Ha lógni akarsz a tesióráról, magold be a Bibliát!

Régen, ha ki akartunk bújni a suliba menetel alól, elég volt egy lázmérőt tenni a radiátorra, és betegséget színlelni. A Mártírok tizenéves főhőse rendhagyóbb eszközhöz folyamodik, és radikális keresztény nézetekkel bomlasztja szét az iskolája mikrokozmoszát. Ez az orosz import kemény, provokatív darab, nem kínál egyszerű válaszokat arra a kérdésre, mitől lesz valakiből fundamentalista, de túl önismétlő ahhoz, hogy igazán maradandó élményt adjon.

Venya, az orosz gimnazista srác, egy nap úgy dönt, többet nem hajlandó részt venni az uszodában tartott tesiórán. Nem tudni, mi vezetett idáig: a bikinis osztálytársnői hosszú combjára irányozott kamera azt sugallja, feszélyezi, zavarja az őt övező, tomboló, fiatal szexualitás. Az is lehet, hogy a csinos Lidija gúnyos visszautasításai miatt forral bosszút. Akárhogy is, fog egy rongyosra olvasott Bibliát, és vallási okokra hivatkozva kér felmentést.

Pjotr Szkvorcov és Alekszandra Revenko a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

„Ezt a tévéből vetted?” – kérdi tőle anyja, akinek értetlensége tovább fokozódik, ahogy a fia teljes transzformáción megy keresztül: fekete ruhát ölt, még a tapétát is leszaggatja a szobájában, hogy puritán életmódot folytasson, és a Szentírást alkalmazza életvezetési tanácsadónak.

Pjotr Szkvorcov és Viktoria Iszakova a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

A környezete apránként idomul hozzá: diáktársai élvezik a lázadását, a bigott tanári kar pedig ifjúkori bohóságnak tudja be, amikor Venya anyaszült meztelenre vetkőzik a szexuális felvilágosító órán, vagy majomjelmezben tiltakozik az evolúció ellen, s az igazgató a liberális szellemiségű biosztanárnőt, Elenát teszi felelőssé az eluralkodó zűrzavarért.

A Mártírok első néhány jeleneténél a kelleténél hamarabb vontam le azt a következtetést, hogy Kirill Szerebrennyikov filmje a román újhullám mintáját fogja követni, és nyomasztóan realista, komplex morális dilemmákat felállító, lélektani élveboncolással élő dráma jön. Ha e felől szemléljük, a Mártírok elbukik: inkább abszurd, mint realista, a szereplők már-már karikatúraszerűen egysíkúak, egy percig sincs kétségünk, hogy a film kinek ad igazat, és nem fejti fel főszereplője motivációit. Fogalmunk sincs, mi okozta Vinya megtérését, mennyire őszinte, kész tényként kapjuk, hogy vakbuzgó.

Pjotr Szkvorcov a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

Sokkal gyümölcsözőbb azonban, ha a Marius von Mayenburg azonos című színművéből adaptált történetre példázatként tekintünk. Olyan példázatként, amely nem a szereplői mozgatórugóinak feltárásában érdekelt, hanem abban, hogy riasztó, kegyetlen tablóképet alkosson. Ahol a Venya vallási fundamentalizmusa által kiváltott, nem egyszer irracionális viselkedés szélsőséges nézőpontok, ideológiai álláspontok ütköztetésére teremt lehetőséget.

Az eszmék bokszmeccsén a kék sarokban az ó- és újtestamentumi idézetekkel felvértezett, patriarchális, homofób, antiszemita, tudományellenes nézeteit szenvedélyes meggyőződéssel alátámasztó Venya dacol a megértésére tett törekvéseinkkel.

Pjotr Szkvorcov (Oroszország válasza Ezra Millerre vagy Dane DeHaanra) átszellemült, de zárkózott játékával nem enged be a karaktere gondolataiba, csak a film második felében keletkezik egy-egy repedés: tekintetéből azt is kiolvashatjuk, hogy szociopata, számító manipulátor, ahogy azt is, hogy elhiszi a prédikációit. A káosz ügynöke, de nem egy Joker, aki örömét leli benne.

A piros sarokban a megrögzött ateista, a tudomány és a haladás képviselője, a felvilágosult Elena veszi fel a kesztyűt, hogy saját fegyverével vágjon vissza a rendbontónak. Ő az egyetlen, aki kétségbe vonja Venya mentális épségét, a józan ész hangja, akit őrületbe kerget a körülötte lévő szellemi mocsár: a közönséget alkotó nihilista diákság; az iskolai ortodox pap üres lózungjai és brossúrái; a csirkeagyú, izompacsirta tesitanár, akivel az ellentétek vonzzák egymást elvén a magánéletben egy párt alkotnak.

Viktoria Iszakova és Pjotr Szkvorcov a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

Vagy a poszt-szovjet, retro-sztálinista idősebb generáció, akik visszasírják a régi szép időket, amikor az állam megmondta, miben kell hinni. Az igazgató irodájának falán Putyin képe díszeleg, az antiszemita vicceken infantilisan röhögcsél. Némileg árnyalja a képletet, hogy Elena éppoly makacsul dogmatikus az ateizmusában, mint Venya a fundamentalizmusában, ám amikor az igazgatónő ezt a szemére hányja, és javasolja, tanítsa a kreacionizmust is, ezt nem az egyoldalú tájékoztatás ellenében, hanem a kulturális relativizmus jegyében teszi, és rögtön negálja is egy, a denevérek rendszertani besorolására tett ostoba megjegyzésével.

Még ha el is fogadjuk tehát, hogy a Mártírok egy sarkosított, provokatív tanmese, azért csak ott duruzsol a fülünkben egy bosszús kis hang, ami kevésbé részrehajló ábrázolásra vágyik. A kétórás játékidő emellett túl hosszúnak bizonyul. A forgatókönyv emeli, emeli a dramaturgiai téteket: Venya tanítványt fogad maga mellé, akin ki akarja élni messiáskomplexusát, és nem véletlenül emlegeti, milyen kár, hogy a keresztények már nem folyamodnak erőszakhoz. De az izgalmas kérdésfelvetés után leragad, s csak ugyanazt a disszonáns akkordot ismételgeti.

Alekszandr Gorcsilin és Pjotr Szkvorcov a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

Szándékosan idegőrlő persze, ahogy Vinya zsinórban szajkózza a bibliai idézeteket, ránk is átragasztja Elena frusztrációját. Ám attól, hogy valami direkt repetitív, még nem lesz törvényszerűen indokolt: egy idő után beüt a monotónia, eluralkodik a filmen az öncélúság, nem képes túlmutatni önmagán. A forgatókönyv a növekvő űrt egyre manipulatívabb eszközökkel próbálja kitölteni – a tanítvány, Grisha szinte röhejesen halmozottan hátrányos –, egyes rendezői megoldások – mint például a bibliai idézethelyek hivatkozásainak képi megjelenítése – zavaróvá, feleslegessé válnak.

De szerencsére Szerebrennyikov kellő humorral képes valamelyest ellensúlyozni modorosabb tendenciáit, a hosszú, kézikamerás snittek egyhangú feszültségét pedig expresszionista, egy alkalommal látomásszerű szürrealitásba hajló közjátékokkal oldja, mint a ruhástul vízbe ugró Vinya körül sellőrajként köröző női testek látványa, vagy a városi strandot szegélyező szobrok cseppet sem burkolt fallikus szimbolikája.

Alekszandra Revenko a Mártírok című filmben Forrás: magyarhangya

És a nyitva hagyott befejezés végső soron passzol az álláspontok mozdíthatatlanságára, kihegyezett tanulsághoz. Az egyik sarokban a megérthetetlen radikalizmus. A másikban a megértésre tett kísérlettel felhagyó, fanatikus dacból ellenszegülő opponens. Nincs K.O. Megszólal a gong. Indul a dualista mérkőzés soron következő menete. Sosincs vége.