Na, ezt az üdvrivalgást hallgassa meg!

Ankert
Vágólapra másolva!
Könnybe lábadt a szemünk, amikor felugráltak, összeborultak és diadalittasan sikoltoztak a magyar filmrajongók az AnKERT nevű szórakozóhelyen, miután az Oscar-gálán ma hétfőn hajnalban bejelentették, a Saul fia kapja a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart.
Vágólapra másolva!

Jól döntöttek azok, akik nem otthon kókadozva nézték az Oscar-gála közvetítését, hanem csoportosan szurkoltak a Saul fia sikerének. Az AnKERTben készült videón jól látszik, hogy a Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema közös buliján nyoma sem volt a fáradtságnak, amikor negyed hat tájékán elérkezett a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának kihirdetése. Sokáig egy pisszenést sem hallani, ami viszont a bejelentés után következett, attól sokadik nézésre is libabőrösek leszünk. Kis kuncogás Nemes Jeles László megilletődött sóhajtása ("wow") után, és a kirobbanó taps a beszéd végén. Itt boldog embereket látni.

Mutatunk még egy őrült örömkiáltásban kitörő csapatot. A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai a Szentkirályi utcai épület vetítőjében gyűltek össze, hogy együtt drukkoljanak a Saul fiá-nak. A magyar film leendő Nemes Jeles Lászlói a plafonig ugorva köszöntötték a győzelmet. Ugyan az ugrásból semmit nem látni, de az üdvrivalgás hangereje magáért beszél.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!