Azért izgulunk, hogy ki ne belezzék őket

A lenyűgöző tájképekkel operáló A visszatérő és a négy fal közé szorított Aljas nyolcas után most egy alacsony költségvetésű kannibálwestern bizonyítja, hogy a vadnyugatnak ezernyi arca van. Még úgy is igaz ez, hogy Tarantino alkotásához hasonlóan a Csontok és skalpokban is dús arcszőrzetet visel Kurt Russell. Az elnyújtott előjátékot az ügyesen megírt párbeszédek élvezetessé, a baljós hangulat pedig feszültté teszi, a végén pedig nem marad el a jutalom, a barlanglakó indiánokkal való küzdelem sokkoló és gyomorforgató.

Aki lekési a Csontok és skalpok első öt percét, az sokáig értetlenkedve figyelhet, miért nevezik ezt a filmet horrorwesternnek. Kés nyomódik egy alvó ember nyakához, de mivel a pengéje tompa, csak többszöri nyiszálással sikerül a vadnyugati haramiának átvágnia az áldozata torkát. Ahhoz képest, hogy a legtöbb filmben egy pillanat alatt megtörténik mindez, itt kényelmetlenül sokáig elhúzódik a haláltusa.

Matthew Fox és Kurt Russell a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

Az erőszak ábrázolása a westernek többségéhez képest meghökkentően naturális a Csontok és skalpok-ban, de sohasem szenzációhajhász vagy túlzó. Már rögtön az első percben az az érzés foghat el minket, hogy tényleg valahogy így nézhetett ki egy rajtaütés a vadnyugaton: kegyetlennek, hiábavalónak és szörnyen hétköznapi tettnek van beállítva.

Az első percek erőszakhulláma után sokáig meglepően visszafogott módon csordogál előre a film. Elég időt ad arra, hogy megismerkedjünk a négy lovassal, aki a kannibál indiánok nyomába ered, és arra is elég időt hagy, hogy egy baljós előérzet befészkelődjön a bőrünk alá: ez a sebtiben megszervezett mentőakció nem érhet jó véget.

Tényleg így nézhetett ki egy rajtaütés - David Arquette és Sid Haig a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

Négyen próbálnak egy olyan ellenséget legyőzni, amely szinte mindvégig láthatatlan marad. Legtöbbször csak akkor érzékeljük a barlanglakó indiánok közelségét, amikor már a bokrok irányából szállnak a többnyire célt találó nyílvesszők.

A Lopakodó hold című westernhez hasonlóan itt is misztikum és a legyőzhetetlenség aurája lengi körbe a rejtőzködő ellenséget, majd az sem okoz csalódást, amikor végre felfedik az arcuk a barlanglakó indiánok. A zárlat már szinte semmit nem bíz a képzelőerőnkre - egyszerre sokkoló és gyomorforgató, ami az utolsó negyedórában folyik a vásznon.

Az ellenség láthatatlan marad - Matthew Fox, Richard Jenkins és Kurt Russell a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

S. Craig Zahler író-rendező bámulatosan jó arányérzékkel keveri bele a westernbe a thriller- és a horrorelemeket, és mellette a karaktereket is kivételes műgonddal építgeti. A mentőakció négy tagja első látásra tipikus, egydimenziós westernszereplőknek tűnnek, a kilovaglásuk után aztán egyre több emberi jegyet fedezhetünk fel bennük. Az erőszaknak azért is van súlya ebben a filmben, mert mire ez a négy férfi elér az indiánok szálláshelyére, már a nyilvánvaló hibáikkal együtt is megkedveltük őket – vagy legalábbis megértettük, miből fakad némelyikük arroganciája, meghökkentően kegyetlen viselkedése.

A legnagyobb utat a nőcsábász és piperkőc Brooder (Matthew Fox) járja be. Öntelt, gúnyolódó modora miatt kijárna neki egy pofon, leplezetlen indiángyűlölete pedig még annál is nagyobb visszatetszést kelt. Aztán szép lassan rájövünk, mi mozgatja őt, és máris nem egy lelketlen, hanem egy esendő embert látunk magunk előtt.

Eleinte csak pofont és megvetést érdemel - Matthew Fox a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

A legnagyobb figyelem Patrick Wilson cowboyára irányul, aki az elfertőződött sebe miatt inkább csak hátráltatja a csapatot. Richard Jenkins a seriff kissé gyámoltalan helyetteseként és megbízható társaként félő volt, hogy jelentéktelen marad, helyette a legszívmelengetőbb pillanatokat neki köszönhetjük. Kurt Russell okozza a legkevesebb meglepetést, de ez csak azért van így, mert őt már többször láthattuk westernben, és tudjuk róla, hogy nagyszerű vadnyugati igazságosztónak.

A film egyik legnagyobb erénye, hogy a nyitány után is még számtalan alkalommal érezheti azt a néző, hogy tényleg így élhettek, beszélhettek, viselkedhettek és halhattak meg az emberek az amerikai határvidéken. Tényleg így szexelhetett egy fájós lábú, otthoni gyógyulásra kényszerített cowboy, és tényleg olyan apró-cseprő dolgokon tanakodhattak este a tábortűznél, hogy egy kád forró vízben, hogyan lehet úgy olvasni, hogy ne legyenek vizesek a lapok.

Az elfertőződött láb már önmagában kész horror - Patrick Wilson, Matthew Fox, Richard Jenkins és Kurt Russell a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

Nyoma sincs A visszatérő lenyűgöző tájképekben megnyilvánuló költőiségének vagy az Aljas nyolcas saját hangjukba és körmönfont mondatszerkesztésükbe szerelmes karaktereinek. A műfaj két legutóbbi darabjához képest a Csontok és skalpok sokkal szikárabb, minden feleslegesnek vélt hatáskeltő elemet ledob magáról: ebben a filmben csak nagy ritkán csendül fel zene, és a hiánya paradox módon csak fokozza a látottak erejét. Ha egy elcsigázott, sajgó lábú férfi egymagában vánszorog a sivár, egyhangú tájban, és szinte minden lépése után eltorzul az arca a fájdalomtól, az már önmagában is kész horror.

Zahler az elsődleges műfaji elvárások teljesítésén túl arra is odafigyelt, hogy az amúgy faék egyszerűségű történet ne adjon lehetőséget idejétmúlt leegyszerűsítésekre: a túlságosan is magabiztos férfiak világában egy nő mondja ki a kulcsmondatot, egy indián pedig kikéri magának, hogy bármi köze lenne a barlanglakó kannibálokhoz.

Egy nő mondja ki a kulcsmondatot - Lili Simmons és Patrick Wilson a Csontok és skalpok című filmben Forrás: Parlux

A Csontok és skalpok-ra a belezős részek hangsúlyozásával lehet a legkönnyebben felhívni a figyelmet. A műfajok keverése teszi egyedivé, ám igazán jó westernné attól válik, hogy az akciók között egy pillanatra sem válik unalmassá a film, a ráérős tempóban folytatott beszélgetések sosem válnak üres fecsegéssé. A mindig természetesnek ható, gyakran többrétegű párbeszédeknek hála egy olyan vadnyugatra léphetünk át, amely a fő attrakción, az emberevő indiánokon túl számos felfedezésre érdemes apróságot tartogat a nézőknek.