Wajdát a lengyel történelem fáradhatatlan krónikásaként tartották számon. Nevét a Csatorna című 1957-es filmje tette világszerte ismertté, több évtizeden átívelő munkásságát pedig olyan filmek fémjelezték, mint a Hamu és gyémánt, Az ígéret földje, a Márványember, a Vasember és a Katyń.
A lengyel történelem fáradhatatlan krónikásaként számon tartott rendező Suwalkiban született 1926. március 6-án.
Katonatiszt apját a második világháborúban, 1940-ben végezték ki a szovjetek Katyńban.
Az árván maradt fiú dolgozott munkásként, segédkezett templomok kifestésében, 1942-től harcolt a nácik ellen. A háború után festészetet tanult a krakkói képzőművészeti akadémián, 1952-ben a łódzi filmfőiskolán szerzett rendezői diplomát.
A lengyel új hullám elindítója volt. 1958-ban készült Hamu és gyémánt című filmje a második világháború utáni kultuszfilmek egyik első alkotása, de a lengyel sors sok filmjének (Csatorna 1956, Lotna 1959, Tájkép csata után 1970) volt központi témája. Filmművészetének másik vonulatát képezték az irodalmi művekből készült nagy sikerű alkotásai, de világszerte sikert aratott az 1950-es és az 1970-es éveket elemző filmjeivel (Márványember 1976, Vasember 1981).
Négyszer jelölték Oscar-díjra, életművéért meg is kapta az amerikai filmakadémia kitüntetését. Már az 1950-es évek végétől rendszeresen kapott díjakat a nagy filmfesztiválokon, Cannes-ban, Velencében.
Utoljára 2007-ben a katyńi mészárlásról szóló Katyń című filmjét jelölték Oscar-díjra, és idén is versenyben lehet, ugyanis a lengyel filmintézet Wajda Powidoki (Emlékképek) című alkotását nevezte idén Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.