorrai meccsen húsz centivel átléptem egy vonalat, amit már tilos lett volna.

Nyakon fogott két helyi kemény legény, kinyitották a stadion vaskapuját, és kivágtak az utcára.

A 8:1-es amszterdami meccsen pedig a lefújás után elhagytam a fotós standot, beszaladtam a pályára, hogy felvegyek pár snittet az ünneplő hollandokról.

A televízió steadycam-operatőre meg én voltunk benn a füvön Robbenékkel. Erre jöttek a security-sek, és kivezettek a tribünre, kis híján a kamerámat is elvették. Itt egyértelműen én voltam a hülye, utólag belegondolva ez egy Jimmy Jump-akciónak tűnhetett kívülről.

Egyébként azért voltam ilyen vakmerő, mert egy hónappal korábban Bukarestben a magyar kispad mellől forgathattam a stáb reakcióit. Ezt se előtte, se utána nem lehetett lemenedzselni, a hazai meccseinken sem. Döbbenetes, hogy pont a legmagasabb biztonsági fokozatú derbin sikerült. Ilyen képsorokat utoljára a Mészöly-filmben lehetett látni.

Kisétált az öltözőből, egészen a kispadig, és nem szólt senki?

Így van. Kisétáltam, és ott maradtam, sőt a végén a pályán ünneplő románokat is felvettem.

És mi történt, amikor a többi meccsen próbált odamenni a kispadhoz?

Észrevettek, és mondták, hogy azonnal húzzak a fotós állásba.

Rendszeresen szabályt szegett, nem akart propagandafilmet csinálni - miért ment bele az MLSZ abba, hogy szabadon forgasson?

Ennek két oka lehetett. Egyrészt Kovács Gábor producer kitartása, kapcsolatrendszere és diplomáciai érzéke. Nélküle ez a film soha nem készült volna el. Másrészt engem legitimált az előző filmem, sokat nyomott a latban, hogy Egervári Sándor imádta.

De az volt az igazi kihívás, hogy a játékosok elfogadjanak, náluk kellett kivívni, hogy szinte bármit felvehessek. Többször vetítettem nekik részleteket a muszterből, és ezek nagyon hatottak, majdnem beszartak a röhögéstől, ott nyertem el a bizalmukat.

Gera Zoltán a Magyar csapat című filmben Forrás: TV2

Tud olyan játékosról, aki már látta?

Bogdán Ádám eljött a sajtóvetítésre, illetve Dzsudzsák Balázsról tudom, hogy látta, és nagyon tetszett neki, de több poénkodást vágott volna bele. Tényleg rengeteg vicces jelenetet rögzítettem, és engem is egyfolytában oltottak. Volt olyan, hogy tengózás közben tökön rúgtak a labdával. Amikor számonkértem, az volt a válasz, hogy „Bocs, a kamerát céloztam!”

Ezeket a jeleneteket miért hagyta ki? Miért nem vitte el a vígjáték irányába a filmet?

Mert ezektől hamar sekélyessé vált volna. Akció-dokumentumfilmet akartam csinálni, sallangok nélkül. Ezért nincs narrátor, aki szájba rágná az eseményeket, ezért nincsenek divatos timelapse-ek arról, ahogy a kivilágított stadion felett átrepül a hold, ezért nem nyilatkozik senki semmiről. Huszonhét meccsből kellett kiválasztani azt a kilencet, amik igazi fordulópontot jelentettek, és képesek voltak egy követhető dramaturgiai ívet adni a vb- és az Eb-ciklusnak.

Ez a négy év összességében nem a vidámságról szólt, hanem a pattanásig feszült idegekről.

Persze sok humoros jelenet került be így is, a szórakozni vágyó néző sem távozik üres kézzel. De a lényeg nem ez, hanem hogy az érzelmileg legintenzívebb pillanatokban, lüktetés közben lássák a csapatot.

Akkor ez a dokumentumfilmek Jason Bourne-je?

Mondhatjuk. A képek 98%-ának én voltam az operatőre, csak a meccsekre kísért el pár operatőr és hangmérnök, akik a tribünről és a pálya széléről készítettek felvételeket. A csapathoz senki más nem férhetett oda, egyszemélyes kommandóként funkcionáltam.

Kitűztem egy „dogmát”, miszerint nem forgathatok háromlábú statívról, csak egylábúról, de leginkább kézből. Egyetlen fix kép sincs a filmben, és ettől végig van egy home-videós lélegzése az anyagnak, amivel a kulisszák mögötti érzést szerettem volna erősíteni.

Az Eb-meccseken már egyáltalán nem mászkáltam ki az öltözőből, mert félő volt, hogy a biztonságiak nem engednek vissza a félidőre. Így jött létre az a jelenet a filmben, amikor ülünk bent az öltözőben Nyilasi Tiborral, és nézzük a görög meccset a tévén.

Ő izgalmi okokból nem jöhetett ki, én az UEFA előírásai miatt.

A filmből úgy tűnik, mintha a magyar válogatott meccseiből Nyilasi képtelen lenne nézni azokat a részeket, amikor az ellenfélnél van a labda. Mi ennek az oka?

Aggódik a csapatért, és inkább oda se néz, amíg az ellenfél támad. Csak a második görög meccset merte végigülni a kispadon. Korábban is próbálkozott, de mindig visszamenekült hozzám az öltözőbe.

Iszonyú stressz és nyomás járhatja át a selejtezők légkörét, és ezt még tetézte azzal, hogy a kamerával rátapadt a játékosokra. Hogyan tudta elfogadtatni magát?

Nekem ez a szakmám, labdarúgó vagyok. Ismerem az öltözői dialektust, tudom, milyen rugóra jár az agyuk, hogyan lehet őket megszólítani, és ha zrikálnak, hogyan kell reagálni. Amikor már kvázi velük éltem, Bogdán Ádám egyik este befűzte a korábbi filmemet a konferenciateremben, sokan megnézték, és aztán dumáltunk róla. Ez nagy jó fejség volt Bogdántól, segített integrálódni a társaságba. Ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy nemcsak vendég vagyok, hanem betolakodó is. Ha nem maradt több ülés a buszon, akkor én maradtam állva, ez teljesen evidens volt.

Ritkán megkértek, hogy ne forgassak. Kulcspillanatban csak egyszer fordult elő ilyen, amikor

Storck rám szólt a norvégok elleni odavágó félidejében, hogy tegyem le a kamerát.

Ez benne is van a filmben, baromi izgalmas momentum, pontosan leírja a feszültséget, ami körülvette őket.

Hogy történt az első találkozás a csapattal?

Először Egervári Sándorral találkoztunk, lefektettük a forgatás szabályrendszerét, ami úgy szólt, hogy mindenhol ott lehetek, de nem rakhatok senkire mikroportot, edzésen pedig nem mehetek be a pályára. És ha arra kérnek, leállok. Ez a rendszer később Dárdainál lazult, Storcknál szigorodott. Nála például nem mozoghattam félidőben, le kellett cövekelnem egy vizuális szempontból legkevesebb kompromisszummal járó pozícióban, és onnan tudtam forgatni.

Nemcsak vendég vagyok, hanem betolakodó is - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A legelső plenáris találkozásnál ott ült előttem a huszonöt fős keret és az Egervári-stáb az edzőtáborban. Elmondtam, mit akarok, és hogy ez miért egy hatalmas lehetőség nekik is. Ketten-hárman voltak csak, akik elsőre nem értettek egyet az ötlettel.

Kik voltak ellene?

Akikre konkrétan emlékszem, az Hajnal Tamás és Szalai Ádám. Szalai már az előző filmemben is szerepelt, attól tartott, hogy kizökkentheti a csapatot a kamera jelenléte, és Hajnal is nagyjából ugyanezt gondolta. De nem volt ebben semmi indulat, egyenes vitát folytattunk, érveket ütköztettünk, és a végén úgy álltunk fel, hogy oké, próbáljuk meg.

Szalai ott van a film legtöbbet szerepeltetett játékosai között.

Persze, mondom, hogy nem volt ebből probléma, Ádám is teljesen közvetlen volt a kamera előtt. Tulajdonképpen négy játékos főszereplő van, akik az egész filmen végigvonulnak. Dzsudzsák, Gera, Király és Szalai. Hajnal az ötödik, de ő inkább az Egervári-érában volt meghatározó. Úgy lett kidekázva, hogy minden kapitány cirka 24 percet kapjon a 72 perces filmben, a focisták mellett ők a másik három főszereplő.

Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs a Magyar csapat című filmben Forrás: TV2

A film azt tükrözi, hogy Dzsudzsák a pályán és a pályán kívül is vezéregyéniség.

Így van, mi több, élvezi és nagyon mélyen éli meg a csapatkapitányi szerepet, és testközelből úgy tűnt, hogy egyértelműen alkalmas is rá.

A szakmai múlt alapján Gera kellene, hogy a vezér legyen. Miért nem lett ő?

Nem a karszalagon múlik, hogy ki a vezér. A filmből kivehető, hogy stratégiai szempontból Gera szava a leginkább meghatározó. Abból a megfontolásból eshetett a választás Dzsudzsákra, hogy

egy olyan játékos legyen a csapatkapitány, aki a legjobb futballistakorban van, és akiben igazán lobog a tűz.

Dzsudzsák nagyon jó közösségi ember, szeret konferálni, beszédeket tartani, a csapat érdekeit képviselni, mindenkihez van egy jó szava, még arra is figyel, hogy ha valahol megszállunk, mindenkitől begyűjtse a jattot a szállodai személyzetnek.

Dzsudzsák Balázs a Magyar csapat című filmben Forrás: TV2

Négy éven át forgatott. Az idő előrehaladtával volt olyan, hogy már terhesnek érezték a szűnni nem akaró jelenlétét?

Eredetileg két évre állapodtunk meg egymással. Reméltük, hogy kijutunk a világbajnokságra, vagy valahogy máshogy lekerekedik a történet. Sokáig várakozáson felül teljesítettünk, a végén azonban olyat buktunk, hogy ha akkor mutattuk volna be a filmet, rengeteg indulatot és cinizmust szabadítottunk volna a csapatra, amit nem teljesen érdemeltek volna meg, mert ők akkor is tisztességgel tették a dolgukat, csak ennyire futotta.

Az Eb-selejtezők időszakában már sokszor éreztem azt, hogy egy rossz emlék vagyok számukra. Hiába voltak továbbra is kedvesek, félig vicces, félig önironikus beszólásokat is kaptam: „Na, mi van Pires, 2036-ra kész lesz a valóságshow?” Szóval az első két év könnyebb volt.

A film alapján hatalmas szakadék tátong a halvérű Egervári Sándor viselkedése és Dárdai Pál, illetve Bernd Storck fanatizmusa között. Ez a magyar és német edzői kultúra közötti eltérést mutatja kicsiben?

Egervári Sándor önmagában nem reprezentálja a magyar edzői kultúrát, de az biztos, hogy a legjobb három magyar edző között van. Ezt az eredményei is bizonyítják, a negyedik kalapból a másodikba hozta fel a csapatot, az ő munkája nélkül nem valószínű, hogy kijutottunk volna az Eb-re. Kétségtelen, hogy más habitus, de szerintem Dárdai és Storck között is nagy különbség van.

Bernd Storck edzőt dobálja a csapat a Norvégia–Magyarország-meccs végén, a bal szélen kamerával a kezében Muhi András Pires Forrás: AFP/Ferenc Isza

Mi a különbség köztük?

Az én szememben Dárdai az ideális edző, tulajdonképpen mester.

Ki meri mondani, hogy győzni jöttünk, és győzni is fogunk.

Nagyon ért a játékosok nyelvén, képes őket győzelemre fanatizálni, ugyanakkor mindenkit szembesít azzal, hogy reálisan mit lehet kihozni a tudásából, és azt hogyan kell zokszó nélkül a csapat szolgálatába állítania. Felismerte, hogy csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha megtanulunk stabilan védekezni, máskülönben esetleges a játékunk. Öt tétmeccs alatt egy gólt kapott vele a válogatott.

Storck munkamániás, perfekcionista, és van egy sajátos aurája. A kulcsmeccseken pedig volt két zseniális húzása (Kleinheisler és Priskin), amiket talán még Dárdai sem lépett volna meg. Viszont sokkal távolságtartóbb a viszonya a srácokkal. Rengeteg feszültség övezte a színrelépését a szakma és a sajtó irányából is, de bátran felvállalta a konfliktusokat.

A mourinhós módszert alkalmazza?

Nagyon nehéz helyzetben vette át a válogatottat, mert a játékosok és a stáb imádták a Palit. Nem helyezkedtek szembe Storckkal, de érezhetően nem értettek egyet minden elképzelésével. Végül azonban ez a feszültség új energiákat szabadított fel bennük.

Félig vicces, félig önironikus beszólásokat is kaptam - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A filmből is látszik, hogy Storck idejében lettek verbálisan a legaktívabbak a hangadók. Gera, Király vagy Dzsudzsák egyre többet beszélnek a félidőben, vehemensen biztatják, instruálják a többieket. Storck ennek teret engedett, hisz ők látják belülről a meccset, ők tudják a helyes irányba terelni a csapatot, végső soron nekik kell kibrusztolni a sikert, az edző nem fog helyettük gólt rúgni.

A válogatott legutóbbi négy edzőjéből három vállalta a szereplést, Pintér Attila azonban nem akart benne lenni a filmben. Mit mondott, miért nem vállalja?

Először Kovács Gábor producer beszélt vele, és már akkor nagyon húzódozott. Abban maradtunk, hogy próbáljuk ki edzésen, valamelyik felkészülési mérkőzés előtt. Odamentem, de nem engedett fel a srácokhoz a lounge-ba, ahol kávézni szoktak. Leültetett az aulában, elmondta, hogy beszélt velük a filmről, és többen is voltak, akik szerint ezt nem kellene folytatni, mert zavarja őket. Emiatt úgy döntött, nem engedélyezi a forgatást.

Áttolta a felelősséget a játékosokra.

Igen, de ettől még nem zárható ki, hogy tényleg volt ilyen beszélgetés a fiúkkal, akár csapatként, akár egyénenként. Akiket megkérdeztem, azok azt mondták, nem volt. De tegyük hozzá, hogy gondoljunk bármit is a Pintér-éráról, ez egy mélyen szakmai kérdés, amiben szuverén joga volt dönteni.

Egyáltalán nem normális helyzet egy edző életében, hogy filmet forgatnak a csapatáról.

Ugyanakkor azt is fontos szempontnak érzem, hogy a másik három kapitány, a csapat, az MLSZ és mindenki más vállalták. És ennek nem lehetett más oka, mint hogy hittek abban, hogy kijutunk a vb-re vagy az Eb-re.

A Pintér Attilára vonatkozó inzert a Magyar csapat című filmben Forrás: TV2

Jól sejtem, hogy duplán örült, amikor Pintér Attilát kirúgták?

Én egy magyarfoci-drukker vagyok, nem a saját érdekeimet nézem, hanem azt, hogy a magyar focinak legyen jó. Azt éreztem, hogy a válogatottnak jobb lesz így, másodlagos volt, hogy emiatt esetleg a filmem is folytatódhat.

Gondolom, akkor rögtön beindult az önök részéről a tapogatózás, telefonálás.

Mivel először ideiglenesen nevezték ki Dárdait, csak azután forgathattunk vele, hogy megerősítették a pozíciójában. Kimaradt az első három tétmeccs, amit sajnálok, de nekem nem hiányoznak. Amit tudni kell a Dárdai-hatásról, azt így is megtudja a filmből a néző.

Az élet a kezére játszott a kijutással, megadva ezzel a katartikus végkifejletet. Ha nincs meg a kijutás, akkor is lett volna film? Gondolkozott különböző forgatókönyveken?

Részemről biztosan lett volna film! Ugyanígy játszódott volna le a sztori, csak a végén nem a Mert a nézését meg a járását szólna, hanem magukba roskadt focistákat látnánk, mint az elvesztett vb-selejtezők után. Egyébként, ha nem emelték volna meg a létszámot 16-ról 24-re, ugyanúgy kiesünk az Eb-ről, mint a vb-ről, érdemes tehát helyén kezelni a sikert.

A filmben igyekeztem is ügyelni rá, hogy a feliratokban objektív maradjak, és zenével se heroizáljam a csapatot. Ha a nézők szemében hőssé válnak, az nem azért lesz, mert a film supermaneknek állítja be őket, hanem mert

nagyon mélyről jönnek, és rengeteget szenvednek, mire a végén összejön a történelmi siker.

Három olyan meccs kapott helyet a filmben (román 2:2, északír 1:1, Törökország–Izland 1:0) ahol az utolsó percekben úszott el a nagy eredmény. Ha nem jutottak volna ki, szerintem a közönség akkor is empátiával viszonyult volna hozzájuk a film láttán, értékelték volna az erőfeszítéseiket.

Minimum a fél országot kínozhatja ez a kérdés. Miért pont a Mert a nézését meg a járását című dalra buliztak a norvég meccs után?

A srácok hatalmas Kis Grófo-fanok. Állandóan a Mert a nézését meg a járását, a No roxa áj meg a Bulibáró pörgött. A Wellhellót meg Rihannát bírják még nagyon, más nem jut eszembe. Egyszóval nem véletlen, ez az egyik kedvenc daluk.

Dzsudzsák a DJ a csapatban.

Amikor megérkeznek egy meccsre, fullra tekerik a zenét az öltözőben, és ez Dzsudzsák iPhone-járól szól.

Hangfalat is hoz magával. Buszon, repülőn, masszázsszobában leggyakrabban mulatós zene szól.

Ha már említi a buszt és a repülőt, utazós, szállodai jelenetek nincsenek a filmben. Miért?

Mert azok unalmasak voltak, és szembement volna a koncepcióval: csak olyan jeleneteket akartam mutatni a nézőnek, amik igazi kuriózumok. Kit érdekel, hogy Szalai a szájához emeli a kanalat, Dzsudzsák kiveszi a piperetáskáját a buszból, vagy elszáll a repülő a naplementében? Miért venném el a drága játékidőt az igazán exkluzív pillanatoktól? Így is olyan meccseket kellett kihagynom, amikért megszakad a szívem, hogy fenntartsam a feszültséget, és vágtasson sztori.

Csak olyan jeleneteket akartam mutatni, amik igazi kuriózumok - Muhi András Pires Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mekkora költségvetésből dolgozott?

A forgatás és az utómunka léptékéhez képest ez egy abszolút low-budget film. Felfértem a repülőgépre, volt helyem a szállodában, ehettem a svédasztalról, ezeknek nem volt különösebb költségük.

Ha lebontanánk, hogy óránként mennyiért dolgoztam, vicces összeg jönne ki,

de nincs ezzel baj, ez adta a függetlenséget. Egész más is lehetett volna a szitu, ha az MLSZ beletesz mondjuk húsz-harminc milliót. Azt hiszem, most ők is boldogok, hogy ilyen tabudöntögető, rock’n’roll svunggal készült el a film. A csapat és a szövetség szimpátiaindexén is nagyot lendíthet.

A TV2 nem adott pénzt a gyártásra?

Fel sem merült, a csatorna csak az elkészülése után karolta fel a produkciót. Ökrös Gergely programigazgató látta, és egyértelművé tette, hogy kell nekik az anyag. Először a 7 órás sávban akarták leadni, de ahhoz ki kellett volna sípolni a káromkodásokat. Könyörögtem, hogy csak azt ne. Szerencsére végül 21 óra utánra került, a kisípolás bicskanyitogató lett volna.

Furán hangzik, de szerintem a magyar foci és a csatorna számára is erkölcsi profitot jelenthetnek a kendőzetlenül bevállalt káromkodások.

Ez a film a magyar futball őszödi beszéde, csak sokkal jobban fog elsülni.

Az öné volt a végső vágás joga?

Csányi Sándorral és az elnökséggel néztük végig, voltak javaslataik, amikre azt mondtam, oké, mindent megfontolok, de nem ígérek semmit. Végül egyetlen dolgot változtattam meg. A film a hat-nullás irapuatói vereséggel nyitott volna az 1986-os vb-n, de erről sikeresen lebeszéltek, egyébként Bernd Storckkal az élen. Azért tudtak meggyőzni, mert ez volt az egyetlen nem diegetikus elem - kvázi alkotói széljegyzet - a filmben. A végleges verzió dokumentarista szempontból etikusabb lett így, hogy kimaradt Irapuato.

Terjednek a 4D-s vetítések, ahol már szaga is van a filmeknek. A Magyar csapat-nak milyen szaga lenne?

Tömény izzadságszag.