Nem az a jó házasság, ahol nincs veszekedés

Hajdu Szabolcs önerőből forgatott, extra kis költségvetésű filmje, az Ernelláék Farkaséknál már teljesítette a küldetését: díjakat nyert, új forgalmazási módszert fejlesztett, és erőt adott a kívülállóknak, lázadóknak és függetleneknek, hogy érdemes partizánharcot folytatni. De nemcsak a filmesekre ragadhat valami abból a lelkesedésből és hitből, ami a filmet áthatja, hanem az összes nézőjére is. Házasságban, családban élni senkinek sem könnyű, de legalább együtt nevethetünk rajta.

Egy filmnek sem tesz jót a túlzott hype, de ennek különösen nem. Egy intim kamaradarab, ami nem akar nagy igazságokat mondani, szándékosan kerüli a drámát, ragaszkodik a hétköznapihoz, és nincs egyértelmű vége, az könnyen okozhat csalódást.

Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Tankó Erika és Szabó Domokos az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Pedig épp ebben áll az Ernelláék Farkaséknál nagysága, amiért megérdemli a díjakat, és épp ettől különbözik a többi filmtől, ami egymásra licitál az ingerküszöbünk ostromában. Nem áll be a hangzavarba, eszébe sincs túlüvölteni a ricsajt. Jobb ezt tudni róla, és nem várni a világmegváltásra, különben az ember hiányérzettel áll fel a székből.

Pedig annyira szükségünk van erre, mint egy falat kenyérre. Hogy legyen valaki, aki azt mondja:

ahogy élünk, úgy élnek mások is, nincs benne semmi tragédia.

Nem az a jó házasság, amiben nincsenek viták, és a felek naponta búgják egymás fülébe: szeretlek. Nem az a jó szülő, aki nem jön ki a sodrából, sosem üvölt, és egyszer sem veszíti szem elől a gyerekét. Nem az a jó testvér, aki mindig csak a másik javát akarja, a magáé eszébe sem jut. És nem az a jó család, ahol nem fordul elő irigység, neheztelés, harag, és ahol nem pusmognak egymás háta mögött.

Tankó Erika az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Jaj, annyira megnyugtató ezt olyanoktól hallani, akik majdnem húsz éve vannak együtt! Egy olyan megbonthatatlan egységtől, mint Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs, akiket nem is ismertünk egymás nélkül, akiknek minden munkája közös. Senki nem lát bele igazán a másik kapcsolatába, még a legjobb barátjáéba sem, hát még a híres párosokéba. Megkönnyebbülés látni, hogy akármekkora legenda is a szerelmük, és akárhány év is van mögöttük, végül mindannyian ugyanazzal küzdünk.

Sorra kerülnek elő azok a témák, amik harminctól ötvenig mindenkinek ismerősek,

de még a konkrét mondatok is, amiket velük kapcsolatban szajkózunk: ki hogy szól a gyerekhez; ki mit hoz otthonról; kinek mire futja; ki nem értékeli eléggé a másikat. Férfiak és nők, annyira másképp állnak mindenhez.

Hajdu Lujza az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

A férfit tüzeli az egója, beleáll minden konfliktusba, a nő meg a békét keresné, csak épp a férjének megy neki gondolkodás nélkül. Mintha minden pasi féltékeny lenne a gyerekére, és mintha minden nő félne attól, hogy a férje egyszer csak lelép egy húszévessel. Ráadásnak az aktuális dilemma: hol kellene élni, Európában vagy itthon. Aki itthon marad, kikéri magának a becsmérlést, aki beleszagolt egy nyitott társadalomba, megfullad az itthoni levegőtől, mégis hazajön.

Hajdu és társai nem tesznek semmi mást, mint

sűrítik a mindennapi vergődéseinket, és vigyázva, nehogy túl nagyra fújják, egy kapszulában tálalják.

Kicsit talán túl óvatosak is, minden eggyel pasztellosabb árnyalatú, mint a valóságban. De ez igazán csak akkor probléma, amikor a kis Brúnó eltűnik a lakásból. Ott nemcsak a hitelességből von el az apa visszafojtott kétségbeesése, de a film intenzitását is megtöri, egy időre leül a cselekmény. Ha robbanna a feszültség – ahogy a valóságban ilyenkor –, és a végén megkapná a gyerek a törvényszerű leüvöltést, nemcsak életszerűbb lenne a film, de a ritmusa is feszesebb.

De ezen kívül nem hibázik Hajdu és csapata, és valódi társulatként működnek. Mindenkinek megvan a jól körülírható karaktere. Hajdú mint alfahím vezeti a bandát, Török-Illyés fáradt és kétkedő, Szabó Domokos félelmetes a komplexusaival és korlátoltságával, Tankó Erika Garcia Lorca nőalakjait idézi erdélyi dialektusban, Hajdú Lujza ártatlan és lírai, Hajdú Zsiga pedig olyan vásott és eleven, amilyet magyar filmben ritkán látni.

Egy társulat akkor működik jól, ha mindenki önazonos, senki nem virít ki, és ez itt megvalósul

– de Hajdú mint karmester egy milliméterrel mégis előttük jár, ezért érdemelte ki a legjobb férfialakítás díját Karlovy Varyban, és mert nem akármi, ha egy rendező ilyen színészi jelenléttel, fölényes magabiztossággal játszik.

Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Annak pedig, aki követte másfél évtizedes filmrendezői pályáját, külön élmény látni a fejlődést vagy annak pillanatnyi állását. Nemcsak a Tamara jut óhatatlanul eszünkbe a plakát miatt, ami olykor bekacsint a képbe, hanem a Necropolis, a Macerás ügyek vagy az Off Hollywood is, vagyis azok a Hajdu-filmek, amikben az emberi kapcsolatok egy mikroközegben jelennek meg, nem a tágabb valóság egy elemelt, költői látomásában (mint például a Bibliotheque Pascal-ban vagy a Délibáb-ban).

Egyértelmű, hogy Hajdu mindig mást keres, új utakra indul, mégis a legtöbb filmjének van egy közös vonása: egy burjánzóan gazdag világ, amit könnyed, szinte táncszerű eleganciával jár körbe. Talán csak a Fehér tenyér kivétel ez alól puritán koncentráltságával.

Bár Hajdu fantáziája határtalan, mégsem veszíti el a kapcsolatot a földdel, sőt, az emberi játszmák egyik legpontosabb ismerője és tolmácsa.

Két állandó partnere, Török-Illyés és Szabó Domokos pedig képes minden alkalommal megújulni, ahányszor táncba hívja őket, és mindig egy vadonatúj arcot mutatnak.

Szabó Domokos az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Média

Hajdu tanárnak sem lehet utolsó, ahogy az ember elnézi a diákjai által fényképezett filmet. Megtanítja nekik, mennyivel hatásosabb leskelődni, mint a beszélő arcába tolni a kamerát. Megmutatja, mennyi üzenet van egy térben, mit jelent bejárni, és segíteni a nézőt abban, hogy kiismerje magát benne. Kijátssza velük az összes szereplő kusza viszonyát, és rávezeti őket, hogyan teremtsenek közösen képi világot. És megtalálja velük a módját annak, hogy az egy lakásban játszódó film ne váljon unalmassá, ne üresedjen ki.

Ez aztán olyan jól sikerül, hogy a film vége szinte meglepetésként éri az embert. Most mi van, ennyi volt? – ilyen a hatás.

Nincs semmi tanulság, semmi megnyugtató válasz.

Annak kell örülni, ha szépen öregszünk, ez a legtöbb, ami a másiknak adható.

Török-Illyés Orsolya az Ernelláék Farkaséknál című filmben Forrás: Big Bang Media

Az ember még ott ül Török-Illyés Orsolyával a vacsoraasztalnál, a váratlanul beállt csöndben (ami akkor is csönd, ha alákeverünk egy kis zenét), abban a töprengő pózban, ami valójában nem szül gondolatot, csak belakja a pillanatot, és ráébred, hogy ilyen a házasság – de nem a rossz, hanem a jó. A rossz házasságban ugyanez játszódik le, csak odáig fajul, hogy a felek kizsigerelik, kinyírják egymást, a jó házasságban meg képesek a napi ezer harc után másnap újrakezdeni az egészet elölről. Már megy a stáblista, de mi még mindig ott ülünk, és úgy érezzük: eggyel több erőnk lett hozzá.