Harry Potter nélkül is működik a varázslat

Öt évet kellett várni az utolsó Harry Potter-film óta, hogy visszatérhessünk J. K. Rowling meseuniverzumába, csakhogy most már a szemüveges varázslótanonc nélkül. A Legendás állatok és megfigyelésük szórakoztató popcornmozi a téli hidegben, mely épp azt bizonyítja, hogy nincs is szükség a régi szereplőkre, elég, ha imádni való mágikus élőlények randalíroznak a húszas évek nyüzsgő New Yorkjában. Eddie Redmayne és Colin Farrell is kiválóan forgatják a varázspálcát, de a pálmát egy másodhegedűs emberkarakter és egy enyveskezű kacsacsőrű emlős viszi el.

Nyolc Harry Potter-filmmel a hátunk mögött minden esély megvolt rá, hogy a Legendás állatok és megfigyelésük nélkülözhető legyen, kifulladjon vele a franchise, lélegeztetőgépre kerüljön az olvasók és moziba járók millióit elbűvölő varázslók világa.

Katherine Waterston és Eddie Redmayne a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

A rendezői székbe az utolsó négy Potter-filmet levezénylő David Yates ült, aki ugyan biztosította a folytonosságot, de akár bele is fásulhatott volna, hogy egy tévés pilotot és az idei Tarzan legendájá-t leszámítva tíz éve nem dolgozott máson. Előzményfilm lévén a mitológia adott, illetve nagyrészt tudjuk, mi fog történni a jövőben, mi az, amire úgysem kerülhet sor, és ez korlátozza az alkotók mozgásterét.

Szerencsére a történetet nem pusztán a múltba helyezték, a színtér is megváltozik. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire javára válik a filmnek, hogy mostanra elkoptatott angol környezetből átkelünk a húszas évek New Yorkjába. A jelmeztervezők ötletesen turbózták fel a korabeli viseletet némi varázslódizájnnal, a csilingelő muzsikát James Newton Howard zeneszerző jazzes zongoratémával bővíti, a századelős épületekben, női szállókban, tiltott bárokban élvezet a szereplőkkel együtt csatangolni.

A forgatókönyvet jegyző J. K. Rowling szemlátomást tanult George Lucas és Peter Jackson intő példájából, és nem követett el olyan hibákat, mint amik megmételyezték a Star Wars-előzményfilmeket és A hobbit-trilógiát. Holott az írónő még Tolkien ez utóbbi meseregényénél is vékonykább alapműből merítette az ötletet: a magyarul is kiadott, azonos című, alig százoldalas könyvecskéje toldalék csupán, fiktív tankönyv, amelyben egy Göthe Salmander nevű tudós enciklopedikus formában felsorol és jellemez különféle mágikus élőlényeket.

A kisregény tulajdonképpeni adaptációja csak a film egyik felét teszi ki, habár ez a szál hozza mozgásba a párhuzamosan, félig-meddig háttérben zajló, nagyobb horderejű cselekményt is. Salmander (Eddie Redmayne) egy ritka tenyészállat, a golymók megvásárlása céljából érkezik Angliából Amerikába, ám alighogy leszáll a hajóról, feneketlen bőröndjéből elszabadul előbb csak egy titokban becsempészett jószág, majd egy bohózatba illő táskacsere következtében tucatnyi bestia szökik meg gazdájuk elől.

Eddie Redmayne a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

Salmander elsődleges célja tehát a kedvencei összefogdosása, egyrészt, nehogy a muglik világában garázdálkodjanak, másrészt mert a varázshatóságok nem nézik jó szemmel a veszélyesnek vélt élőlények tartását. Ha a film megelégedne annyival, hogy az antiszociális tereptudós („Én idegesítem az embereket.”) élő szereplős Pokémon Gót játszik a világvárosban, az is már önmagában garantálná a szórakozást a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek számára. Van olyan ember, akit nem lehet meggyőzni azzal, hogy a Családom és egyéb állatfajták-at átültették a Potter-sorozat világába? Felteszem, nincs.

Mindenki megtalálja a maga kedvencét a varázslények seregletében, amelyeket nem életszerűségre törekvő, ám mesei mivoltukban a film bájos hangulatához ezerszer jobban passzoló digitális formába öntöttek az effektesek. A ragaszkodó botsáska vitorlájából Groot némileg kifogta a szelet, de a furkász nevű, kleptomán, rosszcsont kacsacsőrű emlős, aki mindent magával akar vinni, ami kicsit is csillog, és aki csiklandozásra köpi ki a lenyelt érméket, úgy belopta magát a szívembe, egyből hazahoztam volna magammal egy példányt.

Furkász a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

Az állatok begyűjtésével járó kihívások rengeteg poénforrást tartogatnak, kezdve az olyan apróságokkal, hogy a furkász próbababapózba merevedik egy ékszerbolt kirakatában, hátha úgy Salmander nem veszi észre, egészen addig a fergetegesen abszurd közjátékig, amelyben Salmander egy komplikált párzási rituálé keretein belül, horkantgatva és pucsítva próbál magához csalogatni egy mágikus orrszarvút.

A rendező eközben ügyel rá, hogy végig lendületben, mozgásban tartsa a filmet, így alig tűnik fel, hogy e jelenetek többsége elsősorban ürügy a varázslények lexikonszócikkeinek kimerítő taglalására.

Szárnyas lény a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

De az ifjú David Attenborough-epigon ráérős állatmentő akciói mellett történik még egy s más, elvégre öt filmre elegendő muníciót kell szolgáltatni, csupa olyasmit, amik nem a forrásműből származnak, hanem a Harry Potter-könyvekben elszórt utalásokból szövődnek.

Graves (Colin Farrell), a New York-i aurorok vezetője a városban tapasztalt, mágikus természetű bűn- és balesetek ügyében nyomoz, egy rettegett sötét varázsló nyomában kajtat. Parkolópályára tett kollégája, Tina (Katherine Waterston) pedig felfigyel a tilosban járó Salmanderre, és az ő kézre kerítésével akar jó pontot szerezni főnökeinél – így érnek össze a szálak.

Eddie Redmayne és Katherine Waterston a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

A Legendás állatok és megfigyelésük meglehetősen vészjósló képet fest az amerikai varázslótársadalomról és az azt övező problémákról. Megtudjuk, hogy a varázslókat sokkal szigorúbb szabályok kötik, mint szigetországi kollégáikat, nem házasodhatnak például emberekkel (akiket „mugli” helyett „magnixnak” hívnak a tengerentúlon), nem tarthatnak mágikus állatokat. A varázslókongresszus falat emel maga köré, semmi mással nem törődik, csak hogy ne lepleződjenek le a civilek előtt, tömegpusztító fegyverektől tartanak. Baljós atmoszféra körvonalazódik, akár egy mágikus második világháború előszele.

A történet legsötétebb szála éppenséggel az emberekhez köthető, egy boszorkányüldöző szektához, amely egyben árvaházként is működik. Ahol hét-, nyolcéves kislányok boszorkányégetésről dudorásznak gyermekdalokat, míg a savanyú „zárdafőnök” (Samantha Morton) nadrágszíjjal bántalmazza a gondjaiba vett, súlyosan traumatizált fiatalokat, mindenekelőtt a gombafejű, peches nevű Credence-et (Ezra Miller).

Colin Farrell és Ezra Miller a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

Van azonban egy titkos fegyvere a filmnek, ami messzemenőkig ellensúlyozza a durvább elemeket, és a poénok nyolcvan százalékát egy személyben szállítja. Nem más, mint Jacob Kowalski, a konzervgyárban robotoló, pékség megnyitásáról álmodozó magnix, aki a véletlenek összejátszása révén Salmander és Tina mellé szegődik.

Eleve bölcs döntés, hogy ezúttal egy ember kapta a második vagy harmadik legfontosabb szerepet (szemben a Potter-művekkel, ahol a főalakok mind varázslók vagy varázslótanoncok). Az átlagember szemszöge újdonságként hat, valamint könnyebben a helyébe képzelhetjük magunkat, mi is hasonlóan reagálnánk, ha teleportáló és varázspálcákkal hadonászó csodabogarak közé keverednénk.

Dan Fogler, Eddie Redmayne és Katherine Waterston a Legendás állatok és megfigyelésükben Forrás: InterCom

Ám a Kowalskit játszó Dan Fogler lehengerlő alakítása emeli ki igazán a figurát, mintha egy varázsigével elhomályosította volna a körülötte lévő, máskülönben elsőrangú színésztársait. Egyszerre nézői alteregó és udvari bolond, modern Chaplin és hiteles hősszerelmes. Neki jut a legerősebb karakterív, és az ő szájából hangzik el az utóbbi évek legprofibb csajozós szövege.

Fogler hajszálpontos komikus időzítése a grimaszaiban, a képtelen fordulatokra adott hisztérikus nevetéseiben mutatkozik meg, de az is zseniális geg, amikor csámpás járásra váltva igyekszik feltűnésmentesen elvonulni a rendőrök mellett.

Alison Sudol és Dan Fogler a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben Forrás: InterCom

A Legendás állatok és megfigyelésük sikerrel végezte el a nehezét, friss vért pumpált a Harry Potter-szériába, anélkül, hogy akár egy-egy cameo erejéig felvillantotta volna valamelyik ismert karaktert.

A következő részben persze szerepelni fog az ifjú Dumbledore, és bár Rowling visszacsinál egy fejleményt, ami négy filmre való konfliktust szavatolt volna, még így is annyi lehetséges irányt vázol fel, hogy hiába sejtjük nagy vonalakban, mire lehet számítani, valójában bármelyik szereplő előtérbe léphet, sokfelé kanyarodhat a történet. Van itt szufla bőven.