Egy ideje egyre kétségbeesettebben tűnődtünk azon, hogy miért nem születnek az új román filmekhez hasonló, aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó, ugyanakkor mindenki számára átélhető dilemmákat ábrázoló magyar filmek. Utoljára Cannes-ban az Érettségi című román film után éreztük azt, hogy akár a mi történetünk is lehetne a mindennapi mutyiban vergődő orvos kálváriája. Az Ernelláék Farkaséknál ennek a régóta fájó hiánynak vetett véget a maga bájos, kíméletlenül őszinte, felszabadítóan szabadszájú, és csodásan szellemes módján.
Hajdu Szabolcs fogta magát, a családját, barátait és tanítványait, valamint a film alapjául szolgáló, szintén általa jegyzett színdarabot, és a saját lakásában, körülbelül hárommillió forintból, gerillakörülmények között, szép csendben leforgatott egy olyan kamaradrámát, ami a világon bárhol megállná a helyét. Hajdu legutóbbi filmje, a Délibáb csalódást okozott, de most bebizonyosodott, hogy az író-rendező-színész továbbra is ugyanazzal a lelkesedéssel, kreativitással és szenvedéllyel dolgozza fel az önmaga körül érzékelt valóságot, ahogy tette ezt korábban olyan filmjeiben, mint a Fehér tenyér és az Off Hollywood.
Az Ernelláék Farkaséknál egyetlen nap történéseit meséli el, úgy, hogy a kamera egy pillanatra sem mozdul ki a helyszínként szolgáló, belvárosi lakásból. Ebben a lakásban él a fiatal házaspár, Eszter (Török-Illyés Orsolya) és Farkas (Hajdu Szabolcs), valamint kisfiuk, Brúnó (Hajdu Zsiga), aki állandó veszekedéseik fő témája. A nyitójelenetben egy baráti vacsorába csöppenünk, amellyel Hajdunak sikerül pillanatok alatt felvázolni főszereplőinek jellemét.
Farkas hatalmas elánnal magyaráz a szemmel láthatóan matt részeg haverjának, majd zongorázik is kicsit, míg Eszter a gyerekről beszélget a barátnőjével. A vendégek távozása után rögtön heves vita alakul ki a Brúnót védő Eszter és a dühös Farkas között, aki szerint a gyerek szét fogja kapni őket, ha felnő. Alig telt el tíz perc a játékidőből, és rögtön vastagon benne vagyunk a házaspár világában.
Ebbe az amúgy sem éppen idillikus hangulatba állít be az éjszaka közepén váratlanul Eszter nővére, Ernella (Tankó Erika), férjével (Szabó Domokos) és tízéves lányukkal, Laurával (Hajdu Lujza). Ernelláék teljesen nincstelenül tértek haza egy évnyi külföldi munka után Skóciából, és szép lassan arra is fény derül, hogy miért kötöttek ki Eszteréknél.
Ernelláék családjának érkezésével újabb személyes konfliktusok és múltbéli sérelmek kerülnek felszínre, az összezártság kiélezi az eredeti problémákat, és közben ott feszül az egész mai magyar társadalmat érintő kérdés is: maradni kell, akármilyen is az ország, vagy elmenni, még akkor is, ha egy huszonéves skót tanyatulajdonos teheneit kell ganézni álló nap a szebb jövő reményében.
A kamaradráma műfaja és a film alaphelyzete ismerős lehet Hajdu Szabolcs Tamara című filmjéből. A Tamará-ban is egy kívülről érkező figura miatt bolydul fel egy régóta fennálló szituáció, csakhogy ott egy stilizált képi világban keltek életre a tipizált karakterek. Az Ernelláék Farkaséknál figurái ezzel szemben nagyon is egyedi, hús-vér emberek, olyan problémákkal, amelyekkel mindenki azonosulni tud.
A képi világ pedig most teljesen realista, de az operatőrök ügyesen elkerülik azt a csapdát, hogy fényképezett színházat csináljanak a filmből. Hajdu operatőr tanítványai következetesen alkalmazzák a premier plánokat és az üvegajtókon keresztül beszűrődő hang- és képfoszlányokat, amellyel tökéletesen kihasználják a zárt tér adta szűkös lehetőségeket.
A történet legérdekesebb szála végig Eszter és Farkas hol dühödt, hol kétségbeesett, keserves kínlódása marad. Hiába szeretik egymást, a kisfiukkal valahogy nem sikerül családot alkotniuk.
A kettőből sehogyan sem lesz három
– mondja ki a fájdalmas igazságot Eszter. Bátor és felszabadító dolog Hajdutól, hogy ezt a fiatal családoknál egyébként nagyon is gyakori problémát érzékenyen és köntörfalazás nélkül tárja elénk. Ilyet is régen láttunk magyar filmben. A házaspár vívódása szép ívet ír le a film végére, de ez önmagában kevés lenne ahhoz, hogy a cselekmény fenntartsa az érdeklődésünket.
Ezért aztán ott vannak a kézzelfoghatóbb konfliktusok: Hogy reagálnak a szülők, amikor az egyik gyerek megüti a másikat? Mit lépnek Eszterék, amikor észreveszik, hogy eltűnt egy pénzzel teli boríték? Mit akarnak pontosan Ernelláék Eszteréktől, és mikor állnak elő a tervükkel? A film egyetlen gyenge pontja, hogy nem engedi ezeket a konfliktusokat kellőképpen kiéleződni. Mielőtt komolyabban elmélyülnének az összetűzések, rendre eltompulnak, és ezzel a film veszít a sodrásából.
Ezért a hiányosságért azonban bőségesen kárpótolnak Hajdu életszerű és szellemes párbeszédei, olyan mondatokkal, amilyenek minden családban elhangzanak: „Nem veszekszünk, csak beszélgetünk." „Most boldog vagy?" „Mi legalább szeretjük egymást." „Vekerdy is megmondta." De akad a remekül megírt szövegben olyan bók is, amelyre a közönség egy emberként hördült, majd nevetett fel: „Szép vagy. Szépen öregszel."
A jól megírt kamaradráma is elbukhat, ha nem elég átütő a színészi játék, de az Ernelláékban erre sem lehet panasz. Török-Illyés Orsolya finom, és kifejező alakítást nyújt, mint mindig, Hajdu Szabolcs valósággal lubickol az elégedetlenkedő, rendszeresen felháborodó, arrogánsan beszólogató, sértett, ám sokszor jogos megjegyzésekkel előálló Farkas szerepében, a Hajdu-gyerekek teljesen felnőttek a feladathoz, és az Ernelláékat megformáló Tankó Erika - Szabó Domokos páros is méltó játszótárs.
Nehéz megjósolni, hogy egy végig egyetlen helyszínen játszódó, alig néhány szereplős, a társadalmi problémákkal nem direkt és látványosan, inkább az egyéni kapcsolatok szintjén foglalkozó kamaradrámát mennyire részesít előnyben a versenyszekció zsűrije. De akár kap díjat Karlovy Varyban az Ernelláék Farkaséknál, akár nem, már az is óriási öröm, hogy Hajdu Szabolcs legújabb filmje ennyire jól sikerült, és a nemzetközi közönség is láthatja.
Az Ernelláék Farkaséknál ősszel kerül a magyar mozikban.