Remegtek a lábaim, de szuper volt

Andrasev Nadja arra sem számított, hogy eljuthat Cannes-ba az első kisfilmjével, ehhez képest A nyalintás nesze pénteken délután díjat is nyert a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 38 éves rendezőnő a díjkiosztó után nem sokkal a Fesztiválpalota egyik teraszán mesélt cannes-i élményeiről az Origo riporterének.

Milyen érzés cannes-i díjnyertes rendezőnek lenni?

Egyszerűen szürreális. Nem számítottam rá. Arra sem számítottam, hogy egyáltalán bekerülök, ezért a saját életemben óriási dolognak tartom. Szerintem nehéz díjakat osztani filmek között, néhány ember szubjektív véleménye alapján születik egy döntés. Nekem nem volt fontos, hogy nyerjek, mert úgy éreztem, hogy már az is egy kitüntetés, hogy itt lehetek Cannes-ban.

Andrasev Nadja A nyalintás neszéért elnyert díjával a cannes-i fesztiválpalota teraszán pénteken délután Fotó: Varga Ferenc

Hallottam, hogy a szekciótokban a többi film komoly, súlyos témákkal foglalkozott, a tiéd pedig egy könnyedebb darab. Emiatt esetleg gondoltál arra, hogy egy ilyet is akarnak majd díjazni?

Azt gondoltam, hogy ha a négy animációs film közül valamelyiknek adnak díjat, esetleg az az animált dokumentumfilm lesz, amelyik alkoholista szülőkről és gyerekeikről szól. Ma néztem meg, és nagyon szép film. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan film nyerhet, aminek nincs fontos társadalmi üzenete, hanem egy személyesebb történet karakterekről, és a köztük levő kapcsolatról.

Milyen élmény volt a díjkiosztó?

Ez volt az első díj, amit átadtak. Remegtek a lábaim, ahogy mentem le a lépcsőn, nem tudtam, hogy kell viselkedni, alig találtam fel a színpadra. De szuper volt. És annyira jó, hogy örültünk egymás sikerének, és ez nem csak azokra vonatkozik, akik nyertek. Biztos vannak csalódott résztvevők, de úgy éreztem, hogy alapvetően mindenki drukkolt a többieknek is. Nagyon tetszett a film, ami az első díjat nyerte, én is azt éreztem előre, hogy megérdemli a fődíjat.

Andrasev Nadja (jobbszélen) és a Cinéfondation szekció többi díjazottja a cannes-i filmpalota Bunuel termének színpadán Fotó: Thomas Leibreich

Azért készültél köszönőbeszéddel?

Nem. Kicsit meg is ijedtem. A teremben volt ugyanis egy furcsa jelenet az egyik szervező és köztem: próbáltam leülni, és végül egy olyan ülést választottam, ami közel volt a sor széléhez, mire ő bólintott, hogy az egy jó hely. Ezen meglepődtem, elkezdtem még jobban figyelni, hogy kik beszélnek fent, mi történik, ha véletlenül ki kéne mennem, mit mondanék, és nagyon örültem, hogy végül nem kellett megszólalnom, mert még így is lesokkolt a hír.

Nem is mondtál semmit?

Át akarta adni a mikrofont a konferanszié, de aztán szerencsére folytatta a zsűrielnök a mondandóját, és akkor meglepett arccal visszavette, hogy ja, jó, akkor nem adom oda a mikrofont.

Abból, hogy az a szervező mondta, hogy az egy jó hely neked, azért már gondoltad, hogy nyersz valamit.

Inkább összezavart. Átfutott az agyamon, hogy vajon mindenkinek ezt mondja, hogy üljünk közel a vászonhoz, hogy lássuk egymás filmjeit, vagy ez most miért volt. Én ilyen helyzetben próbálom megóvni magamat attól, hogy előre valamit várjak, mert az most is elronthatta volna azt az örömöt, hogy itt lehettem. Tényleg úgy éreztem, hogy annyi jó filmet láttam, hogy nem várhatom, hogy az enyémet díjazzák.

Mesélj légyszi a filmed első cannes-i vetítéséről!

Nagyon-nagyon izgultam. Ilyenkor az embernek az is jár az agyában, hogy mi van, ha megáll a film az első percnél. Minden eshetőségre felkészülsz, hogy valami rosszul sül el.

Bent maradtál a teremben a vetítés alatt? Végignézted a filmet?

Igen. A film előtt mondanom kellett pár mondatot a közönségnek, aztán a színpadról lefelé jövet nem találtam a helyemet, leültem máshova, és miután lement a film, a mellettem ülő vadidegen srác odafordult hozzám, hogy hú, ez nagyon tetszett neki. Miközben a kérdéseire válaszoltam, a közönséggel együtt automatikusan megtapsoltam a saját filmemet. Reméltem, hogy senki nem veszi fel videóra, hogy tapsolok magamnak.

Andrasev Nadja a Cannes-i magyar pavilonban szerdán Fotó: Pozsonyi Janka

Figyelted közben a közönséget? Úgy reagáltak, ahogy vártad?

Van egy-két pontja a filmnek, ahol néha felnevetnek egy kicsit a nézők, nem poénok, csak van pár kicsit meghökkentőbb dolog, ezeknél néha szoktam hallani valamit, de itt nem volt semmi ilyen. Néma csendben ülte végig mindenki, ezért nem tudtam, hogy mi a reakció. Közben azt hittem, hogy például a mellettem ülő srácnak nem tetszik, de miután hozzám fordult, és elkezdett lelkesen beszélni, és nem úgy tűnt, mint aki udvariaskodik, akkor megnyugodtam, hogy talán mégsem volt annyira rossz a fogadtatás.

Később az itteni külföldiektől kaptál érdekes visszajelzéseket?

Nem elemezték ki a filmet. Még csak tegnap volt a nemzetközi premier, és azóta leginkább a többi rendezővel beszéltünk a vetítésekről, de általában csak gratulált mindenki egymásnak. Ilyenkor nehéz objektívnek maradni azzal kapcsolatban, hogy a többiek jót csináltak-e vagy nem. Nekem például nem volt olyan film, ami ne tetszett volna egyáltalán, és úgy éreztem, hogy amikor valaki gratulál, az inkább a helyzetnek szól, hogy készítettünk egy filmet, amit bemutathattunk Cannes-ban. Még a kiválasztásnál a Cinéfondation igazgatónője a levelében írt egy mondatot arról, hogy mi tetszett benne.

És mi volt az a mondat?

Gratulált a szürreális, szép, érzéki filmhez.

Most vagy először Cannes-ban?

Igen. Ez az első fesztivál, amin részt vettem rendezőként. Annecyben már voltam ugyan, de nem mutattam be filmet, Cannes-ban pedig még sohasem jártam. Nem volt oka.

Mivel töltötted az időt itt?

A Cinéfondation szervezői jelezték előre, hogy milyen közös programok lesznek. Péntek este érkeztünk a stáb néhány tagjával, azóta szinte folyamatosan van valami, ahol ott kell lennem. A magyar pavilonban is volt egy összejövetel, voltak találkozók és vetítések a Cinéfondationon belül, jártunk a vörös szőnyegen szép ruhában…

Melyik díszbemutatóra vittek be titeket?

Az ismeretlen lány című Dardenne-filmre. Lent ültünk egészen közel hozzájuk, amikor bejöttek, akkor mellettünk mentek el, ami jó élmény volt. Már az is vicces, hogy a film elején minden logót megtapsolt a közönség. Azt érzem, hogy amióta megérkeztem, csak sodródom az eseményekkel, folyamatosan történik valami, mindjárt vége lesz, és már megyek is haza.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Gyártásvezetőként dolgozom MOME-s animációs diplomafilmekben, és most izgulok, hogy a rendezők hogy állnak, mert nemsokára elérkezik a diplomavédés napja. Ahogy hazaérek, ezzel leszek elfoglalva. Ezenkívül fejlesztem a következő filmtervemet.

Azt milyen forrásból fogod megcsinálni?

Szeretném Magyarországon csinálni, ha lehetséges.

Mi kerül sokba egy animációs filmben? A sok munkaóra?

Persze, a technikából adódóan egy animációs film általában hosszabb ideig készül, mint egy élőszereplős film. A forgatáson sűrítve történik minden, egy animációs filmnél pedig emberek kockáról kockára rajzolnak meg dolgokat.

Mennyi ideig készült A nyalintás nesze? Egy évig?

Előkészítéssel együtt több volt mint egy év. Pláne, ha onnantól kezdve nézem, hogy megtetszett a novella, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy lehetne ebből filmet csinálni. Volt egy olyan fázis, amikor újragondoltam az animatikot, ami egy mozgó, időzített storyboard, és átalakítottam, még jobban elvittem szürreális irányba. Szerintem sokkal jobb film lett belőle így.

Andrasev Nadja Cannes-ban, díjjal a kezében Fotó: Varga Ferenc

A következő filmed is adaptáció lesz?

Nem, az egy általam kitalált történet.

Mi a történet?

Sajnos nem mondhatom el.

Akkor csak mondj pár sejtelmes szót róla!

Férfi-női kapcsolatokról szól. Olyan téma, amivel valószínűleg sokan találkoztak már az életükben.