Ezt a filmet receptre kellene felírni stressz ellen

Hogy lehet érdekessé tenni egy átlagembert, akivel nem történik semmi különös? Jim Jarmusch szerint mi sem egyszerűbb. Új rendezése, a Paterson bájos humorú, léleksimogató hangulatfilm, az a fajta, amibe jólesik bevackolni magunkat. Nem vonultat fel világraszóló drámákat, csak egy buszsofőrt, akiben egy költő veszett el, meg Adam Drivert, aki sokadjára bizonyítja, hogy generációja egyik legizgalmasabb színésze.

Létezik egy jelenség, ASMR a neve. A betűszó egy neurológiai kifejezést takar, az autonóm szenzoros meridiánválaszt, ami lefordítva nagyjából annyit tesz, hogy valamilyen stimulusra a tarkónktól kellemes bizsergés árad szét, átjárja a testünket, és rendkívüli módon megnyugtat minket. A neten komplett iparág épült az ASMR-videókra. Mivel embere válogatja, kinél mi váltja ki ezt a hatást, minden ilyen YouTube-os videó más-más módszerrel próbál előidézni ilyen érzéseket a nézőiben: suttogással, kaparászással, papírzörgetéssel. Lényeg, hogy ellazítson, relaxáljon.

Golshifteh Farahani és Adam Driver a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Jim Jarmusch kisvárosi csendélete, a Paterson az ASMR-videók mozifilmes változata. Két órája alatt azt éreztem,

kisimulnak a ráncok a homlokomon, kioldódik az összes görcs, ami a napi stressz hatására keletkezett, nyugalom és béke száll meg.

Pedig semmi más nem pergett a vásznon, mint egy teljesen hétköznapi ember teljesen átlagos hétköznapjai, gigantikus drámai tétek, sőt, érdemi konfliktusok nélkül. Méghozzá úgy, hogy az egy percig sem unalmas.

A Paterson egy Paterson nevű buszsofőrről szól (Adam Driver), aki történetesen egy Paterson nevű kisvárosban él. A napi rutinja a mindene. Reggel mindig ugyanakkor ébred meseszép felesége, Laura mellett (Golshifteh Farahani). Vált vele pár szót, félálomban. Müzlit reggelizik. Munkába megy. Buszt vezet. Kiül egy padra. Verset ír. Hazabattyog. Átbeszéli a napját Laurával. Kutyát sétáltat. Betér egy sörre a helyi kocsmába. Másnap kezdi elölről.

A film ismétlődő képekkel, kényelmes tempóban ringat bele Paterson monoton, andalító életritmusába, egy elégedett, kiegyensúlyozott, élete eseménytelenségét örömmel vevő ember portréját teremtve meg. Fura élmény.

Adam Driver és Golshifteh Farahani a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Hozzá vagyunk szokva, hogy még a kis költségvetésű indie-k is válságokat gördítenek a szereplőik elé, megtanultuk, hogy a narratív filmeket a konfliktusok viszik előre. Egy ideig a Paterson alatt is azon járt az agyam, mikor indul be a cselekmény. Vajon akkor, amikor egy csapat fenyegető huligán verdája húzódik le Paterson mellé? Vagy karambolozik a busszal, oldalról belehajt egy ámokfutó, felszáll egy őrült utas?

De semmi ilyesmi nem történik. Mondhatni, semmi nem történik, klasszikus dramaturgiai értelemben véve. Telnek a napok, hétfőről keddre, keddről szerdára virrad, a menetrend állandó. Apránként elengedjük a filmnézői berögződést, miszerint jönnie kell egy kiváltó incidensnek, ami kimozdítja Patersont a sztázisból. Meditatív tudatállapotba ereszkedünk, amelyben ráérősen el tudunk időzni az apró részleteken. Patersonnal együtt füleljük az utasok trécselését, merengünk el egy vízesés csobogásán.

Észrevesszük az átlagosban a különlegeset, a jellegtelenben a szépet, a profánban a költőit.

Megértjük, miről szól az alkotás folyamata.

Adam Driver a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Jarmusch előző filmje, a Halhatatlan szeretők vámpír szereplői a végigélt évszázadok terhét nyögték. Paterson ezzel szemben elérte azt, amire a legtöbben csak ritkán vagyunk képesek: a jelenben, a mának, a pillanatnak él.

Nem rágódik a múlton, és nem nyugtalankodik a jövőn.

Míg a buszt vezeti, az idő cseppfolyóssá válik, a vágó, Affonso Gonçalves montázsszerű áttűnésekkel fűzi egybe az összemosódó snitteket. Nem véletlen, hogy Paterson egyik költeménye az idő természetét, az univerzum láthatatlan dimenzióit firtatja.

Ahogy az sem véletlen, hogy Paterson ezt az életet választotta magának. A film ugyan nem taglalja hőse előéletét, de kétszer is bevillan egy fénykép, amelyen katonai egyenruhát visel. Ha egy pillanatra nem figyelünk oda, lemaradunk erről az információról, pedig így lesz teljes a kép, hogy Paterson poszttraumás stressz szindrómában szenvedő veterán, aki nem lustaságból kerüli a kalandokat. Számára az az ideális, ha minden szabályozott mederben zajlik, és szánt szándékkal kerüli azokat a szituációkat, amelyek káoszhoz, traumái újraéléséhez vezethetnek.

Adam Driver a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

A békéje tehát sebezhetőbb, mint gondolnánk, és Adam Driver szinte eszköztelen játékkal sejteti karaktere vékony törésvonalait. A harminchárom éves, pimaszul tehetséges színészt hiperaktív, lobbanékony szerepekben szoktuk meg, védjegyei a váratlan, vad gesztusok, ám a Csajok- vagy Az ébredő Erő-beli alakításaival ellentétben itt olyan, mint egy tó tükre, amin rég nem vetett fodrot kavics. Alig beszél, kevés mimikával dolgozik, főleg a környezetére reagál, de nem fapofa. Melegséget sugároz. Meg sem kell szólalnia, anélkül is él a vásznon.

Méltó partnere Golshifteh Farahani, akit az iráni film szerelmesei Asghar Farhadi tragédiájából, az Elly történeté-ből ismerhetnek. A címszereplő Paterson, de az életvidám Laura is fontos része a filmnek. Nem egyszerű eset, művészlélek, talán enyhe kényszerbeteg is, ami például abban nyilvánul meg, hogy közös lakásuk valamennyi szabad felületét fekete-fehér mintásra festi. Pöttyök, csíkok: ilyen zabolátlan modernista dekorációtól még Patrick Bateman is bedilizne.

Golshifteh Farahani a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Driver egy-egy szünettel, aggodalmas pillantással érzékelteti, amikor Patersonnak ellenérzései támadnak Laura hirtelen ötleteivel szemben, de a nő épp annyi változatosságot visz az életébe, amennyi állandóságot ő teremt a rutinjával. Jarmusch hitet tesz a harmonikus párkapcsolatok mellett: szereplői támogatják egymást, szeretik a másik dilijeit. Megállapodni ez esetben annyi, mint vigyázni, hová nyúlunk, hátha még nem száradt meg a festék a párnahuzaton.

A film bőséggel talál és tálal humort kettejük kapcsolatában, nem beszélve az őket körülvevő, szerencsétlenebb csillagzatú komikus mellékalakokról. William Jackson Harper és Chasten Harmon imádnivalóan elcseszett párosa tragikomikus tükröt tart Paterson elé. A buszon is találkozhatunk jó néhány szórakoztató figurával – a Holdfény királyság rajongói tartsák nyitva a szemüket –, és a Paterson büszkélkedhet a legabszurdabb egyjelenetes ázsiai szereplővel azóta, hogy Mike Yanagita rányomult Marge Gundersonra a Fargó-ban.

Adam Driver a Paterson című filmben Forrás: Mary Cybulsky

Kérdés továbbá, vajon a buldogképű kocsmáros (Barry Shabaka Henley) vagy a buldogképű buldog (Nellie) mufurcabb-e, ez utóbbi mindenesetre haláli állatszereplő, a hangja átmenetet képez egy ajtónyikorgás, egy tauntaun és egy felöklendezett Gollam között, meg kell zabálni. És ugyan a Paterson a rendező munkásságából inkább a párbeszédcentrikus darabokra hajaz, mint amilyen az Éjszaka a Földön, vékony szürreális mázzal vonja be új filmje földhözragadt valóságát, különösen egy visszatérő geggel, amelynek felfedezését meghagyom az olvasóknak.

A film zavartalanul csordogál végig Paterson egy hetén, úgy belerázódunk, hogy már akkor sem lesz szaporább a pulzusunk, amikor élesedni látszik egy helyzet. Mintha még a szereplők is élcelődnének, miért nem esnek meg velük Michael Bay-filmbe illő dolgok. Ez a békesség egy kicsit aztán megbosszulja magát: végül mégis történik valami, amiről tudjuk, fájdalmat okoz Patersonnak, de nem igazán lehet átélni, mert a film azt sugallja, úgysem lesz semmi baj.

Paterson Forrás: Mary Cybulsky

Mégis, valahol ettől megindító a maga keresetlen, szerény módján a Paterson. Azt üzeni, a zen egyensúly nemcsak buddhista szerzeteseknek adatik meg. Íme, egy átlagos krapek, aki mellesleg ügyes költő – a filmben elhangzó versei efelől nem hagynak kétséget –, azonban nem vágyik hírnévre, fényűzésre, izgalmakra. Elég, hogy reggel felkelhet, válthat pár szót a feleségével, müzlit ehet, munkába mehet. Semmi sem történik, és ez pont így jó.