A nyalintás nesze. Valószínű, hogy ennél szebb magyar filmcím idén már nem lesz. Költői, de közben bizsergető és mégis finom a szexuális töltete, visszafogott és egyben pajzán. És nagyjából ilyen az a kilencperces animációs film is, amelyet ez a cím jelöl, Andrasev Nadja Cannes-ban, a vizsgafilmeket bemutató Cinéfondation szekcióban szereplő alkotása is.
Bodor Ádám különös novellája, a Megbocsátás – amely a film alapjául szolgált – egy magányos nő vágyairól, meg a férfiak magányos nőkre vonatkozó vágyairól szólt. Andrasev sokkal több mindent belelát a kétoldalas történetbe: a legbanálisabb helyzetből jut el egy, a realitáson felülemelkedő lebegésig.
Az addig biztosan mindeninek megvan, aki tartott már otthon valamilyen állatot, milyen érzés is az, hogy valaki folyamatosan, a legintimebb pillanatokban is „leselkedik” utánunk. A nyalintás nesze innen indul: egy, a szomszédasszonytól elkóborolt macskától, akit szinte megbabonáz a másik lakásban magányosan éldegélő, csak a szobanövényei társaságát élvező nő látványa.
De ez a hétköznapi helyzet kevés ideig marad hétköznapi, talán azért, mert a nő beleőrül kicsit a magányba, talán azért, mert az animációs filmek világában tényleg minden valósággá válhat. Éppen ezért olyan nagyszerű ez a forma: minden film potenciálisan egy új, csak a saját törvényei alapján működő világ.
Mindenesetre – a csattanó lelövése nélkül – a végére alaposan átalakulnak a viszonyok, de hogy a történet melyik értelmezését, a földhözragadtat vagy a csodásat fogadjuk el, azt a rendező remek, okos és visszafogott módon ránk bízza.
Andrasev Nadja filmjének minden másodperce játék. Játék egyrészt a formákkal: össze- meg összeolvad a vázlatosnak, kicsit gyerekrajzszerűnek tetsző alap az igenis nagyon kifinomult mozgásokkal (ahogyan például a macska felugrik a temető kerítésére), és váltakozik egymással az egyszerűnek tűnő megjelenítés a különleges, apró ötletekkel (ahogyan külön mozog egy tárgy alakja és mintája).
De ugyanígy vegyül egymással a realitás és az emelkedettség: teljes természetességgel, puha gördülékenységgel válik a cserepes virág meglocsolni való szobadíszből női combot nyalogató nyelvvé, az egyszerű szobabelső űrbéli dzsungellé. És egybeolvad ártatlanság és pajzánság, például a címül is szolgáló jelenetben, a fagyi nyalogatásánál, amikor az a bizonyos nesz persze csak az édesség felől jön, de a szem már a csaknem meztelen nőt ízlelgeti.
Izgalmas, és a mai, számítógép-dominálta animációk között rajz- vagy festményszerűségével egyedi képi világú, bájos film A nyalintás nesze, ráadásul kétszeresen is működni tud. Zsigeri szinten is megbabonáz, miközben korántsem hagyja, hogy csak a szív vezesse a nézőt. Az utolsó jelenetek többféle értelmezhetősége megadja az agynak is, ami jár: egy nyalintást ide, egyet amoda.