48 órájuk volt eldönteni, maradnak-e Nyugaton

Egy romániai sváb család az NDK felé veszik az irányt, a történelem azonban közbeszól. 1968-at írunk, a Varsói Szerződés országai megszállják Csehszlovákiát, a film abszurd módon NSZK-ba átdobott főhőseinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk. Nyugat vagy Kelet? Anca Miruna Lazarescu rendező saját családjának történetét dolgozta fel a melankolikus hangulatú, Utazás apánkkal című első nagyjátékfilmjében. Interjúnkban mesél Ceausescuról, aki nagy meglepetésre beszólt a szovjeteknek, elmondja, örül-e neki, ha a filmjét a Good bye, Leninhez hasonlítják, és az is kiderül, melyik magyar város hellyettesítette Münchent a forgatáson.

Az édesapjának ajánlotta a filmet. Tévedek, ha azt gondolom, hogy ez a film a családja történetét meséli el?

A családom története mindenképpen hatással volt a filmre. A fiatalabb testvér, Emil feleltethető meg édesapámnak, aki rengetegszer elmesélte nekünk, mi esett meg vele 1968-ban. Hallottuk vacsora közben, karácsonykor, együtt nőttünk fel a történetével. Tizennyolc éves volt az édesapám, amikor a barátnőjével, Nellivel elutaztak az NDK-ba vakációzni. Tehát nem azért, ami a filmben látható, hogy életmentő műtétet hajtsanak végre a nagyapámon.

Anca Miruna Lazarescu Fotó: Polyak Attila - Origo

Hirtelen azzal szembesültek, hogy életük talán legfontosabb döntését kell meghozniuk. Csehszlovákiába bevonultak a szovjetek, ők az NSZK-ban találták magukat, és 48 órájuk volt arra, hogy eldöntsék, maradnak Nyugaton, vagy visszamennek Keletre. Édesapám haza akart menni: fülig szerelmes volt Nellibe, és büszke volt arra, hogy román, mivel abban bízott, hogy Ceausescu lesz az új Dubcek (reformer politikus, Csehszlovákia vezetője volt a prágai tavasz idején – a szerk.). Nagyapám viszont maradni akart, így aztán hatalmas veszekedést csaptak. Végül a hazatérés mellett döntöttek.

A későbbiekben sokszor megvitatta a család, hogy jól döntöttek-e?

Igen. Egy olyan apa mellett nőttem fel, aki úgy érezte, hogy rossz döntést hozott tizennyolc évesen. Nagyon fiatalok voltak még, így Nellivel később szakítottak. De a legnagyobb csalódást az okozta apámnak, hogy - mint az köztudott - Ceausescu-ból nem lett egy újabb Dubcek.

Számomra nagyon meglepő volt, hogy a prágai tavasz idején Ceausescu a reformkommunista Dubcek mellé állt, és elítélte a fegyveres beavatkozást.

Érdekes, hogy ezt mondja. Azt sejtettem, hogy a nyugati nézőknek ez meglepő lesz, hiszen bennük Ceausescu egy kíméletlen diktátorként rögzült. De úgy tűnik, hogy már itt, Kelet-Európában is újdonságnak számít a fiatalabb generációk számára, hogy Ceausescunak több arca is volt az idők során.

Igen, mert mi Ceausescu legsötétebb korszakáról, a nyolcvanas évekről hallottunk. Ő is reformkommunista volt a hatvanas években, vagy ezt állítani azért túlzás lenne?

1965-ben jutott hatalomra, és kezdetben meglehetősen bizonytalan volt. Sztálinista elődje árnyékából kellett kilépne, és ez súlyos teherként nehezült rá. Amit mindenképp el akart érni a hatvanas években, az a sztálinista rendszer lebontása volt. Nem kedvelte a Szovjetuniót, és egy saját típusú szocializmust akart létrehozni. Nagy meglepetést okozott azzal, hogy nyilvános beszédében (amiből a filmben is láthatóak részletek – a szerk.) kiállt Dubcek mellett.

Anca Miruna Lazarescu Fotó: Polyak Attila - Origo

Történészektől tudom, hogy a beszédet már jó előre megírták, sőt, már ki is jött a déli újságokban. Erre Ceausescu délután egykor kiállt a parlament erkélyére, és egy teljesen más szöveget mondott el. Eredetileg egy diplomatikus, erős állítások nélküli beszéddel állt volna ki az emberek elé, de ezt végül kidobta, és konkrétan elítélte Csehszlovákia megszállását. Nagy tapsot kapott érte.

A ’68-as zűrzavarban apámék mellett ötven másik romániai család is Nyugat-Németországban kötött ki. Ebből az ötvenből nagyjából húsz család német származású volt, és még így is kivétel nélkül mindenki úgy döntött, hogy hazatér. Ceausescu beszéde, az 1968-as események reményt adtak nekik, bíztak a jövőben, aztán a hetvenes évektől ismét rosszabbra fordult a helyzet Romániában.

A filmje főszereplői dunai sváb származásúak. Miért pont ezt az etnikumot választotta?

Két okból. Román vagyok, anyai nagyanyám révén magyar vér is folyik bennem, de német őseim nincsenek. Viszont nagyon közel kerültem hozzájuk, svábokkal együtt nőttem fel Temesváron, az iskolában németül is megtanultam.

Anca Miruna Lazarescu Fotó: Polyak Attila - Origo

Másrészt német főszereplőkkel még erősebb lett a film drámai ereje. Románként is maradhattak volna az NSZK-ban az apámék, megkapták volna a politikai menedékjogot, de ez egy hosszú folyamat lett volna. Nekem olyan főszereplők kellettek, akiknek svábként probléma nélkül ment volna az országváltás. Folyékonyan beszélik a nyelvet, csak így működhetett a film egyik számomra fontos fordulata.

A színészek sváb dialektusban beszélték a németet?

Igen, svábul beszéltek, ezt fontos része a filmnek. Az idősebb testvért játszó színész (Alexandru Margineanu) román, aki az iskolában tanult németül. Számára a tájszólás elsajátítása volt a legnagyobb kihívás. Az apát alakító Ovidiu Schumacher is román, de ő huszonöt éve már Bajorországban él, és a bajor dialektus nagyon hasonló a svábhoz. A fiatalabb testvér játszó Razvan Enciu félig német, aki már eleve ismerte ezt a dialektust. De ettől persze még mindegyikük járt nyelvtanárhoz.

Alexandru Margineanu, Ovidiu Schumacher és Razvan Enciu a Utazás apánkkal című filmben Forrás: A Company Hungary

Az utóbbi tíz évben nemzetközi hírnévre tettek szert a valóságábrázolásban jeleskedő, társadalomkritikus román filmek, nekem Utazás apánkkalról mégis egy német alkotás, a filmjével megegyező hangvételű, melankolikus Good bye, Lenin jutott az eszembe. Ön a román újhullám részének tartja magát?

Nem. Cristian Mungiu (a 4 hónap, 3 hét, 2 hónap cannes-i fődíjas rendezője – a szerk.) és a többiek fantasztikusak, de nem akarok szimplán lemásolni egy már létező dolgot. Szerintem az Utazás apánkkal-ból kiérződik, hogy filmkészítőként a szívem Romániához húz, de a filmkészítést teljes egészében Németországban tanultam. Én tízéves voltam, amikor kiköltöztünk, Mungiu és a többiek egy másik iskolában nevelkedtek, és most nem csupán a filmes oktatásról beszélek. Ők Romániában nőttek fel, és így a megközelítésük is más.

Az én stílusom egy nagy keverék, amely azt tükrözi, hogy ki vagyok én. Román vagyok magyar ősökkel, aki Németországban él és sokat utazott. Szóval boldog vagyok, ha a Good bye, Lenin-hez hasonlítják a filmem, de nagyon fontos számomra, hogy végső soron egy tragikus történetet mesél az Utazás apánkkal.

Anca Miruna Lazarescu Fotó: Polyak Attila - Origo

Nem nevettem, viszont sokat mosolyogtam. Melankolikusnak éreztem a filmjét, egyszer vicces volt, máskor meg szomorú.

Nehéz dolgokról könnyed stílusban szeretnék beszélni – ez akár a filmkészítői hitvallásomnak is elmenne. Nagy rajongója vagyok a tragikomédiának, ez talán a legnehezebb és legteljesebb módja egy történet elmesélésének.

Tragikomédiának hívja a filmjét, bennem road-movie-ként maradt meg. Romániából indulva Magyarország, Csehszlovákia és NDK érintésével jutnak el a főszereplők az NSZK-ba. Hány országban forgattak?

Egy hónapot Romániában, egy hónapot Magyarországon, három napot pedig Münchenben forgattunk. A keletnémet tábori jeleneteket Temesváron, a müncheni belsőket Szegeden vettük fel, de Románia önmagát is alakította, csehszlovák részeket pedig Magyarországon és Romániában rögzítettünk. Nagy kihívás volt a film leforgatása, de egyúttal nagy örömet is okozott, hogy ezekben az országokban még lehet találni olyan helyeket, amelyek a hatvanas évekbeli állapotokat tükrözik.

Utazás apánkkal Forrás: A Company Hungary

Miért pont Szegeddel helyettesítette Münchent?

A külsőket Münchenben vettük fel, Szegeden találtunk egy fantasztikus, korabeli hangulatú lakást. Münchenben esélyünk sem lett volna erre, ott már mindent felújítottak. A szegedi lakás eredeti tulajdonosa meghalt, akire átszálltak a jogok, az nem döntötte el, hogy eladja vagy felújítja az ingatlant, így aztán beköltözhettünk forgatni. Izgalmas volt látni, hogy sok szegedi lakás manapság úgy néz ki belülről, ahogy a müncheniek a hatvanas években.

További érdekesség, hogy a keletnémet tábort, ahová a külföldi, köztük a román turistákat összegyűjtötték, abban a temesvári általános iskolámban rendeztük be, ahová négy éven át jártam. A tizennyolcadik században építették, és apácazárda volt a Habsburgok uralkodása idején. Még a régi tantermem is belekerült a filmbe, ott ajánlják fel a konyakot.