Ez a négy vagány csaj jobb Szellemirtók-filmet érdemelt volna

Az új Szellemirtók éppen attól élvezetes, ami miatt sokan támadták, és azon vérzik el, amit követeltek tőle: a Kristen Wiig és Melissa McCarthy vezette új csapat belevaló, rokonszenves, és önmagában elegendő érv a hibernált széria felélesztése mellett, ám a készítők olyannyira telezsúfolták a filmet az eredeti alkotás iránti nosztalgikus főhajtásokkal, hogy nem bír megállni a saját lábán. De a felemás kísérlet még így is szerezhet jó néhány örömteli percet. 

A Szellemirtók-reboot körüli hisztéria sajnálatos következménye, hogy mire a mozikba került a film, már mindenki véleményt alkotott róla anélkül, hogy látta volna. Az egyik oldal előre eldöntötte, hogy utálni fogja – részben a nosztalgia miatt, szent tehénné avatva gyerekkori kedvencüket, ám leginkább szexista okokból, amiért négy nő el merte venni a játékukat. A másik oldal pedig emiatt úgy érezheti, már csak elvből is támogatnia illene a filmet. (A trollok kedvéért: magam is az utóbbi táborba tartozom.)

Melissa McCarthy, Leslie Jones, Kate McKinnon és Kristen Wiig a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

A lövészárkok között egy lényeges dolog sikkadhat el. Milyen maga a film? Nos, elmegy.

Se nem zseniális, se nem nézhetetlen. Mindössze: elmegy.

Cseppet sem meglepő, hogy az új Szellemirtók legnagyobb erőssége a szereplőgárdájában rejlik: abban, hogy négy egészen remek komikus igyekszik új életet lehelni a harmincéves történetbe, és csavarnak egyet a hollywoodi közönségfilmek megszokott nemi arányain. Ez az, ami frissnek hat.

Kristen Wiig és Melissa McCarthy gyerekkori barátnőket alakítanak, akik felnőttkorukra elhidegültek egymástól. Abby (McCarthy) és Erin (Wiig) régen együtt nyomoztak paranormális jelenségek után, még könyvet is írtak róla, ám Erin komoly tudományos pályára vágyva megtagadta a múltját. Amikor a könyv felbukkan az Amazonon, Erin egyetemi kinevezését fenyegetve, újra felveszi a kapcsolatot régi barátnőjével, aki azóta is szellemeket hajkurászik. Vagyis csak szeretne: az első szellemirtást már közösen végzik el.

Kristen Wiig a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

Wiig a tőle megszokott csetlő-botló, „bocsánat, hogy élek”-figurát hozza nyakig begombolt blúzban, béna kis csokornyakkendőben, míg McCarthy ezúttal a straight woman szerepkörében tűnik fel, ő a normális ember, aki kénytelen elviselni a zakkant karikatúrákat maga körül. Az egyik ilyen karikatúra Holtzmann (Kate McKinnon), a részecskefizikus/őrült feltaláló, a másik pedig a Leslie Jones által alakított Patty, a New York-i metrótársaság alkalmazottja, egyben New York történelmének hobbiszakértője, aki később csatlakozik a csapathoz, akárcsak Ernie Hudson az eredetiben.

McKinnon és Jones a Saturday Night Live oszlopos tagjai, ám a nagyközönség előtt még ismeretlenek; talán ez is az oka, hogy ők teszik ránk a nagyobb benyomást. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy ők még kiszámíthatlanok. Különösen McKinnon: a már-már pszichopata, a veszélyekbe dévaj mosollyal fejest ugró

Holtzmann olyan, mintha Martin Riggset egybegyúrnánk Jeff Goldblummal, és ez a hibrid megszállná Ellen DeGeneres testét.

Nemtől, szexuális beállítottságtól, pártállástól függetlenül nem lehet nem beleszeretni.

Kate McKinnon a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

Ironikus módon a legjobb poénok mégsem a négyes fogathoz kötődnek, hanem az új csapat recepciósához, Kevinhez, a modellalkatú, szívdöglesztő Adoniszhoz, akinek annyi esze van, mint egy próbababának. Ő a butuska, de imádnivaló titkárnő iskolapéldája, csak férfiban. Chris Hemsworth már a Thor-filmekben is jelezte, hogy volna érzéke a bohózathoz, csak dobják meg egy humoros szereppel, és Paul Feig rendező kapva kapott az alkalmon.

Persze nem azért Hemsworth a film titkos favoritja, mert tehetségesebb komikus a négy főszereplőnél, vagy mert a nők nem olyan viccesek, mint a férfiak, ami értelemszerűen egy baromság. Inkább azért, mert Feig – a forgatókönyvért felelős Katie Dippolddal – egyedül őt hagyja igazán érvényesülni valóban mulatságos szituációkban.

A többieknek nincs terük kibontakozni, ami különösen Wiignél és McCarthynál érhető tetten:

mindketten voltak már sokkal karakteresebbek, fergetegesebbek, akár csak Paul Feig korábbi filmjeit tekintve.

Chris Hemsworth a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

Pedig nem vagyok nagy híve a Judd Apatow-féle iskolának, amit Paul Feig is továbbvitt a Koszorúslányok-kal vagy A kém-mel: tegyünk le egy kamerát néhány színész elé, hagyjuk őket improvizálni, aztán a sokórányi leforgatott anyagból majd összevágunk valami vicceset.

Az eredmény legtöbbször lötyög, szétfolyik, el-elkalandozik, öncélúvá válik.

A Szellemirtók-nál viszont az az érzésem, Feig két szék között a pad alá esett: hogy a műfaji kötöttségek (sci-fi vígjáték, felépítendő mitológiával) vagy a stúdió igényei tehetnek-e róla, azt nem tudom, de kínkeservvel igyekezett szabályosabb keretek közé szuszakolni a stílusát, metódusát. Akad ugyan néhány párbeszéd, ahol a szereplők adott témára kontráznak – hol jobbak (Patrick Swayze filmográfiájának kivesézése), hol rosszabbak (a polgármester irodájában előadott magánszám). De az esetek többségében a forgatókönyv átesik a ló túloldalára: szükségtelenül visszahúzza a gyeplőt, biztonsági játékot játszik.

Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Kristen Wiig és Leslie Jones a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

A jól működő poénok százalékos aránya azért még így is hibahatáron belül marad, bár azok is inkább csak megmosolyogtatják az embert, semhogy igazán megdolgoztatnák a rekeszizmokat. A súlyosabb gondok abból fakadnak, hogy Feig nem tudta kivonni magát a Szellemirtók-at övező hiszti alól, ami már a reboot bejelentésekor teljes gőzzel megkezdődött.

Az egyik bizonyíték a főgonosz személye: nem nagy spoiler elárulni, hogy a szellemeket ezúttal egy nagyra nőtt férficsecsemő szabadítja el, egy tőrőlmetszett troll, aki habzó szájjal kéri számon a világon, miért nem kínálja tálcán a sikereket és elismerést.

Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Kristen Wiig és Leslie Jones a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

Nem ő az egyetlen, aki hímsoviniszta megjegyzéseket tesz aztán a női szellemirtókra: a csapat youtube-os videóinak kommentelőitől kezdve a polgármester stábján át híres szkeptikus tudósokig mindenki kételkedik a kompetenciájukban, amit nehéz nem metautalásnak tekinteni.

Nem egy rossz tematikus motívum, de maróbb, élesebb szatírát igényelt volna.

Apropó, szkeptikus tudós: a csapat első számú kritikusát az eredeti színészgárda egyik közkedvelt tagja alakítja. A két éve meghalt Harold Ramist és Rick Moranist kivéve mindenki beköszön az 1984-es Szellemirtók-ból egy-egy cameo erejéig (új szerepekben, mivel ez egy reboot, nem pedig folytatás); az új film nemcsak az összes szereplő előtt tiszteleg, hanem megidézi valamennyi ikonikus helyszínt, kütyüt, logót, szállóigét, néha többször is.

Leslie Jones, Melissa McCarthy, Kate McKinnon és Kristen Wiig a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

És azt kell mondanom, bár ne tenné: a rajongóknak való túlzott megfelelési vágy és a nosztalgiafaktor csúcsra járatása épp akkor dögleszti meg a tempót, amikor fel kellene pörögnie a bonyodalomnak. Valahányszor megjelenik egy-egy régi szereplő, a film satuféket fog,

egy csapásra elszivárog belőle a lendület, mint protonágyúból a nafta.

Feigék elsősorban jó remake-et akartak csinálni, így viszont adósak maradtak egy jó filmmel.

A fáradt, fantáziátlan kikacsintások az új gárdától veszik el az értékes időt, az első fél órában felvázolt, ígéretes konfliktusok – az Erin és Abby barátságán keletkezett repedések – épp ezért nem tartanak sehová. Amikor aztán a pocsék ritmusérzékkel rendezett, összecsapott, bármely tetszőleges modern blockbusterrel felcserélhető fináléban megpróbálják újra felvenni az elejtett fonalat, papíron marad a katarzis.

De nem szeretném túlzottan elverni a port a Szellemirtók-on, és nem azért, amit a bevezetőben írtam. Egyszerre túl sok lovat akart megülni, ez tény, de ha másért nem, a négy (na jó, öt) főszereplő lelkesedése és kémiája miatt lehet szeretni a filmet. Elsősorban miattuk örülnék neki, ha sikert aratnának a kasszáknál, és készülne egy folytatás, alkalmasint olyan, ahol a nosztalgikus elvárások ballasztjától megszabadulva végre méltó történetet kapnak.

Bár a stáblista utáni bónusz jelenetet látva, lehet, hogy vigyáznom kell, mit kívánok.