Christopher Walkennel együtt etettük a cicákat

Leonardo DiCaprio anyukája volt Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz című szélhámosfilmjében, innen ismerik Nathalie Baye-t a legtöbben Magyarországon. Truffaut és Godard több filmjében is játszott, utóbbiról árulta el az Origónak például azt is, hogy gátlástalanul mindent elvesz, ami kell neki. A karizmatikus, mindig elegáns 68 éves színésznő egy cseppet sem vágyik amerikai karrierre, Spielberg filmjébe is csak azért keveredett, mert neki egyszerűen nem lehet nemet mondani. Christopher Walkennel összebarátkozott, DiCaprio szerinte cuki, Xavier Dolant ő vigasztalgatta, Vincent Cassel kora viszont elgondolkodtatta. Telefonon beszéltünk a legendás színésznővel, aki már négyszer elnyerte a francia Oscarnak becézett César-díjat, és pont tegnap ismét a jelöltek közé került a magyar mozikban most futó Ez csak a világ vége című filmben nyújtott alakításáért.

François Truffaut rendezte az első filmet, amelyben szerepelt. Ez volt az Amerikai éjszaka, ami aztán elnyerte az Oscar-díjat is. Egy ilyen fantasztikus kezdés után nehéz volt hasonlóan izgalmas projektet találni?

Nagy szerencsém volt a pályám elején, mert rögtön egy csomó nagyszerű rendezővel dolgozhattam. Truffaut, Godard, Pialat… a francia rendezők krémje. Persze ha valaki olyan régóta színészkedik, mint én, akkor becsúszik pár gyengébb film is, és lesznek olyan időszakok, amikor nem kap túl jó ajánlatokat. Egy hosszú színészi karrier ilyen, jönnek olyan munkák, amik sok pénzzel kecsegtetnek, de ha igénytelen a projekt, képtelen vagyok elvállalni, még ha amúgy szeretnék is dolgozni, és nincs más lehetőség.

Nathalie Baye (középen) az Amerikai éjszaka című filmben Forrás: Mokép

Annyira nem foglalkoztat a pénz, nekem a minőség fontos. És mivel mindig próbáltam ehhez tartani magam, nem kell szégyenkeznem az életművem miatt. De ismerek jó pár színészt, akik nem voltak ilyen szigorúak ebben a kérdésben. Akik elvállaltak pocsék filmeket, csak azért, mert magas volt a gázsi. Akkor apránként elkezded megutálni a munkádat, és azon kapod magad, hogy már nem az a fontos, hogy minőségi filmeket csinálj, hanem hogy sok pénzt keress. És akkor elvesztél.

Az Amerikai éjszakában az ön által játszott figura mondja azt a sokat idézett mondatot, hogy „Én bárkit otthagynék egy filmért, de senkiért sem hagynám ott a filmet.” Önnek is ez a hozzáállása? Mindennél fontosabb a mozi?

Nem. Hadd meséljem el, hogy amikor azt a jelenetet forgattuk, folyton az ellenkezőjét mondtam annak a szövegnek. Mivel diszlexiás vagyok, egyszerűen nem tudtam megjegyezni azt a mondatot. De nem, én ezt nem gondolom így. Én szerelmes vagyok a szerelembe. Persze szeretem a filmeket is, szeretem a munkámat, szeretek játszani, de sosem hagynék el egy férfit egy film kedvéért. Képtelenség.

Két filmet csinált Godard-ral. Azt mondta róla, hogy ő a legnagyobb tolvaj a szakmában, és sok mindent ellopott öntől, amikor együtt dolgoztak. Mit értett ez alatt?

Valóban ezt mondtam, de nem bírálatnak szántam. Nagyszerű rendezőnek tartom. Az első film, amit együtt csináltunk, a Mentse, aki tudja (az életét) volt. Cannes-ban volt a világpremierje, és a két szereplőtársam, Isabelle Huppert és Jacques Dutronc valamiért nem tudott eljönni, úgyhogy végül csak ketten mentünk Godard-ral.

Jean-Luc Godard és Nathalie Baye a Mentse, aki tudja (az életét) díszbemutatóján az 1980-as cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Ralph Gatti

A díszbemutató reggelén láttam először a filmet, beültem az egyik hátsó sorba a sajtóvetítésen. Arra lettem figyelmes, hogy több olyan jelenetem is van a filmben, amit Godard akkor vett fel, amikor nem is tudtam, hogy forog a kamera. Akkor még elég tapasztalatlan voltam, ezért fel sem tűnt nekem a forgatáson. Mindenesetre furcsa élmény volt ezt látni. De ez az egyik, amiben tehetséges Godard: ami kell neki a színésztől, azt fogja, és elveszi.

Godard olyan rendező hírében áll, aki kíméletlen is tud lenni a színészeivel. Ön dolgozott valaha olyan rendezővel, akinek a módszereit nehezen viselte el?

Tinédzserkoromban először nem színésznőnek, hanem táncosnőnek készültem. Egy elképesztően utálatos orosz fickó volt a tanárom. Egy érzéketlen, kegyetlen ember. Nagyon fiatal voltam, körülbelül 14 éves, és csak ilyen tanárokkal hozott össze a sors akkoriban. De nem érdekelt, kibírtam. Ez nem jelenti azt, hogy különösebben erős nő lennék, de hozzászoktam, és később egyetlen rendező sem tudott olyan kemény lenni velem, mint azok a tánctanárok.

Az egyik leghíresebb francia filmjét (Martin Guerre visszatér, 1982) remake-elték Hollywoodban Jodie Foster és Richard Gere főszereplésével (Sommersby, 1993). Megnézte az amerikai változatot?

Nem láttam, nem akartam megnézni. Ismerőseim látták a filmet, és az alapján, amit meséltek róla, nem tűnt kihagyhatatlannak. Nagyon szeretem azt a történetet, és nem akartam kitenni magam egy csalódásnak. Ön látta?

Nathalie Baye és Gérard Depardieu a Martin Guerre visszatérben, Richard Gere és Jodie Foster a Sommersby című filmben Forrás: Mokép / InterCom

Igen, valóban kihagyható. A nyolcvanas években a híres francia énekes, Johnny Hallyday felesége volt egy darabig, menő celebpárnak számítottak, mindenhova követték önöket a paparazzók. Mit tanult ebből az élményből? Utána jobban óvta a magánéletét?

Igen, próbáltam. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra a figyelemre, ami a házasságunkkal járt. Amikor az ember szerelmes és boldog, nem gondol ilyesmire. Abban az időben a paparazzók még nem voltak olyan rémesek, mint most, de még így is nagyon kemény volt.

Johnny Hallyday és Nathalie Baye az 1983-as César-díjkiosztón Forrás: AFP/Philippe Wojazer

Hirtelen azzal szembesültem, hogy nincs magánéletem, akárhova mentem, idegenek követtek, aztán pedig láttam a fotókat az újságokban. Tényleg szörnyű volt. De mindegy, éberebb lettem miatta, és óvatosabb.

Együtt dolgozott Audrey Tautou-val pár évvel az Amelie előtt. Akkoriban el tudta képzelni, hogy később világhírű filmsztár válik majd belőle? Látta benne a potenciált?

A Vénusz szépségszalon-t forgattuk együtt, ami, azt hiszem, az egyik első filmje volt. Láttam rajta, hogy nagyon erős kisugárzása van, és jól játszott. Egy pici nő, nagy személyiséggel. Szóval különösebben nem lepődtem meg, amikor felkapták.

Audrey Tautou és Nathalie Baye a Vénusz szépségszalon című filmben Forrás: Budapest Film

Audrey Tautou-hoz hasonlóan ön is csak egyetlenegyszer dolgozott Hollywoodban, Steven Spielberggel a Kapj el, ha tudsz-ban. Sok ajánlatot visszautasított?

Nem sokat, de néhányat igen. Persze Spielberget nem lehet visszautasítani, és az a munka csodás élmény volt. De ha a forgatókönyv nem elég jó, és a projekt nem valami izgalmas, akkor nem fogok igent mondani rá, csak azért, mert amerikai. Nagyon jó munkákat kapok Franciaországban, és elég válogatós vagyok.

Steven Spielberg és Nathalie Baye a Kapj el, ha tudsz! forgatásán Forrás: UIP Dunafilm

És ha mondjuk Woody Allen vagy Martin Scorsese kínálná meg egy szereppel?

Naná, hogy elvállalnám! De nemcsak a rendező neve számít, a forgatókönyv minősége a legfontosabb számomra, és az, hogy milyen a szerep. Akármilyen fantasztikus a rendező, ha nem tetszik a forgatókönyv és a szerep, nem fogok igent mondani.

A Kapj el, ha tudsz!-ban Christopher Walken feleségét alakította. Walken híres arról, hogy minden egyes felvételnél teljesen máshogy játssza el a jelenetet. Szeret olyan színésszel dolgozni, aki így közelíti meg a munkát?

Igen. Ő egy elképesztően jó színész, és csodálatos ember. Annyira édes! Nem stúdióban forgattunk, hanem végig egy pasadenai helyszínen, ahol rengeteg macska volt. Christopherrel mindketten imádjuk a macskákat, és azzal szórakoztunk a felvételek között, hogy kis tányérokra ételt raktunk ki, és vártuk, hogy jöjjenek érte a cicák.

Leonardo DiCaprio játszotta az ön fiát abban a filmben. Különösen megkedveli azokat a színészeket, akiknek az anyját játssza?

Igen, azt hiszem, ilyen esetekben mindig egy különleges kapcsolat alakul ki. Leót amúgy sem volt nehéz megkedvelni, mert nagyon szeretetre méltó fiatalember, és persze remek színész. Gaspar Ulliellel is nagyon jóban lettem, aki az Ez csak a világ végé-ben játssza a fiamat.

Az Ez csak a világ vége nagyon intim dráma egy családról. Hogyan készültek fel rá a többi színésszel együtt? Sokat próbáltak?

Nem igazán. Azt hiszem, csak egy hétig próbáltunk előtte, és utána egy hónapig tartott a forgatás Kanadában. Párszor végigolvastuk a forgatókönyvet együtt, de Xavier sokat beszélgetett mindenkivel külön-külön. Marion Cotillard-ral, Vincent Cassellel, velem… és feltehettük neki a kérdéseinket, nagyon közeli viszonyba kerültünk. És mivel ő maga is színész, sokkal jobban átlátja a problémákat, könnyebben tud instruálni minket.

Vincent Cassel, Marion Cotillard, Gaspard Ulliel, Léa Seydoux és Nathalie Baye az Ez csak a világ vége című filmben Forrás: Cirko Film

A forgatás nagyon sietősen zajlott, mindennap feszített tempóban dolgoztunk, rengeteg jelenetet vettünk fel. De szeretem, ha pörgős egy forgatás, és kevés az üresjárat.

Mit szólt, amikor Xavier Dolantől megtudta, hogy Vincent Cassel, Gaspard Ulliel és Léa Seydoux anyját fogja alakítani?

Szerintem Vincent már egy kicsit idős ahhoz, hogy a gyerekem legyen (Baye és Cassel között 18 év a korkülönbség – V. F.). Először egy másik színész lett volna Vincent helyett, viszont vele nem tudtak egyeztetni. De így sem volt gond, mert ha megnézel egy családot, ahol négy-öt gyerek van, sokszor nagyon különbözően néznek ki. Amúgy azért nem foglalkoztam túl sokat ezzel a dologgal, mert nagyon jó volt a színdarab, és Xavier nagyon erős forgatókönyvet írt belőle.

Amikor bemutatták a filmet tavaly Cannes-ban, elég sok negatív kritikát kapott. Xavier Dolant szíven ütötte a fogadtatás, az egyik interjúban még olyat is mondott, hogy azon gondolkozik, végleg felhagy a filmezéssel. Ön hogyan próbálta tartani benne a lelket ebben az időszakban?

Elég jól ismerem Xaviert, közeli a kapcsolatunk, fantasztikus fiatalembernek tartom. A cannes-i díszbemutatón imádták az emberek a filmet, a vetítés végén elképesztően sokáig tartott a taps, állva ünnepelték. Rengetegszer voltam már Cannes-ban, de talán ez volt a leghosszabb taps, amit valaha hallottam. Xavier olyan érett, olyan okos, és olyan tehetséges, hogy néha megfeledkezünk róla, hogy mennyire fiatal még.

Két nappal a bemutató után együtt vettünk részt egy vacsorán, én voltam ott az egyetlen színész a filmből, mert a többiek addigra már leléptek. Xavier pont mellettem ült, és olvasgatta a telefonján a lehúzó kritikákat. Idézgette nekem a mondatokat, teljesen össze volt törve, úgy viselkedett, mint egy hisztis tinédzser. Mondtam neki, ne foglalkozz már vele. Pár nappal később megkapta a zsűri nagydíját, és akkor megnyugodott. Előtte viszont tényleg nagyon a szívére vette a negatív kritikákat. Nagyon érzékeny és sebezhető, közben meg nagyon erős is. Furcsa ez a kettősség nála. De hát egy művész.

Xavier Dolan és Nathalie Baye az Ez csak a világ vége díszbemutatóján a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Forrás: Sputnik/Ekaterina Chesnokova

Önt hajtja a versenyszellem színésznőként? Tesz erőfeszítéseket, hogy bizonyos szerepeket ne más, hanem ön kapjon meg?

Nem, mert tudom, hogy nem azon múlik, hogy mennyire nyomulok. Nem úgy nézem, hogy egy másik színésznő elcsaklizza előlem, ami nekem jár. Ha más kapja a szerepet, feltételezem, hogy ez azért történt, meg ő jobb nálam, vagy legalábbis arra a szerepre megfelelőbb.

Nem is szokott irigyelni egy-egy szerepet más színésznőtől?

Nem, az egy negatív érzés, amit távol tartok magamtól. Fiatalkoromban még előfordult, hogy kétségbeestem ilyen miatt. Úristen, más kapta meg a szerepet, mi lesz velem, soha többé nem fogok dolgozni… ilyesmi. De féltékeny akkor sem voltam senkire.

Nathalie Baye a 2008-as Cliente című filmben Forrás: Gaumont

Látott valami jó filmet mostanában?

Az elmúlt pár hónapban egy vidéki városban forgattam, és ott nem volt valami izgalmas a felhozatal a moziban, úgyhogy nem néztem meg semmit. Most próbálom bepótolni az elmaradásaimat, mert jön a Cézar-díjkiosztó, és nekem is szavaznom kell. Megnéztem pár DVD-t, ami szokatlan nálam, mert inkább moziba szeretek járni. Pont tegnap láttam egy csodálatos filmet Ken Loach-tól az Én, Daniel Blake-et. Istenem, az nagyon jó volt, mindkét színész fantasztikus benne. Nagyon megérintett.

Hayley Squires és Dave Johns az Én, Daniel Blake című filmben Forrás: Vertigo Média

Mi jut először eszébe, ha Magyarországra gondol?

A csodálatos fővárosuk, Budapest. Nyolc évvel ezelőtt jártam ott (a Francia Intézet szervezésében megrendezett A mozi, ha Nő című vetítéssorozat megnyitójának a díszvendége volt - V. F.), gyönyörűnek találtam a várost, megismerkedtem egy csomó kedves emberrel. Nagyon jól éreztem magam, ugyan nem maradtam sokáig, de biztosan visszamegyek még.