Itt a szex egy hatalmas ugrás a semmibe

Tizennyolc éve készített utoljára nagyjátékfilmet, és most nemcsak hogy bekerült a Berlinale versenyprogramjába, de szombaton este elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Medvét. Enyedi Ildikó arról mesélt nekünk Berlinben, hogy a Testről és lélekről miért több, mint egy szerelmesfilm, milyen élmény volt egy jó részét vágóhídon forgatni, eszik-e húst azóta, miért nem talált egész Európában középkorú férfi színészt a főszerepre, és mit tiltott vagy nem tiltott a főszereplőnőnek a forgatás alatt.

A Simon mágus volt az utolsó filmje, aztán még egy rövidfilmet készített Első szerelem címmel. Ezek szerint húsz éve csak a szerelem témája foglalkoztatja?

Abban az értelemben igen, hogy a szerelem egy kicsit mindenről szól. Ezekben a filmekben inkább csak vivő- vagy hordozóanyag, amitől

remélhetőleg kinyílik a néző szíve, és akkor már az élet más fontos kérdéseiről is beszélhetünk.

Enyedi Ildikó szombaton este, a berlini filmfesztivál zárógálája után a Testről és lélekről című filmjéért elnyert Arany Medve-díjjal Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

Például, hogy hogyan élünk, mit hozunk ki ebből a rövid kis időből, ami megadatik nekünk. Mi az, ami jólesne, de nem engedjük meg magunknak. Mi az, amiről nem is tudjuk, hogy jólesne. Mi az, amit nem merünk meglépni. Vagy amiről azt gondoljuk, hogy nem fér bele a keretekbe. Szóval tulajdonképpen a „hogyan éld az életed” kérdéskört járjuk körül mindig egy kicsit más hangsúlyokkal – ugyanis engem ez foglalkoztat mindig.

Minden filmjében jelen van a földi világ mellett egy elvont, éteri szféra is. Érdekes módon most úgy éreztem, a valóságot érzékibben ábrázolta, mint ezt a másik világot: az álmokat.

Nagyon gyorsan írtam a forgatókönyvet, egyszer csak puff, kijött belőlem, úgyhogy minden, amit mondok róla, csak utólagos okoskodás, de azt hiszem, akkoriban értettem meg, hogy minket, embereket valójában sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt bennünket. Az álmainkban – ahol egyedül vagyunk – valójában egymáshoz kapcsolódunk, ott egyek vagyunk, mindannyian a kollektív tudat részeivé válunk.

Enyedi Ildikó filmje nyerte a Berlinale fődíját

Egy újabb elképesztő diadalnak örülhetünk: Enyedi Ildikó rendező, aki utoljára 18 éve készített mozifilmet, most elnyerte a berlini filmfesztivál legfontosabb díját, az Arany Medvét a Testről és lélekről című költői szerelmesfilmjével. Eddig egyetlenegyszer kapta csak magyar film ezt a díjat, 42 évvel ezelőtt Mészáros Márta Örökbefogadása. Tudjon meg mindent a magyar film sikeréről!

A hétköznapi életünk a különbségekről, határokról, azokról a korlátokról szól, amik körbevesznek minket az életben: kezdve azzal, hogy hogyan illik enni egy étteremben. Egy hiperstrukturált világot alkottunk, amiben az elválasztás és az elkülönülés dominál, miközben éppen a legszemélyesebb élményeink – a születés, a szülés vagy a halál – olyan élmények, amikben mindenki osztozik.

Ezzel foglalkozik a film, de lehetőleg úgy, hogy ne valami fennkölt kioktatást kapjon a néző, hanem hogy több oldalról is megmozgassa, megérintse a film. Nagyon örültem például annak, hogy a berlini premieren időről időre végighullámzott a nevetés a termen – szerencsére ott, ahol mi is szerettük volna. Igazából semmit nem szeretnék állítani vagy megmagyarázni, csak egy

olyan állapotba hozni a nézőt, hogy azokra a kérdésekre, amik engem annyira foglalkoztatnak, maga keressen válaszokat,

szabadon.

De miért voltak az álomjelenetek sokkal távolságtartóbbak, objektívebbek, mint a szereplők nappali életének bemutatása?

Nem a távolságtartás volt a célom, inkább a realitás. Az álombeli erdő és benne a szarvasok valódi helyen élő, hús-vér lények. Annak a kollektív tudattalannak, amit C.G. Jung nevezett így, de mondhatjuk „nagy közösnek” is, van egy ilyen archaikus egyszerűsége. Emellett olyan beállításokban igyekeztünk ábrázolni az állatokat, ahogyan embereket, színészeket szoktunk fényképezni. Tehát kifejezetten nem természetfilmes beállításokkal, ahol a kamera külső megfigyelő, hanem egymás viszonylatában, úgynevezett „overshoulder”-ben, amit helyenként csak számítógépes trükkel tudtunk megoldani.

Picúr és Góliát a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

Ma már az emberek eszméletlen sok mozgóképet néznek, és ennek köszönhetően ösztönösen remekül eligazodnak abban, melyik beállítás mit jelent. Ha két állatot úgy mutatok nekik, ahogyan egyébként személyes interakcióban lévő embereket szoktam, akkor azonnal személyiségeknek tekintik őket, függetlenül attól, mit csinálnak.

Ez volt a cél az erdei jeleneteknél, a nappali világhoz pedig két hiperrealista festő munkáiból merítettünk ihletet Herbai Máté operatőrrel. Mária lakásánál például sok fénnyel, nagy mélységélességgel dolgoztunk, vagyis szinte mindent élesnek látunk, szinte teljesen hiányzik a levegőperspektíva, amitől az embernek feszült, bizonytalan érzése lesz. Olyan, mint a valóság, de mégsem teljesen az. Itt, és a menzai jeleneteknél is, egy szigorú rendre, strukturáltságra törekedtünk.

Borbély Alexandra és Morcsányi Géza a Testről és lélekről című film egyik menzai jelenetében Forrás: Mozinet

Ez alapján választottunk aztán vágóhidat is: azt akartuk, hogy egy modern, tiszta, személytelen hely legyen, ne egy tipikus kelet-európai, lepukkant üzem. Az

indulat nélküli lelketlenséget akartuk kifejezni, ami része a mindennapjainknak, és nagyon sok mindenben akadályoz minket

a személyes életünkben. Szóval a nappali életben az akadályokat, az éjszakaiban pedig az akadálymentességet szerettem volna ábrázolni.

A filmben Endre, a gazdasági igazgató azt mondja Sanyinak, a vágóhídra érkező fiatal munkatársnak, hogy ezt a munkát nem lehet anélkül csinálni, hogy az ember ne sajnálná az állatokat. Ez a mondat hogyan született? Kellett hozzá ismerni a vágóhidak világát?

Több amerikai tanulmányt is olvastam arról, mi történik a vágóhidakon: borzalmas dolgok. Két-három hete például azt olvastam, hogy Franciaországban kötelezték a vágóhidakat, hogy a vágócsarnokokat teljesen bekamerázzák, hogy ellenőrizni lehessen, hogyan bánnak az állatokkal. Extrém körülmények között az emberekből extrém viselkedés tör elő, ugyanúgy, ahogy a háborúban vagy egy munkatáborban. Az emberi lélek így reagál, és ha valakinek nem elég stabil a személyisége, hetek alatt szörnyeteggé válhat.

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

Mi öt magyar vágóhídon forgathattunk volna, és ezt többek között az igazgató személyisége miatt is választottuk. Már az üzem alaprajzán láttam, hogy aki ezt tervezte, pontosan tudja, mi történik itt, és miért – később kiderült, hogy ő maga tervezte az épületet is. Egy hajdúnánási mészárosból lett vágóhíd-tulajdonos.

Minden munkását alapos szűrőn keresztül válogatja ki, és utána is sokáig rajtuk tartja a szemét, mert ezt a szélsőséges nyomást, amit az ottani munka jelent, nem mindenki bírja. Ennek eredményeként fantasztikus emberek dolgoztak nála, velük megismerkedni az egész filmes stábnak életre szóló élményt jelentett. Valamiféle ösztönös, testvéri szövetségben dolgoztak azokkal az állatokkal, akiket meg kellett ölniük.

Tudom, nehéz ezt elképzelni, de ne felejtsük el: az állatok levágása a paraszti élet mindennapi része, ezáltal a szolidaritás vagy az állat igényeinek felismerése is megvan bennük. Már abból sok minden kiderül, hogy amikor beérkezik egy kamion, hogyan terelik le belőle az állatokat.

Ön eszik azóta húst?

Aránylag kevés húst eszem, de ez mindig is így volt.

És nem jut eszébe közben, amit a vágóhídon látott?

De igen, de már előtte is eszembe jutott. Fontos is, hogy az ember tudatában legyen ennek. Egy parasztcsaládban az ember elvágta a csirke torkát, aztán megkopasztotta, és megette. Nem egy fóliában jött a boltból.

Tudni kell, mit eszünk, az mi árán került az asztalunkra,

és ennek a tudásnak a birtokában kell dönteni, akarjuk-e, vagy sem.

Enyedi Ildikó a Testről és lélekről berlini sajtótájékoztatóján Forrás: AFP/John Macdougall

Miközben a vágóhídon forgattunk, a napi ebédet egy közeli étteremben fogyasztottuk el, ami szintén a vágóhíd-tulajdonosé volt. Természetesen húsételek szerepeltek az étlapon, abból a húsból, amit ő állított elő a szomszédban. Friss volt tehát, és tudtuk, hogy azokból az állatokból származhat, akikkel pár napja még találkoztunk. Nagyon fontosnak tartottam a stáb szempontjából is, hogy tudatosítsuk magunkban: attól még, hogy egy húsról nem tudjuk pontosan, melyik állat testéből származik, ugyanúgy egy halott állattól származik, mint az, amelyiket ismertünk. A szenvelgő-szépelgő városi hozzáállásból szerettem volna kilépni.

Már azelőtt leültem a stábbal egy beszélgetésre, mielőtt elutaztunk volna forgatni, és egy levelet is írtam nekik. Ha mi nem megyünk oda, és nem filmezzük le ezt a folyamatot, akkor is megtörténik. Felnőtt emberként annyit tudunk tenni, hogy őszintén szembenézünk vele. És hozzátartozik a dologhoz, hogy ebédidőben átmegyünk az étterembe, és megesszük a finom pörköltet vagy bécsi szeletet, és tudjuk, hogy mi az ára, hogy ott lehet az asztalunkon.

Az álomjelenetekben viszont vadon élő szarvasok szerepelnek. Ők nagyjából úgy viselkedtek, ahogyan elképzelte, vagy kitalált olyan dolgokat, amiket nem lehetett velük megvalósítani?

Ha csak megfigyelnénk őket a saját életükben, akkor is nagyjából ilyennek látnánk őket. Jártam kint az állattrénerünk, Horkai Zoltán „birtokán”, ahol nagy területen, szabadon élnek az állatok, és nagyjából ezt tapasztaltam. Csak mivel alapvetően szaglás útján ismerkednek, érthető módon nagy érdeklődést tanúsítanak egymás feneke iránt. Ezt speciel kihagytuk a filmből a nagyobb átélhetőség kedvéért.

Góliát és Picúr a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

Sok vért látunk a filmben, mégsem horrorszerűen ábrázolja, hanem inkább szépnek. Mi volt a szándéka a véres jelenetekkel?

Vágóhídon dolgoztunk, ezáltal a vér látványa elkerülhetetlen volt, de valóban, az már nem véletlenül került a történetbe, hogy az öngyilkosságot megkísérlő szereplő nem felkötötte magát, vagy leugrott egy hídról, hanem az ereit vágta fel. Szerintem az élet alapvető jelenségeinek megvan a maga esztétikájuk. Mindennek. Sőt, minél elemibb dolog, annál inkább. Valójában nekünk semmit sem kell hozzátennünk, csak pontosan megmutatni őket.

Érdekes, hogy annyi mindent mutatott érzéki módon a filmben, csak épp a szexet nem. A szexjelenetből teljesen hiányzott az erotika. Ennek mi volt az üzenete?

Az erotika egy felszabadult, önfeledt, összeszokott pár közös játékát feltételezi. Itt a szex inkább egy szélsőségesen bátor tett mindkét szereplő részéről, egy hatalmas ugrás a semmibe. Ennek a súlyát és szépségét szerettük volna ábrázolni. Talán két év múlva már egy erotikus szexjelenetet is le tudtunk volna forgatni velük, de ez még nem az a szakasz a kapcsolatukban.

Morcsányi Géza és Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

A Simon mágusban és ebben a filmben is egy érett férfi és egy fiatal nő szerelmét ábrázolja. Miért mindig ez a nagy korkülönbség?

Mindkét karakter esetében fontos volt, hogy legyenek titkai, és legyen egy olyan telített személyisége, amitől meg akarjuk őt fejteni. A Testről és lélekről esetében kétfajta titok találkozik egymással: a „még” és „már”. Mária szerepében fontos, hogy ne lehessen meghatározni a korát, és az ártatlansága ne a fiatalságából, hanem a zártságából fakadjon. Ne egy lányt, hanem fiatal nőt lássunk. A másik pólushoz pedig kellett egy életkor, hogy a férfinak már legyen előélete, tapasztalatai, megélt kapcsolatai, így ő már ne akarjon többet, csak védeni magát.

Jó ideig tanítottam Andrzej Wajda mesteriskolájában Varsóban, ami már csak azért is csodálatos élmény volt, mert így minden évben hallgathattam őt tíz napon át, ahogy különféle projektekhez hozzászól. Ő mindent azonnal történetbe fogalmazott át, és megmutatta, hogyan működik a filmes agy. Tőle tanultam, hogy nem kell soha megállni félúton. Ha két olyan embert szeretnék megmutatni, aki különböző okokból zárt, és különböző utat kell bejárniuk a találkozáshoz, akkor a helyzeteket is minél szélsőségesebben el kell távolítanom egymástól.

Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

És tényleg nem talált olyan magyar színészt, aki alkalmas lett volna Endre szerepére, ezért jutott eszébe végül Morcsányi Géza? És honnan tudta, hogy alkalmas lesz egy tőle eltérő karakter eljátszására?

Egész Európában nincs olyan színész, aki erre alkalmas lett volna. Ez ugyanis egy nagyon bonyolult kérdés: rejtély, hogy

mi az, amitől valakinek a lénye a vásznon sokat tud jelenteni, és minden néző projekciójára alkalmas.

Ehhez egy bizonyos személyiség kell, amiről sokat írtak már: hogy mi a különbség a színész és a mozisztár között. Tartás kell hozzá, jellem, intelligencia, finomság és egyfajta tudás.

Szóval Morcsányi Gézát nem színészként, hanem filmsztárként látja.

Olyan értelemben, ahogyan Tarkovszkij férfi színészeit, akik közül kettővel volt is szerencsém dolgozni. Gézával is csodálatosan zajlott a közös munka, már csak azért is, mert hajszálpontosan értett minden finomságot a forgatókönyvben. Nem akart színészkedni, ez egy egyszeri kaland volt az életében, de hihetetlenül felkészült, pontos, strapabíró és koncentrált volt a forgatáson, mint tényleg csak a legnagyobb profi színészek.

Borbély Alexandra és Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

Állítólag Borbély Alexandrának viszont feltételeket szabott: eltiltotta őt az érzelmi életétől a forgatás idejére.

Nagyon nagy harmóniában dolgoztunk Szandrával, és igazából ő érezte, mennyi fér bele abba a burokba, ami ehhez a szerephez kellett. Ebben mindannyian segítettük őt a stábon belül: mindenki óvta a nyugalmát, a csendjét, a koncentrálás lehetőségét. Mindig lehet tudni, ha akár a műterem távoli sarkában valaki előveszi a telefonját, és azt nézegeti, mert azzal kiviszi az energiát a teremből. Ilyesmi itt nem fordult elő. Mindenki felfogta, milyen nehéz feladatot kapott, és boldogok voltunk attól, hogy sikerül megcsinálnia. Nem parancsoltam rá senkire, csak igyekeztem megteremteni azokat a körülményeket, amikről érzékeltem, hogy szüksége van rájuk.

Egyébként is abban hiszek, hogy legalább olyan hatékony, ha nem

hatékonyabb, ha az ember tisztelettel bánik a munkatársaival, és figyel rájuk, mint ha parancsokat osztogat nekik.

Az emberek eredendően szeretnek valami jót létrehozni, arra büszkének lenni, az örömét átélni. Nincs rá szükség, hogy én még erre kényszerítsem is őket – ha valaki nem így dolgozik magától is, akkor rosszul választottam.

Morcsányi Géza, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Testről és lélekről berlini sajtótájékoztatója előtt Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

És önnek milyen élmény volt 18 év után újra saját nagyjátékfilmet forgatni?

Azt hiszem, minden ember úgy van vele, hogy onnantól kezdve, hogy ott van előtte egy konkrét feladat, már csak arra koncentrál, és próbálja a lehető legjobban megoldani. Közben egyáltalán nem foglalkoztam a kontextussal. Már az első naptól fogva elfelejtettem, hogy 18 év után végre megint saját filmet forgatok, és ez nagyon jó, hogy így van.

Csak a premier után éreztem valamit: hogy lekerült rólam egy nagy teher, és

végre csak egyszerűen jókedvű lettem.

Nagyon jó érzés, hogy ennyi munkatársam velem tudott tartani Berlinbe, hálás vagyok nekik, és persze fáj, hogy voltak, akik mégis hiányoztak. Mindenkit munka közben lehet a legjobban megismerni, és én elképesztően klassz emberekkel találkoztam a forgatáson.

Nagy Ervin, Borbély Alexandra, Enyedi Ildikó rendező, Morcsányi Géza és Tenki Réka színésznő a Testről és lélekről berlini díszbemutatóján Forrás: MTI/AP/Markus Schreiber

Az irántuk érzett szeretet felerősödött bennem a vetítés után, és azt éreztem a színpadon, hogy kinyílt bennem egy nagy szeretetkapu. Azt mondtam magamban: „Úristen, köszönöm, hogy ilyen szépen dolgoztatok.”